Galamb (37)
Szubmisszív
Férfi, Meleg
  • VIP
Cikkek idő szerint
2024. 11. (72)
2024. 10. (55)
2024. 09. (59)
2024. 08. (70)
2024. 07. (72)
2024. 06. (51)
2024. 05. (55)
2024. 04. (62)
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Pipatórium

2022. 03. 07. 11:43 | Megjelent: 957x
Pipatórium
(Kitalált történet egy elképzelt feudális helyszínen, fiktív szereplőkkel. Figyelmeztetés: a történet deresen történő botozást tartalmaz!)

A kellemes őszi napfény beragyogta a tájat. Az erdei úton négylovas hintó zötyögött a rossz úton, előtte és utána hat-hat lovas kísérte, ebből is látszott, hogy nagy úr utazik. Alkonyodott, és estebédre meg akartak érkezni a várhoz, melynek uránál futárral előre jelezték jöttüket.

A tekintélyes földesúr ritkán látogatta meg morózus szomszédját, ezúttal azonban nem kerülhette el a találkozást. A gróf üzenetében kedélyes vendéglátásra hívta, egybekötve az őszi vadászattal, ami igencsak kedvelt elfoglaltsága volt a földesúrnak.

Már alkonyodott, mire megérkeztek a gróf várába, és estebédig még volt idejük szobáikban felüdülni kissé.

A gróf kiváló ételsorral kényeztette vendégeit, utána a földesurat meginvitálta a pipatóriumba, hogy elszívjanak egy pipát lefekvés előtt. A két uraság nem volt barátságban, de ellenségek sem voltak. A gróf morózus természete miatt kevés baráttal rendelkezett, de tisztelték hadi tudományokban való jártasságát, valamint uradalma gazdagságáról a visszafogottabb vélemények is mesés kincseket feltételeztek.

Miután elhelyezkedtek egy-egy karosszékben a kandalló előtt, és néhány udvariaskodó mondat kíséretében pipáikra gyújtottak, a gróf olyan témáról kezdte faggatni, amelyről a földesúr nem szívesen beszélgetett. Voltaképpen néhány tréfálkozáson, ivászatokon elhangzott gúnyolódáson kívül soha nem is beszélgetett ilyenről senkivel, márpedig a gróf erre a témára terelte a beszélgetést: a botozás intézményére.

- Mi a véleménye uraságodnak arról, hogy egy jókor kimért huszonöt bottól kellemesen meghunyászkodik a legvérmesebb ellenfél is?

- Háát… - a földesúr megszívta pipáját, és próbált füstbodrokat fújni, kevés sikerrel. – Sosem gondoltam még így a botozásra.

- Uraságod birtokán gyakorta hozzák elő a derest?

- Szüreti bál után a részeg, kötekedő legényeket húzattam deresre – dörzsölte borostás állát a földesúr. – A tömlöcsoron szinte mindennapos, hogy egy tolvajt, csavargót deresre húznak, nem csinálunk ebből nagy ügyet.

- Valóban? – húzta össze a szemét a gróf. – Tehát szinte naponta végignézhet egy botozást?

- Hetente inkább, mert nekem is jár szórakozás, és egy ilyen alkalom mindig az! – felelte a földesúr erőltetett vidámsággal.

- Meghiszem azt! – kacagott a gróf, és a pipaszurkálóval megigazgatta az illatos dohányt a csutorában. – Magam is híve vagyok annak, hogy gyakorta végignézzek egy-egy botbüntetést.

- Akkor hát tudja uraságod, hogy minő hasznos találmány a deres.

- Magam is hasonló véleményem vagyok. Talán uraságod fülébe jutott, annyira szívemen viselem a parasztok dolgát, hogy meg szoktam kérdezni utána, hogy milyen volt a kapott ütleg?

- És mit felelnek erre? – hökkent meg egy pillanatra a földesúr. – Bevallom, eszem ágában sincs kíváncsiskodni, akit elvertek, az mehet a dolgára.

- Változatos válaszokat kapok – felelte a gróf tűnődve nézve a kandallóban parázsló hasábokat. – Van, aki hálásan méltatja a hajdútól kapott botozást, ám olyan is, aki panaszosan sántikálva közli, hogy nem érdemelte a botot.

