The Road to Hell

- This is the road to hell, út a pokolba- Chris Rea kormos hangja a rádióból, még 176 kilométer a cél: zöld postaládás kerti kapu, poros lépcsőire térdelve majd csókkal illeti Domina lábát, a buján burjánzó kert kapujában feltűnik imádott Istennő, lépte könnyű, mint a pille árnya, mozgásában a büszke, diadalmas nő fenséges eleganciája, csókokkal illetendő lábain rafinált szandál, pántok labirintusában keresi majd nyelve a bársony bőr szigeteit.
Míg céljához meg nem érkezik, feszült, mint a felajzott íj, bőszülten hajt kanyargós harmadrendű úton, a sztrádán majd repül, jogosítványában - baleset esetén értesítendő- Domina telefonszáma; ha úgy adódik, ne kelljen várakoznia tovább, hiszen Istennőt megváratni bűn, amiért kemény korbácsolás az ítélet.
Mint Dali festményén, elfolyik az idő:ha messze van, napjai vérszegény vánszorgással múlnak, vágyai kálváriáján minden óra fájdalmas stáció, keserűsége méla verssorokká fakadt:

Fonálnyi csöndön szürke pók libeg
Hálója fénylő reszkető csali
Zörögve verődnek össze rostjain
Belehullt órák csontos árnyai.

Mert volt ő csapongó költő és bölcs novellák korán megőszült tollba mondója, míg hozzá nem szürkült a borongós külvilághoz, de most Istennőhöz száguld, párás ponyvaként feszül fölé az ég, zöld óriások fényes árnyékában robog Vázsonyig, suhan tovább szelíd hegyek közt a Királynék Városához:
- Királynőm, szerelmem, másfél óra még birodalmad, kínzótermed, királykék függöny előtt magasló trónusod, hol lábaid alatt elpihenve ostoroktól sebzett testtel békém, boldogságom, áldott nyugalmam megtalálom, mondom magamban ekkor:
- Világomban minden rendben van.

- Menj zuhanyozni, szolgácskám- állán érzi a finom ujjakat, ahogy leszegett fejét kedvesen felemelik, Domina máskor oly kegyetlen szeméből most simogató szeretet árad:
- Ügyes voltál ma, szolgácskám, sokára tudtalak megtörni és hosszú szenvedésed élvezet nekem.

Négy napja - hátán fekve- alacsony kínpadra feszíttetett, Istennő fölé hajolt, karcsú, feszes combja megkötött jobb kezéhez ért.
- Bűneidet bevallottad, száz vesszőcsapás az ítéletem, kegyes kedvem lévén nézhetsz is közben, huszonötönként pedig elsorolod vétkeid és bocsánatomért könyörögsz !
Pokolbéli könnyes, véres vesszőzés után Istennő a kínpad peremére ült, friss hajnali szélként simogatták könnyű ujjai a csatakos arcot.
- Látod, kicsi szolgám, mennyit kell szenvedned bocsánatomért!
- Jaj, Istennő, magam sem értem, hogy' vagyok képes vétkezni ellened, szégyenemtől meg nem szabadít semmi testi kín, mert...mert...nagyon szeretlek!
- Tudom, kicsi szolgám, de még nem eresztelek.
Ilyen gyönyörűnek sosem látta addig a ragyogó, szürkészöld szemeket.

Aznap este -mint mindig hazaúton- az Északi part felé került, megállt Fövenyesen, kihalt, kurta kis móló végén lobogó ingét levetette, széttárt karokkal fürdette megkínzott mellkasát, hátát a nádast zörgető kora esti szélben. Fátyolos szürkületben, ólom ég alatt ült vissza a volánhoz: izzítás, gyújtás, rádió; a szélvédőn át tél óta halott párja köszönt el szomorú arccal:
- Elengedlek, már nem vagy az enyém.
Záporos sírással gyászolt a klíma jeges ölelésében. Megbocsájtott mind haragosainak, elengedte élő és holt szeretteit.
- Time to say good-bye- Sarah Brightman könyörületes, égi szopránja idézte merengő búcsúk szirén-perceit.

Azóta sercegő, illatos mécsesek táncos lángja mellett Istennőhöz imádkozik, hideg zuhany hűti lángoló bőrét, roppant szerelemben görnyedt lelke is gyógyul ez alatt.

Száguld, repül, ajándékul most gyertyákat tesz majd Domina lábai elé, mert legutóbb a kínzógyertya csonkig égett, mielőtt a forró viasz irgalomvágyó könyörgésre, kisfiús sikolyokra ösztökélte volna. Vörös és fehér gyertyák, bőrébe égő vörössel Domina majd mellkasára írja: RABSZOLGA, fotózás után korbáccsal veri le a dermedt viaszt.

Kétszáz méterrel a cél előtt lezárt sorompó, mögötte csikorgó tengelyén kopott motorvonat ballag.
- Van még idő, jaj, van még idő !- szabad már az út, átrepül a sínek felett, túl megy a zöld postaládás portán, arrébb megfordul, hogy a jobb első ajtó a kapu felé nyíljon.
- La tortura- énekli Shakira, elmosolyodik: pont jó, de elnémítja a rádiót, kiszáll, csönget, megfontolt templomi áhítattal a kapu előtti kopott lépcsőre térdel, homlokát összezárt ökleire hajtva monoton kerengéssel zsolozsmázza Istennő valódi nevét.
Meggörnyedt háta mögött kerékpárosok gurulnak, csengőjük mint tömjénes misék apró csengettyűi; eltűnnek az Aranyhegyi lejtőn, mire Domina szépséges lábait alázatos, istenimádó csókra nyújtja.