Kezdet 2.

Leszegett fejjel követtem Mesterem. Már újra égett a talpam a délidőben felforrósodott aszfalton, de ez volt a legkisebb gondom. Életemben nem féltem így! Fogalmam sincs, hogy látott- e valaki, így utólag azt hiszem ha láttak is, senki nem tanúsított jelentőséget egy jól szituált férfinak, aki kézenfogva vonszol magával egy mezítláb bokázó, semmirekellő hülye gyereket. Esküszöm, hogy szó – mit szó, hang! – nem jött ki a számon, úgy követtem Uram, aki úgy szorította a csuklóm, hogy kezdett lilulni a kezem. Nem lépett nagyot, még csak gyorsnak se mondanám, mégis olyan hülye pozícióban voltam félig meggörnyedve, ahogy karon ragadott, hogy szinte szaporáznom kellett a lépteimet utána. Számtalan dolog cikázott a fejemben, hogy nyitva maradt otthon a teraszajtó, lekapcsoltam- e a fürdőben a villanyt, de még a mosatlan edények is felrémlettek a konyhában, csak azt nem raktam össze fejben, hogy hamarosan szolga leszek, sőt, az is lehet, hogy már az is vagyok.
Szánalmasnak tartottam magam, ahogy sírásra görbülő szájjal vonszoltatom magam az utcán, de sehogy nem tudtam kiegyenesedni, a karom furcsa helyzete miatt, ahogy megragadták. Szóval már épp kezdett újra égni a talpam, amikor beléptünk egy körgangos épület kapuján. A hirtelen kontraszt, ahogy a hideg burkolat hűtötte a meggyötört talpam jól esett, de hamar véget ért az örömöm, mert az Úr hátra csavarta mindkét kezem, és a kapualjban szabadon lógó, használaton kívüli antennazsinórral összekötötte a csuklóimat olyan szorosan, hogy önkéntelen felszisszentem.
- Jaaaj, csak nem fáj?! Kis csicska! – mormolta az Úr a fogai között.
- Egy picit. – válaszoltam, de olyan pofont kaptam egyből, hogy amellett, hogy szikrát hányt a szemem, egyből könnybe is lábadt.
- Egy picit, KI?! – kérdezett vissza az Úr, de nagyon nehezen értettem, hisz csengett a fülem a pofon miatt. Ebben a pillanatban egy újabb pofont kaptam, azt hittem eleredt az orrom vére, de mint utóbb kiderült, csak a taknyom folyt az ajkaimon. – Szóval, egy picit KI?! – üvöltötte az Úr, hogy visszhangzott a kapualj. Fogalmam sem volt, hogy mit feleljek, remegve szipogtam, némán sírtam, mikor megragadta valaki az állam, felszegte a fejem, a könnyeim fátylán keresztül csak sejtettem, hogy az Úr az. – Szóval ki vagyok én neked?! – sziszegte az arcomba, most is emlékszem az illatára a szavainak…
- Az Uram! – feleltem.
- Jó! – válaszlta, majd folytatta, miközben úgy feszítette hátra a fejem, hogy majdnem kitörte a nyakam, éreztem, ahogy a lehelete páraként csapódik az arcomba. – Akkor megkérdezem még egyszer, de most utoljára! Egy pi ci t ki?! – tagolta az utolsó szavait, egyfajta furcsa hangsúlyt adva nekik.
- U u u u uram! – válaszoltam, félelmemben és a sírástól zokokva kissé darabosan.
- Na végre! akkor az első leckén túl vagyunk! Mostantól bármit mondasz, bármit kérdezel, de csak ha levegőt veszel, vagy szellentesz akkor is ki vagyok én?!
- Az Uram! – mondtam, magamat is kissé meglepve katonás határozottsággal.
Ekkor egy addig ismeretlen hang derengett fel, a könnyes szemeimmel nem tudtam kivenni, de mindennél biztosabb volt, hogy van még mellettünk valaki.
