Casting - 5. rész

Casting – 5. rész

(Kitalált történet, fiktív szereplőkkel és helyszínen E/1-ben elmesélve, az egyik karakter szemszögéből. Szokásomtól eltérően a történetet most a jelen korba helyeztem, amiről talán a cím is árulkodik. Figyelmeztetések: medical, spanking, hetero- és homoszexuális aktus részletes leírása, durva beszéd. A figyelmeztetés a történet egészére vonatkozik, tehát ami az első részben nincs, az a többiben kerül sorra.)


Ebédnél kissé nyomott hangulatban ültük körbe az asztalt. Mr. Henrin látszott, hogy négyszemközt a Főnök leszidta viselkedéséért, talán a kialkudott fizetését is megnyirbálta. Még ezt a – Mr. Henri számára igazán kínos – beszélgetést folytatták, amikor megérkeztek, mert megütötte fülünket Mr. Joe feddő hangja.

- Vésse észbe a jövőre nézve, Mr. Henri, hogy a statisztákat csak egy pontig lehet alázni, és ha azon túlmegyünk, elveszítjük bizalmukat. Bella Rosa igazi gyöngyszem, új felfedezettünket visszavárjuk, de csak akkor jelentkezik megint, ha nem éri gúnyolódás, nem nevetjük ki.

Tekintetét körbehordozta rajtunk, és hangosabban megismételte:

- Ez mindenkire vonatkozik, uraim! Meg kell adnunk a tiszteletet úgy egymásnak, mint a statisztáinknak, elvégre belőlük élünk, és a legjobbak között akarunk maradni a szakmában! Aki még egyszer kiejti a száján, hogy „debella rózsa”, az máris csomagolhat. A feltételeket továbbra is én diktálom!

Csend fogadta feddését, de nem ellenséges, inkább egyetértő csend. Mr. Henri elfoglalta helyét Mr. Aldo mellett, és a Főnök is letelepedett Mr. Samm mellé, aki hozzásimította arcát, és igyekezett megnyugtatni. Ezúttal is hatott a szerelmes érintés, mert alig fél perc múlva Mr. Joe felemelte fejét, ránk tekintett, majd amikor látta, hogy senki sem nyúl az ételhez, torkot köszörült:

- Uraim, lássanak hozzá. Béke. Borítsunk rá fátylat, de ne feledkezzünk meg az eset tanulságairól. Jó étvágyat mindenkinek!

A falakból halk zene szólt, és ez segített úgy-ahogy helyreállítani az előző nap derűs hangulatát.

Azonban még maradt feszültség a levegőben. Mr. Cane és Mr. Radovan említhette a Főnöknek előző esti vitánkat, miszerint a felcserek úgy vélik, hogy a férfiak lelkivilágára hosszabb távon nincs jó hatással a kapott verés, hiszen míg a fizikai sebek begyógyulnak, a megaláztatást senki sem felejti el. Az ebéd vége felé Mr. Joe megkocogtatta üdítős poharát. Megvárta, míg mind ráfigyelünk, mielőtt elkezdte.

- Uraim! Bizonyára tudomásukra jutott, hogy milyen vita folyt itt tegnap este a vacsoraasztalnál. Mivel távolabb ültem, csak később értesültem arról, hogy milyen nézetkülönbségre derült fény. Felcsereink – itt jobbjával az asztal egyik végén egymás mellett ülő Mr. Winkler, Mr. Rob és Mr. Terence felé mutatott – véleménye szerint az általunk elvert férfiak számára a verés hosszabb távon lelkileg nyomasztó, és sosem tudják kiheverni. A felcser urak talán nincsenek tisztában azzal, hogy minden statisztánk önkéntes, és senkit sem kényszerítünk arra, hogy részt vegyen abban, hogy elverjék. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a klikkesedés árt a munkának. Szavazzunk! Ki gondolja úgy, hogy a verés lelki utóhatásaitól szenvedhet egy férfi?

A három felcser felnyújtotta kezét, de Mr. Joe hiába várt, senki sem osztotta véleményüket.

- Tehát most megkérdezem másként: ki gondolja úgy, hogy igenis jó hatással lehet egy férfi számára, ha pálcavégre kerül?

