Valahol a távoli múltban

Reggel volt már, amikor Noémi kezdett magához térni az ágyon, amin hagyták. Az uraság valahol a kastélyban húzta a lóbőrt többedmagával, az utolsó éjszaka igencsak jól sikerült a környékbeli másik földesúr neve napjának ünnepe...

Noéminek nem ez volt az első olyan reggele, amikor szinte minden tagja fájt mikor megmozdult. Lassan megérkeztek a szolgálók is, és ahogy lassan megmosdatták, suttogva sopánkodtak hogyan is lehetett ilyen kegyetlen az uraság egy ilyen szép leánnyal már megint. Noémi messziről hallgatta őket, de a gondolatai másfelé kalandoztak. Annyi élménye volt megint amiben elmerülhetett, hogy nem akarta megengedni magának, hogy bármi elvonja a figyelmét. Sem selymes bőrének lüktetése, sem a friss hegek izzó fájdalma, mikor a vizes rongy hozzáért, semmi és senki, hiszen öle még mindig szinte elfolyt, ha csak arra gondolt mi minden történt tegnap. És megint Ő járt a fejében, csak Ő.

Ő a fiatal földesúr maga volt. Jó érzékkel kormányozta a birtokot, melyet egy szerencsétlen kocsi-baleset miatt korán megörökölt. Apja, a birtok előző ura sosem szeretett várni, és nem szívelte ha bárki is ki akarta oktatni arról, mit tegyen és mit ne. Így a kocsisa is olyan ember volt, aki gazdája parancsára bármit megtett, s bár remekül értett a lovak hajtásához, aznap este a viharban, a sáros országúon ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék végzetüket. Ő akkor még fiatal fiúcska volt, lázroham által gyötörve feküdt otthon, így kerülte csak el a katasztrófát.

Most az övé volt minden, a határ három járóföldnyire, a kastély, és igen, Noémi is. Ő sosem erőltette, csak felajánlott neki egy olyan lehetőséget, amelyet a szegény, de csinos lány nem tudott és nem is akart visszautasítani. Bármikor elmehetett és mára azt a privilégiumot is megkapta, hogy az éves apanázst, melyet szülei kaptak lányukért cserébe továbbra is megkapta volna a család. Otthon csak annyit tudtak, hogy a lányukat nagy szerencse érte, a földesúr kastélyában lett szolgáló. Ez igaz is volt, bár olyan felhangokkal, amelyek az akkori egyszeri ember számára nem voltak felfoghatóak. Noémi tehát mehetett volna, várta volna egy tisztes, falusi élet jólétben. De már nem tudott szabadulni, sokkal erősebb láncok kötötték oda annál, mint amiket tegnap este tettek rá mikor olyan kedvük volt az ünneplőknek...

Annó Ő is így kezdte, elmondta, hogy most egy hosszú nevelési folyamat kezdetén vannak. Hogy Noémi különleges, de ez nem jelent mást, mint hogy jó alapanyag. Mint egy márványtömb, amelyben szunnyad a tökéletes szobor. Kell az alkotó, az elme végtelen hatalma, hogy kiszabadítsa a tömb rideg fogságából a formát, hogy életet leheljen bele.

Noémi persze még nem fogta fel mit is jelentettek ezek a szavak, csak azt értette meg, hogy feladata van, és hogy tanulnia kell, sokat. Alázatos, kedves lány volt és nem akart rosszat a szüleinek, így megfogadta, hogy bármi is jön, ő jó tanuló lesz. És ezt még Ő sem tagadta soha, hogy nagyon jó tanulónak bizonyult...

Folyt. Köv.