A fenekelés kronológiája (5)

Már pénteken szólt a mobilom, ő volt, a vasárnapi házigazdám. Megnyugtatott, hogy már alig látszanak a csapásaim nyomai s egyben megkérdezte, hogy most vasárnap délután ráérek-e?
– Mire?- kérdeztem vissza.
– A folytatásra. – válaszolta, de hozzátette: - Most nem kettesben lennénk, hanem négyen. – válaszolta lassan, megfontoltan.
– Mennyien, négyen? Miért? – firtattam az okát.
– Azért, mert a srácok mégiscsak meglátták szerdán, a teniszparti után, a tussolóban, a színes seggemet, a lila foltokkal, csíkokkal s cukkoltak miatta. Majd ma felhívtak, hogy ők is szívesen jönnének legközelebb, ha te felvállalod őket is.
– Ejha, ez nem semmi! Négy fiatal, csinos, izmos, jó seggű srácot elverni egymás után, hát az nem az!  – csúszott ki a számon s hozzátettem: - Remélem mind fiatal, veled egykorúak? – mondtam s kérdeztem is egyben.
– Igen, hárman közel egykorúak vagyunk a harmincas áveink vége felé, de a negyedik még csak csikó – úgy is nevezzük magunk között – ő még csak most lépett a harmincadik életévébe. Alacsonyabb is nálunk, de nálad magasabb azért, s jóval kölyök képűbb és ráadásul még vékonyabb, de szintén izmos azért. – tájékoztatott a házigazdám.
– Legyen, jöhetnek, elbírok velük. – jelentettem ki, örömmel.
– Várj, még valamit azért mondanom kell! Megbeszéltük, hogy nem csak a sportgatyánkra, abban kérjük a csapásokat, de az első 2 x tíz után már levetjük azt – mindannyian – s a pucér seggünkre adhatod a többieket.  S hogy élvezd is, láss is valamit, így nem csak az ágyon hasalva, hanem a támlásszékem háttámlájára dőlve, vagy csak simán előre dőlve, a térdünkön megtámaszkodva, kérjük a továbbiakat.
– Ejha, ez egyre jobb! – örvendeztem hangosan.
– Ez még nem minden. – hűtött le a házigazda s hozzátette: - Ha viszont meglátják, hogy erre felizgulsz, előre „mutatsz” mereven, akkor rólad is lerántják ám a rajtad lévőt, hogy alaposan ők is megnézhessenek téged! – fejezte be a tájékoztatóját a várhatókról.
– Sebaj, azt sem bánom, tegyék! – kiáltottam fel s egyeztem bele.
– Akkor mikorra jössz? – kérdezte még meg a házigazda tőlem.
– Akár már négy órára ott tudok lenni, hogy még világosban is lással valamit belőletek. – cukkoltam őt.
– Gyere, rendben! – nyugtázta s elköszöntünk egymástól.
Én még érdeklődtem volna a srácok neveiről, ismertető jegyeikről, de erre már nem volt módom. 
Vasárnapig eléggé izgatott voltam, tervezgettem, hogy mit és hogyan teszek majd, s azt is eldöntöttem, viszek magammal mogyorófa vesszőket egy nyalábbal és a vastagabb fa paskolómat is.
Már éppen indultam volna vasárnap, mikor szólt a mobilom, a házigazdám volt. Érdeklődött, hogy megyek-e, mikor indulok s arról is kérdezgetett, hogy tudnék-e vinni magammal bilincseket – bőrből, vagy fémből – és esetleg nyakörvet pórázzal és mellé még hosszabb - rövidebb láncokat, szíjból font korbácsokat. Arról is tájékoztatott, hogy jó pár, alkalmas kötelet is beáztatott már magánál. 
Míg vezettem hozzá, arról töprengtem, ábrándoztam, hogy milyen sorrendben alkalmazzam az ott lévő s magammal vitt verő eszközöket és azok milyen nyomokat fognak rajtuk hagyni.
Megérkezve a hónom alá csaptam a vívófelszerelésem oldalzsákját, mert abban vittem a kért eszközöket és baktattam fel a lakásba, cammogva.
Belépve hozzá, csak ő fogadott az ajtóban, majd be-, azaz kiterelt a nappalin át a nagy teraszra, mert a többiek az ottani kanapékon nyúltak el s söröztek.
Megjelenésemre mind felálltak, kezeltünk, bemutatkoztak – és akárcsak én őket, ők is engem - végigvizslattak, tetőtől talpig. Úgy gondolom, mindenki megelégedett volt a látottakkal.
