Büntetés

A telefonom hangos csattanással landol a parkettán.
-Baszd meg! - csúszik ki a számon reflexszerűen, miközben lehajolok érte.
Felhúzott szemöldökkel nézed végig izgalomtól remegő mozdulataim, aztán kajánul elmosolyodsz. - Nagyon sokat káromkodsz. Túl sokat, egy jó kislány pedig vigyáz a szájára.
Az izmaim megfeszülnek, már sejtik, mi fog következni. Lassan visszaülök a helyemre, de most sokkal jobban odafigyelek magamra, arra, hogy szépen üljek és kihúzzam a hátam. Izgatottan várom a folytatást.
-Sokszor ejted le a telefonod? -puhatolózol.
Megadottan bólogatok: - Igen, sajnos elég gyakran előfordul. - Zavaromban nevetgélni kezdek. Nem szólalsz meg, úgyhogy tovább beszélek. - Elég kétbalkezes vagyok. Mindenhol képes vagyok elesni, mindenbe beleütöm mindenemet, és majdnem minden nap leöntöm magam valamivel, szörnyű!
Kis szünet után még szélesebb lesz a mosolyod. - Szóval a tárgyaidra, az értékeidre sem tudsz vigyázni.
A szívem egyre hevesebben dobog.
- Ráadásul késtél is - dőlsz előre a székben. Egyelőre közöttünk áll a dohányzóasztal, ám azt hiszem, már nem sokáig képez akadályt.
Ismét szünetet tartasz. Számomra egyre lassabban telik az idő, amíg végre felállsz, hátrébb húzod a széked a szoba közepére, majd mellém lépsz a kezedet nyújtva. - Ezért kemény büntetés jár.
Most kezdek csak igazán remegni. Elfogadom a kezed, felsegítesz a helyemről, és odavezetsz a másik székhez. Leülsz, aztán a csuklómnál húzva az öledbe fektetsz. A szívem a torkomban dobog.
Érzem, ahogy szépen lassan felhúzod a szoknyám, amire reflexből enyhén pucsítok. Megigazítod a bugyim, miközben én feszülten várom az első csapást. Nem is kell sokáig várnom: egyszer csak megérzem a fenekembe nyillaló éles fájdalmat. Szinte teljesen a közepére ütöttél, majd gyorsan a jobb és bal oldalamra is egy-egy nagyobbat.
A levegő hirtelen beáramlik a tüdőmbe, aztán kisebb nyögéssel szabadul ki. Szünetet tartasz. Finoman végigsimítod égő bőrömet.
Mikor már megnyugszom, folytatod. Kemény ütésekkel, de tudom, hogy bőven van ott még erő, csupán tartogatod. Bemelegítesz.
Jobb, bal. Jobb, bal. Néha középre egy-egy nagyobb csapás. Aztán kettesével, egyre erősebben. A szobát betölti az ütemes csattogás.
Egy idő után nem bírom tovább, és nyöszörögni kezdek. Ahogy ezt meghallod, még egy pár nagyobbat odavágsz, majd végigsimítva a popsimon letolod a bugyimat. Megcsodálod a piros foltokat, még a kezed is ráhelyezed kicsit, hogy érezd melegét.
Egy fokkal erősebben kezded újra. Ezúttal többet ütsz egy oldalra. Mintha a hátsóm minden egyes porcikáját alaposan feltérképeznéd. Minden csapás egyre jobban és jobban fáj, az érzés betölti az egész elmém.
Legalább egy órán keresztül porolsz. A végefelé már minden ütésnél azt hiszem, nem bírom tovább, mégis szinte mozdulatlanul viselem a büntetésem - csak rosszabb lenne, ha nem így tennék. Mikor végre befejezed, úgy érzem, a teljes fenekem ég. Finoman megsimogatod.
- Ne hidd, hogy már végeztünk is! - figyelmeztetsz, mire újra összerándulnak az izmaim. - Vedd le szépen a szoknyád, aztán dőlj a kanapéra!
Remegő lábakkal kelek fel, a szemedbe sem merek nézni. Odalépek a kanapéhoz, lehúzom a szoknyám, és ráhajtogatom az egyik párnára. Hátam mögül hallom, ahogy felállsz, és komótosan kicsatolod az öved. Jellegzetes hanggal siklik ki a farmerodból. Nagy levegőt veszek, miközben megkerülöm a kanapét és átdőlök a háttámlán. A lábaim így nem érik a földet, pirosló fenekem pedig a magasban feszül.
Hallom, ahogyan mögém lépsz, elhelyezkedsz a bal oldalamon. Próbából megsuhogtatod a nadrágszíjat a levegőben, nekem pedig minden porcikám beleremeg a hangjába.
Nagy levegőt veszek, lassan kifújom, és mikor végre összeszedem magam, hatalmas csattanással landol a műbőr a fenekemen. Csíp, mint a veszedelem. Felnyögök a fájdalomtól. Egészen máshogyan fáj ez, mint mikor a kezeddel büntetsz, sokkal intenzívebb, szinte az egész popsimon egyszerre érzem.
Egyre gyorsabban és egyre erősebben érkeznek a csapások. Azt veszem észre, hogy majdnem folyamatosan nyögdécselek, néha még a csípőmet is megmozgatom, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom. De a pozícióból nem mozdulok.
Megérzed, mikor a tűréshatárom végefelé járunk. Kisebb szünetet tartasz, majd megszólalsz: - Most jön az utolsó 20, ezt hangosan fogod számolni! Ha elrontod, vagy nem mondod elég gyorsan és hangosan, elölről kezded.
Esélyem sincs válaszolni, már érzem az első ütés csípését. Nem fogod vissza magad, a fájdalom élesen nyíllal belém. - Egy! - szinte sikítok. Mire elérünk 20-ig, úgy érzem, semmi nem maradt a fenekemből. Rendkívül odafigyeltem a számolásra, rettegtem attól, hogy többet kapok.
Mellém hajítod az öved a kanapéra. Hallom, ahogy közelebb lépsz, érzem, ahogy kezed végigsimítja vörösen lüktető fenekem. Nagyon remélem, hogy kellemesebb befejezés következik, de hirtelen erősen rácsapsz a közepére. Sokkal jobban fáj, mint először, az biztos.
Ismét ütemesen fenekelni kezdesz, tenyered csak úgy pattog a két félgömböm között. Egyre hevesebben mocorgok, ezért szabad kezeddel határozottan lenyomva tartod derekamat. Jó hosszan büntetsz még.
Mikor végre úgy gondolod, már eleget kaptam, ellépsz mellőlem, ki a szobából. - Meg ne mozdulj! - szólsz vissza, mikor felkelnék. Baljóslatú.
A helyemen maradok, de nyöszörgő hangon válaszolok: - Nem hiszem, hogy kibírnék több büntetést!
- Az eddigieket a csúnya beszédért és a felelőtlenségedért kaptad - folytatod, mikor visszatérsz. Amennyire kiszolgáltatott pózom engedi, feléd fordulok. Egy pingpong ütővel a kezedben vigyorogsz rám. - Ezt pedig a késéssel érdemelted ki.