Ébredés X.

Egy órával később együtt sétáltunk a kertben és beszélgettünk mindenféléről, mint egy teljesen átlagos kapcsolatban. Belékaroltam és viccelődtünk, régi történeteket meséltünk magunkról. Azaz csak én. De ez akkor még nem tűnt fel, inkább örültem az érdeklődésének és hálás voltam a figyelme miatt.

Úgy éreztem, tényleg kíváncsi a véleményemre, és nyugodtan elmondhatok neki bármit a múltamból. Ő is sokat beszélt, sok mindenről kifejtette a véleményét, volt, amivel nem értettem egyet, de jobbnak láttam, ha nem szólok közbe. Mintha féltem volna tőle, vagy attól, hogy ellentmondjak neki. De nem csak félelem volt, hanem annak a biztos tudata is, hogy nincs jelentősége ezeknek a különbségeknek. Az egyik mondatával azonban arra célzott, hogy a fiatal, velem egykorú lányok milyen keveset gondolkodnak, és ez a külsejükön is meglátszik, mert slamposan öltözködnek. Amint kívül, úgy belül is értéktelenséget sugároznak.
Nem tudtam függetleníteni magamtól és megkérdeztem, hogy rám gondolt-e, amikor ezt mondta, és ha igen, akkor miért vagyok itt? Hiszen ő hívott… De ha nem is tetszem neki, nem is tart értékesnek, akkor miért?

Azt mondta, nem érti, hogy miért nincs igényem arra, hogy a hétköznapokon is nőiesen, elegánsan öltözködjek, mert szerinte nem illik a személyiségemhez a külsőm. Amikor láthatóan elkedvtelenedtem erre a válaszra, akkor szembe fordított magával, átölelt és megcsókolt. A csókjától kirázott a hideg, elgyengültem és megkívántam. Ő megfogta a kezem és az ágyékához vezette és azt mondta:
- Ilyen különleges hatással vagy rám. Sok-sok éve nem fordult elő, hogy egy csóktól merevedésem támadjon.

Mivel én is éreztem a különleges vibrálást, ami kettőnk között van, jól esett megtudni, hogy számára is különleges vagyok, elcsitította a bizonytalanságomat.

Amikor visszamentünk a kastélyba, a pince felé irányított és egy ismeretlen helyiségbe nyitott be. Egy kisebb szoba volt, az egyik falon andráskereszt, bilincsekkel, mellette egy pad, szíjakkal, lábnak való kalodával. Az egyik falnál egy komód állt, de semmi más bútort nem láttam a halvány fényben, amit a folyosóról besugárzó lámpa adott..

- Vedd le a ruhádat és akaszd fel az ajtón lévő fogasra. – mondta, miközben odalépett a szekrényhez, és gyertyákat vett elő, amiket sorban beletett a falakon lévő gyertyatartókba és meggyújtotta mindet. Becsukta az ajtót, engem pedig arccal az andráskereszttel szembe állított meg terpeszbe tett lábakkal. Odabilincselte a lábaimat és csuklóimat is. Elöntött az izgalom. A félelem és a várakozás keveréke. Nyugalommal telve ébredezett a vágy bennem. Semmi más nem számít csak a jelen, teljesen kiürült a fejem, nem voltak gondolataim, és egyre tisztábban éreztem a kettőnk körül kerengő energiát.

Behunytam a szemem. Hallottam, ahogy elővesz valamit a komódból, de nem nyitottam ki a szemem, úgysem láttam volna, hogy mi az, mert a hátam mögött volt. Nem sokára megéreztem a korbács bőrszálait gyengéden a hátamon és a fenekemen. Mélyebben és hosszabban szívtam be a levegőt, testem önkéntelenül kígyózó mozgásba kezdett. Az első csapások nem voltak erősek, szinte simogatásnak éreztem őket, ellazultak az izmaim. Aztán keményebben ütött meg, nem csak a korbács erejét éreztem, hanem azt is, ahogy egyre nagyobb energiával telítődik meg. A fájdalom befogadásához teljesen el kellett lazulnom, át kellett adnom neki magam. Az energiánk már egymásba ért, együtt forgott, kavargott. Már nem két külön emberként léteztünk, hanem éreztem az ő érzéseit, én is benne voltam a mozdulataiban, ahogy meglendíti a korbácsot, és ahogy beérkezik a hátamra az ütés. Mintha egymásba fonódtunk volna, és én lennék az aktív és a passzív, befogadó fél is. Kívántam ezt az egyesülést és azt akartam, hogy soha ne legyen vége.

Nem tudom, mennyi idő telt el, hány ütést, mennyi fájdalmat viseltem el, egyszercsak ott állt a hátam mögött az ajkával lágyan csókolta a nyakamat, a kezeivel pedig a hátamat simogatta. Egyesültem a vadságával és most felolvadtam a lágyságától.
Eloldozott, és átvezetett a térdelőpadhoz. Feltérdeltem és előrehasaltam. A derekamat és a kezeimet leszíjazta, a lábaimat pedig a kalodába zárta. Még a korbácsolás hatása alatt voltam, a lelkem súlytalanul lebegett, a testem pedig vágyta az érintkezést.
A kezével paskolni kezdte a fenekemet, én pedig ösztönösen a keze felé toltam, mert a bőröm szinte éhezte a tenyerének érintését újra és újra. Megint egyre erősebben ütött meg, én pedig megint átadtam magam teljesen. Egy másik valóság, egy másik dimenzió. Ha elbírom viselni a fájdalmat, ha kibírom, ha magamba tudom engedni, ha nem állok ellen, ha nem építek falakat… , ha nincs ellenállás, csak ellágyulás, akkor eltompulnak az ütések, elhalkul a fájdalom.

Hirtelen sokkal élesebb fájdalmat éreztem. Ez nem a tenyere volt, hanem egy pálca. Csípett, ahogy becsapódott, égett a bőröm. Már nem csak a fenekemen csattant, hanem a combjaimon is. Nagyon fájt, nem tudtam ellazulni. Ki akartam mondani a nevét, egyszer azért, hogy hagyja abba, egyszer azért, hogy ne hagyja abba. Már nem volt lebegés, nem volt béke, éles fájdalom volt és semmi más.

Elvesztettem minden hatalmamat önmagam felett. Ő egyre vadabbul, egyre erősebben és sűrűbben csapott a pálcával, már nem bírtam követni, már nem bírtam ellazulni egyik ütésnél sem. Feladtam.
Tegyen velem, amit csak akar. Folytak a könnyeim, remegett és vonaglott a testem. Az övé voltam, okozhatott akármennyi fájdalmat. Éreztem, hogy őt is elragadta egy felettünk álló erő, az agresszió, a bántani akarás és fájdalom által eggyéváltunk, együtt kerültünk egy forgószélbe. És aztán hirtelen csend lett.

Azt éreztem, hogy bármennyire is vad és erős egy energia, ha megnyílok neki, akkor nincs harc. Ha befogadom, ha felolvadok, akkor körbeölelem és a fájdalom elcsitul, mert értelmét veszti. Hiszen hazaért, otthon van. Bennem. Általam. Megtisztultunk. A forgószél közepén mégis béke volt.

Nem tudom, mennyi idővel később mentünk fel a szobába, ahol hasrafektetett az ágyra, és óvatosan bekente a hátamat és a fenekemet krémmel. Miután bekrémezett, ő is lefeküdt mellém, és a mellkasán pihenve aludtam el.

folyt .köv.