Szerencsejáték (fikció – még…)

A póker a közhiedelemmel elletétben alapvetően nem szerencsejáték. A lehetőségeink mérlegeléséről, a többiek esélyeinek felméréséről, reakcióidőről, egyszerre rengeteg mindenről szól. Mindig a saját lapjaink tükrében válik érdekessé a többiek aktuális helyzete. Minél gyengébb lapunk van, annál fontosabb a többiek helyes megítélése, s viszont. Innen nézve a póker komoly stratégia, észjáték. A pénz, a tét, a nyerés, vesztés valójában csak a feszültségkeltéshez kell, ugyanúgy, mint a subrina bizonytalanságban tartása a BDSM-ben, mert a feszültség, a polarizáció szexi. A kérdés nem az élvezet. Élvezet bizonyosan lesz. A kérdés valójában az élvezet módja, hogy ma épp verésen, vagy dugáson netán ezek kereszttüzében születik e meg. Tehát leszögezhetjük: a póker NEM szerencsejáték.
Dehogyisnem, igazi szerencsejáték, ha saját szexfűszereinket keverjük hozzá, ha a magunk módján csináljuk. De akkor nagyon random, és ezen keresztül extra feszült és élvezetes, mert a játék eredménye későbbi intimlétünkben tovább manifesztálódik. Gyönyörűen bizonyítja, mániámat, miszerint minden túlmutat önmagán. Mint bármi és minden, ami MI vagyunk kicsimmel, buja plüssnyulammal.
A kaszinó ódon főterme puha sárgás, meleg fényárban pompázik. Tojáshéj színű falak, aranyló stukkók, bágyadtan csillanó díszítések, mint hajnal négykor a kupiban áttetsző szoknya alól kacér vágyukban kivillanó combok, billegő ringó, gyönyörű ribancseggek, szándékos akarattalanságukban kibuggyanó csöcsök húzzák magukhoz a magamfajta tekintetét. Nincsenek éles kemény fények, de a hatalmas üvegcsillárok úgy terítik le a termet bársonyfényükkel, hogy árnyék sehol sem tud megtapadni. Feslett, szégyentelen széjjeltárt lábú fülledt nyíltságában mutatkozik meg itt a hedonizmus porosan bágyadt, és mégis felülmúlhatatlan eleganciája. Századfordulós berendezés, puhapárnás székek, fotelek, asztalok, fénylőre polírozott fabárpulton jégkockák között csilingelő italok, semmit sem meglátó pincérek, mixerek, láthatatlan krupiék, és ennek megfelelő halk decens viselkedés ural mindent. A férfiak elegánsak, a hölgyek, a kurvák, selyemben suhannak. Egy-egy hangfoszlány, néha pohárkoccanás, visszafogott kacaj áll össze olyan halk morajjá, ami elfed mindent, mi titokban kíván maradni. Mint egy hatalmas puha kéjbarlang, mint kívánósságában felajzott duzzadó pina ringatózik, lüktet, él együtt ez az egész kaszinó-vágy-organizmus. A kívülállók, akik sosem jártak még itt, ugyanúgy tudatlan értetlenül vetik meg, mint kiszélesedett perverzitásaiban teljes kéjvilágunk gyönyörű spektrumát, ahol számunkra pont ettől válik oly éles élvezetté minden, amit megélünk, megélhetünk benne.
Belém karolva jössz elegáns apró léptekkel, így, együtt érkezünk, lépünk a puha vörös bársonypadlóra. Tizencentis sarkad, s fekete cipőm kopogó bőrtalpa hirtelen hangtalanná válik rajta, téridőt ugrottunk, mintha csak végtelenül hatalmas hálónkban lépdelnénk láncokkal, és bilincsekkel díszített ágyunk, vágyaink centruma felé. Megállok a pókerasztal mellett, te pedig picit hátrébb, de mellettem, ahogyan illendő. Helyet foglalok, te mögém állsz ahogy még a kocsiban utasítottalak, s bal kezed puhán a jobb vállamra helyezed. Texas Holden.