- Érdekes – válaszolta unottan a földesúr, és hangjából érződött, hogy meglehetősen távol áll tőle a beleérző képesség.

- Valóban, ez a megfelelő szó – kapta fel a gróf. – Uraságod tapasztalta már a másik oldalt? Úgy értem, került a bot másik végére?

- De uram! – fortyant fel a földesúr. – Hogy képzeli?

- Elnézését kérem uram, ha sértő volt a kérdésem. Tehát még nem tapasztalta a másik oldalt? Így érthető, ha nincs véleménye róla.

- Miért? Ön talán már ismeri a pálcavéget? – a földesúr arca szinte bíborszínre váltott haragjában.

- Ismerem – somolygott a gróf. – Ötvennégy éves koromra harminchét alkalmat tudhatok magam mögött, amikor eldöngettek a deresen.

- De hogyan…? – hüledezett a földesúr. – Hiszen az arisztokrácia tagjai mentesülnek az ilyen, pórnépnek való büntetés alól, vagy tévesek az információim?

- Először atyámuram parancsára kellett a deresszobát látogatnom, nyakas, dacos ifjú voltam, kellett a bot a megfékezésemhez. Utána a seregben részeltettek ebben a büntetésfajtában, amely akkor is kijárt nekem, ha egyre feljebb hágtam a ranglétrán. Mostanában a gyóntatóm rendel nekem botot, és időnként urunk királyunk is üzenetébe foglalja, hogy csapassam meg magam.

- Ez nonszensz! – a földesúr pipája kialudt, de annyira felzaklatódott, hogy észre sem vette. – Uraságod nem tiltakozott ellene?

- Megesett, hogy tiltakoztam – a gróf nagyot szívott pipájából, és bodor füstkarikákat eregetett, majd befejezte a mondatot. – Mindannyiszor sikertelenül.

- Uraságod mostanában is részeltetett botbüntetésben? – lehelte a kérdést a földesúr, nem tehetett róla, kíváncsi volt a válaszra.

- Bár nem bírom úgy a botot, mint ifjabb koromban, nem tagadhatom meg urunk királyunk parancsát. Néhány napja derekasan ellátták a bajomat.

- Mennyi…re? – a földesúr kapkodta a levegőt.

- Mennyire? – a gróf ismét eregetett néhány szép füstkarikát, majd ajkbiggyesztve válaszolt. – Huszonötöt kaptam, de később urunk megtoldotta még ennyivel.

- Miért?

- Túl fürgén keltem fel a deresről, és a király urunknak szóló jelentés ezt az apróságot is tartalmazta. Így néhány nap múltán új üzenetet hozott a futár, minek folytán ismét deresre kellett hasalnom. A második huszonöt már elérte a célját, és bevallom, igen nehezen kecmeregtem fel a deresről.

- Uraságod miért kapta ezt a büntetést? – a földesúrnak verítékezni kezdett a homloka, viszketni kezdett a bőre.

- Holmi mulasztásos vétségekért. Megkésve küldtem az adót király urunk udvarába, és emiatt a csekélységért kerültem botvégre. Szóra sem érdemes, kiérdemeltem.

- Eszerint még most is nehezen tud ülni – sandított a földesúr a karosszékben a gróf azon testrésze felé, amin ült.

- Uraságod talán sajnálja a fenekemet? – nevetett a gróf.

- Harminchét botozás… olyan lehet már, mint a csizmatalp! - a földesúr megrázkódott, határozottan viszketett a bőre a beszélgetéstől.

- Nos, a grófné csak hálás, ha időnként lekapnak a húsz körmömről – a gróf tűnődve nézte a kandallóban parázsló hasábokat. – A verés stimulál engem, és jó hatással van ágybéli teljesítményemre is. Már célozgattam is a grófnének arra, hogy összebeszél az udvari káplánnal, és azért kellett megcsapatnom magam két hónapja is. De akárhogyis van, utána jobban tudok teljesíteni, és a grófnét nem zavarja az én… hogy is mondta? Csizmatalp durvaságúra vert fenekem.