- Ez ki Nagyúr?! – szólalt meg az idegen, egészen szép, csengő, női hangon.
- Ez?! Ez az a kis faszkalap, aki majdnem palira vett, de most kurvára rossz lóra tett, mert…
- Jaaaaj, ne szívd magad Nagyuram! Itt van. Nem?! – kérdezte az idegen.
- Itt van, de nem magától.
- Hát? – kérdezte csodálozva.
- Hát, hát hoztam! Véletlenül botlottam belé a parkban.
- Hú de rábasztál komám! – szólt felém a hölgy! Az ilyen kis ígérgetős köcsögöket nem szeretjük ám! – és a fülemhez hajolva folytatta súgva – ha megkaplak, úúúúú! Már tudom is mit fogok csinálni veled!
Ekkor szégyen ide, szégyen oda összepisiltem magam félelmemben és a hideg padló hatására, csak azt éreztem, hogy a lábamon csorog le a meleg lé.
- Pfejj! – mondta a hölgy – micsoda kis perverz disznó akadt a horogra Nagyúr! – nevette el magát csilingelő hangján!
Majd ahogy érkezett, úgy tűnt el. Az Úr is vele ment, én meg ott maradtam a kapualjban, a saját piszkomban, de nem sokáig. A lány jött vissza egyedül, a világ legtermészetesebb módján levágta rólam a pólómat, közben ahogy ügyködött, többször hozzám ért a testével, éreztem, ahogy a saját pólója alatt hozzám érnek a mellei. Furcsa, de ott abban a pillanatban ez izgalmat okozott és ahogy ott álltam immár meztelen felső testtel, csak azon járt az eszem, hogy bárcsak hozzám érne még. És abban a pillanatban megtörtént a csoda, kissé mellém hajolt, szinte tetszett neki, ahogy még mindig könnyes szemekkel bámulom, meleg kezeivel átkarolt, a pólója nyakánál felvillantak szemtelenül feszes cicijei, ahogy feltörölt alattam a levágott pólómmal. Egy éles rántás térített vissza a nyomorult helyzetembe, a nedves alsónadrágomat tépte szinte le rólam, mozdulatában egy cseppnyi figyelem, kedvesség nem volt. Ahogy lefelé rántotta, az éppen merevedő férfiasságom elakadt a nadrág gumírozásában, lefelé megszegült, talán fel is szisszentettem, ahogy majdnem „letört” az ágaskodó cájg, aztán ahogy átbucskázott rajta a nadrág, úgy pattant vissza, feszes állásba a cerkám, hogy pattant a hasamon. Mókás volt belátom, a lány is felnevetett, de ebben a pillanatban belém hasított a felismerés, nem velem nevet, hanem rajtam.
Szerencsétlennek, kiszolgáltatottnak éreztem magam, ahogy ott állok a saját tócsám közepén, a koszos talpaimmal anyaszült meztelenül, hátra, a falhoz kötözött kezekkel, egy idegen ház kapualjában, szinte ejakulálásra kész farokkal…
- Na majd mindjárt elmúlik – mondta és méretes műkörmeivel először megmarkolta, majd a makkomat erőből megpöckölve lelohasztotta a férfiasságomat.
Ismét, most már hosszabb időre egyedül maradtam, de lőtte még nevetve odavetette a lány, hogy
- Most menj sétálni, ahelyett, hogy betartanád a szavad!
- Anyaszült meztelenül?! – kérdeztem én hülye, de jobb lett volna, ha csendben maradok.
- Kussolsz fasz! – változott rideggé és kegyetlenné a csilingelő hang. – Kussolsz és vársz!
Ezzel tényleg ott hagyott, tök pucéran. A kezeim nagyon fájtak, ahogy a testem mögött, sehogy se jó pozícióban össze voltak kötve, ha egyenesen álltam húzott, ha előre hajoltam feszült, leguggolni, leülni nem tudtam és mostanra a kapualj is hideg veremmé vált. Félelmemben másodszor…
de ezt majd a folytatásban!
folyt.köv.