Két Greygoose vodka lime-al – mondom a pincérnek, aki épp csak annyi időre tűnik el, hogy rád pillantsak, hogy ezredszer is megcsodáljam tulajdonom puhán ragyogó szépségét. Dekoltázsod elől, hátul nemsok fantáziálni valót hagy. Hátul kívánatosan ívelt, basznivaló segged vágatáig nyitott, érzékeny hátad kecsességét mezítelenül mutató, elől hatalmas buja ringós csöcseid között is mélyen nyitott krémszínű ruhában pompázol, mi oldalt, jobb combodnál a bugyidig nyitott feszes ceruzaszoknyában ér véget. Igen, kivételesen bugyit viselsz itt, a külvilágban, ez az általános szabályokkal ellentétben kifejezett utasításom volt a mai estére, s már ez önmagában is úgy felizgatott téged, hogy remegésedben képtelenné váltál egyedül felöltözni. Mindig elámulok hihetetlen szenzitivitásodon, érzékenységeden, örök kívánósságodon, ahogy a legapróbb utasításom is afrodiziákumként ömlik széjjel benned, mint fröcskölő gecim bármelyik odaadó lukadban. Elég rádnéznem, és áll a faszom, hazudok, mert sokszor reádgondolnom is elég kicsim.
Megjönnek a vodkák, udvarias, kedves felvilági hamis mosollyal koccintunk, kortyolunk, közben szemügyre veszem az asztalnál ülőket. Van itt hájas pénzeszsák, aki nem tud már mire költeni, filigrán filléres szerencsevadász, aki könnyű utat keres, izgalmat hajszoló koros dáma, aki irigyen bámulja jószágomat, mert ILYEN NŐ ő sosem volt, és sosem nem is lesz már. Nem pazarolnék rájuk szavakat, kellékek ők, ma kettőnk privát pókerjátékában csak egyszerű bárkire le-, és elcserélhető kellékek.
Indulás előtt több mint fél órát töltöttem engedelmesen nyíló pinádban gondoskodó ujjaimmal, szerető, irányító, birtokló vágyammal. Izzadt lucskos pinalében úszó tested úgy feszült kezemben, mint a legnemesebb Stradivari hegedű húrja, hangjaid Gazdád vonója alatt tisztán és torzulás nélkül adták vissza a dallamokat, miket megkomponáltam benned. Egy véget nem érő hegedűszólam voltál, vagy, és leszel bárhányszor, bárhol, bármikor, bármeddig akarom, s nem tudom melyikünk imádja ezt jobban. Nem kellett reád kötél, ahogy raktam kezeid, úgy tartottad, miközben fejed csapkodott jobbra balra, tested vonaglott, nyakad minden ere önállóan lélegzett, üvöltve élvezted sublétedet, kezeid mozdulatlan gúzsban voltak parancsom bilincsében. Akarattalanságodban feloldódva teljesedett ki subságod, egyikünk sem tudja hányszor élvezél el, és ezt a mocskos kéjérzetet hoztuk magunkkal titkon ide is.
Franciabugyidban most távvezérelhető sense vibrátor pihen, levedben csillogó, vörös, duzzadtra élvezett pinádba – aminek szagát itt melletted állva is érzem – tövig nyomva, egyelőre mozdulatlan csendes gonoszsággal várva, hogy életre keltsem.
