Látogatás a várbörtönben (3)

Még tartott a jajgató-kórus a várbörtönben, ahol a két paraszt, de a mester két segédje is hangosan jajgatott, mikor alig hallhatóan, de ütemessége miatt mégis csak figyelemfelhívóan megdöngették a vastag, megvasalt ajtót.
- Ki lehet az? – kérdezte magában a mester, de ment kinyitni azt, mert szerette bezárva tartani a „foglalkozás” ideje alatt, nem szerette, ha akkor megzavarják.
- Ki az? Ki kopog ott kint? – kiáltott ki dühösen az ajtón.
- Nyisd ki mester uram! Hoztunk neked újabb delikvenst, akit az Urunk küldött kezeid alá, vagy inkább közé, hogy őt is móresre tanítsd. – hallotta s ismerte fel az egyik tiszt hangját a várból.
Kinyitva az ajtót, először a tiszt jött be azon, majd utána, két hajdú között, egy fiatalabb férfi, sötét, bársony ruhában, rajta köpennyel, fejét szintén fekete, bársony csuklya takarta, szemnyílás nélkül, amit a nyakán egy fém kaloda tartott és a csuklói a kaloda végi bilincsekbe voltak bezárva, két oldalra nyúlóan. Impozáns látvány volt, ahogyan megjelent s tiszteletet érdemlően lépkedett a hajdúk között, magát kihúzva, felemelt fejjel.
Amint azonban meghallotta a várbörtönbe lépve a benti jajgatásokat, óbégatást, kicsit megtorpant, mintha a lábai meg is rogytak volna egy pillanatra, de hamar úrrá lett félelmén s már megint magát kihúzva, büszkén lépegetett tovább a hajdúk között.
A mester kicsit megdöbbent, meglátva az új, jövendő „delikvensét”, mert arról messziről látszott, hogy nem paraszt, nem szolga, de nem is egyszerű katona, hanem nemes úr. Elcsodálkozott, hogy miért kerül hozzá s kérdőn a tisztre nézett. Az meg is szólalt, de addigra már a várbörtönben lévők is elhallgattak s teljes lett a csend, így jól hallatszott a tiszt szava:
- Urunk parancsa szerint vedd kezelésbe ezt a ööö bűnöst (találta meg a kellő kifejezést rá tiszt) és ahogyan Urunk mondta, idézem: „Tanítsd meg, hogy tudjon kesztyűbe dudálni!” – fejezte be, de a mester még mindig kérdőn nézett rá, így a tiszt folytatta: - Azt tehetsz vele, amit csak jónak látsz verbálisan, fizikailag és természetesen szexuálisan is kényszerítheted bármire. Ezt Urunk külön kihangsúlyozta! A testi épsége nem fontos. - említette meg végül a tiszt. – De! S ez fontosabb! Nem veheted le sem te, sem más a csuklyáját, semmilyen módon nem nézhetsz alá, sem nem kérdezheted, nem kényszerítheted, hogy elárulja nevét, rangját, beszéljen családjáról, hozzátartozóiról s azon körülményekről, eseményekről, aminek folyományaképpen fogolylett és ide került hozzád! Megértetted? – kérdezte meg a tiszt az ítéletvégrehajtó mestert.
Az csak bólogatott, de szóval nem válaszolt s látszott, valamin gondolkodik magában. A tiszt várt, a hajdúk és közöttük álló fogoly is. Végre a mester eldöntötte a tusakodást magában és megszólalt:
- Sok mindent értek tiszt uram, csak nem világos számomra Urunk szándéka. – kezdte s így folytatta: - Most küldte ide a foglyot kezelésre, betanításra, megkínzására, mikor tudja, hogy az úriszék által elítélt parasztokkal van dolgom, teendőm még jó egy óra hosszat. Akkor előttük, vagy velük együtt járjak el a fogollyal a kapott parancs szerint? – érdeklődött a tisztre nézve.
A tiszt hallgatott s nem válaszolt a feltett kérdésre. Nem tudott, vagy nem is akart válaszolni, nem derült ki, mert a tiszt válasz nélkül sarkon fordult és kiviharzott a nyitva hagyott ajtón, el a hajdúk és a fogoly mellett.
A mester kicsit értetlenül bámult utána, majd megrázta magát s a hajdúkra ripakodott:
- Mit bámultok még? Talán magatok is meg akarjátok nézni, mit teszek a fogollyal és a parasztokkal? Ha nem, akkor táguljatok, kifelé, alo mars! – utasította azokat.
