Ébredés VI.

Nem tudom, hogyan és mikor aludtam el…
Az utolsó, amire a péntek éjjelből emlékszem az volt, hogy a karjaiba vett és elindult velem valahova. A szemem csukva volt, a lelkem lebegett…

Éjjel arra ébredtem, hogy fázom. Sötét volt, nem láttam semmit, de kitapogattam egy takarót magam mellett és beleburkolóztam. A padló, amin feküdtem kemény volt. A hátam egy rácshoz ért. Nem tudtam hol vagyok. A szemem kezdte megszokni a sötétet, már felfedeztem egy-egy sötétlő árnyékban, hogy a terem ugyanaz, ahol este voltam. A sötétben ki tudtam venni a magas ágyat, amin előző este feküdtem, azon kívül csak néhány szék volt a falaknál. Egy sarokban vagyok – este nem láttam ezt a helyet -, egy nagyjából négy négyzetméteres cellában. Vasrácsok vannak körülöttem, és a bal bokámon fémbilincs.
Félelem kúszott belém. A sötétség, a magány, a bezártság. Értelmetlennek tűnt, hiszen úgysem akartam elmenni. Miért nem bízik bennem? Egyáltalán: hol van? És meddig kell itt lennem?

Ekkor lépteket hallottam, és megláttam, hogy a Férfi lép oda a cella rácsaihoz. Átnyújtott egy poharat. Víz volt benne. Ittam, és kérdőn néztem rá. Nem mertem megszólalni, illetve inkább: nem tudtam.

- Később hozok majd ennivalót is. – mondta, mintha csak reggelizni hívott volna meg.
Elvette a kezemből a poharat, és a szemben lévő falhoz sétált. Elhúzott egy függönyt, beengedve ezzel némi fényt, korán volt még, épphogy csak derengett. Az ablak fejmagasságban kezdődött, újra tudatosult bennem, hogy egy pincében vagyunk. Rám sem nézve ment tovább az ajtó felé, és csak a csönd maradt velem, amikor maga után becsukta az ajtót és kattant a zár.

A félelmem elmúlt. Talán a jelenlétének bizonyossága segített ebben. Már nem éreztem a magányt, tudtam, hogy vissza fog jönni. Visszafeküdtem és elaludtam.
Mikor újra felébredtem, ott állt mellettem a cellában. Megriadtam, nem tudtam, hogy baj-e, hogy aludtam. Talán ébren kellett volna várnom őt. Ekkor leguggolt hozzám, és végigsimított az arcomon. Megcsókoltam a kezét. Éreztem, hogy nincs baj, nem haragszik. Minden jó úgy, ahogy van. Vágytam az érintésére. Közelebb kúsztam a lábaihoz és a könyökömre támaszkodva a combja belső feléhez bújtam a fejemmel. Érezni akartam, vágytam arra, hogy bekaphassam a farkát. Nem pusztán szexuális vágy volt ez, hanem szolgálni vágytam Őt. Kényeztetni, a kedvében járni… Letérdelt, lehúzta rólam a takarót. Végigsimított meztelen testemen. A vállamtól a derekamon át a fenekemig. Folytatta a combommal, majd visszatért a fenekemhez. Gyengéd, mégis határozott mozdulattal hasrafordított. Jó volt érezni meleg tenyerének érintését. Lágy volt, mégis birtokló. Aztán váratlanul belemarkolt. Belemélyedtek az ujjai a húsomba. Ráütött. Egyet, kettőt… Kéjesen mozdult a csípőm, bennem még nem is tudatosult, de a testem már jelezte, hogy kívánja a durvaságát is.

- Nem most. Nem itt. – mondta, és felállt.
Testem remegett a vágytól, mindegy, hogy hogyan de érezni akartam őt. Simogasson, vagy üssön, vagy dugjon meg, mindegy csak érezhessem a bőrét, a testét, a lényét.
Kilépett a cella ajtaján, odament az ágyhoz, levett róla egy tálcát, amin a reggelim volt, odahozta hozzám, aztán rám zárta a cella ajtaját és ismét kiment a teremből. Nem értettem, hogy lehet ilyen önuralma, vagy mit kellene tennem, hogy vele lehessek. Éheztem rá. Bármit megtettem volna, ha velem marad.