- Azt hiszem… - a földesúr letette a pipát, és felkelt a karosszékből. – A tűz leégett a kandallóban, ideje nyugovóra térni.

- Igaza van – felelte a gróf. – Viszem a gyertyatartót, és a szobájába kísérem.

Elindultak az ódon kastély folyosóin, csizmás lépteik csikorgó hangot hallattak.

- Uraságod tehát csak nézni szereti a botozást? – folytatta a gróf a megkezdett beszélgetést.

- Hogy is fogalmazzak, rendkívül szórakoztató, hogy meglett férfiak is hogy jajonganak egy kis bottól – a földesúr lassan visszanyerte önuralmát, verítékezése, viszketése is elmúlt. Rátalált a hangjára. – A minap a falu kovácsát kellett megcsapni, aki hatalmas termetű, erős ember. Négy hajdúnak kellett lefogni, hogy a deresre fektethessék, akkor is óbégatott, amikor leszíjazták, akkor hallgatott el, amikor lerántották a fenekéről a nadrágot. Ott hasalt, és magában dörmögött, míg deresre húzták, és csak a szemét meresztgette. Aztán a hajdú elkezdte botozni, és az a nagy ember szinte összement a deresen. Vonaglott, rázta a fenekét, az összes szentekre esküdözött, hogy ezután nem lesz ok arra, hogy deresre húzzák. Nevettük és gúnyoltuk, hogy meglett férfi létére szitkozódik és jajgat, és biztattuk a hajdút, hogy jól veselkedjen neki. Végül a kovács elcsendesedett, és a végére egészen megnyugodott. Szuszogva felkelt, megigazgatta a nadrágját, majd komótosan biccentett felénk, és elment.

- Na látja, uraságod, és mégis azt gondolja, hogy nincs jó hatással a botozás egy férfire?

- Azt nem mondtam, hiszen ezekkel a pórokkal nem lehet másként szót érteni.

- Erre jöjjön, uram – intett a gróf, és egy másik folyosó felé vezette vendégét.

- Úgy emlékszem, a szobám amarra van – tétovázott a földesúr.

- Erre rövidebb út vezet, higgye el, eligazodom a kastélyomban – biztatta a gróf, és a földesúr ismét vele tartott, noha növekvő aggodalom szorította össze torkát, melynek okát maga sem értette.

- Messze van még? – kérdezte néhány perccel később.

- Dehogy, itt is vagyunk! – a gróf megállt egy kétszárnyú ajtó előtt, és intésére a két őr belökte az ajtószárnyakat. – Lépjen be, uraságod! Már várják!

A földesúr belépett, és odafagyott a küszöbre. A közepes nagyságú terem közepén deres állt, mellette két hajdú, egyikük a kezében tartott botot ütögette a másik tenyerébe.

- Kérem… mit jelentsen ez? – alig tudta kipréselni a szavakat.

- Mint tudja, urunk királyunk szigorúan odafigyel, hogy időben érkezzék számára az adó. Mivel ön is késlekedett vele, és király urunk tudja, milyen a viszonya a deressel, hát megkért engem, járjak közbe, hogy uraságod büntetése megtörténjen.

- De én… úr vagyok! – lihegte a földesúr.

- Szíveskedjék igénybe venni a deresszoba szolgáltatását, hiszen vallja be, rászolgált – biztatta a gróf.

- Ez… nem történhet meg… velem – zihálta a földesúr, és tétován lépett egyet előre, a deres felé.

- De igen, urunk parancsára könnyű botozásban részesül – biztatta a gróf félrehajtott fejjel. – Uraságod tegye szabaddá a fenekét, és hasaljon fel! Bátran!

- Nem… akarom! – lihegte a földesúr. – Úr vagyok!

- Király urunk parancsa – felelte türelmesen a gróf. – Ne aggódjék az úr, a hajdú érti a dolgát. Engem is ő szokott botozni, és… - a gróf összeillesztette a hüvely- és mutatóujját, a szájához vitte, és cuppantott. – Megelégedésemre forgatja a botot.

- Ez valami félreértés! – tiltakozott a földesúr, noha a két hajdú már közre is fogta, és vetkeztetni kezdték. – Eresszenek! Ez nem történhet meg!