Kezemben a lapok, te mögöttem állsz elengánsan, kezeddel vállamon, nem lapjaimat nézve, hanem remegő, rettegő izgalommal várva, hogy telefonomon elindítsam kettőnk titokjátékát, itt mindenki előtt, egy másik felső játék leple alatt. Hasonlatos ez ahhoz, mikor érkezésem után magam elé állítalak lehajtott fejjel, ribanc neglizsédben, s csak nézlek, gusztállak, szagollak, szótlan. Mint akkor mindig, te most is remegsz az izgalomban, meg-, megrezdülve várod az ítéletet, az ismeretlen jövőt, mit mára rajzolok neked-reád-beléd. Fél órája játszom, se vesztek, se nyerek, nem is figyelek oda igazán, kisvak, nagyvak, bármi, kezem néha a telefonomra téved, s azonnal érzem, hogy megfeszül kezed a vállamon. Néha rád pillantok, akarom látni, inni azt a tekintetet, ami csak az Enyém mióta fejet hajtottál Nekem, majd mosolyogva játszom tovább a felvilág pókerét.
Figyelmedet egy pillanatra elvonja valami távoli pohárcsörgés, nyakad (melyen láncom, s azon jelemet hordod) elfordul. Erre vártam, megérintem a megfelelő gombot a telefonomon, anélkül, hogy felpillantanék a lapjaimból. Megfeszülő kezed jelzi, hogy elkezdődött az igazi játék, a szerencsejáték, a mi szerencsejátékunk. Tarkómat azonnal sütni kezdi vádló tekinteted – mikor pofont kapsz és felizgulsz akkor nézel ily gyönyörű alázatos haraggal – magad sem hitted, (dehogynem, csak titkon remélted, hogy valami változik, de sosem szokott, ha Gazdád tervez) hogy tényleg megteszem, és elkezdesz küzdeni a pinádban ébredő sense vibrátorral.
Első szabály! Mondtam még otthon indulás előtt, mikor feldugtam már széjjelélveztetett, lucsokban úszó pinádba a vibrátort: ha el mersz élvezni míg benn vagyunk, Én ALL IN-t mondok, és az eredménytől függetlenül ez azt jelenti, hogy ezzel azonnal haza is zavartalak, és minimum 3 napig nem hallasz felőlem. De Gazdám, én nem tudom kontrollálni az élvezéseimet – mondtad, mire már csattant is a pofon, hajad bekócolódott, s jött válaszul vádló tekinteted. A NEM szó volt az első mit töröltem a szótáradból. Menekülőszó sosem kellett nekünk (ezt ugyan lehet egyszer megbánod még...). Lecsendesítésed után felhúztam rád a fekete franciabugyit, hogy ki ne tudjon csúszni a vibrátor, rád segítettem kisestélyidet, feladtam cipellőid, kisimítottam sörényedet, így felöltöztetve, előkészítve a babát, a babámat, kislányomat, a szajhámat, hogy végre indulhassunk.
A vibrátor egyre kíméletlenebbül dolgozik kontrollt veszített pinádban, ami még élénken zsibong az otthoni élvezéseidtől is, és hogy állni bírj, meg, megkapaszkodsz, Gazdád vállán támaszkodó kezeddel. Minden alkalommal, mikor megszorít kezed, emelek a téten, fenn az asztalnál a pókerben, a felső világbeli játékomban. Nem számít, milyen lapjaim vannak, mik az esélyeim, mik a lehetőségeim, ahányszor megremegsz, Én emelek. És te újra és újra megremegsz. Képtelen vagy ellenállni a pinádban áradó lucskos élvezetnek, félsz, hogy elbuksz, hogy elélvezel, kapaszkodsz, hogy veled benned legyek, hogy érezz, hogy egyek lehessünk, de minden szorításod új tét emelés, új kockázat, új lépés az ismeretlenbe. Térdeid összeszorítva, csöcseid úgy hullámzanak, mint viharos óceán, arcod pírja mutatja mennyire tüzel ellenállásra képtelen ribanc pinád.
Még otthon megmutattam mennyi pénz van nálam. Ha nem élvezel el míg játszom, együtt jövünk haza, és akkor majd megnézzük mennyi van épp a zsebemben. Ha kevesebb, irdatlanul megbüntetlek. Ha több, élvezni fogsz, tovább és magasabban, mint eddig bármikor. Hogy mikor, és hányszor emelek, csakis a kéjedtől függ. EZ a szerencsejáték, mert ezen nem tudsz uralkodni. Én a kéjedet uralom, s akarattalan élvezeted vezérli játékunk dinamikáját.