Mr. Cane és Mr. Pain után Mr. Thom, Mr. Radovan, Mr. Aldo és Mr. Henri kis tétovázás után szintén felnyújtották kezüket, majd a hajdani pornófilmes, jelenleg tanácsadó munkakörű Mr. Philip, és Mr. Samm, a sofőr és mindenes is magasba emelte a kezét. Végül a három felcseren és rajtam kívül mindenki igennel szavazott arra, hogy egy férfire jó hatással, ha időnként verést kap.

Mr. Joe tágra nyílt szemmel bámult rám:

- Nos, Mr. Pietro hogy vélekedik erről a kérdésről?

- Uram, nem alakítottam ki véleményt, hiszen eddigi életemben nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a témában véleményt formálhassak.

- Tehát nem illette pálca, és ön sem ragadott szíjat, hogy valakit megfenyítsen vele?

- Soha. Valahogy ez mindeddig kimaradt az életemből.

- Nos, uraim, segítsünk Mr. Pietro véleményének kialakításában. Ha emlékeznek rá, és a régebbi stábtagok nyilván nem felejtették el, néhány éve Mr. Pain és Mr. Cane is küzdött hasonló dilemmával. Akkor megfontolás tárgyává tettük, és arra szavaztunk, hogy két mesterünk próbálja ki a másik oldalt. Némi megrökönyödés után maguk is belátták, hogy hasznos tanulmány lesz számukra, így előbb Mr. Pain kóstolt pálcát, majd néhány nappal később sort kerítettünk a pálcák mesterének szíjjal történő fenyítésére. A két mester így egymást elverve utóbb kialakíthatta véleményét, és mindketten arra szavaztak, hogy inkább hasznos, mint nem, ha egy férfit bemutatnak a pálcának, deresnek, szíjnak. Ha addig akadozott is közöttük a kommunikációs csatorna, miután kölcsönösen ellátták egymás baját, jó barátokká váltak.

- Nem értem, hogy hová akar kilyukadni – kérdeztem, de talán csak nem akartam érteni.

- Egyszerű. Úgy döntöttem, első körben ma a három felcser kerül sorra, eddig még úgyis csak a veréseket elszenvedő statisztáinkat ápolták, most lehetőségük lesz egymást is pátyolgatni. Miközben filmsztárok lesznek, kialakíthatják véleményüket.

- De uram! – pattant fel Mr. Rob. – Erről nem volt szó! A stábhoz tartozom, én nem kaphatok verést!

- Ejnye, Mr. Rob, csak nem fél? Mr. Pain és Mr. Cane is a stábunk megbecsült tagjai, mégis több bátorságot tanúsítottak, amikor feltessékelték őket a deresre. Kérem, uralkodjon magán! Mivel stábtagok, az arcuk nem fog látszódni a felvételen. - itt rám pillantott, és én lassan bólintottam, hogy értem. - Tudja mit, Mr. Rob? Mivel ön háborodott fel legjobban, először választhat eszközt.

Mr. Joe három darabkát tépett le egy papír szalvétáról, és ráfirkantott egy-egy betűt, alkalmasint három eszköz nevének kezdőbetűjét.

Mr. Rob hátratolta székét, odasétált a Főnökhöz, aki „Itt a piros, hol a piros” módjára forgatta, tologatta, cserélgette a három fecnit olyan ügyesen, hogy Mr. Rob hiába próbálta kilesni a ráfirkantott betűket. Végül néhány keverés után Mr. Joe tenyerével eltakarta a három fecnit, és felszólította Mr. Rob-ot, hogy válasszon.

- A középső – bökte ki rövid tűnődés után, sápadtan a felcser.

- Remek választás, Mr. Rob! – dicsérte gunyoros arckifejezéssel a Főnök, és felé lökte a fecnit. – Nyert magának huszonöt botütést.

Mr. Rob nagyot szusszantott, de nem tett megjegyzést. Visszatért helyére, és leült ápolótársai közé.

- Mr. Winkler, Mr. Terence – fordult az asztal vége felé, a feszülten figyelő nevezettekhez a Főnök. – Az asztalon még két fecni várakozik, egyik jobbról, másik balról. Válasszanak! Egyikük a pálcát, a másikuk a szíjat fogja hamarosan a seggén érezni. Negyven-negyven ütést kapnak.

