Álom, vagy valóság 2

A szemeiben égett a már jól ismert láng. Még egyszer végignézett rajtam, aztán fellépett az ágyra és lovaglópózban ráült az ágyékomra. Fölényesen az arcomba vigyorgott és felvett egy fecskendőt, aminek a tűtartó része le volt vágva.
Képtelen voltam megszólalni, csak remegtem alatta és esedezve néztem Rá.
- Még mindig idegesít, hogy nem lehet rendesen megfogni a bimbóidat, hát most teszek róla, hogy ne így legyen! – mondta, és az egyik mellbimbómhoz nyomta a fecskendő levágott végét.
Lassan húzni kezdte fel a dugattyút, a csőbe szívatva a bimbómat. Sziszegtem a fájdalomtól, de persze ez cseppet sem zavarta. Addig húzta a dugattyút, míg a mellbimbóm vagy másfél centire benne nem volt a csőben, aztán elengedte és másik fecskendőért nyúlt. A vákuum rátapasztotta a csövet a bimbómra. Egy perc múlva már a másik mellbimbómon is fecskendő állt és Ő húzni kezdte őket, hogy lássa, elég jól tapadnak-e. Szűköltem a fájdalomtól, miközben láttam az Úrnőm elégedett arcát.
Ismét a kellékei közé nyúlt és egy steril tűt vett fel.
- A kedvenceid következnek rabszolga! - mondta gonoszul mosolyogva. Miközben lehúzta a tű védőkupakját.
Már ismertem, milyen mikor tűt szúrnak belém és tudtam, hogy nem olyan fájdalmas, mint azt hinné az ember, de most az Úrnőm az eddig ismert tűknél, kétszer hosszabbat és vastagabbat tartott a kezében. A szája elé tartotta és kéjesen végignyalta, majd a mellem felé közelítette. Nem mertem megszólalni, csak dermedten meredtem a fényesen csillogó eszközre. A mellbimbómtól vagy két centi távolságban szúrta a bőrbe a tűt és lassan nyomta be a bőr alá, mindaddig, míg a tű hegye ismét meg nem jelent. Fájt, de a fájdalom elviselhető volt.
- Úgy látom, edződtél! Lássuk, meddig bírod! – mondta kicsit elcsodálkozva és újabb tűt készített elő.
A másik mellembe is tű került, nagyjából ugyanarra a helyre és már nyúlt is a következőért. Nem tudom, valóban edződtem-e, vagy csak a félelem tompította az érzékeim, de hősiesen viseltem, hogy tűkkel díszítse körbe a melleim. Már mindkettőben négy-négy tű volt, mikor megfogta az egyik fecskendőt és egyetlen hirtelen mozdulattal, szinte letépte a bimbóról. Ez viszont nagyon fájt és váratlan volt. Ösztönösen kiáltottam fel és a testem összerándult a hatalmas test alatt.
- Mi az, csak nem fájt? – szólalt meg nevetve, és azonnal az ujjai közé csípte a szívatástól élénkpiros, megduzzadt bimbóm.
Közben újabb tűért nyúlt és a szájával távolította el a kupakot, majd a fogva tartott bimbóm tövéhez nyomta a végét.
Rémülten meredtem rá.
- Nem tiltottam meg, hogy kinyilvánítsd a fájdalmaid! Ordíthatsz és könyöröghetsz nyugodtan, zene lesz a füleimnek! – mondta, és nyomni kezdte a tűt a bimbómba.
Ha nem hatalmaz fel rá, akkor is megteszem. Iszonyatosan fájt amint a tű a kemény bimbómba hatolt, hiába szorítottam össze a fogaim, képtelen voltam elviselni a fájdalmat ordítás nélkül. A szemeimbe könnyek szöktek. Hát persze, hogy élvezte. Lassan szúrta keresztül a bimbómat, miközben mosolygott, az arcomat figyelve.
A könnyeimen keresztül homályosan láttam, hogy új tű van a kezében és közelíti felém.
- Neee! Irgalmazz, Úrnőm! – kiáltottam fel, de minek.
Az előző tűhöz képest, derékszögben szúrta az érzékeny testrészembe az újabb tűt és döfte vele keresztül a bimbóm, majd elengedte az ujjai közül. A hatás az előbbihez hasonló volt, csak talán még jobban fájt.
Hagyott rövid hatásszünetet, majd megfogta a másik fecskendőt, és húzni kezdte. A vákuum nagyon erősen tapasztotta a bőrömhöz a csövet, úgy éreztem, bármelyik pillanatban kiszakadhat a bimbóm. Sírva néztem, kínzom kéjesen mosolygós arcát, és a szemeit, de az a láng tovább izzott bennük.