Cezanne kiállítás és érdekes látogatói (3)

Mire visszaértem a szobába már Dani is lezuhanyozott s ott várt a szoba közepi szőnyegen térdelve, kezei a tartóján. Széles terpeszben volt, ha úgy gondolom – gondolta - azonnal tudjam büntetni a legérzékenyebb részén, pár rúgással azért, amit tett korábban.
Megálltam előtte és szigorúan megkérdeztem tőle:
- Számoltál azzal is, hogy kirúglak azért, amit tettél? – kérdeztem meg tőle haragosan.
- Igen, Uram, természetesen ez is benne volt a pakliban, de reméltem, hogy nem teszi meg, azaz e helyett inkább alaposan megbüntet, akár egész éjjel is, mikor már kettesben leszünk. – válaszolta alázatosan, lesütve a szemeit.
- És ha a barátaid előtt tettem volna meg, hiszen Te is azok előtt tettél, amit tettél? – néztem rá kérdőn.
- Nem szerettem volna, de azért elviseltem volna. – szólt elgondolkozva, gondolom végig is gondolta azt, mert eltorzult az arca.
- Megérdemelted volna, hogy a nagy egód kicsit lelombozódjon, de azért az már túlzás lett volna. Ők a barátaid, a subjaid, vagy tévedek? – jelentettem ki kérdezve.
- Nem téved Uram, így van, Uram. – erősítette meg Dani.
- Ők már láttak valaha is megbüntetve, más mester által? – firtattam.
- Nem, még sohasem, Uram. – jött a határozott válasza.
- Pedig megérdemelnéd, mint ahogyan azt is, hogy ne tudd lehunyni a szemeidet ma, egész éjjel. – füstölögtem. - A büntetésed nem marad el, persze nem az lesz, amire számítasz! – kezdtem és így folytattam: - Még soha, senkit nem rúgtam tökön, mert tudom, hogy milyen fájdalmas az, így veled sem kezdem ezt el. Viszont, hogy érezd milyen a kín, ezért a még nem merev farkadra rálépek és egy ideig rajta is maradok. – mondtam és tettem is meg, azonnal.
Dani kicsit elcsodálkozott ezen és azt gondolta, hogy ez nem lesz fájdalmas, de arra nem gondolt, hogy azért lassan a farka majd csak meg akar merevedni, de nehezen tud a lábam miatt, és hogy közben a lábam alatt merevedve, hátra csúszva - lehúzza a makkjáról a bőrt - és a csupasz makkja súrlódni fog a talpamon és az már nem lesz egyáltalában kellemes neki. Sőt, az már fájni fog! Nem kicsit, de nagyon. 
Így is lett.
Ezzel a büntetésével szenvedett az este további részében, mert hamar, s gyorsan álltam rá, hogy még e merevedjen meg a farka, csak alattam már. A továbbiakban a már megmerevedett farkán álltam. Sziszegett, majd a végén már halkan nyögött is Dani a lábam alatt.
Azt nem merte megtenni, hogy fickándozzon a testével és próbáljon ki ”bújni” alólam.  
Én meg csak álltam rajta és közben bár elfele néztem, de úgy, hogy a fél szememet rajta tartottam Danin és láttam, ahogyan szenved alattam.
Hagytam. Had tegye. Én meg csak álltam rajta.
Jó fél órát is eltarthatott ez – vagy még tovább is – mikor végre leszálltam róla.
Nagy sóhaj volt a reakciója és azonnal oda is kapott, hogy megfogdossa az elgyötört farkát, meghúzkodja a makkján a bőrét. Aprókat még sziszegett, ahogy valami megfájdult azon, de hamar elhallgatott.
Várt, nem mert mozogni, pláne nem felkelni a szőnyegről.
Én pedig a hajánál fogva –ez sem volt eddig szokásom – szinte felrántottam a földről, szőnyegről, ami újabb szisszenését váltotta ki – meghúzhattam a haját – s gyorsan talpra ugrott, majd még kicsit meggörnyedve állt, mikor fenéken rúgtam és mutattam a konyha felé:
- Menj, ne lazsálj! Tedd hasznossá magadat! Friss kévét készíts és legyen szendvics, üdítő is, mikorra jössz be! Alomarsch! – küldtem ki.
Dani iparkodott gyors lenni és hamarosan megjelent a tálcán hozva a kért dolgokat, de csak nekem!