- A… bal felőlit kérem – Mr. Terence szája kiszáradt, alig tudta kimondani. Zavartan belekortyolt a szőlőlébe, remegett a keze.

- Újabb remek választás! Ma délután a pálcával kerül közelebbi ismeretségbe a segge. Mr. Winkler, önnek nincs lehetősége választani, magáé a maradék. Egyébként valamelyikük kapott már verést a múltban?

Mr. Rob kifújta a levegőt:

- A bentlakásos iskolában nem volt ismeretlen a pálca, de annak már sok-sok éve.

- Mr. Terence? – firtatta a Főnök.

- Egyszer, még kamaszkoromban, de csak néhány vesszőcsapás volt. Kihevertem - kis szünet után még hozzátette. - De mióta önnek dolgozom, bevallom többször is eljátszottam a gondolattal, miközben végignéztem egy-egy verést, vagy utána kenegettem a meggyötört férfi fenekét, hogy mi lenne, ha egyszer én is kipróbálnám.

Mr. Joe göcögve nevetett:

- Nos, megkapja a lehetőséget, uram. Ma délután. Ha elfogad egy jó tanácsot, előtte látogassa meg a wc-t.

- Nos, Mr. Winkler?

- Nem, soha életemben.

A férfi vöröslő arccal, zavartan megnyalta szája szélét, miközben villáját bámulta.

A falakból áradó halk zene visszakúszott tudatunkba. Megvallom, ez alkalommal kissé kellemetlenül éreztem magam, amikor a nyomott hangulatú ebéd után visszatértem szobámba, hogy kicsit magam lehessek. Ismét felrémlett előttem az az arc, a sajtdarabka az ujján, rózsaszín nyelve, ahogy... Nem! Úgy döntöttem, hogy a sármos stábtag arcát kitörlöm a gondolataimból, hiszen akadályoz abban, hogy jó munkát végezzek.

Aztán keserűen felnevettem. Ne gondoljak rá? Eszembe ötlött a régi ugratás, még kisiskolás éveimből: "Egy percig senki se gondoljon a pink kiselefántra!" Hogy is bírtuk volna ki? Mindenki, ahogy később elárulták, bármennyire is másra akartak gondolni, folyton a pink ormányos tolakodott gondolataik homlokterébe.

A délutáni forgatás kezdete előtt a három felcser sorsot húzott. Mr. Rob keserves sóhajjal fogadta, hogy ő lesz az első. Mr. Cane bátorította, ígéretet tett neki, hogy alaposan kiporolja, sőt dicsérte a férfi fenekét, melyet jó lesz elverni, mert elég formás és húsos ahhoz, hogy jól látsszanak rajta az ütések nyomai.

Mr. Joe odaért, és intett nekünk, stábtagoknak, hogy menjünk be a terembe, majd barátian megveregette Mr. Rob vállát.

- Meglátja, jól fog esni! Mr. Cane mestere a botnak, pálcának, és most be is bizonyítja önnek!

A férfi keserves arccal bólintott.

Az előző napi, több részre osztott terem volt a délutáni helyszín. Az elsötétített teremben felkapcsoltam a Jupiterlámpákat, és a kamerát a deresre irányítottam. Mr. Cane feltette álarcát, éjszín kordnadrágja, felgyűrt ujjú, hasonló színű inge és cipője szintén a fekete legsötétebb árnyalataiban játszottak.

Mr. Joe intett rendezői székéből, hogy kezdünk. Elindítottam a felvételt.

Mr. Rob a deres láttán vetkőzni kezdett. Kínos lassúsággal helyezkedett el. Az álarcos Mr. Thom gyakorlott, szakszerű mozdulatokkal húzta deresre, majd rápaskolt a vakítóan fehér farpofákra, és elhagyta a rögzített kamera látóterét.

Ráközelítettem az objektívvel a fenékre, még a vágatban a legkisebb légáramlatra is rezgő sötét szőrszálakat is élesen lehetett látni a felvételen.

