Egy angol lovaglóiskola kegyetlen lányai (kilencedik rész)
2021. 12. 02. 11:40 | Megjelent: 1278x
A lányok szorosan a bakhoz bilincseltek bennünket, mi pedig megszeppenve vártuk a verést. Az engem nagyon megijesztett, hogy meztelenül fognak elverni, hiszen a fenekemen már így is csak lila csíkok voltak és fel is repedezett itt-ott a bőröm. Nem tudtam miért kapjuk ezt a nagy büntetést. Közben öt Úrnő gumikesztyűt húzott és elénk hozta a következő bugyikat, szintén simítózáras tasakokban. Kinyították, durván megszagoltatták, majd erőszakosan begyömöszölték a szánkba és fekete ragasztószallaggal rögzítették. A több napos pisis és mocskos, állott bugyi marta a számat, nyelvemet.
Ekkor Jemma egy ruganyos lovaglópálcával elénk állt és a következőt mondta.
-na lovászfiuk! Most megkapjátok amit érdemeltek! Mit gondoltok miért tömtük be a pofátokat? Mert olyan fájdalmatok lesz, hogy különben ordítanátok ahogy a torkotokon kifér és még kegyelemért is könyörögnétek amilyen szánalmas férgek vagytok! Ám most, hogy be van tömve a mocskos pofátok és a meztelen szolga testetek is szorosan le van rögzítve, így „nagyon sajnálom”, de nem tehettek semmit. Nem tudtok majd ellenállni annak, ami most fog következni. Mindegyiketek ilyen ruganyos lovaglópálcával kap 25 erős ütést a feneke rózsájára! Utána pedig mindannyian kioltjuk a cigarettánkat a lyukatokban, majd dildókat dugunk fel és a végén seggkampót, amit egész nap hordanotok kell, kivéve persze, ha megint elverjük, megdugjuk a szolga feneketeket. Pihenés, kegyelem nincs, lányok kezdjétek!
Hozzám Parker Úrnő jött gyakorlott mozdulattal felült a hátamra és a lovaglópálcájával teljes erőből a fenékvályatomba ütött, de úgy, hogy a pálca vége telibe kapja a lyukat. Ezt a fájdalmat nem lehet leírni. A szuperérzékeny rész ilyen erős ütéstől fájdalomrobbanást eredményez. Ordítottam volna, de a mocskos bugyi jól visszafogta a hangomat, a bilincsek pedig annyira erősen tartottak, hogy csak minimális rángatózásra volt lehetőségem. A második ütés is pontos volt. Ha nincs betömve a szám biztos kegyelemért könyörögtem volna. Ezt a fájdalmat épeszű ember, akármilyen mazó nem akarja! Parker úrnő szívtelenül ütött ismét és ismét. A fene egye meg, hogy milyen pontosan céloz! -gondoltam. A ruganyos pálca minden esetben betalált! Hallottam hogyan hörrögnek, rángatóznak a többiek is. Néhány Úrnő pedig nevetett és minden irányból filmezett, fotózott bennünket. Nekem eddig már többször verték el a fenékrózsámat, de sohasem kaptam 10 ütésnél, esetleg 15 ütésnél többet. Azért ennyit, mert valójában ez a határ, kb. ennyit lehet kibírni.
A 25 erős pálca fenéklyukra az nagyon súlyos büntetés és nagyon ritkán alkalmazzák, csak olyankor, ha brutális kínzást akar valaki, tehát rendkívül szadista. Ezért nem értettem, hogy Jemma miért megy ennyire messzire el a kínzásunkban, miért jó az, hogy ilyen súlyos fenyítést alkalmaz? Sajnos igazam volt. A tízedik ütés után már a hátunkon kúszott fel a fájdalom a fejünkig ütésenként és onnan oszlott szét az egész testben a lábakba, kezekbe is. Annyira fájt mindenünk, hogy eleredtek a könnyeink, sírtunk mint a kisgyerekek. Ez a fokozott, éles és hihetetlen erős fájdalom hamar erős fejfájást, bő izzadást és légzési nehézségeket okoz. Ahogy a kegyetlen ütések egyre csak záporoztak ránk, éreztük, hogy ezt már nem fogjuk sokáig bírni, a testünk kezdte feladni a normális funkcióit, a szívem már olyan hevesen vert, hogy azt hittem felrobban, konkrétan azon csodálkozom, hogy nem ájultam el. Az utolsó néhány ütésnél gyakorlatilag be is pisiltem. Aztán egyszercsak vége lett a tortúrának, egyikünk sem ájult el, de mindannyian teljesen vizesek voltunk az erős izzadástól, a könnyektől és még ketten ugyanúgy a pisitől is ahogy én. Jemma ragyogó arccal a csizmáját ütögetve a lovaglópálcájával sétált el előttünk.
-ez szép verés volt lovászfiúk! Nagyon jól néz ki a könnyes, meggyötört, vörös pofátok! Imádom az iyen ijedt, megkínzott férfi tekinteteket! -azzal felnevetett.
-de megnyugtatlak, még nincs vége, közel sincs vége a gyötrelmeknek, most jön a lyukatok megégetése!