- Engedje megcsapni magát, higgye el, javára fog szolgálni – bátorította a gróf mosolyogva.

- Engedjenek el, ezt nem tehetik! – a két hajdú gyakorlott mozdulatokkal lehúzta a földesúr nadrágját, a deresre hasaltatták, szorosan leszíjazták, ingét felhajtották a válláig.

- Meglátja, értik a dolgukat! – folytatta a rábeszélést a gróf. – Az ön érdekében szíjazzák le, mert nehéz elverni egy feneket, ha folyton elhúzódik a bot elől. Márpedig a cél az, hogy uraságod megkapja a büntetést.

- Kérem… - lihegte a deresre húzott földesúr. – A kíséretemből bárki… más átvállalhatja… helyettem!

- Nem, ezt most nem – ingatta a fejét mosolyogva a gróf, majd intett a hajdúknak, hogy kezdjék. – Huszonötöt neki!

- Áááááá – ordította a földesúr, amikor a bot keményen lecsapott csupasz fenekére.

- Nyugodtan eressze ki a hangját az úr, botozásnál ez nem ritka – szólt kimérten a gróf, de azért becsukta a kétszárnyú ajtót.

Letelepedett egy kis asztalkához, és egy szolga bort töltött neki. A falon lévő fáklyák imbolyogva igyekeztek fényárba borítani a szobát. A földesúr ismét ordított, fenekén újabb vörös csík kezdett kirajzolódni.

- Miért panaszolja az úr? Talán nem esik jól? – kérdezte félrehajtott fejjel, maró gúnnyal a hangjában a gróf, és beleízlelt a bársonyos vörösborba.

- Ááááhhh – ordította a földesúr, majd szapora lihegésbe kezdett. A beálló botozásszünetben a gróf felé fordította a fejét. – Hogy fogok lóra ülni holnap a vadászathoz?

- Egy nappal elhalasztjuk az ön kedvéért, de csak azért, mert először kóstol botot! – nevetett a gróf, és ismét belekortyolt a borába.

- Auhhh – vergődött a földesúr a fenekére mért ütéstől, és ismét a grófra emelte tekintetét. – Azt ne mondja, hogy uraságod a botozás utáni napon lóra tudott ülni.

- Ne feledje, csizmatalp – a gróf ismét nevetett.

- Ha felkelek innen – lihegte a földesúr, és rángatta csizmás lábát. – Ha felkelek…

- Mi lesz akkor? – hajolt feléje a gróf.

- Ááááuhhhh – sírta panaszosan a földesúr. – Képes végignézni, hogy megcsap a hajdú?

- Persze, remek szórakozás, nem ön mondta?

- Tehát… áuhhhhhh… - rázta a fenekét tehetetlenül a földesúr. – Tehát ezért kellett a botozásról beszélnünk!

- Hát igen, meg akartam hozni a kedvét hozzá – bólintott a gróf. – Hiszen megfelelő hangulatban sokkal jobban esik a bot, legalábbis így tapasztaltam.

- Úgy érti, megfelelő hangulatban… kell csapatni a feneket? – lihegte a földesúr, és letörölt egy árulkodó könnycseppet.

- Bizony, ezért szoktam kifaggatni azokat, akiket megcsapatok, és az ő beszámolóikat olvasgatom, mielőtt meglátogatom a deresszobát – a gróf tartotta a kelyhet, a szolga ismét öntött a kancsóból.

- Talán nekem is… auhhhhhh… - vonaglott keservesen nyöszörögve a földesúr. – Több idő kellett volna… auuhhhhh!

- Uraságod talán beleegyezett volna, ha tudja, hogy idekísérem? – a gróf kétkedve ingatta fejét.

- Lehet, hogy… ha időm lett volna… - lihegte a földesúr, majd megvárta az ütést, és nyögdécselt tőle.

- No lám, milyen jól tud nyögni, ez igazán férfias volt! – dicsérte a gróf, és tovább figyelte a földesurat. – Igazi férfi így nyögi a botot – biztatta. – Rajta, próbálja meg újra!