Mr. Thom odaadta a botot Mr. Cane kezébe, aki ettől a pillanattól kezdve főszereplővé vált a filmben. Megszemlélte a kiszolgáltatott férfi meztelen testét, a verésre váró, jelentékeny méretű feneket, és lassan végigcirógatta a bottal a hasaló férfi gerincárkát a feneke vágatáig. Ezután megállapodott a bot keresztben Mr. Rob fenekén, majd kisvártatva ügyesen lecsapott. A test megrándult, Mr. Rob rámarkolt a deres lábaira, de egyelőre hallgatott.

Mr. Cane viszonylag gyorsan meglepte a második botütéssel. Ezzel már elérte, hogy Mr. Rob nagyot szusszanjon. Kisvártatva újabb ütéssel szuszogtatta meg, és jött sorban a többi, keményen, egymás után, ahogy egy férfit szokás botozni. Mr. Rob ellenállt, szégyenkezve, mély hangon nyögött, és szorította két kézzel a deres lábait. Mindvégig fegyelmezetten állta a botozást, talán így szokta meg hajdan, a bentlakásos iskolában, amikor pálcázták védtelen fenekét. Az utolsó után áuuhh-szerű hanggal sóhajtott fel, és várta, hogy Mr. Thom feloldozza szíjait. Szinte megkönnyebbülten kelt fel, amikor magára maradt, és ruháiért nyúlt. Fenekét fordította továbbra is felénk, és meg-megtapogatta a botütések nyomát, mielőtt felhúzta rá bokszert, majd a farmernadrágját. Utána elgondolkodva, messze néző tekintettel dörzsölgette még nadrágon keresztül is.

Mr. Joe felkiáltott: „Ennyi!”

Leállítottam a felvételt.

A botozás nagyszerűen sikerült. Mr. Rob megkönnyebbülten kezet rázott Mr. Cane-nel annak jeléül, hogy nem haragszik rá. Még nem tudta megfogalmazni gondolatait, de elhárította társai, Mr. Winkler és Mr. Terence segítségül nyújtott karját, és közölte, hogy inkább a stábtagok közé telepszik, ha óvatosan is, de rá tud ülni a seggére.

- Amikor az iskolában vertek el, utána mindig ráültem a hátsómra, pedig alaposan kiporolták a pálcával – árulta el.

Többen gratuláltak neki, hogy milyen jól bírta a botot, és megveregették vállát.

Alig volt időm új filmet fűzni a fényképezőgépembe, amikor Mr. Joe csendet parancsolt, és kijelentette, hogy folytatódik a filmkészítés, elvégre azért vagyunk itt. Felszólította a stábtagok között lapító Mr. Terence-t, hogy foglalja el Mr. Rob megüresedett helyét a deresen, mert eljött az idő, hogy pálcavégre kerüljön.

A hirtelenszőke, rövidre nyírt hajú, sápadt férfi felkelt, és ingét gombolgatva indult a dereshez. Be akarta bizonyítani, hogy ő ugyan nem fél, ugyan, ki ijed meg egy kis pálcázástól? Ő biztos nem! Kibújt nadrágjából, ingére dobta, majd lerúgta cipőjét, zokniját, végül pamut alsójától is megszabadult. A ruhakupacot a falhoz taszította lábával, majd a dereshez lépett. Megtorpant, lapockái megfeszültek.

Mr. Joe jó érzékkel intett, hogy indíthatom a felvételt.

Mr. Terence izmai vibráltak hátán, fenekén, izmos karjain, lábszárán. Még egyet lépett a deres felé, majd hirtelen elszánással ráhasalt, mintha attól tartana, hogy meggondolja magát. Ő sem volt borotvált, testét a megfelelő helyeken gyér, világos szőrzet lepte be, mely feneke résében kissé sötétebb árnyalatot öltött. Izmos, erős testalkatú férfit láttunk, negyvenes évei elején járhatott, mozdulatai fegyelmezettségről árulkodtak. Utóbb megtudtam, hogy fiatalabb korában tengerészgyalogos kiképzést kapott.

Mr. Thom lépett színre, hogy deresre húzza. Nem ütközött ellenállásba, noha szimpátiájáról biztosította a férfit, amikor a derekát átívelő szíj rögzítése után az ő farpofáit is játékosan meglegyintette.

Mr. Terence nem vette jó néven a bizalmaskodást, mert feneke megfeszült, vállai is felemelkedtek, csak a fejét hajtotta le. Koncentrált. Várt.

