A gépírókisasszony és egyéb mesék ( SADIE BLACKEYES)

HARMADIK FEJEZET

Egy amerikai művésznő és tollforgató

Miss Fanny Dover kedvenc tartózkodási helye egy hatalmas műteremféleség volt, igazi múzeuma a japán, a kínai, az egyiptomi és az arab művészeteknek. Különös fegyverek és ritka prémek váltogatták egymást, karcsú vázákból értékes növények szára emelkedett ki, hogy finom napernyőkké ömöljék szét, vagy skarlátvörös harangocskákban bukjék alá. A sarkokban hímzett selyempárnákkal teleszórt kerevetek terpeszkedtek, kínálták magukat sziesztára, kéjes lustálkodásra, miközben keleti dohány kék füstjén mereng a szem. A műteremben mindenfelé rémpofák vicsorogtak; hindu féldomborművek, egyiptomi szobrocskák, bizarr kétnemű, félig férfi, félig madár, felerészben hal, felerészben nő istenségek.

A könyvtárra való, gazdagon bekötött könyv aranyozása vörhenyesen ragyogott ki a polcok sötétjéből.

A szoba közepén gyöngyház berakású, kínai íróasztal magasodott. A dúsan díszített bútordarab mellett átlagos tölgyfa asztalkán állt a modern vonalú, lapos írógép. Az asztalkához alacsony, bőrpárnás szék tartozott. Ezt a helyet szánták Dollynak, akit Dover kisasszony a kereveten elnyújtózkodva, türelmesen várt, félig szívott cigarettája könnyű füstjének útját követve a levegőben, gúnyosan mosolyogva, ami kifeszítette gőgös szájának nemes ívét.

Fura egy lány volt valójában ez a Fanny. Mint Dovernak, a közismert milliomosnak a lánya bekóborolta az egész világot, pillanatnyi ötleteitől vezérelve hol itt, hol ott állt meg, ahogy szeszélye hozta. Nem tűrt ellentmondást, nem ismert korlátozást, beleértve az erkölcsi korlátokat sem; szabad folyást engedett érzéseinek, s mivel sokat látott és tapasztalt, tisztában volt vele, hogy minden ország erkölcse más, s ehhez nem szükséges semmiféle további magyarázat.

Többnyire magától értetődően alávetette magát azon ország törvényeinek, melynek vendégszeretetét élvezte, a többit Isten kegyelmére bízta, aki olyannyira törékeny termettel áldotta meg, bizonyos értelemben.

Gátlástalan volt, de csak a szó szellemi értelmében; nem afféle Messalina, akit kéjnők kéjvágya tüzel. A kifinomult, bonyolult bűnöket szerette, a szerelmi játékokat inkább, mint magát a szerelmet. De ha el is mondható Miss Doverről, hogy bizarr félszűz volt, elmondható róla más is. Ám azok a csekély kegyek, amelyekben kis barátait részeltette, igazán nem nevezhetők erkölcsteleneknek. Ő mindenekfölött uralomra vágyott; ijedelmet akart látni a bájos pofikákon; meg akarta hajtani a szemérmes szüzeket, a félszeg és vad kamasz lányokat; könnyel, fájdalommal és megaláztatással akarta kicsikarni a szenvedélyt.

Az ilyen nő nem is olyan ritka madár, mint gondolhatni, de ahhoz, hogy kibontakozzék, tekintélyes vagyonra van szükség, ami elhárítja a nehézségeket, abba a semmihez sem hasonlítható ragyogásba vonja a dolgokat, amire csak a pénz képes.

New Yorkban nagy botrányt kavarja szabadosságával; az eset nem kis feltűnést keltett abban az országban, ahol legfeljebb a flörtöt nézik jó szemmel; hát még hogy a skandalumot egy nagy vagyon örökösnője csapja!

Egy elegáns bálon, amit az öccse rendezett tengerészkadét és Yale egyetemi barátjának, Fanny, aki akkor tizenhét éves volt, a híres-nevezetes Moulin Rouge-hoz méltó kánkánt járt el. Párizsban a táncosnők, hogy jó magasra lendíthessék a lábukat, zárt bugyit húznak. Fanny, akire rájött a bolondóra, nem átallott úgy táncolni, ahogyan Párizsban szoktak, csak ő nyitott bugyiban tette. Nem vakult bele ugyan senki, mi több, lelkes óh!, óh! - kiáltások hangzottak mindenfelől. Fannyt diadalmenetben hordták körül. A bájos girl szoknyái alá indiszkrét kezek tévedtek be, másnap pedig kitört a botrány. A kedves papa nem ismert tréfát, s így már úton is volt, öccsével egyetemben. Európa felé, kétségkívül azért, hogy a helyszínen tanulmányozzák, mennyire megengedhető a kánkán az olyan társaságban, mely egyre mélyebben ássa bele magát a régi arisztokrácia soraiba, odakölcsönözve dollárjait a némiképpen aranyfényüket vesztett címereknek.

