Csak egy újabb unalmas konferencia (fiktív történet)

Egy újabb monoton konferencia távol otthonról. Legalább a hotel kellemesnek ígérkezik, a szoba itt is saját, és még ebédet sem kell majd rendelni. Recepción bejelentkezés, szokásos terepfelmérés, programlista beszerzése. Tömkeleg ismeretlen ember, egy-két félismerős arc fejbiccentésével tarkítva a képet, kikkel talán egyszer láttuk már egymást hasonló rendezvényen.

Foglaljuk el a szobát, irány a lift. Heringparti - de legalább legkívülre még sikerül beszállni. Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak - mondja a hangosbemondó, na persze csak az én fejemben. Ám ezt a gyenge gondolatot az ajtózáródással egyetemben félbeszakítja egy Női kéz. Fél-mosollyal konstatálva a helyzet több értelemben vett közelségét, elém préselődve immár átveszi tőlem a külső pozíciót. Próbálnám felidézni honnan lehet új lift-társunk olyan ismerős, de figyelmem talán érthetően eltereli az a kellemetlenül váratlan szituáció, hogy immár hozzám préselődve, szinte kizárt, hogy ne érezze a ruha alatt rejlő erényövem testidegen keménységét. Hogy lehetek ekkora barom - gondoltam megfűszerezem titkon magamnak ezzel kicsit ezt a pár napot, de ilyen szintű váratlan közelséggel nem számoltam az egyenletben. Életem leghosszabbnak tűnő három-emeletnyi utazása következett, mely közben előre elmerülhettem a lehetséges reakció és az azt követő kérdő tekintetek okozta szituáció szégyenében. ... ... ... De ahogy az ajtók elénk tárták a harmadik emelet folyosóját, bármiféle megjegyzés nélkül ment mindenki a dolgára. Zavaromban hosszasabb idő alatt, de végül én is megtaláltam a szobám és okulva az iménti szituációból pihenőpályára helyeztem a fém kakas-ketrecet.

A konferenciaprogram másnap reggel kezdődött. Eddigre megálmodtam, hogy otthon közlekedve többször láttam már a városban az előző napi helyzet másik főszereplőjét. Gyönyörű volt, mind formás alakját, mind kisugárzását tekintve, és ugyan soha nem beszéltünk, de a keltett benyomás alapján feltételezett személyisége is szimpatikusnak hatott. Az előadások között lavírozva többször láthattam őt nap közben. Hol egyedül, hol kisebb csoportban tartott egy-egy előadásra, vagy éppen rövid szünetre. Rendkívül hatalmába kerített határozott mozgása és az a könnyedség mellyel átjutott a tébláboló tömegen, vagy éppen akarata szerint elnyerte annak figyelmét. Nehezen tudtam tekintetem levenni róla, mely néhol talán már illetlen mértéket öltött, de látszólag észrevétlenül megúsztam. Az előadásokból holmi keveset tudnék pontosan felidézni, végig Ő járt a fejemben. Megszólításához szükséges bátorságomnak viszont utolsó megcsillanó cseppjét is felszárította az első napi kellemetlen szituáció.

A vacsora végeztével gondoltam iszok egy kis vizet még az önkiszolgáló bárpultnál, aztán irány a szoba, nem volt hangulatom a további esti programhoz. Üveg a kézben, pohár a másikban, folyjon az a víz. A folyamat közben feltekintve ismét megláttam Őt, a bárpult másik végén. Ezúttal nem úsztam meg szárazon. A tekintetünk összeakadt. Először csak amolyan komolysággal néztünk egymásra, majd elmosolyodott, mire én is, majd egy apró nevetést elengedett, mire én... realizáltam, hogy ezeknek az oka az volt, hogy a pohár kapacitását ámulatomban meghaladva immár a földre csorgattam a vizet. Miközben zavaromban igyekeztem úgy letenni az üvegeket, hogy legalább azokat ne törjem el, Ő odalépett hozzám, kezében papírtörlővel. Remélem megköszöntem, de utólag nem vagyok biztos benne, hogy meg tudtam szólalni. Mindenesetre nekiláttam feltörölni frissen létrehozott mini-úsztatóm, mely közben zavarom oldásában nem segített gyönyörű lábainak látványa azokban a veszélyesen elegáns tűsarkú cipőkben.