Neki kisebb, de formás, izmos feneke volt, Mr. Rob-éval ellentétben. Talán a hajdani vesszőzés közbeni érzékleteit próbálta felidézni, míg Mr. Cane odalépett mellé a pálcával.

Gyors, kemény ütésekkel kezdte, ötöt mért ki sorozatban, ami kiváltotta Mr. Terence hökkent nyögéseit. Utána megtapogatta a frissen kigyúlt vörös csíkokat, és megvárta, míg a fenék hálásan simul tenyere alá. Nagy valószínűséggel gyakran észlelte ezt a hálát az általa elvertek részéről, a mozdulat elárulta neki, hogy bíznak benne. Felegyenesedett, és végigcirógatta a pálca hegyével az érzékeny vágatot, majd folytatta a pálcázást. Ismét öt célzott, suhogós ütést mért az izmos fenékre, amitől Mr. Terence kínosan nyögdelt. Talán szégyellte, hogy ilyen hangokat csal ki belőle a pálca?

Néhány fényképet készítettem a fenékről a verés újabb szünetében. A felvétel folyamatosan pörgött.

Mr. Cane körüljárta a derest, és a másik oldalról is két sorozatot mért Mr. Terence vonagló ülepére. A gondosan kimért, kemény ütések újabb, fájdalmas nyögéseket csaltak ki a kemény férfiból.

Mr. Cane visszasétált arra az oldalra, ahol kezdte, és ismét megérintette a feneket, mely öntudatlanul ismét tenyeréhez simult. Talán még Mr. Terence-ben sem tudatosult, mennyire vágyik ezekre az érintésekre.

A következő sorozat tíz ütésből állt, és a férfi igencsak szenvedte a pálcavéget. Jajdulásai, áuhhhh-zásai, keserves sóhajai hallatán akkor is elhittük volna, hogy Mr. Cane keményen pálcázza, ha nem halljuk a félelmetes süvítést, a csattanást, és nem látjuk a szépen sorakozó vörös csíkokat a Mr. Terence izmos seggén.

A pálcák mestere lassú léptekkel a deres másik oldalára sétált, és ismét lehajolt a feneket simogatni, a farpofák a megszokott bizalommal simultak tenyeréhez.

Felegyenesedett, és gondosan figyelve a célterületet, kimérte az utolsó tízes sorozatot. Mr. Terence keservesen jajgatott, szabadkozva aú-zott, és amennyire tudta, rázta a seggét is hozzá. A kemény férfi álcáját levedlette, pálcázás közbeni viselkedésével elvesztette a csatát. Még akkor is jajongott, amikor Mr. Cane elhagyta a Jupiterlámpák fénykörét, és Mr. Thom elkezdte feloldozni szíjait.

Akkor riadt fel, amikor Mr. Thom a karjait is lekapcsolta a karabínerekről. Először hitetlenkedve feltérdelt, majd két tenyerét a farpofáira simítva oldalvást lelépett a deresről. Gyorsan visszanyerte önuralmát. Leguggolt ruháihoz, kibogozta a kupacot, és egyenként felöltötte azokat. Mielőtt felénk fordult volna, még megdörzsölte a farmer vásznán át a mindkét farpofáját, és huhogott hozzá kicsit.

Ebben a lélektani pillanatban állítatta le a Főnök a felvételt.

Mr. Terence hátranézett ránk, és lehúzta a maszkot arcáról.

Mr. Joe egy órás szünetet rendelt el, mielőtt sor került volna Mr. Winkler elverésére. Ám az egy óra leteltével a férfi nem jelent meg a forgatáson. Mr. Samm érte ment a lakosztályába, de egyedül tért vissza. Súgott valamit a Főnök fülébe, majd mindketten elhagyták a forgatás termét.

Fél óra is beletelt, ám Mr. Joe egyedül tért vissza. Becsukta maga mögött az ajtót, és körbehordozta tekintetét rajtunk. A stábtagok várakozás közben halkan beszélgettek, a magam részéről a felszerelésemet babráltam, mert a kamerán, fényképezőgépen mindig találtam valami igazítani valót. Éppen a tartós elemet cseréltem az utóbbiban, amikor a Főnök megérkezett.