Azok már fordultak és indultak volna, de a fogoly is velük fordult, s indult kifelé.
A mester szájtátva nézte, majd hirtelen felkiáltott:
- Álljon meg Uram! Ön hova megy? Ön itt marad s élvezni fogja a „kezelésemet”, Urunk parancsa szerint! – hallatszott tőle.
(Már a fogoly megszólítása is mutatta mekkora slamasztikában volt/van már most s lesz majd később, ha már ténylegesen „kezelésbe” kell vennie.)
- Ti pedig – fordult segédeihez – lóduljatok, csukjátok és zárjátok be az ajtót kulcsra!
Majd ez alatt a gondolatok cikáztak benne: - Mit tegyen? Folytassa a parasztok „kezelését” s addig mi legyen a fogollyal, vagy kezdje meg a fogoly kezelését is már és párhuzamosan haladjon a három „fogollyal? No, meg a megszólítással mi legyen? Mi a helyes? Nem urazhatja, mert az helytelen lenne, de tegezze, mint szokta azokat, akik a keze alá kerülnek, vagy továbbra is magázza s iparkodjon nem megszólítani őt? Mi a helyes részéről?
S míg ezen töprengett, megszokásból megrándult a keze s az abban lévő – visszavett – lovaglóostorral végigvágott az előtte álló foglyon úgy, hogy mindenhol érje az ostor ütése: a bojt a köpenyt találja el középtájon, s az ostor ölelje körül mindenhol a fogoly testét.
Szinte öntudatlanul, a gyakorlata alapján cselekedett és maga is meglepődött, hogy az ostor ugyan hangos csattanással ölelte körül a fogoly testét, de attól semmilyen reakció nem érkezett. Se fel nem szisszent, se meg nem tántorodott, még csak el sem esett.
(Az lett volna csak „gáz”, mert túl azon, hogy alaposan megütötte volna magát, de el is törhetett volna akár a keze is.  Arra pedig nem hatalmazták fel, hogy maradó sérülést okozzon a fogolynak. – gondolta.)
A segédeit utasította a következőkre ezért:
- A fogolyról vegyétek le először a köpenyét, majd nyissátok ki a csuklóinál és a nyakánál a szorító vasakat és vegyetek le róla mindent utána! – szólt határozottan az utasítása (és direkte volt kétértelmű )
Várta kíváncsian hogyan hajtják végre azt segédei.
Azok azonnal mozdultak, a köpenyt le is vették a válláról, s zavartan tartottál a kezükbe, hogy mit tegyenek azzal. A mester rájuk szólt:
- Úri darab, kíméletesen hajtsátok össze és tegyétek tiszta helyre le!
- Hol van itt tiszta hely mester uram? – fordult hozzá az egyik segéd, de a mester mérgesen intett, így az körülnézett s a sarokban egy helyet talált, ahol port, pókhálót sem látott, így odavitt egy széket, kézzel leporolta, majd arra ráhajtogatta a köpenyt.
Közben a társa megpróbálta a csuklókat tartó vas bilincseket kiengedni, de nem sikerült. Hátranézett hát a mesterére tanácstalanul. Az csak állt s várt, vállat vonva.
Ekkor az idősebb parasztlegény alázatosan megszólalt a mesterhez intézte szavait:
- Mester Uram, én nem csak paraszt vagyok, de értek a kovácsmesterséghez is. Ördöglakattal vannak azok bezárva, így nem kulccsal, hanem furfanggal nyílnak. – mondta.
- Akkor menj s nyisd ki! – utasította a mester őt.
Így is lett. Odalépett az idősebb paraszt a fogolyhoz, alaposan megnézte a csuklóin a fém bilincseket, majd hirtelen odanyúlt, valamit igazított azokon sorban s a csuklóknál a bilincsek kinyíltak. Egyik kezével fogta a fémet s a másikkal már a nyakánál matatott, míg ott is sikerült kinyitnia a két fél ívet s leemelhette a fogoly nyakáról is az egészet. Letette a földre.
A mester és segédei csak ámultak ezt látva. A fogoly pedig délcegen állt, már a bilincsei nélkül, jól kihúzva magát, középen. Mindenki várt, egymásra, a másikra.
Csak a fiatalabb paraszt gondolta azt, hogy nem figyelnek rá s ezért az mászni kezdett, négykézlábon, az asztalok takarásában az ajtó felé.
(folyt. köv.)