Zavarom okozta képszakadás miatt nem tudnám megmondani hogyan sikerült ezután beszélgetésre menteni a helyzetet, de valószínűleg nem kockáztatok nagyot, hogy ez az Ő érdeme volt. Természetesen szóba jött napközbeni "észrevétlen" ámulásom-bámulásom, amiért nem győztem udvariasan elnézését kérni. Majd beszéltünk erről, na meg egy kicsit arról is. Ezúttal euforikus időutazás után hirtelen arra eszméltem, hogy szobájába költöztettük magunkat. Kezemet gyengéden, de határozottan vezetve engedte, hogy felfedezzem bársonyos testét. Mindeközben fokozatosan az ágy felé terelve a hátamra döntött, majd - még sejtető csipkéitől is izgató fokozatossággal megszabadulva - a mennyország kapuihoz vezérelt. És azok a kapuk... Továbbra is irányítása alatt lassan beengedett az udvarba is, majd az előszobába, majd vissza az udvarba, és így lebegtünk együtt egy darabig. Olyan szinten felhúzott, hogy aggódtam meddig fogom ezt bírni. Nos, ez a kérdés megválaszolatlan maradt, ugyanis idő előtt kivezetett a kapukon, és egy puszi társaságában közölte, hogy egy holnapi előadásra még készülnie kell. Miközben próbáltam magam összeszedni, hozzátette, hogy ha szeretném holnap este folytathatjuk, de csak akkor ha az első nap a liftben tapasztalt keménységgel jelenek meg. Ingem félregombolása közben nagyot nyeltem. Ezek szerint tudja? Vagy csak kíváncsi? Egyáltalán melyik a jobb? Majd már a kilincset megragadva eloszlatta kétségeim: "A kulcsot se felejtsd!"

A következő nap nagyon lassan telt az estét várva, egyben epekedő és félő izgatottsággal. Vacsora után ismét szobájának ajtaja előtt állva azonban még inkább hatalma alá kerítettek az előző esti emlékek. Hirtelen úgy éreztem, mintha csak most léptem volna ki félregombolt ingemben a folyosóra. Sok érzés kavargott bennem egyszerre, de odalent immár a fém szorító ölelése egyértelműen árulkodott ösztönös vágyaimról. Kopogás után az ajtó résre nyílt, és hangja füleimet csiklandozva beinvitált. Ő még a fürdőben volt, utasított, hogy a kulcsot tegyem bőröndje mellé, vetkőzzek le és feküdjek az ágyra. Kis idő múlva kilépett a fürdőből. De ezúttal egy más Nőt csodálhattak szemeim. Egy másik oldalát annak akivel az előző estét töltöttem, talán a valódi és igazi Őt. Csipkés fehérnemű helyett testét mámorítóan feszülő latex borította. Kezeimet és lábaimat az ágyhoz rögzítette és gondoskodott róla, hogy véletlenül se zavarjam a szomszédokat hangoskodással. Puszta társasága, illata, bársonyos bőrét ölelő latex ruhájának hangjátéka és ravasz mosolya rendkívüli módon szabadulásra késztette a ketrecébe zárt, tehetetlen kakasát, miközben megbizonyosodott róla, hogy erre látható erőfeszítései ellenére sincs lehetősége. Ezután a bőröndje mellé helyezett kulcs felé fordult. Feltételezéseimet megcáfolva azonban, a kulcs határozottan a helyén maradt. Helyette ijesztő meglepetésemre a bőröndből került elő egy egészen más valami... egy felcsatolható kakas. Ijedt dünnyögéseim közepette megnyugtató tekintettel, de továbbra is ravasz mosollyal hozzám lépve azonban talán még nagyobb elmezavar várt, mint azt sejtettem. A felcsatolható kakas ugyanis rám, bezárt társa felé került rögzítésre. Miközben a latex ruhát megnyitva, valós társának epekedő közelségében a mesterséges látogatót lassan beengedte a mennyország kapuin, tisztázta a helyzetet: "Megígértem, hogy a feltételeim szerint folytathatjuk, amit tegnap félbehagytunk, de ahhoz, hogy te újra érezhesd ezen kapuk gyönyörét még nagyon sokat kell dolgoznod. Most pedig köszönd meg szépen, hogy megízlelhetted és lehetőséged van újra elnyerni ezt a megtiszteltetést!"

Miután Ő a mennyországot oda és vissza többször megjárta, megbeszéltük, hogy másnap reggeli után akar hazaindulni. Autóm utasoldali ajtaját kinyitva neki, talán már sejtettem, hogy egy nagyon új fejezet vette kezdetét.