Ekkor pár lány gyertyát hozott, lerakták a mellettünk levő székre, meggyújtották, majd a lánggal a cigarettáikat is. Utána az égő cigarettát a fenéklyukba nyomták, ahol kioltódott. Ekkor újra meggyújtották, újra megszívták, hogy jól parázsoljon és ismét kioltották a fenekünk rózsájára nyomva. Tényleg nagyon fájt, mert égette az érzékeny részt, de közel sem volt annyira durva, mint a pálcázás. Persze azért rángatóztunk a fájdalomtól, meg hörrögtünk, de ugyanakkor sokkal könnyebb volt ezt elviselni, mint az iszonyatos ütéseket. Aztán ez is kezdett kimondottan rossz lenni, mert egyre többször égették meg a fenekünket. Mindegyik Úrnő, mindannyiunk lyukában elnyomott egy cigarettát. Egy Úrnő kb. 7-10 égetést csinált. Ez egy darabig tűrhető volt, ám amikor a megégetett érzékeny fenekünkön még egy és még egy cigarettát elnyomtak, kezdett egyre kibírhatatlanabbá válni a helyzet. A 19 Úrnő egy szolgának a fenekét összesen legalább 160-szor égette meg. Emlékszem az utolsó égetéseknél már ismét őrülten fájtak a cigaretták parázsai, majdnem annyira mint a pálcázásnál. Hihetetlenül égett a fenekem lyuka, annyira de annyira jól esett volna, ha valamelyik Úrnő leköpte volna, vagy rá pisilt volna, de bezzeg ilyenkor egyiket sem tették. A cigarettás kínzás után jöttek ismét a dildók.
Mindegyik Úrnő felcsatolt egy dildót és nekilátott a hozzá legközelebbi lovász megerőszakolásának. Mindegyikük más és más dildót használt. Volt aki vastagabbat, más keményebbet, hosszabbat vagy rövidebbet. Higiénia nem sok volt, mert amint egy Úrnő jól megdugta egyikünket, ment és bedugta a használt dildót a másikunkba. Mindegyik Úrnő végig kellett mejen mindegyikünkön ezért több mint egy órán keresztül tartott a fenekünk meggyalázása. Egy idő után azt sem tudtam már hol vagyok. A bizsergés a fenekemtől a tarkómig terjedt.
Aztán jött a következő kínzás. Jemma egy különleges dildót mutatott fel. Teljesen kemény volt, nagyon nagy és műanyag tüskékkel volt kirakva. Méghozzá oyan tüskékkel, ami engedi befele a nyomást, de kifele akadályozza, szúrja a felületet. Öt darabot hozott ebből a kivételesen kegyetlen eszközből. Hozzám a gyönyörű Olivia jött egy ilyen dildóval. Lassan, óvatosan dugta fel ám így is rettenetesen feszített. Az volt a baj, hogy ez a dildó nemcsak azért okozott különleges fájdalmat, mert tüskés, hanem azért is mert kemény volt. Mindenesetre nagy szenvedések árán sikerült tövig belém dugnia. Amikor Jemma látta, hogy mindenkiben feszül a dildó kiadta a parancsot:
-lányok forgassátok meg a nyavalyásokban a dildót!
Hirtelen az egész fenekemben és a belem alsó részén olyan fájdalom járt át, amihez foghatót soha sem éreztem. Ordítottam, de a mocskos bugyi és a ragasztószallag nagyrészt letompította a hangot. A többiek is vonaglottak, hörögtek rendesen. Olivia meg csak forgatta bennem a tüskés, vastag péniszt. Jobbra kezdte, amikor látta, hogy tovább már nem tudja csavarni, mert a tüskék maximumig felcsavarták a fenekem rózsáját, akkor visszafele tekerte, szintén a maximumig. Hát ez borzalmas volt, megint rángatóztunk, sírtunk, hörögtünk az iszonyú fájdalomtól.
-lányok, most meg húzzátok ki a rohadékokból! - adta ki Jemma az újabb parancsot
A tüskék a csavarásnál is szúrtak, de a kihúzásnál beleakadtak amibe csak tudtak és élesen karcolták a felületet. Azt éreztük, hogy ilyen kínt már nem lehet kibírni. Soha ilyen mértékű, éles fájdalom nem járta át a fenekemet. Azt akartam, hogy Olivia hagyja bennem a dildót örökre, álljon már meg, egy millimétert se húzza tovább, már legyen vége ennek az égető, feszítő szúrós fájdalomnak! De amint az elején tisztázták, nem volt kegyelem, Olivia Úrnő befejezte amit elkezdett teljesen kihúzta belőlem a tüskés kínzószert én meg vonaglottam az elviselhetetlen karcolásoktól. Azt éreztem mintha ezer forró szeget vertek volna a fenekembe!
-na lányok, váltás, adjátok tovább a dildót, hogy társaitok is szórakozzanak! –adta ki a következő parancsot Jemma. Nem hittem a fülemnek! Azt hittem egy ekkora kínzás egyszer is túlzás. De nem tehettem semmit. Erősen a bakhoz voltam láncolva, a szám be volt tömve a meztelen fenekem pedig felkínálta magát. Most Myunghee dugta belém a dildót, majd többször megforgatta és kihúzta. A fájdalom még nagyobb volt mint az első alkalommal, mert ekkor már annyira meg volt gyötörve a fenekem, hogy egy tollú is éles fájdalmat okozott volna, nemhogy ez a hatalmas tüskés dildó. Amikor kihúzta azt éreztem, hogy már több helyről is vérzek. Éreztem, ahogy a fenekemből folyik le a lábamra a vér. Csak utólag derült ki, hogy nem vér volt, hanem a belemből valami váladék, szerencsére. Myunghee után Alissa, majd Kelly, végül pedig Jasmine dugott és kínzott a tüskés dildóval borzalmasan meg. A legóvatosabb Kelly volt, ő talán nem is nyomta fel tövig a dildót és nem is tekerte a maximumig, kifele s óvatosan húzta és a végén a kezeivel a fenekemet is végigsimította.
Folytatása következik
Hozzászólások (0)