Cezanne kiállítás és érdekes látogatói (1)

Február 17.-ig tart nyitva a Cezanne kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol az utolsó két hétre jutott még pár szenzációs alkotás, mert a magyar állam megvásárolt egy táblaképet és pár rajzot tőle, amit hazaérkezése után a kiállításon még ki is állítottak.
Általában is a vonzóbb kiállítások utolsó két hétben megemelkedik a látogatók száma: mert aki már látta, azért akarja újra látni, mielőtt bezárják; aki meg nem, az meg akarja nézni még.
Az utolsó előtti hét pénteki napján, ami már részben hétvégének számít mostanság, én is zárás előtt egy órával odamentem és viszonylag gyorsan be is jutottam. Voltak, de azért nem túl sokan. Hamar átfutottam először a már megtekintett képek sorát, keresve az újonnan kiállítottakat, amiket meg is találtam viszonylag könnyen. Alaposan megszemléltem azokat, a rajzokat is, de a kétoldalas táblaképét különösen. (Jellegzetes Cezanne tulajdonság, hogy a fatáblák mind a két oldalára festett, kihasználta a szabad felületet, ha másra nem, hát vázlatokra.) Így tett itt is. A hátoldal alá tükröt is tettek, hogy jobban szemügyre lehessen venni az ott lévő alkotást.
Így tettem én is, de közben nem csak azt, de nem messze tőlem, még az előtte lévő helyiségben nézelődőket is szemre vételeztem. Különösen felkeltette az érdeklődésemet egy fiatalabb, csinos, vékony, de izmos srác, aki a „Fürdőzők” című képet nézegette nagy élvezettel. Az azon is meglátszott, hogy mivel nekem profilban állt, és eléggé testhez simuló nadrágot viselt, abba betűrt, hosszú ujjú inggel, ott középtájon valami kezdett meg”duzzadni”, mármint a „csomagja”.  Maga is észlelhette, mert kicsit idegesen körbenézett. És leplezve azt, megpróbálta a kezeit zsebre vágni, de a szűk nadrág miatt az nem volt lehetséges, így csak a hüvelykujjait akasztotta be a zsebbe és az odatett kezeivel próbálta takarni a csomagja nagyságát és annak növekedését.
Ekkor távolabbról mellé lépett egy másik srác is, aki hasonló korú lehetett, szintén jól mutatott és valamit a fülbe súgott. A srác elpirult, de jól leplezte ezt a szakálla, és együtt vidáman nevettek egy jót. Ekkor lépett oda a harmadik társuk is, aki a két srácnál sokkal alacsonyabb volt, más náció tagja is, mert sokkal barnább bőrű, olyan indiai származású lehetett. Gyors csevegés kezdődött közöttük, majd vihogtak együtt is. A vége az lett, hogy mind alaposan megnézte a képet, amit az első srác tanulmányozott addig, majd újra szétváltak és ki - ki ment tovább, magában nézelődni.
A srác még kicsit feszengve állt ott, nem akart tovább lépni, de elválni sem tudott a képtől, mert nagyon lekötötte őt annak témája, vagy egy-két szereplője, alanya.
Nem emlékeztem pontosan a képre, így magam is arra indultam, hogy megnézzem mi kelthette fel a srác érdeklődését. Odaérve azonban nem a képet, hanem közelebbről a srácot néztem először végig – onnan is igen tetszett, sármos, vonzó volt - majd már a képre néztem s rájöttem mi vonzotta, keltette fel a srác figyelmét. Több fürdőző alak látszott rajta, vegyesen fiúk-lányok, persze mind fürdőruhában, de az egyik fiú, eléggé elől a képen, feszes boxer alakú fürdőruhát viselt és rajta is látszott, hogy nagy a csomagja. 
Míg ezt megtapasztaltam, óhatatlanul is újra a srácra néztem, aki még mindig szinte mellettem állt, de már nem volt a zsebben a hüvelykujja és így közelről még jobban lehetett látni a nem kis csomagját. Ekkor a srác odanyúlt s megsimogatta azt. Közben mosolygott kihívóan rám.
Én álltam a nézését, a vizslató pillantását és elismerően megvillantottam a szempilláimat, és kicsit bólintottam is a fejemmel, felé.
