Realtime

Állok a gép előtt és ezt a történetet írom.
Benn a szobában, Úrnőm a legjobb barátnőjével borozik.
-"Nem jönnél be? Nincs rajtam bugyi!" - kacag a Baratnő.
-"Ne szivasd már... Van elég baja. Inkább adj egy csókot..." - búgja Úrnőm.

S valóban, remeg a kezem az idegességtől, a vágytól, izgalomtól és a megalázottságtól.
Miért nem megyek be? - kérdezhetné az Olvasó. A válasz az, hogy nem tudok. Kezem az asztalon mozog ugyan, de a bilincs és hozzá tartozó kötél megakadályozza, hogy az asztal alá nyúljak.
A másik "rögzítési pont" a nemi szervem... A makkom pedig egy hosszú, vékony felespohárba szorulva.
Bentről csókok hangjai... Önkéntelenül is megmozdul a csípőm, a makkom kellemesen, de különösebb élvezet nélkül csúszik.
"El tudnék élvezni..." - gondolom. -"Talán teljes orgazmusom is lehetne."
De közben ott a büntetés... Újabb tabu.
(-"Utálom a tabuid..." - búgta akkor még Párom, évekkel korábban.)

Úrnőm jelenik meg mellettem.
-"Ugye tudod mit szeretnék?" - búgja majd visszamegy, anélkül, hogy hozzám érne.

Megadóan bólintok és majdnem két órányi dillema oldódik meg.
Dugni kezdem a poharat. Megadóan, lassan.
A vágyam egyre nő, s megjelenik a két Nő mellettem. Kedélyesen, mintha csak arra lennének kíváncsiak mi megy a gépen.
Spriccelek... Orgazmus, gyenge, de végre orgazmus és nem spriccelés, elrontott, fájdalmas, tönkretett ürítés.

A Barátnő rám néz:
-"Pedig akár meg is dughattál volna..." - mondja némi sajnálattal és belekortyol a borába.

Úrnőm pedig már az övet teszi vissza rám, miközben a fülembe súgja.
-"Köszönöm! De most szolgáld meg."

S innentől kezdve múltidőben írom ezt...

Térdelő póz a zuhanykabinban, csuklóim a bokáimhoz kötve, egy szál erényövben... Még az orgazmus lenyomata az alhasi izmaimban, az endorfin és a megkönnyebülés a véremben, de a szívem majd kiugrik. Félek.

A Barátnő hirtelen teljesen józannak tűnik, s ijedten kérdezi:
-"S akkor ezt tényleg megengedi neked?"
-"Kiderül!" - kacsint rá Úrnőm, megissza borát, feláll a wc-ről.

Megfordul, az imádnivaló fenekével pucsítva közelít, de most elhúznám a fejem. Nekikoppan a zuhanyzó falának, nincs hova menni, nincs mit tenni.
S nincs parancs, de nyalok...
A felrobbanó érzelmek/érzések örvényében még hallom a sokat látott Barátnő iszonyattal teljes döbbent kijelentését:
-"Felállna neki..."

Talán felóra múlva, felöltözve, megmosakodva, integritást tettetve várjuk a taxit.
A Barátnő könnyed puszival búcsúzik, mintha valami kedélyes kis csacsogás lett volna az elmúlt pár óra.
Kerülöm a tekintetét, pedig engem néz.
-"Kemény vagy! Nyertél <Úrnőm keresztnevét mondja>-nak egy fogadást." és arcon puszil.
A felszabadulás élménye elsöprő, könnyezek.

11 óra, Úrnőmmel úgy viselkedtünk, mintha "normális pár" lennénk. Kérésére befejezem ezt a történetet, lassan elkezdenek helyére kerülni a lelki alkatrészeim, csak más sorrendben.