Álom

Álom

Egy álmot látsz, ahányszor behunyod a szemed, kényszeríted magad, hogy elaludj, de alig megy. A vágy nem hagy és a hangom a füledben:
Mindössze pár perc, ennyi kell ahhoz, hogy valaki érdekessé váljon számunkra. De vajon mennyi idő szükséges vagy elegendő ahhoz, hogy a kezdeti vonzódás egy sokkal mélyebb kapcsolattá nője ki magát?!
Mindezeken jár az eszem miközben nézem, ahogy a sarokban térdelsz. Kétségkívül vonzó teremtés vagy, már ha illik ilyet férfira mondani, de mivel én határozok arról, hogy mit illik és mit nem, tulajdonképpen nem is fontos kérdés ;)
Az öltönyöd nadrágja kigombolva, a férfiasságod közszemlére téve, ámbár a köz, most is „csak” én vagyok, az inged szintúgy, bár a gombjai hiányosak, hisz mikor megjelentél tépve nyitottam ki rajtad, majd később úgyis összeszededetem veled, lehetőleg négykézláb és lehetőleg meztelenül. Kezeid a hátad mögé vannak bilincselve, úgy hiszem ennyi idő után már zsibbadhat is finoman a csuklód a pántok alatt, a sarkaidon ülsz és a földet bámulod. Már amikor a nézlek, tudom jól, ha elfordulok rám emeled a tekinteted. Nem bírod ki, hogy ne engem nézz, még ha csak kicsit is. Vágysz rám, hisz ezért vagy itt, és mindenre képes vagy ezért. Ingerellek azzal, hogy többször teszek-veszek a szobában, többször elfordulva, hogy rám nézhess, mivel ma elegáns a kis közjátékunk, én is megtiszteltem az alkalmat egy testemre kellemes feszülő bordó ruhával, aminek az alja kicsivel a térdem fölött ér véget, de nem is az érdekel igazán, hanem a fekete harisnyába bújtatott lábam és a magassarkú cipőm, amit nyál csorgatva vágysz újra megcsókolni. Elégszer haladtam el előtted ahhoz az elmúlt egy órában, hogy felizgulj a kiszolgáltatottságtól és a látványtól. A farkad áll és ez engem kedvesem mosolygásra késztet.
Tudom, hogy elfogsz követni egy hibát és arra várok. A számításaim bejönnek… egy szó hagyja el a szádat.
-Kérem…
-Kchm – köhintek csupán és máris tudod, hogy veszítettél.
-Már mindegy, nem? Úgyis az Öné vagyok Úrnőm, kérem… engedje, hogy megcsókoljam a lábait – szólsz meglehetősen kihívóan.
A válaszom a kacagás, én nem méltatom válaszra a provokálásod, csupán készülődni kezdek. A falon a kedvenc eszközeim kapnak helyet, ostorok, pálcák. Egy fekete lovaglópálcát veszek le, aminek a markolatát arany részletek díszítik, suhintok vele a levegőbe és megrezzen, a tekinteted újra a földre szegezed. Eléd sétálok és a pálca végét az állad alá helyezve megemelem a fejed, hogy a tekinteted az enyémmel találkozzon. Kaján vigyor ül a számon.
-Játszunk, kedvesem – ennyit mondok csak és bólintasz – Ismételd el a kérésed.
-Úrnőm… - kezded és tudod, hogy legjobb könyörgésed kell elővenned – alázatosan kérem, részesítsen abban a kegyben, hogy megcsókolhassam a lábát, hogy az orra cipőjét a nyelvemmel fényesíthessem tisztára, kérem, nem kérem, könyörgöm, esdeklem. Bármire képes vagyok ezért.
-Bármire? – kérdezek vissza huncut hangsúllyal.
Sóhajtás hagyja el a szád és én a pálcával a mellkasodra csapok a pálcával.
Egyet azért, mert megszólaltál, és egyet azért, mert. A hátad mögé állok a pálcát a torkodhoz szorítom, kényszerítelek, hogy felnézz rám, hátrafeszített fejjel, lassan húzlak magamhoz, hogy kiélvezhessem a folyamatot, amíg fuldokolni kezdessz. A hátad a térdeimnek feszül. Mikor megunom a hörgésed elengedlek, míg köhögsz, addig ér a következő csapás a hasad vékony bőrén, így közelről nem a legerősebb az ütésem, de van az a pont, amikor összehúzod magad, hogy eltakard a hasad a következő elől. A hajadba markolva egyenesítelek ki és síri csöndben ütök tovább, gyors egymásutánságban, egészen addig amíg a hasfalad teljesen ki nem pirosodik, bár ez a csend relatív, hiszen a te fájdalomittas nyögésed és szisszenésed igenis hallható. A farkad még mindig áll, ami nem lep meg, ezt szeretem a mazochistákban a legjobban, nem lohasztja le őket akármilyen fájdalom. Mikor kellően pirosnak ítélem a bőröd megállok a pálcázásban és újra eléd lépek.
-Most megcsókolhatod – adom meg az engedélyt.
Te kissé mereven, hátrakötözött kezekkel óvatosan hajolsz előre, félve, nehogy megbillenj, de a lábaimhoz hajolsz, először csak a fekete lakkot érintik az ajkaid, a cipőimbe suttogod a hálás köszönömöt, majd a cipőm minden négyzetcentijét végig puszilod. Kinyújtod a nyelved és nyálat csorgatsz rám, amit azonnal le is nyalsz. Ám mikor a nyelved a harisnyát érik el, gondolkodás nélkül marok bele a tarkódba. Megmerevedsz és felnyögsz. Talán nem gondolták rá, talán csak elkapattad magad, de engem ez mit sem érdekel. Ellépek gyorsan és te egy pillanatra elveszíted az egyensúlyod, előre dőlsz, szerencsédre szőnyegre, mert hátrakötözött kezekkel a fapadló esni, sokkal rosszabb lenne. Így se kellemes.
A lábam a hátadra teszem és úgy támaszkodom meg, nyomot hagyok ezzel a fehér ingeden. A cipőm sarka a súlyomtól mélyre megy a bőrödben, amit még meg is nyomok, hogy biztos fájjon.
Pár perccel később a kezed már elvannak oldozva, a nyakadon csinos kis fekete nyakörv feszül, egy lánccal húzlak magam után, és engedelmesen követsz.

A telefonod hangja ébreszt fel, azt mondod, én hívlak és azt mondom neked, hogy öltözz ki, ma elegánsan játszunk. ;)