Macskanő

"Szolgácskám" gyönyörűen szenved, felkötve csuklóinál fogva a szikár fenyőgerendára. Talpai tíz centivel a padló felett.
Úgy döntöttem, annyira megkínzom, mint még soha az elmúlt hat hétben, amióta rabszolgámmá, alázatos lábtörlőmmé tettem. Kínvallatás nem lesz, már alig jut eszébe valami "titok", amit kiszedhetek belőle, teljesen közömbös adatokat minősít annak, hogy számonként-betűnként kivallathassam.Bűnöket kreál, hogy büntethessem, hozzám jövet Várpalotán 117-tel lefotózták, lábam elé tette a képet és én 117 korbácsütést mértem ki rá (persze, nem a képre!).

"Szolgácskám" ( 185 centi, 100 kiló, túl az ötvenen !) szerelmes belém, őrülten kíván és ez ma kínjait megsokszorozza majd. Először vettem fel a Macskanő jelmezt, a pókháló finomságú fekete anyag mintha testemre fújt fényes lakkfesték lenne.
Belép, meglát, letérdel, csókra nyújtom a lábam, de ő magához húz, átölel, arcát melleim közé szorítja; jobbkezes fojtófogással nyakon ragadom, ballal hatalmas, kijózanító pofont kap lángoló arcára:
- Lábcsók, rabszolga ! Pimaszságodért pedig nagy büntetés vár! Vetkőzz!
Már az akasztás előkészületeinél szenved:
- Tedd a zsámolyt a gerenda alá, a szobalétrát meg elé!
Képtelen a szemét levenni rólam,lassan, tétován mozog.
- Gyorsabban, szolga!- hosszú korbácsommal végigvágok meggörnyedt hátán, megbabonázva néz, szeme könnyel lesz teli, bal kezem csípőmön, a jobban kígyózó korbács, kihúzom magam, macskaruhám kívánatos testemre feszül, szemeimből varázs-sugarak parancsolják, szólnom sem kell:
- Imádj, szolga !
Hason csúszik elém, hátán vastag, vérvörös csík, lábaim elé ér könnyes arca, felnézni nem mer. Leguggolok, állát felemelem, most kedves leszek:
- Mi van, szolgácskám, nem hallottad, mit parancsoltam ?!
- Jaj, Istennő, annyira szeretlek...- nyöszörög kábán, könnyeibe fulladt extázisában.
Ezt most "nem hallom meg", szenvedj tovább! Rádobom a korbácsot, lassú, ingerlő macskamozgással összerakom a vesztőhelyet, leírhatatlan tekintete végig rajtam.
- Fordulj hanyatt!- felnyög, ahogy sebes háta a padlóhoz ér, arca fölé térdelek és vastag kenderkötéllel összekötözöm a csuklóit. Arcától egy-két centire combjaim, köztük a Paradicsom Kapuja elérhetetlenül, élvezem, ahogy sóvár tekintettel jól érezhetően szenved. Lassú és alapos a kötözés, szerelmes vágyakozása most kínzóeszközömmé nemesül.
- Állj a zsámolyra, szolga!
Merev, mint egy szobor, csak fejével követi mozgásomat, olthatatlan vágy, parázsként izzó szenvedély, kúrálhatatlan fájdalom, gyötrelmes éhség lobog tekintetében. Háta mögé lépek, kesztyűs kezemmel megsimogatom: érez, de nem lát, finom kínzásnak ez épp elég.
- Tudod, szolgácskám, ha bagoly lennél, most is láthatnál, mert a bagoly 180 fokkal tudja elforgatni a fejét. De te nem, szolgácskám, te most nem láthatod Istennődet.
Leszegi fejét, talán sír megint.
- Tedd a kezeid a gerenda alá!
A szobalépcső harmadik fokán állok, átvetem és erősen megcsomózom a kötelet. Szemmagasságában melleim, a pókhálónyi fényes fekete anyagot szinte kibökik a bimbók. Nyelve hegyével próbálkozik elérni őket, de nem engedem, hajszálnyi távolság mindig marad. Lejjebb lépek, most arcunk van egy magasságban:
- Ejnye, kicsi szolgám, ezt még nem érdemelted ki!
Mielőtt ajkunk összeérne, hátradőlök a kötél lelógó végébe kapaszkodva, mint vitorláson a matróz:
- Megízlelnéd megint a Domina csókját, kicsi szolgám ? Majd egyszer...ha megint megérdemelted!
Áll a gerenda alatt a zsámolyon, magát megadva, néma alázattal, égő tekintete látványom fogságában. Ha élvezni akarom, fokozni kell a kínt!
- Kivégezlek!- dühösen kirúgom a zsámolyt, reccsen a gerenda, ropog a kötél.

"Szolgácskám" gyönyörűen szenved, felkötve csuklóinál fogva a szikár fenyőgerendára.
Állok vele szemben, hogy jól lásson. Végtelenül lassan lehúzom elöl a cipzárt, lefejtem magamról a macskaruhát, mezítelenül állok vele szemben; gerendán lógva, kegyetlen kínok közt megvalósul leggyönyörűbb álma: megmutatom a testem.
Imádott Istennője, szerelme meztelenül, karnyújtásnyira, ölelésre induló karjai fájdalmas feszüléssel tartják testét tíz centivel a padló felett.
Simogatom magam: melleimet, hasam, jobb lábam a zsámolyra teszem, hogy ujjaim végigfuthassanak combomon, lábszáramon, belemarkolok kemény fenekembe, szememben a kéj szikráit látja: látod, milyen szép a testem, szolga, látod, milyen kívánatos vagyok és most te cirógathatnál, ha nem a gerendán lógnál, mint egy lyukas zsák!
Élvezem ezt a fajta kínzást, jobban fájhat, mint az izzó vas: jobb kezem mutató ujjával megérintem száraz ajkait, mélyen a szájába nyúlok, majd nyálával csillogó ívet rajzolok melleim köré.

Legjobb mindent a csúcson abbahagyni: félredobom a macskaruhát, háta mögött szolid pólót, farmert,szimpla kis papucsot veszek. Lába alá tolom a zsámolyt, a szobalétrára állva gyorsan eloldozom a gerendáról. Tántorog, akár egy hajnali részeg, sarokba ül, kuporog, mint a kidobott játékmackó.
- Oldozd el a csuklóidat! Öltözz, indulnom kell!
Foggal cibálja a kenderkötelet, apró szöszöket fújkál a nyelve hegyéről. Utcai ruhában látva is épp úgy rajong, simogat, sóvárog a tekintete.

P.S.: Nagyon szép, nagyon fiatal Macskanőbe szerelmesedett bele az a vén bakegér. Szánalmas, de kínozni még jó lesz. Talán.