A Firenzébe, Bécsbe, Rómába, Nápolyba tett útjain Fanny rákapott az irodalomra. Elhivatottsága egy indiai utazás közben teljesedett ki; Indiában aztán társaságról társaságra vitte kihívó szépségét, míg végül össze nem ismerkedett Crampnéval, az indiai hadsereg tisztjének a feleségével, akivel tüstént össze is barátkozott.

Nelly Cramp ismerteti meg Fannyval a flagelláció rejtelmes szenvedélyét.

Amiképpen Jourdain úr, Moliére úrhatnám polgára prózában beszélt, anélkül hogy sejtelme lett volna róla, Miss Dover szenvedélyes vesszőző volt, anélkül, hogy akár gyanította volna. Nelly Cramppal kellett találkoznia, hogy önmagára ébredjen, ahogy a filozófus mondja, és szabad folyást engedjen lappangó vágyainak, melyek ott motoszkáltak benne, ő azonban képtelen volt nevén nevezni őket.

Crampné kíméletlenül meg-megkorbácsolta félvér inasát. A régi, bevált módot választotta, a térdére hasaltatta az ifjút, lehúzta róla a buggyos, fehér vászonnadrágot, hogy jól kézre álljon a fiú hátsó felének fölgömbölyödő céltáblája. Aztán teljes erőből verni kezdte a haragjának kiszolgáltatott aranybarna férfihúst, vesszővel vagy korbáccsal, mikor mivel. Nem akármilyen büntetés volt ez, meg kell hagyni. Egyébként azt rebesgették széltében-hosszában, hogy Cramp kapitány ugyanazzal a korbáccsal táncoltatja meg a feleségét, s hogy a szép fiatalasszonynak gyakran kell odakínálnia a korbácsnak kényes fenekét. Ez már csak azért sem képtelenség, mivel Nelly Cramp később gyakran kérte meg Fannyert, hogy verje el jól a popóját, amit Fanny buzgón meg is tett neki.

Mivel Indiában nem ritka a testi fenyítés, ezért amerikai lány úgy érezte, hogy most kezd csak igazán kibontakozni a természete, s megragadott minden alkalmat, hogy áldozzon kedvenc sportjának, mint maga nevezte.

Cselédek, boyok, szolgák hajoltak meg előtte, s szolgáltatták ki farukat a büntetésnek.

Ez a játék azonban hamar elvesztette varázsát, s Fanny fel is hagyott vele, hiszen leszámítva a kitárulkozó meztelen testet, az egyetlen művészi mozzanatot, ahogy ő nevezte, nem volt része az elfenekelések igazi gyönyöreiből, nevezetesen, hogy elgyönyörködhessen egy-egy szemérmes lány fejvesztettségében, szégyenében és megalázkodásában.

Amikor arról álmodozott, hogy megvesszőz egy szép lány feneket, azt úgy értette, hogy egy magafajtájú lányt vesszőz meg, lehetőleg olyat, aki előkelő nevelésben részesült, s így ő kiélvezheti a hölgy szorongását és megaláztatását; azt például, ami egy szűziesen tiszta és erkölcsös lány szoknyájának a szégyentelen felhajtásával jár.

Nekem jól nevelt lányok kellenek, mondogatta, hogy mint Du Barry, elfenekelhessem a kis Rosen márkinőt.

Visszatért hát Európába. Nőket fizetett meg Párizsban, Rómában, Amszterdamban, Londonban, Bécsben, Berlinben; ezek készségesen teljesítették is minden vágyát. A kialkudott összeg megfizetésével kedvére megkorbácsolhatott lányokat, asszonyokat; ezek azonban csak komédiáztak. Színlelték a sértett szemérmet, amikor lehúzta róluk a bugyit, merő tettetés volt a rimánkodásuk, komédiáztak, amikor térden állva könyörögtek kegyelemért. Fanny sokkal intelligensebb volt annál, semhogy ne érezte volna a durva alakoskodást, s hogy messzebb már nem is kerülhetett volna egy olyan őszinte fiatal lány képzetétől, akit ő úgy kezel, mint szeretett gyermeket, akit kényeztet, el-elfenekel, babusgat, s újfent elnadrágol az ember, már ahogy hangulata és az alkalom adja. Londonban újra összefutott barátnőjével, Nellyvel, s mivel hallott már ezt-azt arról, hogy az angol iskolákban az ostor tanszernek számít, bízott benne, hogy kielégítheti végre vágyait. Várt és várt, s íme, amikor a legkevésbé számított rá, Crampné felszínre hozta ezt az igazgyöngyöt, ezt az elragadó, ártatlan lánykát, egy ifjú hölgyet, a szó minden elképzelhető értelmében.

