A Gépírókisasszony és egyéb mesék - 2.fejezet (Sadie Blackeyes)

Crampné a Regent Streeten lakott, egy pompás lakosztályban; szobalány és szakácsnő leste minden óhaját. Férje halálán nem sokat bánkódott, s nem ment férjhez másodszor. A kis indiai helyőrség botránykrónikája alapján ez egy csöppet sem volt meglepő, ha tekintetbe vesszük az ifjú hölgy ízlését, aki a saját neméből valók simogatását és odaadó szerelmét többre becsülte, mint a világ minden férfijának gyöngédségét, lett légyenek azok olyan szépek, mint a mitológia Antinoosza vagy... a Farnese Herkules.
Crampné világos gesztenyeszínű hajú, magas, fiatal nő volt, elegáns, mint egy párizsi dáma, gazdag, semminek sem az elrontója. Szabad volt és féktelen; volt egy barátnője, egy amerikai írónő, különc, fenséges, barna hajú lány, egy milliomoscsemete, aki hol jachton járta a tengereket, hol megtelepedett egy kis időre Párizsban, Londonban vagy Bécsben.
Fanny Dover, így hívták az amerikai hölgyet, Simlában, egy félvilági indiai hegyi üdülőhelyen ismerkedett meg Nelly Cramppel. Meghitt barátságukról széltében-hosszában pletykáltak, Nelly Cramp kislánya szoptatós dajkájának a fecsegései-ből mindenki tudomást szerezhetett és meggyőződhetett róla, hogy ezúttal Szapphó egy szíve szerinti Bilitiszre lelt.
Aki sohasem vétkezett, az vesse rá az első követ.
Miután visszatért Londonba, Nelly Cramp tízoldalas szerelmes levelet írt amerikai barátnőjének, a szép amerikai hölgy pedig tüstént válaszolt a kétségbeesett hívásra.
Londonba jött, kibérelt egy fenséges lakosztályt. Sikerült felingerelnie szomszédait a fényűzésével és a szolganépével, ami főleg bronzbarna bengáliakból és szingalézekből állt.
Miss Fanny Dover tehát Londonban maradt, s mivel az irodalmi elhivatottság nem zárta ki nála az üzleti érzéket, elővárosi telkeket és házakat vásárolt, köztük azt, amit Dolly nagynénje bérelt. Ennek fontos szerepe lesz később, mint majd meglátjuk.
Amióta Londonban volt, gyakran kereste fel bizalmas barátnéját, s tőle tudta meg, hogy egy elragadó teremtés, a szőke Dolly hetente kétszer órákat ad Kate-nek.
- Valóban olyan szép? - kérdezte az amerikai lány.
- Hát rossz az én ízlésem? - kérdezett vissza Crampné, s barátnőjére függesztette nagy, érzéki szemét.
-Ne legyen csacsi, kedvesem! De, végül, magam is megnézhetem... Lefogadom, hogy maga már megvesszőzte, vagy ő veszszőzi meg a maga Kate-jét. Na, fogadunk?
- Sem egyik, sem másik - válaszolt Crampné.
- Az én tanítónőm ritka kis madár, a butuska és érzékeny fajtából. Semmit sem kezdeményeztem, attól féltem, hogy valami vigyázatlanság folytán elvesztem növekvő befolyásomat. Fenséges termet, megejtő báj; festő ecsetjére kívánkozó száj; s ha nem tévedek, annak alapján, ami a szemem árul, ha előrehajol, és megfeszül rajta a szoknya, olyan virgácsra termett, enni való hátsó fele van, amilyet a magafajta megrögzött popóvesszőző csak álmodhat magának.
A szónoklat hatására a szép amerikai lány hátravetette magát támlás székében, s féktelen nevetésben tört ki, kivillantva fogacskáit, melyek mint gondosan elültetett rizsszemek sorakoztak hízelkedő macskaszájának rózsaszínű selymében.
- Mi tagadás! Mi tagadás! - ismételgette, szabad folyást engedve egy egészséges és
boldog szépség kihívó vidámságának.
Crampné maga is elnevette magát barátnője kacagása láttán. Amikor aztán a két csinos hölgy kimulatta magát, Miss Fanny megkérdezte:
- Mikor mutatja be nekem ezt az aranyos kis libát, my darling?
- Akár ma délután. Franciaórát ad ma Kate-nek. Nos, akkor együtt ebédelünk.
- És együtt sziesztázunk - mondta Cramp¬né, s kétértelmű pillantást vetett Fannyra.
- Emlékszik még, kedvesem, a simlai sziesztáinkra. ..?
- Oh, dearl - tört ki a szép amerikai lány.
Három órakor Crampné szobalánya bevezette Dollyt a kis kék szalonba, ahol a franciaórák folytak.
- Kate nincs még itt? - fordult Dolly a szobalányhoz.
- Nincs, kisasszony. Kate kisasszony sétálni ment a nevelőnővel. Asszonyom azt mondta, hogy mondjam meg a kisasszonynak, hogy várjon, mert be akarja mutatni egy hölgynek.
A szobalány ezzel kiment, Dolly pedig érezte, hogy hevesebben ver a szíve.
Hát itt fog neki bemutatni! - gondolta magában. - Istenem, csak kopottnak ne tartsa a ruhámat, butának ne nézzen...
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, félbeszakítva a szép szőkeség magányos
tépelődését. Crampné lépett be, de egyből félre is állt. hogy utat engedjen Miss Dovernak.
- íme, a kis gyöngyszem - mutatta be
Dolly Grayt -, akit magának találtam. Kifogástalanul tud gépen írni, tud muzsikálni,
kiváló nevelésben részesült.
A fiatal lány fülig pirulva fölállt s pukedlizett.
- Asszonyom...
Üljön le, gyermekem - mondta az amerikai lány. - Első látásra megnyerte a tetszésemet, fölveszem gépírókisasszonynak és titkárnőnek. Az lesz a dolga, hogy lemásolja a levelezésemet, a regényeimet és az újságcikkeimet. Tíz fontot fizetek havonta. Előre megmondom, ha a munka úgy kívánja, néha nálam kell töltenie egy-két éjszakát; erről értesíteni fogjuk a szüleit, és persze külön javadalmazzuk. Gondolkozzon holnapig, s ha beleegyezik, holnap aláírom a szerződését; szeretem a korrekt dolgokat. Nem akarom, hogy miután beavatást nyert a munkámba, valami futó szóváltás vagy más csacsiság miatt kilépjen a szolgálatomból.
- Ó, igazán nem, asszonyom! - tiltakozott Dolly.
- Kisasszony - igazította ki Fanny -, szólítson kisasszonynak, még lány vagyok.
- Ó, kisasszony... bízhat bennem.
- Tudom, tudom, de nálunk ez a szokás. Keressen fel holnap, tessék a címem.
Felfirkantott néhány szót egy névjegyre, s átnyújtotta DoUynak, aki megértette, hogy a meghallgatás véget ért; felállt és elbúcsúzott.
- Hogy tetszik? - kérdezte Crampné.
- Elragadó, igazi telivér, s ez a frissesség, ez a kecsesség!
- Ha majd megkorbácsolja - susogta Nelly Cramp -, hívjon meg valami ürügygyei. Nézni is gyönyörűség lesz.
- És esztétikus! - tódított Fanny.
Kint az utcán a szőke Dolly szaporán tipegett a járda aszfaltján, mintha angyalok röptették volna; sietett megvinni a jó hírt nénikéjének a kis lakba.

Folyt, köv.