Tréning nyakörv I.
2022. 01. 05. 12:46 | Megjelent: 1587x
Amy szájában dobogó szívvel csönget be Master Blue-hoz, nem most találkoznak először, de az első session miatt rendkívül izgul. Egy perc sem telik el, és már Blue előtte áll. Beinvitálja a lakásába, és egyből a hálószoba felé irányítja Amy-t.
- Mint ahogy, már megbeszéltük, a sessionök elsősorban a betanításodra fognak irányulni, megtanulsz viselkedni, és, hogy hogyan tudsz szolgálni, a technikáid, és képességeid fejlesztésének nagy része a tréning periódus utánra marad.
- Igen ebben egyeztünk meg. – helyeseli.
- Ezen időszak alatt minden alkalom előtt elfogom mondani, hogy mi fog történni, hogy ne érjen meglepetés. A session alatt csak akkor beszélhetsz, ha kérdezlek, engedélyt adok, vagy a biztonsági szavadat használod. Akkor kezdjünk is bele.
Amy bólogat, hogy megértette. Blue odalép hozzá, megfogja az állát, és maga felé irányítja a tekintetét.
- Miért jöttél ma hozzám?
Amy csak bámul, egy szó sem hagyja el a száját.
- Azért, hogy tanulhassál, és szolgálhass.
- Szóval, miért jöttél ma ide?
- Azért, hogy tanuljak, és szolgáljak.
- Helyes, akkor vetkőzz, és ülj le a sarkadra.
Amy lassan, de biztosan neki áll levetkőzni, összehajtva oldalra rakja a ruháit. Eközben Blue a szoba túl végébe megy, és elővesz egy lovagló pálcát. Mire megfordul, már Amy meztelen, és éppen elkezd letérdelni, majd a sarkára ül, ahogy Blue utasította.
- Először kezdünk az etikettel, hogy fennálljon és megmaradjon a megfelelő légkör a tanításodhoz. – mondta nyugodt, és oktató hangnemben Blue.
- Egy jó modorú szolga, mindig tudja, hogy hogyan kell megszólítania másokat, megköszön mindent, amit kapott, és elfogadja a büntetését, mivel tudja, hogy az ő érdekében van.
- Férfiakat Uramnak, Gazdámnak és Mesteremnek, nőket pedig Úrnőmnek, vagy Asszonyomnak kell szólítanod. Gyakoroljuk. Mit kell mondanod?
- Köszönöm, Mesterem. – mondja Amy harsányan.
- Mit köszönsz?
- Köszönöm a magyarázatot, Mesterem. – válaszolja normálhangon Amy.
- Ügyes kislány! – közben megsimogatta Amy feje búbját.
- A következő dolog, amit elkell sajátítanod az a torony pozíció, ezzel jelzed számomra, hogy készen állsz a szolgálatra. Közel ezt a testhelyzetet vetted fel az imént, de még egy kis igazításra szorul. – közelebb lép Amy-hez.
- A lábaidat zárd össze jobban, a kezeidet tenyérrel lefele helyezd a combjaidra, tekinteted a föld felé szegezd, és egyenes háttal ülj a sarkadon. – hangzik parancsolóbb hangnemben.
Blue odalép Amy hátához, hozzárakja a pálcát, és kiigazítja a testtartását.
- Tarts a pozíciót, ameddig elmagyarázom a következőt. Most az alázatos pozíció fog következni, amivel a tiszteletedet fejezed ki felém, amellett, hogy egyszerre védtelen is vagy. Ehhez a toronyból elég az egymásra tett kinyújtott kezeiddel előre nyújtóznod úgy, hogy a privát részeid a fallal szemben vannak.
- Alázatos póz! – hangzik az utasítás.
Amy eleget tesz az utasításnak.
- Nagyon szép. Most megfogod tanulni használni a biztonsági szavadat, és egy kicsit felmérem a fájdalom tűrő képességedet. Lassan növelni fogom a lovagló pálcával kifejtett ütéseim erejét, és amikor a számodra már kevésbé élvezetes fájdalmat vált ki, akkor használd a biztonsági szavad. Érthető voltam?
