Látogatás a várbörtönben (2)

A lányka pedig beledugta az ujját, megszagolta, megnyalta, majd kijelentette:
- Ez sós.
- Aha, akkor már értem. A só marja a véres feneküket. – állapította meg a mester.
Majd elgondolkozott, hogyan kerülhetett sós víz a vödörbe, de nem találta ki egyből. A lányka már a fiatalabbat mosta, s már az is sziszegett, megérezve a sós vizet, de nem üvöltött fel. A lányka végzett a delikvensek lemosásával és tétován felállt a vödör mellől, kezében a vizes gatyákkal. Az egyik segéd megszólalt:
- Ne tartogasd a kezedbe azokat, hanem helyezd alájuk, a testük alá, az asztalra! – szólt az utasítása, de a mellette a kacagás most sem maradt el.
A lányka zavartan állt, mígnem a mester rászólt:
- Teregesd ki a gatyákat kint, hogy száradjanak meg! Ti pedig nyughassatok, mert a ti nótátokat is elhúzom mindjárt! – feddte meg a segédeit s ekkor esett le neki, hogy lett sós a víz. Magába tartotta a felfedezését, de megjegyezte: - Jön még kutyára dér!
Odanézett az asztalon kiterítve fekvőkre s elhatározta, hogy az idősebbel kezdi a tortúrát, a fiatalabbra mutatott és kiadta a parancsát:
- Ezt a parasztot, vagy sihedert pedig addig, míg én a másikkal foglalkozom, ott, hátul, csigáztassátok meg úgy, hogy halljam, de semmije se törjön, vagy ugorjon ki! Megértve?- nézett rájuk.
Azok ugrottak, felrántották a fiatal parasztfiút az asztalról, hátra csavart kézzel vonszoltál el a mutatott helyhez, majd ott a plafonról lógó kötéllel összekötözték - háta mögött – a csuklóit és már rántották is meg a kötelet. A rántástól a fiatal siheder előre esett volna, ha egyúttal a kötél fel nem rántja a magasba. Így ott himbálódzott a kötél végén s ordított, ahogyan a torkán kifért. A segédek meg vihogtak rajta egymás tenyerébe csapva:
- Reméljük, ezt már halja a mester.  - jegyezték meg.
- Nézd csak, hogy himbálózik a srác, de nem csak az, hanem a fasza is. Lóbáljuk meg jobban, hát ha, tetszik majd neki!  – jelentette ki az egyik segéd s már meg is ragadta a fiatal paraszt lecsüngő faszát és annál fogva megforgatta, majd eleresztette. Ott keringett a siheder teste fölöttük, miközben tovább ordított fájdalmasan.
- Jó lesz leengedni, mert kitörik a keze! – állapította meg a másik segéd, aki eddig fogta a kötél végét s nem leengedte azzal, hanem a kötelet engedte el, így a fiú a magasból visszaesett a földre. Nagyot huppant, de újabb ordítás is hallatszott a fiútól. Erre már a mester is odanézett s dühös lett. Rárivallt a segédeire:
- Ide hozzám gaz kölykök! Majd adok én nektek sós vizet, de csigáztatást is, így. – fenyegette meg őket s előlegképpen kaptak egy-egy nagy trockost, hogy nem csak beleszédültek, csengett a fülük attól, de el is estek annak hatására, le a földre.
Felkapott egy lovaglóostort s azzal vágott végig a földön fekvő segédein, majd mikor vagy húszat kaptak már fejenként, s ők is óbégattak meglehetősen hangosan, a nyakukba zúdította a sós vizet a vödörből. Most lett csak hangosabb az óbégatásuk, mert az marta a friss sebeiket.
- Ugye, milyen kellemes érzés? – kérdezte meg nevetve a mester a segédeitől.
- Még a csigázást is kipróbáltatom majd veletek, gaz kölykök! – ígérte meg nekik s visszafordult az idősebb paraszthoz.
- Mássz le az asztalról, pihentél eleget már, állj oda mellé terpeszben, hasalj az asztalra, előre nyújtott kezekkel és széttett lábakkal! – hallotta az s iparkodott is gyorsan teljesíteni a kapott parancsot.
Ott állt s várta mi lesz, mikor megérezte az első, kapott csapást. De az nem a fenekére érkezett, keresztben, hanem hosszában, hol az egyik, hol a másik hátsó felét érte a vessző vége. Így is fájt eléggé, de nem kiáltott, összeszorította a száját, hogy ne jöjjön ki hang abból.