Rövid ideig visszaülve még csevegtünk, én nem kértem sört, mert vezettem, így a házigazda nekem alkoholmenteset hozott. Mikor megittam, a legfiatalabb, a „csikó” nevű, aki alig várta már ezt, ugrott is izgatottan fel, s mondta:
– Menjünk be, kezdjünk is neki, mert sokan vagyunk! – harsogta.
Mi, a többiek, nevettünk rajta, de az egyik idősebb rászólt, hogy ha ennyire akarja/várja már, kezdheti is elsőnek. A „csikó” már szaladt is be a teraszról, kapkodta le magáról mindenét s már egy szál faszban várt minket a hálószoba közepén, kezében egy vastagabb nádpálcával.
- Hova álljak, vagy feküdjek? – sürgetett kérdésével.
Én odamutattam az ágyra, ezért ráhasalt, de a lábai közé igazította a farkát. Rácsaptam a belső combjaira, hogy tegye kissé szét a lábait is. Mikor már így feküdt, akkor gyors egymásután kapott 2 x tíz csapást a kiválasztott nádpálcájával, a szépen dudorodó, de teljesen szőrtelen, popóira. A második sorozatnál már sziszegett kicsit.
Ekkor éreztem, hogy a házigazda megszorítja a másik csuklómat, hogy lassítsak. Így is lett. Odalépve megsimogattam, végigsimítottam a megcsapott popóit, amik kezdtek már lángolni.
- Állj fel! – utasítottam, de erre kitört a nevetés, mert ahogyan felállt az ágyról, már látszott, hogy lassan emelkedik, merevedik a farka is. A szeméremdombja is tök csupasz volt, jól láthatóan.
- Most állj oda s támaszkodj rá a karfára! – utasítottam, majd megint megveregettem a lábait, belülről, hogy tegye nagyobb terpeszbe azokat.
Először kapott a vastagabb fa paskolómmal egy tízes sorozatot, majd egy rövidebb, sokágú bőr korbáccsal szintén tízet s megtapogatás s simogatás után az utolsó tízes sorozatot már kézzel kapta felváltva a zsemléire, kézzel, nyitott tenyérrel. Ezek jól csattantak és a srác nyögései is mellettük hallatszottak. Mikor végeztem a srác lassan felegyenesedett, megsimogatta maga is mind a két kezével a fenekeit, és hátranézve próbálta megszemlélni a nyomokat, de nem sikerült, Így, a tükör elé állt s ott nézte magát, abban.
Aki kezdetben is mondta, hogy kezdje csak, ha akarja, most is megjegyezte, hogy kár volt sietnie. Nem az elsőséggel, hanem a pucérra vetkőzéssel. - A sportgatyád megóvta volna egy kicsit a seggedet a csapásoktól. – mondta s maga is megsimogatta annak a fenekét, de kettőt, alaposan rá is vágott, szintén nyitott tenyérrel. A csikó megugrott s igen dühösen nézett rá, vissza ezt mondva: - Amit szabad a Mesternek, azt nem szabad a kibicnek! 
Ők ennyiben maradtak s már ez az idősebb srác került sorra, ha már úgy is elől volt. Nándornak hívták, erre még emlékeztem. Ő is odahasalt az ágyra kis terpeszbe tett lábakkal, de magán hagyta a sötétkék sportgatyáját, ami nem selyemből, de vastagabb vászonból készült.  Ő 2 x tízet kapott hasalva, majd felállva lehúzta és kilépett abból. Odatámaszkodott a fa támlás szék karfájára s úgy kapott tízet a vastagabb fa paskolóval is. Az utolsó 2 x tízet már egy vizes kötéllel és a hosszabb bőrszíjakból font korbáccsal kapta. Ő nem nyögött, csak sziszegett, de azt igencsak. Felállva jól látszott, hogy ő is mereven áll már. Szép, sötét színű bokra volt a fanszőrzeténél, s szinte fekete szőrök borítottál a zsemléit, amit színesítettek a sötétvörös foltok.
Míg ő is megnézte magát a tükörben, a csikó mögé lopózott és két, hatalmasat csapott a fenekére, de pechre nem ugrott el eléggé hamar, mert az elkapta a nyakánál a fejét s a nyakánál a karjaiba szorította. Ott küzdöttek egymással, mert egyik sem engedett, de nem is bírt a másikkal.
Már csak ketten voltak hátra.
(folyt. köv.)