- Igen, Mesterem.
Blue az elkezdi gyors, és gyenge ütésekkel felkészíteni Amy fenekét, ami később következik. Az ütések folyamatosan ritkulnak, és erősödnek, Amy elkezd, lassan belerezzeni.
- Ribizli! –hangzik Amy-től. Blue egyből megáll, és leguggol mellé.
- Jó kislány. – megsimogatja a feje búbját.
- Torony! – megvárja, amíg Amy felveszi a testhelyzetet.
- Következőleg azt fogod megtanulni, hogy hogyan adj nekem, vagy nyújts felém valamit tiszteletteljesen. Emelkedj fel térdre, tedd szét a lábaidat, és a kezeket összetéve, tenyérrel felfelé nyújtsd felém. Emeld őket a fejed teteéig, és a tekinteted azon van, amit tartasz.
- Vedd fel a pozíciót.
Amíg Amy testhelyzetet váltott, Blue magához vette az Amy-nek szánt tréning nyakörvet, majd a kezébe helyezi. Feljebb emeli a kezét, és megigazítja Amy testtartását.
- Mi a célod?
- Az, hogy tanuljak, és szolgálhassak.
- Helyes. – Blue kiveszi Amy kezéből a nyakörvet.
- Tedd a kezeidet a fejed mögé, és fogd össze a hajad. – Blue felhelyezi Amy-re a nyakörvet.
- Innentől kezdve az én védelmem, gondoskodásom, és felelősségem alá tartozol. Megértetted?
- Igen, Gazdám.
- Helyes. Ereszkedj vissza a sarkadra, a lábaid maradnak széttárva, és a kezeidet tett tenyérre felfelé a combjaidra. Tekinteted szegezd lefelé, és tarts egyenesen a hátad közben. – amíg Amy testhelyzetet vált Blue folytatja.
- Ezt Nadu-nak hívják, azt fejezi ki, hogy készen állsz a szolgálatomra, teljesíteni akarod az igényeimet. Mindeközben kellő képen kitárulkozol a számomra, hogy szemügyre tudjalak venni.
Közelebb lép, hogy megvizsgálja Amy testhelyzetét, kicsit megigazítja a kezét, és a hátát. Amy felfele néz Blue-ra.
- Tekinteted lefelé szegezd!
Blue a pálcával Amy lábai közé mutat.
- Mi van a lábaid között?
- A puncim.
- Nem, az nem a te puncid, az hő, amit kezelni kell. Kinek az élvezetére van?
- A Gazdáméra?
- Most kérdezed?
- Nem, Mesterem.
- Szóval kinek az élvezetére van?
- A Mesterem élvezetére van.
- Helyes. Te csak akkor jutsz élvezethez, ha megjutalmazlak vele, amit pedig ki kell érdemelned. Mivel eddig ügyes voltál, ezért most kaphatsz egy keveset.
- Köszönöm, Gazdám.
Blue elővesz egy hitachi-t (wand vibrátort), és Amy csiklójához nyomja.
- Szólj, amikor megfelelő az erősség.
Blue lassan növeli az erősséget, néhány másodpercet hagyva.
- Ez tökéletes Gazdám. – válaszolja kicsit remegve.
- Szólj, amikor elkezdesz közeledni, nem akkor, amikor már majdnem elélveztél. – fél perc sem telik el.
- Mindjárt sikerül. – erre Blue egyből elkapja. Amy kicsit döbbenten néz rá.
- Ne nézz így, nem adtam engedélyt, hogy elélvezhess. Még nem nincs vége a mai oktatásodnak.
- Torony! – Amy kapkodva vált pozíciót.
- Ez nem torony.
Amy kicsit megszeppen, és észre veszi a hibáját, össze csukja a lábait.
- Ügyes. Állj fel, terpeszállás, és a kezeidet fond össze a hátad mögött.