Ilyesmiken merengett az amerikai lány a kereveten heverészve, a kis Dolly érkezését, leendő titkárnőjének, gépírókisasszonyának érkezését várva.

A csengő hangjára összerezzent. Letette cigarettáját és felállt. De a szobalány, aki olyan kacéran öltözködött, tette-vette magát, mint régi színdarabok szobacicái, már be is vezette Gray kisasszonyt, aki meg volt szeppenve egy kicsit a hivalkodó luxus, a bizarr pompa és gazdagság láttán; a tárgyak keresett összevisszasága olyan érzetet keltett benne, mintha egy régiségkereskedő raktárába csöppent volna.

Az amerikai lány kedves mosolya láttán megnyugodott. Fanny feltűnés nélkül spanyolfalat csúsztatott bizonyos, szabadosabb tárgyú szobormásolatok elé; ezek a herculaneumi és pompeji ásatásokon talált egyikmásik szobrocska reprodukciói voltak. Nem kell megijeszteni a kislányt!
- Ahogy tehát megegyeztünk, kisaszszony - mondta Fanny -, maga gépírókisasszony lesz nálam. Tíz fontot fizetek egy hónapra. Cserében megkapom a munkáját. Úgy fogom kezelni, mintha a lányom volna, ha valami rosszaságon kapom, meg fogom büntetni.

Ez baráti tréfálkozásnak hangzott. Dolly annak is vette, s elmosolyodott; boldog volt, s ez érzés tiszta fénye terjedt szét az arcán.
- A munkája nem lesz nehéz – folytatta Miss Fanny Dover. - Az írógépe itt van, az íróasztalom mellett. Diktálni fogok, maga pedig lejegyzi, amit diktálok. Most épp a leánynevelő intézetekben alkalmazott testi fenyítésekről írok könyvet. A téma szenvedélyesen érdekel. Egész halom dokumentumot hordtam össze e tárgyban. Amerikai történeteim is vannak. Jól ismerem az amerikai francia, holland, német és bolgár iskolai szokásokat is. A legérdekesebb esetem azonban Oroszországból valók. Jelenleg maga hazájával, Angliával foglalkozom; kapóra jön minden eset, amivel teljessé tehetem vizsgálódásomat. Igaz is, maga nagy hasznomra lehet. Lakott kollégiumban?
- Laktam, kisasszony.
- Ó, ez érdekes! Mondjon el őszintén mindent, amit tud, nők közt marad. Maguknál milyen büntetések voltak?
- Verseket kellett lemásolni vagy kívülről megtanulni, legtöbbször Byrontól.
- És a súlyos hibákért?
- A legsúlyosabb hibákért megvonták a kimenőt, s néha, de nagyon ritkán, kicsapták a tanulót a kollégiumból. De ez csak egyszer fordult elő, hajói tudom. Az a lány lopott, kutatott a többiek szekrényében. Haza is küldték.
- Ez minden?
Dolly csodálkozó pillantást vetett az amerikai lányra.
- Igen, hazaküldték, kisasszony... gondolja meg, micsoda szégyen.

Annyira sugárzott az őszinteség a fiatal lányról, hogy Miss Fanny Dover nem erősködött tovább. Hát nem kötötte a lelkére Nelly Cramp, hogy ne törje le a fiatal hajtást?

A lányka szemlátomást semmit sem tudott a testi fenyítésekről, s egy erről szóló eszmecsere azzal a kockázattal járt, hogy a szemérmesség, az aranyos kislány legnagyobb vonzereje szenved sérelmet. Miss Fanny Dover megértette a dolgot. Nem erőltette hát a beszélgetést; leült az íróasztalához.
- Lássunk munkához - fordult Dollyhoz.

Dolly levette a kalapját, s leült az írógéphez. Fanny leveleket diktált, s kisvártatva már csak Dolly kopogása hallatszott, amint fürge ujjai ide-oda szökkennek a billentyűkön.


Folyt, köv.