Nem volt kedvem enni, inkább csak feküdtem bámulva a semmit. Kiürültem. Egyetlen gondolatom sem volt rajta kívül. Láttam, hogy egyre világosabb van odakint, de nem számított. Csak arra vártam, hogy visszajöjjön, szóljon hozzám, érintsen. Megszűnt a külvilág.


Valamivel később – nem tudom mennyi idő telhetett el – láttam, hogy nyílik az ajtó, de nem az ő lépteinek a ritmusa hallatszott. Egy idegen férfi jött be, odajött a cellához, kinyitotta, a bilincset is levette a lábamról, és azt mondta kövessem. Reménykedtem abban, hogy hozzá vezet, de egy fürdőszobába mentünk. A kád tele vízzel, a fogason törölköző és egy köntös. A férfi kiment, én meg belemerültem a kádba. Kellemesen meleg volt a víz, a szappan jóillatú és bársonyos. Élveztem a víz érintését, megnyugodva hunytam le a szemem.

Ott állt a kád mellett és a törölközőt tartotta nekem. Felálltam, körém csavarta és segített kilépni.
- Törölközz meg. – Parancsnak hangzott, de nyugodt, határozott hangja kijelentéssé lágyította. Az erő éppúgy érezhető volt benne, mint a gyengédség. Ez a kettősség mágnesként vonzott.

Amikor végeztem megálltam előtte, és vártam, hogy mi következik. Ekkor vettem észre a kezében a pórázt és a nyakörvet. Fura izgalom járta át a testem, a mellbimbóim ágaskodni kezdtek. A szemébe néztem, sűrűbben vettem a levegőt, az egész testem libabőrös lett. Lehunytam a szemem, a hátam mögé lépett és éreztem, ahogy a nyakamhoz ér a bőr. Bekapcsolta a nyakörvet és közben az ujjai néha hozzáértek a nyakamhoz.
Újra megkívántam, kicsit hátradőltem, hogy érezzem a testét, a ruháját. Megfogta a vállam, aztán lejjebb csúsztatta a kezét a mellemre. Alig érintett, a testem magától mozdult: a melleimet a tenyerébe nyomtam. Játszani kezdett a mellbimbómmal, csak egy-egy ujjal…, kerülgette, néha óvatosan megcsippentette…, egyre jobban kívántam. Azt akartam, hogy markoljon a melleimbe, tépje, mardossa, az ölem átforrósodott, a puncim behatolásra várt.

Hátrébb lépett és a nyakörvre kattintotta a pórázt.
- Kövess. - mondta ugyanazon az ellentmondást nem tűrő, de figyelmet sugárzó hangon.
Mezítláb lépdeltem egy folyósón és egész végig az járt a fejemben, hogy mikor ér már hozzám újra. Bevezetett egy szobába, ahol egy baldachinos ágy volt. Leült az ágyra, engem az ölébe fektetett. Az egész testemet izgalom járta át, minden egyes sejtemmel az érintését kívántam. Jó volt érezni a combizmait a nadrágján keresztül, jó volt érezni, ahogy eligazította a testem.

Aztán elkezdett fenekelni. Óvatosan, szinte nem is éreztem fájdalmat. Erősebben kívántam. A fenekem megemelkedett a vágytól. Egyre nagyobbakat ütött, változtatva a helyet, ahova csapódik a tenyere. Egy idő után, éreztem, hogy égni kezd a bőröm. Néha abbahagyta az ütést, és megsimogatta a fenekemet. Minden érintésére vágytam, minden érintésétől átadtam magam neki.

Feküdtem a lábain és megszűnt az idő, megszűnt a tér. Semminek nem volt már jelentősége, csak annak, hogy vele vagyok. Hogy hozzám ér. Hogy birtokol. Hogy azt tesz velem, amit akar. Újra és újra.

folyt.köv.