Már egy órája játszom, már egy órája remegsz, élvezel, rettegsz, vonaglasz némán. Nyerek, veszítek, nem ez most a kérdés. Halk más számára értelmezhetetlen hangokat adsz ki-, nyüszítesz Gazdádnak, szinte hallhatatlanul, de Én érzem, érzem remegésed, kéjed, hangjaid, szagod, rettegésed, gyönyörödet egyszerre. Fülemhez hajolva susogod – Gazdám pisilni kell. Nagyon kell. Persze kicsim, értem. Akkor pisilj. ITT. De itt? Mindenki előtt? Így nem tudok. Ez képtelenség Gazdám. Akkor nem is kell hugyoznod szuka. És ettől még jobban felizgulsz, határon billegsz, már nem megszorítod néha a vállam, hanem néha elengeded egy-egy pillanatra. Combjaid, térdeid folyvást össze-, összedörzsölöd, kínlódsz, pisilhetnék, és élvezhetnék között, s én játszom, ahogy ribanc vágyad diktálja.
Játszom másfél órán át, miközben egyre jobban hullámzol a kéjben, szótlan kétségbeesésedben. 90 percen át küzdesz, hogy a felvilág ne lássa subságod, szajhaságod, gyengeséged, kéjed, csak gondoskodó kezed a vállamon. 90 perc néma feszülésben, 90 gyötrelmesen gyönyörű perc, 90 percnyi vegytiszta élvezet mindkettőnknek. Az egész asztalt körbeöleli nehéz, mély, édes pinaszagod, nem hiszem el, hogy az asztal körül ülő „kellékek” nem érzik. Önnönmód véresre harapott ajkaidat nyalogatod, mindent, MINDENT kipróbálsz, hogy valahogy tartsd magadat, hullámozva, nyögdécselve, elveszett tekintettel…
Köszönöm a játékot – mondom, s felállok az asztaltól. Először nézek rád mióta elindítottam a sense-t. Gyönyörű vagy, csillog szemed, arcod fénylik az élvezhetnéktől, egy egészen más világban vagy, ott már nem létezik a terem, a játék, már csak az élvezésvágyad létezik, az élvezésvágyad amit kezemben tartok – mint mindig.
Jöjj kedvesem, karom nyújtom, s te szinte ráugrasz, úgy kapaszkodsz bele mint fuldokló a mentőövbe. Köszönj el szépen, mondom, és ha a választekinteted ölni tudna, itt rogynék össze. Amúgy tud ölni csak Engem nem. Szólásra képtelen felizgulásodban küszdesz, nem a szavakkal, hanem minden egyes betűvel megküzdesz, hogy kimondd végre: Jó éjszakát. Igen kínozlak. Nem kell ide korbács, pálca semmi sem kell, az akaratommal kínozlak, rángatlak kötelesség, és élvezet között, és semmi, de semmi ekkora élvezetet nem jelentett nekem még soha.
A befelé még oly elegáns dáma rogyadozó, botladozó léptekkel karomba kapaszkodva jön velem kifelé, mint egy részeg kurva (egy italt ittál, csak egyet),Hallom a pinád csobbannását minden egyes lépésednél. Menekülnél, rohannál, lukadban a kegyetlen vibrátorral, de Én lassú megfontolt léptekkel haladok, s neked Gazdádhoz alkalmazkodni illendő. Cipőink már újra kopognak a padlón, s a hallban könyörögve nézed a Toilette feliratot, szólnál, de nem lassítok. Már nyüszítesz halkan, nyüszítesz, Én hallom. A parkolóban odasétálunk a fekete autómhoz, de nem nyitom ki. Két kocsi közötti árnyékban felhúzom a ruhádat derékig, megsimítom, megnyomom a hasad párszor, s legugloltatlak. Térdeid széjjeltárom, s csak ennyit mondok: Pisálj szuka.