- Te nem kérsz? – csodálkoztam rá.
- Miért, nekem is szabad? – csodálkozott most ő.
- Természetesen, hozz magadnak is! – küldtem el, majd mikor visszajött s ő is leült a szőnyegre, a dohányzóasztal mellé, velem szemben, megszólaltam: - Most mond el, miért tetted azt, amit tettél! Mi volt ezzel a célod? – firtattam és néztem rá.
- Öööö, az hirtelen ötlet volt a részemről. Nem is gondoltam meg… - kezdte, de én átnyúlva az asztal alatt, alaposan belerúgtam a már alaphelyzetű „ékszerébe”.
- Na, ne mondd! Tényleg így volt? – firtattam, de még tovább nyomtam a kezdődő, merevedő farkát s a testéhez szorítottam a golyóit.
- Hát, izé, már korábban is gondoltam rá. – vallotta be Daniel a dolgot s folytatta: - Jóska kapott tőlem s azt hittem Őt pártolod, ezt akartam megtorolni, azzal. –mondta.
- Arra nem gondoltál, hogy nem csak ketten vagyunk, de más dom (Jóska) és subok, a többiek között az enyém is (Józsi)? – soroltam. –Arról nem is beszélve, hogy tudhattad, ha még nem felejtetted el, hogy az analitást – magamon – nagyon nem szeretem, az tabu! – jelentettem ki.
- Igen, most már tudom, pontosabban akkor is tudtam, de a vágyam erősebb volt és nem gondolkoztam egy percig sem. – válaszolta lesütött fejjel Daniel.
- Rendben, akkor most az jön, hogy Te mondasz valamit, ami nálad is nagyon tabu és azt teszem meg veled! – szóltam határozottan.
Daniel megdermedt ezt hallva, lesütötte még jobban a szemeit és szinte hallottam, ahogyan kattognak az agytekervényei, hogy mit mondjon.
(Én magamban már tudtam mit akarok tenni, de vártam ő mit mond.)
Végre lassan rám emelte a szemét és megszólalt:
- Tudod Uram, hogy nagyon félek attól, hogy kiderül a másságom, ezért ennek megakadályozására mindenre kész vagyok. Ez lenne a legnagyobb büntetésem, Uram.
- Rendben, Te választottad. S mi legyen konkrétan az?
- Öööö, azt gondolom, most már lassan elnéptelenedik a ház, lefekszenek a lakók. Legyen az a büntetésem, hogy egy szál faszban kelljen kimennem a rácson túlra, majd fel egy szintet a lépcsőkön, kettőt le, majd úgy jöjjek vissza ide, a rácsod elé és itt kelljen állnom még előtte mezítelenül. – nyögte ki válaszul.
- Aha, nem rossz ötlet, de nekem jobb van: A kezdet jó, tök mezítelen leszel, úgy mész ki innen, le a kapuig. Ott kapsz egy kabátot, azt felveszed, majd ki, végig az utcán, át a gyalogátkelőn a Ligetbe és ott visszaadod a kabátot, s fél órát sétálsz – kabát nélkül, ami nálam marad – a Liget sétányain, míg vissza nem érsz hozzám.
- Jézus, Uram! Ezt nem kívánhatod! Ezt nem tudom megtenni! – kiáltott fel Daniel.
- Rendben, akkor az összes ruhád itt marad, egy szál gatyában doblak ki s mehetsz, ahova akarsz, most. Vetkőzz s menj! – parancsoltam rá.
Daniel felállt, hitetlenkedve nézett rám, de lassan elindult a szobaajtó felé. Lassan lépdelt, komótosan. Én meg utána.
(Jót nevettem, mert persze semmi sem volt rajta, úgy ment kifele. Nem is érzékelte talán.)
Mielőtt kiment a bejárati ajtón, kidugta a fejét, körülnézett, majd hirtelen kilépett a sötétbe és a rácshoz sietett. Ott várt meg. Kinyitottam a rácsot, hagytam kimenni, de én visszamentem a kabátért, majd utána siettem azzal. A lépcsőházban sötét volt, csak derengett a fény.
Ő nem, de én észrevettem a másik folyosórészen felparázsló cigarettát. (Aha, a szomszéd!)
Mentem utána. A kapunál ráadtam a kabátot, kiléptünk s jobbra mentünk a járdán a Liget felé.
(folyt.köv.)