A gépírókisasszony és egyéb mesék ( SADIE BLACKEYES)1.

ÖTÖDIK FEJEZET

Teddy Dover - Min tűnődik Dolly?

A könnyektől duzzadt szemű, az óbégatástól piros orrú Dolly jóformán még el sem helyezkedett az írógépnél, amikor feldőlő bútorok, szilánkokra törő porcelánok éktelen csörömpölése hallatszott; de mindet túlharsogta egy férfihang, by god!-okat és bloody.'-kat szórva a házra.

A két ifjú hölgy felugrott ültéből; Miss Fanny az ajtóhoz sietett, az azonban felpattant, mielőtt az ajtógombra tette volna a kezét, utat engedve egy magas, kifogástalan sportruhát viselő szőke fiatalembernek; az ifjú valamivel fiatalabbnak látszott, mint Fanny.
- Jó napot, nővérkém - köszöntötte Fannyt, miközben keserves képpel a lábát tapogatta. - Igazán elárulhattad volna, hogy meg fogod büntetni azt a kislányt... azt a rózsás bébit, enni való gépírókisasszonyt... De hol van tulajdonképpen?

Dolly, aki mint emlékszünk, meztelen fenékkel ült a széken, megpillantván a belépő fiatalembert, bemenekült a spanyolfal mögé, hogy felhúzza a bugyiját, ami még mindig a bokájára tekeredve árulkodott az imént lejátszódó jelenetről.
- Sikoltozást és fenekelés csattogását hallottam, úgyhogy összetákoltam gyorsan egy emelvényt, hogy felérjem az ökörszem¬ablakot; mert mindig olyan vigyázatlan vagy. De a kísérlet, sajnos, az állvánnyal együtt dugába dőlt, mielőtt még részesülhettem volna a látványosságból... igazán ritkán jutok hozzá. Hol van az áldozatod, nővérkém... és nem lehetne újra kezdeni a kedvemért?
- Részeg vagy, Teddy - válaszolta Miss Dover, és az ajtó felé tuszkolta a férfit. - Részeg és hívatlan vendég. Nem szoktam megkorbácsolni a titkárnőimet. A füled csengett.. Menj, feküdj le.

Teddy azonban, aki tényleg részeg volt - egyike ez apró gyarlóságainak -, nem adta fel.
- Lehet, hogy legurítottunk egy kis whiskyt Haddel, de szavamra, nem vagyok
részeg... Épp elégszer tángálták el a fenekemet a kollégiumban, hogysem ne ismerném fel azokat a hangokat... amik a műveletet kísérik. Ne lódíts, Fan, te istenesen megtáncoltattad a gépírókisasszonyod dundi boppy-ját... hol a lány?
-Eredj, feküdj le. Mondtam már, hogy ne kerülj elém többé ilyen állapotban. Nincs benned egy szikrányi tapintat és méltóság. Csak bajnak vagy nekem.
- Ugyan, ugyan! - vihogott Teddy. – Úgy ismerlek, nővérkém, mint a tenyeremet.
Úgy élvezed a vesszőzést, mint egy vén lelkipásztor. .. Én csak azt mondom... csak azt
akarom mondani, hogy szerettem volna itt lenni, hát nem érted...?

Fanny kiterelte az öccsét, és kulcsra zárta az ajtót. Egy ideig még hallani lehetett
a dörmögését az előszobából, aztán ajtó csapódott, s újra csönd lett.
Dolly, aki azt sem tudta, eleven-e vagy holt, földbe gyökerezett lábbal, visszafojtott lélegzettel hallgatta a kínos közjátékot; egy mozdulat nem sok, annyit sem mert tenni.

Hát miféle házba került ő? Milyen megalázó, büszkeségét mélyen sértő dolgok estek meg vele egyetlen napon! Nem elég, hogy megkorbácsolják a fenekét, de a tetejébe valaki, egy férfi tudja, hogy megkorbácsolták a fenekét. És ez a férfi a Fanny testvére, ismeri látásból, többször is összefutottak már. Mostantól fogva rá sem mer nézni.