- Uraim – kezdte. – Támadt egy kis gond Mr. Winklerrel.

Megvárta, míg mindenki rá figyel, és folytatta.

- Mr. Winkler nem a szíjtól ijedt meg, mielőtt azt hinnétek. Vállalja a verést, ha nem készül róla sem felvétel, sem fotó, és a jelenlévők sem terjesztik el, mit láttak, avagy mit nem láttak a testén. Kint vár a folyosón Mr. Samm társaságában arra, hogy behívjam.

Rejtélyes mondataival sikerült felcsigáznia a jelenlévők érdeklődését, végül minden stábtag biztosította arról, hogy megőrzik a külvilág előtt az ápoló titkát.

- Nos, Mr. Winkler, akit természetesen nem így hívnak, ezelőtt jó pár éve rabszolgája lett egy férfinek. Amikor a közel hetven éves tulajdonos elhunyt, a rabszolgák szétszéledtek. Ami azon a farmon történt Mr. Winkler rabszolgaságának másfél éve alatt, az… kissé felkavaró, akkor is, ha a az ifjú Mr. Winkler saját maga egyezett bele a testmódosításba. Nos, a külvilág számára állattartással foglalkozó farmon rabszolgák dolgoztak, szigorú felügyelőkre bízva. Ám ott nemcsak a haszonállatokat billogozták, hanem a rabszolgákat is. Őket érkezésük napján vagy másnapján. Ismétlem, a csatlakozás önkéntes volt. A majd' kéttucatnyi férfi rabszolga közül ő volt az egyik legfiatalabb, és a gazda mindegyik rabszolgáját tüzes billoggal, saját neve kezdőbetűivel jelölte meg. Az féltenyérnyi, egybefonódó A és W betűket a gazda a rabszolgák kérésének megfelelően a fenék jobb vagy bal oldalának felső harmadára sütötte. Mr. Winkler billogozása szépen sikerült, kiválóan látszanak a betűk a mai napig. Megnéztem. Gazdájáról talán sok rosszat el lehetne mondani, de azt el kell ismerni, hogy a billogozáshoz igazán értett.

Szinte kivétel nélkül megborzongtunk, mintha jeges szél süvített volna a bezárt termen. A XXI. században rabszolgaság? Annyira hihetetlennek tűnt, hogy már emiatt is hihető. Mr. Joe azonban még nem ért a végére mondandójának.

- A gazda ennél többet is tett. Jó pénzt fizetett annak az orvosnak, aki kívánságára kasztrálta több rabszolgáját, közöttük Mr. Winklert is. A helyi érzéstelenítésben végzett műtétek kivétel nélkül jól sikerültek. Az orvos a kasztrálás során nemcsak a heréket távolította el, hanem a kiüresedett, ezáltal funkciójukat vesztett herezacskókat is. Mr. Winkler csupán némi ráncos, kissé elődomborodó bőrfelületet tapinthat azon a helyen.

A Főnök kis szünet után folytatta:

- Hazudott akkor, amikor azt állította, hogy soha nem verték el élete során. Rabszolgaléte alatt gyakran ostorral, bottal büntették, gazdája előszeretettel nevelte szíjjal, ám a pálca sem ismeretlen számára. Szégyelli, hogy mindezt letagadta előttünk, hiszen jól érzi magát a stáb tagjaként, és senkit sem akart megtéveszteni. Ezért nem keveredett hosszabb-rövidebb viszonyba senkivel, mióta nekem dolgozik. Vezeklésül vállalja a verést, mint említettem, de erről felvétel nem készülhet – itt rám szegezte tekintetét.

- Nem fog – feleltem. – Fotót sem fogok készíteni róla.

- Mr. Samm és ő a folyosón várnak. Uraim, mindent tudnak. Immár behívom Mr. Winklert. Megadtam neki a lehetőséget, hogy válasszon eszközt. Mr. Cane, az ön pálcájában bízik. Vágjon rá negyvenet, de kerülje el a billogot, oda ne üssön.

- Megtisztelő, hogy engem választott – biccentett Mr. Cane. – Természetesen el tudom verni úgy, hogy ne érje ütés a billogot.