- Elvertek – hüppögte a földesúr, és meglett férfi létére könnyezve ernyedt el a deresen, amikor a hajdú jelentette, hogy kész a huszonöt. – Hogy fogok felkelni?

- Ne aggódjon, ha nem tud lábra állni, az ágyába segítik – felelte a házigazda. – Egyébként, mivel első botozását kapta, kicsit még pihenhet a deresen. Nos?

- Mire… kíváncsi? – nézett rá elkínzott arccal a földesúr.

- Ilyenre gondolt? Most, hogy bemutatták a botnak, képet alkothat róla, és a legközelebbi alkalommal már tudni fogja, mire számíthat.

- Nem is tudom – tűnődött az elvert földesúr elkínzottan. – Nem ilyennek képzeltem.

- Fel tud már kelni? – a gróf karját nyújtotta, majd intésére a szolga bort töltött a másik kehelybe. – Ez az, igyon egy kortyot a megrázkódtatásra!

- Engedelmével – szólt a földesúr, miután lehajtotta az italt. – Visszatérnék a szobámba.

- Nyugodalmas jó éjt uraságodnak! – búcsúzott a gróf.

A földesúr szemére azonban nem jött álom. Egy ideig forgolódott ágyában, majd hálóingében, hálósipkával a fején sétára indult a kihalt folyosókon. Szokása volt saját várában is az éjszakai kószálás, gyakran ilyenkor jöttek a legjobb gondolatai.

Ahogy egyik folyosót a másik után hagyta el, lépcsőkön le és fel haladt a néptelen, éjszakai várban, neszt hallott. Megtorpant, majd folytatta útját. Szinte teljesen megfeledkezett fenekéről, amely már nem sajgott annyira, mint amikor lekászálódott a deresről, de érzékeny volt.

Hamarosan a deresszoba előtt találta magát, ezúttal nem álltak őrök előtte. Belesett a kulcslyukon.

A gróf éppen letette a kelyhet, és a lobogó fáklyák fényében a a deres felé indult, keze nadrágját bontogatta.

- Igaza van a gyóntatómnak – szavait a hajdúk felé intézte, akik figyelték mozdulatait. – Ha nem tudok elaludni, lelkiismeret bánt, arra megfelelő gyógyszer egy jókor kapott huszonöt.

- Uraságodnak sikerült ráhangolódnia?

- Voltaképpen már akkor megfordult a fejemben, amikor a vendégemmel a botozás témáját boncolgattuk, hogy nem lenne ellenemre, noha csak a néhány napja kóstoltam botot – elgondolkodva a hajdúk által letörölt deresre hasalt, és két kezével letolta nadrágját, felfedve mezítelen fenekét.

- Sokat segít, ha ráhangolódott – felelte a hajdú, miközben leszíjazta lábait, majd megvárva, hogy a gróf befejezi fenekének nyomkodását, a karjainál is leszíjazta, majd a derekán is áthúzott egy szíjat. – Azzal a bottal kapja, amivel legutóbb is.

- Remek lesz! – lehelte a gróf, és büszkén felemelte a fejét.

A földesúr a kulcslyukon leskelődve nem hitt a szemének. A kimért, fölényes gróf, aki sosem jött ki a sodrából, ellenkezés nélkül deresre húzatta magát, és a hajdú egy kiadós ütéssel megkínálta a fenekét. A gróf lehunyta a szemét, és egy visszafogott nyögéssel nyugtázta a kapott ütést. A hajdú ismét lecsapott, ezúttal a gróf lehajtotta a fejét, és kínosan nyögött válaszul.

Összeszokott páros voltak. A hajdú kivárta, míg a gróf kinyögdeli az ütést, és feneke abbahagyja a vonaglást, csak azután csapott le újra. Időnként halkan beszélgettek, megvitatták a kapott ütéseket, és a gróf javaslatot tett, hová szeretné a következőt, feljebb, vagy lejjebb. A hajdú teljesítette a gróf kéréseit, ez kiderült az elégedett nyögésekből.

A földesúrnak el kellett ismernie, hogy házigazdája jól bírja a botot. Kínosan ügyelt arra, hogy nyögései visszafogottak legyenek, ahogy egy férfinek az ő értékrendjében állnia kell a botozást. Még a deresen is megőrizte hidegvérét.