- Ez a várakozó testtartás, amikor a következő parancsomra vársz. Gyakoroljunk egy kicsit.
- Nadu!
Amy kicsit gondolkodva nekiáll a pozíció kialakításhoz.
- Tenyér felfele.
- Alázatos póz! – most nagyon gyorsan kapcsolt Amy.
- Helyes.
- Várakozz!
- Jó kislány. Tedd a kezeid a fejed mögé.
- Ez a pozíció, azt szolgálja, hogy teljesen kivagy tárulkozva, továbbá, hogy áttudjam vizsgálni a tested. Első sorban a session után, hogy tudjak minden sérülésedről, és kezelni tudjam őket.
Blue lassan tesz egy kört Amy körül, miközben végig fogdossa, figyelve, hogyan reagál az érintésére.
- Nadu!
- Most már kiérdemelted az orgazmust.
Újból elő veszi a hitachi-t, Amy mögé megy, ráfekteti a fejét a vállára.
- Még mielőtt elélveznél, engedélyt kérsz. Megértetted?
- Igen is Gazdám.
Amy-hez nyomja a wand-ot, és figyeli a reakcióit. Két perc sem telik el.
- Kérlek, gazdám adj engedély, hogy elélvezhessek?
- Még várj egy kicsit. – közben csökkenti az erősséget.
Fél perc múlva újból.
- Kérlek, gazdám enged meg, hogy elélvezhessek?
- Elélvezhetsz. Had lássam azt az orgazmust.
Megragadja Amy nyakát, elzárva a légcsöveit, vár egy kicsit, majd feljebb kapcsol pár fokozattal. Amy pár másodpercet követően remegő orgazmusba kezd.
- Ügyes kislány!
Még egy kis ideig ebben a helyzetben tartja, majd Blue elengedi Amy nyakát, félre rakja a hitachi-t, és feláll.
- Torony! – megvárja, hogy felvegye a testhelyzetet, majd közelebb lép, és megsimogatja a fejét. Megfogja az állát, és felemeli a tekintetét.
- Most nézzük meg, hogy hogyan tudsz kiszolgálni orálisan, használhatod mind a két kezedet egy kis segítségként. – lehúzza a cipzárját, és előveszi a farkát.
Amy kicsit megszeppen, nem hiszi, hogy teljesen bele férne a szájába.
- Ma nem lesz mélytorkozás, nem kell aggódnod, de a spermám le kell nyelned. Megértetted?
- Igen is Gazdám.
Amy a szájába veszi Blue farkát, lassan egyre mélyebbre megy, próbálja megtalálni a pontot, ameddig nem okoz problémát. Blue közben belefonj a kezét Amy hajába, kb. 10 perc után, hirtelen megragadja, átveszi a tempót, felgyorsítja, majd hirtelen megáll, és nem engedi, hogy Amy hátrébb húzhassa a fejét, közvetlen a szájába élvez.
- Tisztítsd meg, és had lássam, ahogy lenyeled.
Amy még egyszer mélyebbre megy, szép lassan végigtisztítja és nyel egy nagyot.
- Jó kislány. – megsimogatja a fejét.
- Ügyes voltál ma, így tovább, és akkor tudunk haladni. Nyakörv pozíció. – leveszi Amy-ről a nyakörvet, és félre rakja.
- Torony!
- Következő alkalommal tesztellek, hogy mennyire maradtak meg, abból, amit ma tanítottam, ennek függvényében számíthatsz büntetésre is. Új témák, amik elő fognak kerülni, hogy hogyan tudsz még jobban szolgálni, és a különböző fájdalmak iránti toleranciád vizsgálata. Hogyan kell megköszönnöd a leckét?
- Köszönöm, hogy időt, és energiát áldoz a tanításomra, Mesterem.
- Jó kislány. Jövő héten újra találkozunk.
Amy felöltözik, és még mielőtt elmenne, még egyszer megköszön mindent Blue-nak.
Folytatás következik
Hozzászólások (0)