Születésnapra

Várok. Tudja, drágám, dühítő a várakozás. Mindezt el fogom Önnek is mondani, mire megérkezik. Ami, ha nem következik be 5 percen belül, komoly következményeket von maga után. Behúzom a nehéz fekete függönyöket, sötétség lepi el a szobát, holott még csak délután van, de azt akarom, velem ne tudja megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. Csak a sötétség legyen a miénk, az édes, ringató, fájdalmas sötétség. Egy magas derekú fekete nadrág van rajtam és egy átlátszó fekete felső, alatta fekete, vörös csipkés melltartóval. A körmeim is vörösek és a hajam magasan ülő copfban van befonva. Az ujjaim fürgén fonták be, erős hajgumit téve a végére. A lábaimon bokacsizma, erős vascsatokkal, az egyik kedvenc téli darabom. Elhagyom az ablakot miután teljesen besötétítettem. Szantálfa illatú gyertyákat gyújtok. Pontosan 9 darabot. Egy görbe pengéjű atamét készítek el az asztalra, a gyertyák elé. Ön még mindig nem jelent meg a színem előtt és a szám félmosolyra húzódik, tudom, már, hogyan fogom büntetni.
Leülök az asztal szélére és rágyújtok. Egy szívás a cigiből és egy korty a kedvenc boromból. Vörös, félédes, erős. Amikor a cigi felénél járok, hallom, hogy kopog, erősen, zaklatottan. Nem veszek róla tudomást. Egy szívással később újra kopog, még hangosabban és én lassan komótosan odasétálok. Kinyitom az ajtót és Ön felé fújom a füstöt.
-Úrnőm… elnézést kérek. – mondod, megadóan, a hajad zilált, mintha százszor túrtál volna bele, a tekinteted zavaros. Az ing gyűrött rajtad, a zakó a karodon lóg. Borostás vagy és ellenállok a késztetésnek, hogy az arcodra simítsak.
-Gyere be, és ne feledd az ajtót. – szólok oda keményen.
Te követsz és hiába vagy magas, meggörnyedsz mögöttem. Az asztalhoz lépek és még egy cigire gyújtok, te is azt tennéd, de köhintek és meggondolod magad.
-Helyes. – ennyit mondok csak kurtán és leülök az egyetlen székre, ami a szobában van.
-Elhúzódott minden… kezded a mondókát és sok mindenről beszélsz, hogy mi miatt és hogyan és miért késtél… figyelek és hallgatlak. Nem szólok közbe és te csak állsz és mondod.
-Szóval dolgokat sorolsz… amik… mmm, hogy is mondjam, fontosabbak, mint én. Értem. – bököm feléd hidegen, mire abbahagyod.
-Nem erről van szó…
-De, erről van szó. A lényeg, késtél.
-Tudom, bocsánatot kérek.
Felkacagok, mire megrezzensz. – Nem jól kéred. Térdre.
Csillan valami a szemedben és letérdelsz, a kezeid a combodra teszed.
-A földet nézd, ne engem. – szólok és a szemeid lesütöd.
A harmadik cigire gyújtok, és lassan körbe sétállak, meg-megérintve a nyakad vagy a hajad... a vállaidon végig húzva a körmöm.
-Késtél… és elég sokat. Tudod mennyit késtél?
-Úgy 20 percet.
-Kchm… köhintek és mélyebben vájom a körmöm a nyakadba.
Felszisszent és javítasz. -Úgy 20 percet, Úrnőm.
-Nem, pontosan 24 percet. Utálom a késést, én magam se teszem. Ezért megbüntetlek, a saját Örömömért és talán adok valamit a te Örömödért is. Vetkőzz.
Lassan kezded levetni az inged, okosan, pont úgy, ahogy szeretem. Talán kiakarsz engesztelni, nem tudom. Látod, annyira felbosszantottál, hogy már észrevehetetlen tegezlek. Sőt ahogy nézlek, nem látok mást csak a húst, a húst, amit felakarok hasítani magamnak, felhasítani és megkóstolni. Érezni a félelmed szagát, a verejtékedet a levegőben. Hallani a zihálásod, az ordításod. Mmmmm… megborzongok a saját fantáziámtól és hozzád lépek. A csuklódra fogok és a fal felé húzlak. Egyenesen az András-kereszthez.
-Lépj fel, arccal a fal felé.
Megteszed, és én nagyon szorosan kötözlek oda, a csuklód, sőt az egész alkarod rögzítem, a bokád és a vádlid, és egy másik bőrövet áthúzok a csípődön is.