A benyomások még nem álltak össze a Dolly fejében, az események még nagyon frissek voltak, csupáncsak megostorozott farának sajgása emlékeztetett közvetlenül arra, ami történt.
- Kijöhet, Dolly, kitettem a testvérem szűrét. Jó fiú, csak semmi dolga, el is van kapatva, ráadásul iszik, mint egy lovas testőr. Nyugodjon meg, nem ismerte meg magát. Csak beszél összevissza. Na de tételezzük fel, hogy eléri az ökörszemablakot, amit haladéktalanul be fogok falaztatni, és mindent lát, ehhez mit szól...? Micsoda szemérmetlenség! Mert nők közt még elmegy. Én idősebb vagyok magánál, s erkölcsileg jogom van, hogy megbüntessem; abban pedig nincs semmi szégyen, hogy meghajlunk a tanárnő előtt. Sok iskolás lány ment már ezen keresztül. A Yale-en, a kollégiumban meztelenül kaptunk ki, hol csak a szoknyánkat hajtották föl, hol anyaszült meztelenre kellett vetkőznünk; néha csak az osztályfőnöknő, de súlyosabb vétkek esetében az egész osztály jelenlétében. Nem olyan borzasztó, higgye meg. A lányok látják egymást a fürdőben, mit tudom én, hol... Igazán nem dől össze a világ... Na de hogy egy férfi előtt, ehhez mit szól, Dolly?
- Ne beszéljünk erről többet, kisasszony.
Buta liba! De vége a munkának, hazamehet. Öleljen meg, angyalom. Es ne feledkezzen meg arról, amit mondtam: egy szót sem! Ha mégis, agyő ház. Nem tűrök ellentmondást; tudom, hogy ez hiba, de ha ezt nem számítjuk, sok jó tulajdonságom van, és magát nagyon szeretem, kedvesem. Isten vele... és holnap itt legyen tíz órára. Sok a munka, úgyhogy legyen szófogadó, különben jön a korbács... Abban pedig lesz még része... elég gyakran, isten vele, kis Dolly.

Dolly válasz nélkül távozott. Alig várta, hogy hazaérjen, hogy szobácskája rejtekén rendezze gondolatait, s eldöntse, hogy viselkedjék másnap.

Abban már addig is biztos volt, hogy ha visszamegy Miss Doverhoz, aláveti magát a korbácsnak; ha nem megy vissza, a nyomor köszönt rájuk.

Keresek egy másik helyet, gondolta, igen, ez az!, nem mehetek vissza ahhoz a gonosz teremtéshez.

Ahogy Dolly belépett a kényelmes házikó nappalijába, ahová épp neki köszönhetően visszatért a jómód, egészen beleringatta magát ebbe a meleg, babusgató hangulatba.

De meglátszott rajta, hogy bántja valami. Azt sem tudta elleplezni, hogy sírt.
A jó néni aggodalmában faggatóra fogta. Dolly már-már beismert mindent. De a puszta szavaktól visszariadt. Ha elmeséli szégyenét, ezzel újra éli feneke megvesszőzésének szégyenteli jelenetét, úgyhogy ezt mondta:
- Semmi bajom. Elestem, és nagyon megütöttem magam; sírtam; de már semmi bajom, esküszöm, nénikém.

Alig evett valamit, s gyorsan ágyba bújt. A paplan alatt újra elfogta a nyugtalanság. Elsírta magát, s a kispárnájába harapott, hogy a nénje ne hallja meg, de aztán megnyugodott, s úgy tekintette át a helyzetet, mint egy igazi kis angol lány, vagyis logikusan és hidegvérrel. Ha kilép, az a nyomor. Tisztában volt azokkal a nehézségekkel, melyekkel egy túl szép lány találkozik, ha meg akarja keresni a kenyerét. Sokszor szólították le férfiak, s igazán nem volt annyira tapasztalatlan, hogy ne tudta volna, mire megy ki a játék. Ha az amerikai lánynál marad, ez jómódot és boldogságot jelent neki is, a nénikéjének is; ennek azonban az az ára, hogy engedi, hogy egy bizarr természetű, hatalmaskodó nő időnként megvesszőzze a fenekét.
Jó két órán át próbálta megoldani a fogas kérdést, végül úgy döntött, azt teszi, amit az éjszaka sugall; tenyerével többször is megsimogatta a még mindig érzékeny ikergömbölyületeit, aztán elaludt.

Reggel összetört tagokkal, jó későn ébredt. Nem érzett fájdalmat - tudjuk, hogy hol -; pihent arcbőre robusztus egészségről árulkodott. Sietnie kellett az öltözködéssel, hogy idejében elérjen a munkahelyére. Egy kicsit eltűnődött a ruhatára fölött, aztán a kék kosztümje mellett döntött.
- Az esti viszontlátásra, nénikém - mondta, s megcsókolta a jó öreget.
- Ne gyere későn.
- Igyekszem, de Miss Dover azt mondta tegnap, hogy ma sok dolgom lesz.


Folyt, köv.