A földesúr látta, hogy vonaglik újra és újra a fenék, és a hajdúval együtt figyelte, hogyan nyugszik meg, hogy újra kaphasson egy ütést.

A gróf hirtelen felnézett, és a földesúr azon kapta magát, hogy szembenéz vele. Tovább nem titkolhatta, hogy ott van, és leskelődik.

- Jöjjön be! – hallotta a gróf rekedtes hangját.

Tétován nyitotta be a kétszárnyú ajtót.

- Na, ne álljon a küszöbön, csukja be az ajtót, és várjon meg, hamarosan készen leszek – biztatta a gróf, és nem látszott zavarban lenni azért, mert ilyen szituációban találták.

- Elnézést uram, csak sétáltam a folyosón, és meghallottam… - a földesúrnak elakadt a szava.

- Kihallatszott? Éjszaka jobban terjednek a hangok – nevetett kényszeredetten a gróf. – Most, ha megengedi, néhány ütést még ki kell bírnom.

- Csak tessék – a földesúr zavartan lépett az asztalkához, ahonnan a gróf őt nézte botozás közben, de ódzkodott attól, hogy leüljön.

Furcsa volt számára a szerepcsere, kényelmetlenül érezte magát.

A gróf szinte hálásan nyögött, ahogy a hajdú újra és újra megkínálta a bottal a fenekét. Szemlátomást nem volt kedve ellenére, hogy ezen az éji órán megcsapassa magát. Megfeszítette fenekét, és azt dünnyögte, hogy másnap ő sem tud lóra ülni, majd amikor kisvártatva a hajdú kimérte az utolsó ütést, szinte büszkén sóhajtott fel.

- Ez jólesett!

- Valóban? – csodálkozott a földesúr.

- Mióta leskelődött? – terelte el a kérdést a gróf, miközben ruganyosan felkelt a deresről, és elfordulva felhúzta nadrágját.

A földesúrnak egy hosszú pillanatra alkalma nyílt megtekinteni az elvert feneket. Megrázkódott, arra gondolva, hogy az övé is így nézhet ki. A gróf észrevette zavarát, és mintha kitalálta volna a gondolatát, szinte félvállról vetette oda:

- Az öné nem ennyire vörös és dagadt, ne feledje el, hogy csak huszonötöt vágtak rá, én meg néhány nap alatt harmadszorra hasaltam le a botnak, tehát hetvenöt ütés nyomát láthatta.

- Még mindig nem fér a fejembe, hogy éjnek évadján idejött, és mintha valami könnyed dologról lenne szó, huszonöt botütést kért a fenekére.

- Ugyan mi ebben a furcsa? Megtehetem, hogy a saját kastélyomban, a saját hajdúmmal, a saját fenekemre vágatok egy jó huszonötöt. Tehát? Mióta leskelődött?

- Az… elejétől, mikor méltóztatott a deresre hasalni…

- Tehát látta végig! – a gróf szusszantott, majd a kétszárnyú ajtó felé terelte vendégét. – Nem vagyok rá büszke, hogy még mindig úgy nyögök a bottól, mint hajdan, amikor először csapattak meg. Így szoktam meg, és bárhányszor hasalok még bot alá, mindig megnyögdeltet. Annak ellenére, hogy be kell vallanom, ízlett a bot.

- Jobban bírta, mint én – felelte zavartan a földesúr.

- Az lehet, de ne feledje el uram, hogy a harmincnyolcadik alkalom lévén már meglehetősen tisztában voltam vele, mire számíthatok.

- Értem… vagyis nem értem – felelte a földesúr, még mindig a rajtakapottság zavarában.

Észre sem vette, hogy a szobájához érkeztek.

- Engedelmével, jó éjszakát kívánok, próbáljon néhány órát aludni. Én is azt teszem – búcsúzott a gróf, ezen az éjszakán már másodszorra.

A földesúr nyugovóra tért, de még sokáig nem tudott elaludni, annyira megzavarta, hogy új oldaláról ismerhette meg a morózus grófot.

Vége

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.






 
aaaaaaaaaaaa