Mr. Joe nagy levegőt vett, majd hozzátette:

- Mióta elhagyta azt a farmot, Mr. Winkler szabad emberként él. Azóta nem kapott verést.

A Főnök kitárta a terem folyosóra vezető ajtaját, és Mr. Winkler belépett Mr. Samm kíséretében. Látszott rajta, hoy valóban szégyenkezik. Most néztem meg jobban először, a bő negyvenes korúnak saccolt férfi erősen őszült, lehet a vallomása óta még feltűnőbben elszaporodtak a fehér szálak hajában.

- Elnézést kérek, uraim, mindenkitől – szólt ritkán hallott baritonján, és csak most tűnt fel, hogy eddig alig hallottuk hangját. – Mr. Cane, kérem, tegye a dolgát!

A deres felé haladtában felpillantott a statívon várakozó kamerára, onnan rám rebbent tekintete. Mellkasomon összefont karokkal álltam a technikai felszerelés mellett, és nem adtam jelét, hogy be akarnám kapcsolni bármelyiket, természetesen a derest megvilágító Jupiterlámpán kívül.

Amikor a fekpad mellé ért, kissé megbicsaklott a lába, de kihúzta magát. Tétova mozdulatokkal vetkőzni kezdett, és hamarosan felfedte teste titkait. Bal farpofája felső harmadában látszott hajdani gazdája billogjának féltenyérnyi nyoma két összefonódó betű rajzolatában, és valóban hiányzott a herezacskója, teljes egészében. Ám úgy látszott, hozzászokott már ehhez az állapothoz. Miközben felhasalt a deresre, fanyar mosollyal jegyezte meg felénk fordulva, hogy mennyivel könnyebb dolga van, csak a farkát kell 12 órába állítania. Miközben ezt elmondta, el is végezte az igazítást. Az erősen őszülő, markáns arcú férfi teste kellően izmos volt, ahogy megállapítotam magamban, miközben sűrű hajától lábikrájáig végigsiklott rajta pillantásom.

- Mr. Thom – nézett fel gyámoltalanul, ezúttal tekintetével a nevezettet keresve. - Lesz szíves deresre húzni?

Hamarosan teljesült kívánsága. Mr. Cane a hasaló férfi arca elé tartotta a ruganyos pálcát, hogy az megnézhesse, mivel kapja a verést.

- Rászolgáltam… - sóhajtotta. – Mr. Cane, emlékezzen arra, hogy… mennyire tiltakoztam a verés ellen, de valójában… lélekben mindig is rabszolga maradtam. Kérem, ne kíméljen!

Mr. Cane ismét bebizonyította, hogy valóban mestere a pálcának. A higgadt férfi nagyokat nyögve nyugtázta az ütéseket, időnként hosszabban is kinyögdelve egy-egy keményebb csapást. Sápadt bőrű feneke egyre inkább élénkvörös színt öltött. A pálcázás szüneteiben hangosan fújtatott, majd amikor Mr. Cane újra pálcázni kezdte, panaszosan jajdult, majd kínlódva nyögte a pálcát.

- Elnézést, uraim ha kissé hangos vagyok! – lihegte a következő szünetben. – Erről nem tehetek, noha módfelett kedveltem a pálcát. Lesz szíves megrepetáztatni még tízzel, uram? – nézett fel Mr. Cane-re. – Bevallom, meglehetősen ízlik a pálca. Ráadásul milyen büszkeség lesz később azzal dicsekedni, hogy ötvenet vágattam a seggemre.

Mr. Joe odaintett:

- Ha kívánja a repetát, akkor kapja meg, Mr. Cane.

A pálcák mestere a tenyerébe köpött, és folytatta Mr. Winkler pálcázását, aki fel-felaú-zva, keservesen nyögdécselt a suhogó pálca csapásai alatt.

Ám amikor kisvártatva Mr. Thom kioldotta a szíjakat, és sóhajtva lekecmergett a deresről, elégedetten ragyogott a szeme.

Mr. Joe erre a napra befejezettnek nyilvánította a munkát. Míg a többiek kipihenték a mozgalmas napot, addig én az aznapi anyag vágásához kezdtem. Gondolataim azonban újra és újra Mr. Winkler történetét járták körül.

Folyt. köv.