Ekkor halkan megszólalt és ezt mondta:
- Nagyon jó a kép, Kifejező. – hallottam.
- És jól ábrázolja a valóságot. – dicsértem én is meg kétértelműen azt.
- Igen, így van. Tökéletesen elkapta a pillanatot a festő. – mondta és hozzátette: - Kíváncsi lennék ki okozhatta? – kérdezte ő is kétértelműen.
- Szerintem… - kezdtem, majd alaposan megnéztem a képet és folytattam: - a tőle második balra lehetett az. – jelentetten ki. (Az is egy srác volt a képen, csinos, vékony s kihívóan néz a szemlélőre.)
A srác is alaposan tanulmányozta a képet előbb, majd bólintott egyetértően.
Kis idő múlva újra megszólalt:
- És itt ki lehetett…? – kérdezte. Én mosolyogva válaszoltam.
- Szerinted?
- Ja, igen. Jó lenne, ha lehetne! – folytatta a srác többértelműen.
- Miért, nem lehet? Persze nem itt! – szögeztem le határozottan. – Nem lakom messze, ha… - kezdtem és hagytam félbe szándékosan.
A srác újra rám nézett, most alaposan végig is mért a fejem búbjától le a talpamig, majd halkan megszólalt:
- Időm még csak volna, kedvem is lenne, de sajna nem vagyok egyedül.  - sóhajtott fel.
- Nem akadály, ha arról a két srácról lenne szó, akivel az előbb itt összefutottál. – tettem hozzá.
- Igen, ők azok. – erősítette meg.
- Beszéld meg velük is, s ha igen, jelezd s kimegyünk utána, vagy végignézitek a kiállítást s kint a büfében megvárlak titeket. – tájékoztattam a srácot.
Az fordult, hogy megkeresse a többieket, majd hamarosan már jött is vissza, kicsit odébb húzódtunk, ahol kevesebben voltak körülöttünk s megkérdezte:
- A többiek kíváncsiak mi a kínálat? – kérdezte.
- Mit szeretnétek? Lehet sima vanília szex négyesben, de lehet más is, spécibb. – válaszoltam.
- És mi lenne a specialitás? – érdeklődött.
- Az attól függ, hogy mennyire vagytok nyíltak, vagyis belevalók. – volt a feleletem.
Kicsit elgondolkozott, majd annyit mondott halkan:
- Én switch vagyok, de a többiek, subok, azaz topok. – válaszolta, majd megkérdezte: - Ugye, Te Mester vagy? Arra is van mód nálad, hogy ilyent játszunk? – firtatta.
- Igen, Mester, Dom vagyok és természetesen van mód, ha bírjátok. Bár nem stúdió, de jól felszerelt s sok minden játszható benne. – válaszoltam. És most én kérdeztem: - Remélem jól tanított top, mind a kettő. Szex rabszolgának is használhatók? S Te? Te uni vagy?
- Igen, persze, természetesen. – volt a válasza.
- Akkor kint várlak Titeket a büfében! – mondtam és fordulva is már mentem ki a kiállításról a büfébe.
Csak egy negyed órát kellett várnom a büfében, éppen megittam a kávémat, mikor már jöttek is mind a hárman. Ők nem akartak leülni, látszott, hogy igen izgatottak, idegesek a rájuk váróktól.
Így fizettem, majd felvettük a kabátjainkat a ruhatárban, majd kijöttünk a Múzeumból.
Lassan sétáltunk végig a Liget mentén hozzám.
Ott előbb beengedtem őket a rácson, majd azt bezárva léptem és nyitottam ki a lakás ajtaját. Bent sorakoztak, mikor én is beléptem, bezártam az ajtót magam után s így üdvözöltem őket:
- Ki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel, hogy érintetlenül távozik, de legyen biztos abban, hogy meg lesz fejve! És nem csak egyszer!  - kedélyeskedtem.
Jót nevettek ezen, majd lassan elsorjáztak a WC-re, fürdőszobába, míg mi a sráccal készítettünk kávét, üdítőket és poharakat, de került tejszínhab, tej s cukor is.
(folyt. köv.)