Hans és Miklós esete egymással és velem (2)

Azt gondoltam, hogy vége van az előző történetnek, de elfelejtettem, hogy a srácok, Hans és Miklós csakúgy csupaszon szaladtak át a szeánsz után a szomszéd Balázshoz megfürdeni, vagy ki tudja még mit tettek odaát, viszont egy jó óra múlva jöttek csak vissza, persze még mindig csupaszon, hogy felöltözzenek.
Kár volt, hogy nem előbb vagy később jöttek, mert éppen mikor jöttek át a lépcsőházon és várakoztak a rácsnál a nyitásomra, nyílt a velem átellenben lévő lakás ajtaja és jött ki azon az új srác, aki már vagy egy hónapja, mint albérlő lakott ott.
Már többször találkoztunk össze itt, a rövid folyosón, köszöntünk is egymásnak, de eddig semmi több nem volt.  Most azonban igen. Meglepődött erősen, ahogyan meglátta a rácsnál álló, csupasz srácokat és persze engem is, ahogy mentem nyitni a rácsot. Rajtam ugyan volt ruha, de azért szintén nem sok. Ahogyan ledöbbenve állt a félig nyitott lakás ajtajában Hans elsuhant mellette s usgyi be hozzám, de Miklós lefékezett mellette/előtte és ránézve, huncut szemekkel megkérdezte: - Oda, vagy ide? – s mutatott a srác lakásába, majd az enyémbe.
A srác csak állt, bámult rá, de azért valamit mégis tett: alaposan végig nézett Miklóson. Szinte felleltározta a testét felülről - lefelé, majd vissza, miközben önkéntelenül is az eléggé szoros, farmerje elejéhez nyúlt és megsimogatta a dudort ott, ami jól láthatóan nőni kezdett.
Most már Miklós sem volt rest, maga is végigleltározta az előtte álló srácot, nem csak a pillantásával, de merészen odanyúlva, a jobb kezével is. Nem csak megsimította, de meg is tapogatta és megállapította: - Már jó kemény. Lesz még keményebb is? – érdeklődött a legmézesebb, búgó hangján.
A srác végre magához tért, kicsit megrázta magát, mintegy lerázva a dermedtségét, és maga is már a tettek útjára lépve. Odanyúlt Miklós ékszeréhez, ami eddig már újra előre és mereven állt. Megérintette, kicsit meg is szorította markában, majd lefelé szorítva ennyit válaszolt:
- Igen, lesz, főleg ha ilyen faszú, jó alakú srácot látok, akit nem csak láthatok, de a kardomra is szúrhatok!  Különösen tetszik, ha annak a kardja is dús bokor”hüvelyben” van. – válaszolta lassan, megfontoltan.
Közben odanyúlva megfogta Miklós oldalain a kiálló csontjait és kezdte elfordítani, hogy a popóit is megláthassa, szemrevételezhesse. Majd maga elé húzta, szorosan mögé állva, szinte „ráhúzta” a farmerjából elől kiálló dudorjára. még kicsit mozgott is, mozgatva Miklóst is, aki nem ellenkezett. Most eltávolította magától és a jobb keze mutatóujjával – pontosan – célba találva, megujjazta. Ettől már Miklós kicsit felhördült, lehúzódott a srác ujjáról, szembefordult vele és a szembe mondta:
- Ugyan ma már volt egy pár menetben részem, de benne lennék egy újabban is, ha az nem itt kint, a nyílt téren történne, hanem nálad, vagy nálunk. – mutatott ide-oda.
- Én benne vagyok, ahogy már kezdtem benned lenni, de társaid is jöhetnek sorban, többlövetű vagyok. – fölényeskedett a srác mutatva nem kis egóját. S hozzátette:
- Ővele – mutatott rám - máskor is összejöhetek, de Veletek nem. Jó lenne most nem kihagyni a lehetőséget. Őt is lehetne kardélre hányni? – kérdezte s a hozzám már bement Hansra után mutatott.
- Biztosan, – válaszolta Miklós hozzátéve – de őtőle kellene megkérdezni…
- Bemehetek? – nézett Miklósra, majd rám is a srác engedélykérően.
- Igen, persze. Zárj be s gyere át! Szívesen látunk, nem csak egy fordulóra, ha ráérsz. – tettem hozzá invitáló mozdulattal.