De nem sokáig, mert egy következő csapás, mintha az agyát érte volna.
Pont a vágatában csapott le/be a vessző s a vége pont eltalálta az anuszrózsáját is.
Iszonyatos fájdalom futott végig a testén, amitől összerezzent, próbált összegörnyedni, de az asztal nem engedte. Csak ordítani tudott, de azt meg is tette, teljes torkából, s míg volt levegője. Hosszan hangzott ez az iszonyú hang.
Még el sem halkult, mikor a mester már a paraszt mögé lépett és a kezében tartott lovaglóostorral újabbat ütött, most is megint a lábai közé, de nem felülről, hanem alulról, s telibe találta a lecsüngő golyóit a lovaglóostor végi bojt.
Újabb iszonyatos hang hallatszott erre a paraszttól, de a mester nem állt le, hanem ütött, újra, oda, többször is. Így nem csak a csüngő golyókat találta el, de azon túllendülve az asztal alá szorult farkát is eltalálta a lovaglóostor végén lévő bojt. Az ordítás már szinte folyamatos volt.
A mester egy utolsót ütött, majd eldobta a kezében lévőt, s a segédeire mutatott s a parasztra:
- Kötözzétek oda a bokáit az asztallábaihoz, a csuklóit pedig egyben az asztal végén lévő csigakerékhez! – parancsolta s várta annak teljesítését.
A segédei ugrottak s gyorsan teljesítették a parancsát.
Közben a mester visszavette az előbb eldobott lovaglóostort s azzal nagyokat vágott, serkentésképpen, a segédei kidudorodó fenekére. Azok iparkodtak a parancs teljesítésével, hogy mihamarabb kikerüljenek a lovaglóostor hatóköréből.
Végre a paraszt ott volt és úgy volt kikötözve az asztalhoz, ahogy a mester akarta. Most a lovaglóostort egy vizes kötéllel cserélte le és pontosan célozva azzal, az idősebb paraszt combjait, majd vádlijait érték az ütések. A jajgatás, sikoltozás most sem maradt el, szinte folyamatos volt már.
A mester abbahagyta az ütlegelést a vizes kötéllel és utasította a segédeit, hogy fordítsák meg a paraszt testét, háttal tegyék az asztalra és úgy közözzék szét a lábakhoz a karjait, lábait. A paraszt rosszat sejtett, így erősen rángatta a testét, hogy ne sikerüljön kikötözniük a segédeknek.
Az egyik megdühödött s teljes erőből gyomorszájon vágta a parasztot, aki összegörnyedt, nem kapott levegőt s óhatatlanul elernyedt a teste minden izma. A segédek gyorsan kikötözték hát.
A mester közben a még mindig a földön fekvő/heverő fiatalabb parasztfiúhoz lépett, jól belerúgott, hogy mozgásra serkentse és a hajánál fogva felemelte azt. A siheder alig állt a lábán s nagyon jajveszékelt, mert a megcsigázott karjai nagyon fájtak. A mester rá se rántott a jajveszékelésére, hanem odahajította a másik asztalra és a segédei már utasítása nélkül is tudták, hogy rádöntve, széttárt lábakkal kell odakötözniük.
A mester bevárta, míg végeztek s most a fiatal paraszt kapta a lovaglóostorral a csapásokat a lába közé, a golyóira s a farkára. Ő is úgy ordított, mint az előbbi erre.
A mester még jó páraz ütött a fiatalnak, majd visszafordulva a másik asztalon kikötözött idősebb paraszt mellkasára, hasára, majd már a combjaira s végül a farkára mért ütéseket.
Most már a két paraszt szinte versenyt ordított, jajgatott az asztalokon.
A mester nem érte be ennyivel. A segédeit hátra rendelte, egymást felkötötték a plafonról lógó kötelekre hátratett kezekkel, csuklóiknál fogva. A mester odalépve egy-egy kezében fogva a kötelek végeit – a segédeit – felrántotta, mint azok előbb a fiatal parasztot a levegőbe. Ott himbálóztak azok is a föld felett ordítva kínjukban. Még azt is megtette, hogy lerántotta a gatyájukat a bokájukig s a löttyedt farkuknál fogva azokat is megpörgette a levegőben, majd szinte azonnal elengedte a kötelek végeit, hogy csattanva értek földet.
Most már tudták, magukon érezték a fiatal paraszt kínjait.
A mester szétnézett s elégedetten látta, hallotta, hogy mind a négy delikvense ordít a kínjától.
(folyt. köv.)