Nem valentin (21. rész)

Lassan és intenzíven telt el az első hét, kiélvezték minden pillanatát. Olyannyira elmerültek a kéjes élvezetekben, hogy már szinte megfeledkeztek arról, hogy ez a kapcsolat pusztán egy kísérlet.

Liza az utcán sétált, amikor egy kirakatban megpillantotta rémálmát: a valentin napi giccsparádét. Eszébe jutott az első kávézása Ákossal, aki elszánt és határozott volt és Anna tétova visszafogottsága, amikor kiszolgálta őket. Látta önmagát a kávézóban ülve, ahogy kimérten reagál a férfire, akivel esze ágában sem volt bármiféle viszonyt kezdeni.
Majd visszagondolt azokra a szavakra, amelyeket a mai nap reggelén búcsúzáskor egymáshoz intéztek:

'- Boltba indulok. Hozzak valamit? - kérdezte Liza.
- Azt hiszem megelégszem azzal, ami van - felelte Ákos.
- A síkosító úgy láttam fogyóban van, és kérlek hozz egy nyalókát is. - válaszolta Anna és rácsapott Liza fenekére.
A nő elkapta a lány csuklóját, szorosan tartotta, másik kezével pedig a lány állát fogta át:
- Imádom, hogy ilyen szemtelen vagy! - mondta szenvedélyesen, majd arcon csapta Annát.'

A nő még mindig a megbotránkoztató kirakatot bámulta, egy ügyetlen férfi zökkentette ki szó szerint ebből az állapotból.
- Igazán vigyázhatna jobban! - kiáltott utána Liza mérgesen.
Nem várt módon a férfi megfordult és visszalépett hozzá egészen közel, szigorúan a szemébe nézve. Nagyon magas volt, ápolt, jól öltözött és jóképű. Liza még sosem érezte magát ennyire védtelennek és gyengének.
- Elnézést, megakadt a szemem valamin, ami elterelte a figyelmem... - mosolyodott el végre a férfi, bár elég sejtelmesen.
- Minden rendben, de legközelebb figyelmeztetés nélkül is bocsánatot kérhetne! - erősködött Liza leplezve állapotát.
- Talán nem véletlen, hogy magának mentem, és ha így van, akkor minek is kérjek bocsánatot, amikor ez a találkozás talán szükséges.
- Maga bolond! - vágta rá Liza kinevetve a férfit.
A férfi arca újra szigorúra változott:
- Most megfordul és hazamegy, én pedig kísérni fogom. Hallgatni fogom a tűsarkú csizmája kopogását, majd soha többé nem találkozunk. De kérem, ezt engedje meg nekem!
Liza szó nélkül azt tette, amit az ismeretlen férfi kért. Elsétáltak a kapuig mindenféle beszéd nélkül. Onnan a férfi egyszerűen továbbment.

Lizának a lakás ajtaja előtt jutott eszébe, hogy tulajdonképpen semmit nem vett. Valami szokatlan érzés lett úrrá rajta, mintha elvesztette volna a kontrollt. Végül azt mondta Ákosnak és Annának, hogy otthon hagyta a pénztárcáját.
A megjátszott keresés után újra útnak indult. Ki akarta kerülni a felháborító kirakatot, így másik úton ment. Az egyik sarkon befordulva ezúttal ő ütközött neki egy ismeretlennek.
- Elnézést uram! Kissé elkalandoztam. - mormogta a sáljába.
- Nocsak! Még mindig bolondnak tart? - mosolygott rá az ismeretlen ismerős.
Liza lába a földbe gyökerezett. Félelem lett rajta úrrá, a számára ismeretlen tehetetlenségérzettől.
- Kísérjen el, és eldöntöm. - felelte bizonytalanul.
Bár utólag maga sem tudta, hogy mi alapján döntené el, ha egy szót sem váltottak a boltig. És azon is elgondolkodott, hogy egyáltalán miért rángat magával egy idegent, aki ilyen "rossz" hatással van rá.
A férfi megvárta a bolt előtt a nőt.
- Meghívom egy... - nyögdécselte Liza a boltból kilépve, de nem jött ki több hang a torkán.
- Rendben, hová menjünk? - kérdezte a férfi.
- Már úgyis tudja hol lakom, de előre szólok, hogy nem vagyok egyedül.
- Úgy érti férjezett?
- Ugyan!
- Esetleg a gyermekei várják?
Liza erre már csak nevetni tudott.
A férfi füleinek zenélt minden koppanás a járdán. A lépcsőn a nőt követve csendesen lépkedett, figyelte Liza csipőjének a ringását és hallgatta a megváltozott szólamokat.
A lakásba belépve Lizát meglepetés várta, de Anna és Ákos nem számított ilyen hirtelen viszonzásra.

Annán csupán egy harisnyaruha volt és tömény smink. Összekötözött kezekkel és péniszes gaggal a szájában állt a bordó szoba előtt. Ákos mellette térdelt, arcát szem- és orrnyílásos, gagos maszk takarta. Mellbimbója vöröslött a ráerősített csipeszektől, férfiassága ketrecbe zárva feszülten várakozott.
A négy ember ott állt - már aki - egymással szemben lemerevedve.
Az ismeretlen idegen, csak mosolygott elégedetten. Liza maga sem tudta miért, de lesütött szemmel próbálta bemutatni a férfit:
- Ő itt, ő... ne haragudj, mi is a neved?!
- Dominik. - válaszolta határozottan a férfi, majd a kabátjából kibújva hozzátette - De azt hiszem szólíthattok Domnak. - és ezzel a kabátját Liza kezébe helyezte.
folyt.köv.