Megsemmisülve nézel fel rám, inkább leszopnád a faszom itt nyilvánosan, akadozva mondod, hogy de Gazdám, itt?, de rajtam a bugyi, bennem a vibrátor, és működik, és… Csitt – mondom. Pofon csattan, vádló tekintet érkezik, imádlak. Pisilj. Így. Ha kell, ha igazán kell, zizegő vibrátorral a pinádban behugyozol, bele a bugyidba itt a parkolóban NEKEM kicsim. Látom, hogy küszködsz, segíteni akarok, mert szeretlek. Símogatom buksidat, amit a faszomhoz szorítasz, a faszomhoz, ami majd széjjelrobban úgy áll, annyira kívánja a holmimat. A faszomhoz bújsz, hogy otthon lehess, hogy ne itt, ne így, de kell, és muszály, és ekkor megérzem, ahogy egy áramütés szalad végig a testeden, megvonaglasz, majd újra és újra, és jön az a nyögés ami pisilésnél, élvezésnél létezik csak. Egyszerre pisilsz, élvezel, mérhetetlen örömet adva Nekem. Hagylak, hogy hullámokban élvezz hugyozz, egyszerre, egymás után, vagy ki tudja, hosszú perceken keresztül. Bepisiltél Nekem. Megint. Telepisáltatott bugyid csillog, ugyanúgy, mint szexi lábaid, amik között egyre nagyobb az aranypatak tó-csa. Elektrosokk nem tud ilyen élvezést.
Takarót teszek az első ülésre, te aléltan botorkálsz már csak, besegítelek, még a műszerfal világításában is látszik, ahogy pisitől csillog gyönyörű lábad. Elgyötört arccal, szégyenedben kiteljesedve engedelmeskedsz a leghalkabb szavamnak is. Belesimítok a pinádba, mélyen, remegsz, imádod, mindketten megszagoljuk, és igen már mosolyogsz, már boldog vagy, mert tudod, hogy szófogadó voltál, és EZT élvezed a legjobban, mindketten ezt élvezzük a legjobban. Indulunk hazafelé, félrebillent fejjel bágyadt mosollyal fáradtan pihensz, lehunyt szemekkel élvezed, hogy megszabadultál, és az már eszedbe sem jut, hogy otthon az asztalon ott van kikészítve a Kisasszony Nevelő, ha netán kevesebb pénz lenne a zsebemben, mint induláskor volt.
Én pontosan tudom. Miközben élvezeteiddel küzdve akarattalanságod dinamikájában játszottunk, Én végig számoltam. Szerinted nyertünk vagy veszítettünk kicsim? kérdezem, miközben kitolatok a parkolóból. Egy pillanat alatt magadhoz térsz, felkapod fejed, homályszemeid kitisztulnak, hajad előre omlik, már rettegve nézel, már emlékszel a végtelen élvezés, vagy 100 csapás kezdetű mondatomra, már tudod, hogy nemhogy nincs vége, de még el se kezdődött az este. Hogy vérvörös csíkokba öltöztetem buja ribancsegged, vagy a végtelen élvezetet élheted, amíg engedem. Kérdezel félve, Nyertünk Gazdám ugye?, mire elmosolyodok, (valójában gonoszul vigyorgok), szótlanul gázt adok, helyettem a sokhenger kezd ordítani az éjszakában, gumicsikorog, a műszerfal ámbrafényeiben imádom remegő, újra felizgult félelmedet látni. Megyünk haza, és számodra most kezdődik igazán a szerencsejáték-OM. Mint Ds rulett, csak színre játszva. Rouge, Noir és nem kérdés melyikünk melyik… Imádom, imádlak plüssnyúl…