-Úrnőm… nyögöd, kérem.
-Nem mozdulhatsz.
-Nem is tudnék, próbálsz ellenkezni, bosszantani, végül nem beszélsz tovább csak ordítasz, mivel az első ütést mérem rád, nádpálcával.
-Szadista… - ordítod felém és én nevetve még egyet húzok.
Pontosan 23 percig pálcázlak, keveset nádpálcával, aztán a kilencfarkúval a feneked… vörösen izzik a hátad, mire combjaidra térek át a lovaglóval, a megkínzott bőrödet Wittenberg kerékkel gyötröm tovább…
Vonyítasz, húzód, rántod a kezed, reszketsz… és a szenvedésed felgyújt… megnyalom a bőröd.
-Ha akarod, mondd ki…
-Nem, - nyögsz felém. - Csak azért is kibírom.
-Ahogy gondolod- kacagok hangosan és az asztalhoz lépek, az atamét a hátsó zsebembe rakom és a kereszthez lépve, először a lábaid, majd a csípőd és végül a kezeid oldozom el… szinte lezuhansz, hangosan koppan a térded a padlón. Lihegsz.
- Odahajolok és felemelem a fejed, megcsókollak. Boldog születésnapot, édesem.
-Mi volt az ajándék, a verés, vagy az, hogy elengedett, Úrnőm?
- Mindkettő.
-De még nem fejeztük be, a gondolatra a csiklómba vér tódul, főleg azért, mert látom, hogy nézel rám.
-Feküdj a hátadra, az ágyra.
-Vonakodva eleget teszel, de a seggedre csapok. Gyorsabban. Szeded a lábaid és te sűrűn sziszegve, ráfekszel a meggyötört hátadra. A lábaidat az ágy végéhez kötözöm.
Az atamét kiveszem a zsebemből és a bokád mellé teszem. Rémülten figyeled.
-Mit akar azzal? Nem volt még elég?
-Sosem volt elég… felkacagok, de csak halkan és röviden. Vetkőzni kezdek, háttal neked. Már csak a melltartó marad rajtam, ugyanis bugyit nem viselek.
Feléd fordulok és megsimítom a combod, majd ráütök egy nagyot.
Felnevetek, ahogy megrezzensz.
A lábaid közé ülök, a pengét a számba veszem és elkezdem kibontani a hajam, kínzóan lassan, amit te csak szaggatott levegővel figyelsz. Simogatni, karmolászni kezdelek, a bordáid, az ágyékod. Előrehajolva a hajammal csiklandozlak. A jobb kezembe fogom a pengét és az ágy mellől elveszem a borom. Rádöntöm és lenyalom rólad.
-Szívd be a levegőt és tartsd bent.
-Igen, úrnőm. -mondod és engedelmeskedsz.
-Most kifújhatod… lassan.
És ahogy hagyja el az ajkad a sóhajjal kevert kilégzés, úgy kezdem el megvágni az ágyékod felett a bőröd.
A szemem figyeled, ami feketébb, mint az éjszaka maga. Zihálok és a pár centis vágásból vér kezd szivárogni, lassan hajolok oda és lenyarom, megszívom és kiakarom inni.
A fejem a hasadnak ütődik… és a farkad a mellem nyomja, olyan kemény vagy.
Rád nézek és dorombolok.
-Ezt már szeretem.
A számba veszlek aztán, mélyre engedlek és a nyálam még a lepedőre is cseppen.
-Nyögsz akár egy kurva a templomba… kacagom feléd.
-Szolgálatára… mondod huncut mosollyal a szádon.
Feljebb csúszok rajtad és az alkarodat a fejed felé nyomom, rád ülök, majd a kezeden támasztom meg magam.
Hagyom, hogy átjárjon az érzés, ahogy feszítesz, majd mozogni kezdek. Még mindig leszorítva téged. A szemem csukva és csak a saját élvezetem hajt, nem érdekel, hol jársz, csak ahogy rángsz bennem, ahogy a forró nedvességben csuszlogsz és rád szorítok. Megtekerem a csípőm és addig mozgok, míg el nem kezdek remegni. Ahogy az élvezet átrobog rajtam, felhördülök, mint egy állat, a fejem előre esik, a körmeim az alkarodba vájnak és megcsókollak. Az orgazmusom túl, valahol érzékelem, hogy te is elélveztél. Mindaddig maradok rajtad míg ki nem csusszansz belőlem, majd melléd gördülök.
-Eloldozná a lábaim? Kérem.
-Nem, válaszolok majd újra megcsókollak erősen megharapva az ajkad.