Mozdulatomat a srác félreértette, mert kezet fogott velem s bemutatkozott:
- Attila vagyok, a szomszédod. Ráérek, nem sietek, már. – tette még hozzá.
- Örülök, hogy megismertük egymást. Ákos – mondtam én, majd Miklósra mutatva Miklóst mondtam és a lakás belseje felé mutatva pedig: - Hans, de ő csak németül tud. – tettem hozzá magyarázatul.
Kicsit elkámpicsorodott s megszólalt:
- Akkor majd segítenetek kell, nem, nem abban, az menni fog, hanem a beszélgetésben, mert én zalai csávó vagyok, s sajna nem tudok idegenül. – nyögte ki s bezárta az ajtaját és már lépett be hozzám velem együtt.
- Segítünk, ne félj, de remélj!  - szellemeskedtem. – Csak szólj, mikor kell segítség és már ott is lesz. . biztosítottam őt.
Mindannyian bementünk a szobába, ahol már Hans éppen öltözködött, s meglepetten nézett hátra, ránk, akik beléptünk. Gyorsan elmondtam neki a szitut, s kis töprengés után már vette is újra le a korábban már felhúzott gatyáját és várt a sorára.
Mivel Attila Miklóst nézte s fogta ki magának, így a szobában is Miklóst fektette hanyatt az ágyon és elé térdelve már szopta – nyalta is szorgalmasan és élvezettel. Közben Miklós is lefejtette Attiláról a még rajta lévő ruháit, gönceit és próbált úgy helyezkedni, hogy Attila bele tudjon hatolni, bár Miklós inkább azt szerette volna, ha először – ha már Attila felszopta – a merev farkába ül s meglovagolja. Tisztázódott a félreértés, így már hamarosan az ágyon lovagoltathatta magán Attilát Miklós.
Én sem maradtan tétlen, Hanst magamhoz húztam, kézimunkáztam rajta, a farkán, majd lenyomva magam elé a földre, térdelve felszopattam magamat, miközben mélytorkoztam őt. Mikor már eléggé keménynek éreztem a farkamat, gyorsan gumit húztam rá. Hanst megujjaztam, besíkosítóztam és már hatoltam is bele úgy, hogy ő a főnöki fotelem karfájára hasalt föl.
Már mind a két duótól hallatszottak a nyögések, apró sikkantások, örvendező biztatások, mikor előbb én, majd nem sokkal utánam Miklós is elment a partnerében.
Gyors partnercsere után Attila már Hanst dugta, míg én Miklóssal voltam elfoglalva.
Ekkor csöngettek. - Ki a frász lehet ez, ilyenkor?  – kiáltottam dühösen fel, s nem akaródzott kimennem, de a csengő csak nem hallgatott el. Szólt hangosan, követelőzően.
Hogy a szomszédok fel ne ébredjenek, végre kiszaladtam s az ajtóból kiáltottam ki:
- Szállj már le a csengőről! Megsüketülök. – hangzott és kinéztem.
Nem kis meglepetésemre Balázs állt s integetett a rácsnál:
- Engedj be, most! – szólt rám sürgetően.
Így hát – úgy csupaszon, álló, merev farokkal - kiszaladtam, beengedtem s siettem vissza a lakásba. Balázs utánam.
Bent már mondta, hogy nem látta a srácokat elmenni, de a szomszédunkat viszont igen kijönni a saját lakásából, de elmenni szintén nem.  Így azt gondolta, hogy mindenki nálam van, Nem akar kimaradni a jóból, azért csengetett. 
Nyert.
Ő is bejött velem a szobába, kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak Attilával s most már újabb és újabb párokban folytak tovább a „csaták”, végkimerülésig. (Pontosabban a „raktárak” kimerüléséig.  )
Egyenként, vagy párosával el- eltűntek lezuhanyozni a srácok, míg a többiek az ágyon heverve csevegtek erről-arról, s persze felszolgáltam minden üveg sört, amit találtam a lakásban, akár be volt hűtve, akár nem.
Mindet megitták, és voltak akik, még kávét is kértek s fejtek hozzá – ha tudtak – testmeleg”tejet” attól, akitől lehetett, még  kipréselni, kiszívni valamennyit.
(vége)