Látogatás a várbörtönben (1)

Kerékpárral jártam a Balaton Felvidéken s útba ejtettem Sümeg várát, majd következő nap Szigligetet is. Az ottani várlátogatások ihlették ezt a történetet, ami természetesen fantázia csupán, de akár meg is történhetett volna!
Sümeg vára eléggé ismert hely s mára szépen helyrepofozott, s így a várban sok rész látogatható már, még a volt várbörtön is. Ott bolyongva lódult meg a fantáziám s szinte látni véltem, ahogy a várbörtönben éppen összeül a földesúri bíróság, amit akkoriban úriszéknek neveztek, hogy két delikvens fölött ítélkezzenek.
Mind a kettő már ott áll, csak egy szál vászongatya van rajtuk, bokáiknál megláncolva és kezük csuklóiknál fogva hátrakötözve. Az egyik: húszas évei vége felé jár, dús, barna hajú, magyaros, felfelé kunkorodó bajusszal; míg a másik jóval fiatalabb, talán ha megvan húsz éves, langaléta termetű, de igen vékony srác, csak úgy lötyög rajta a fehér parasztgatya. Az idősebb közepesen szőrös mellkasú, csak a parasztgatyája korca fölött a köldöke felé van egy pászma szőr; a fiatalabb viszont szőrtelen, csupasz, mint a csiga.
Érdekes módon a fiatalabb legény eléggé egykedvűen várakozik, minden mindegy belenyugvással az arcán, s félelem sem látszik sem a testtartásán, sem a képén, de az idősebb meg van rettenve, szinte reszket a félelemtől és még a szája szélét is beharapja.
A mellettük, vagy inkább mögöttük álló hajdúk is egykedvűen állnak kardosan-kalpagosan s várnak. Csak az egyik szórakozik azzal, hogy az amúgy is félő srácra egyet-egyet rásújtson a kezében lévő nádpálcával, mire az mindig felkapja a fejét, összerezzen, de megnyikkanni és tiltakozni már nem mer.
Végre nyílik az ajtó s bejönnek rajta az úriszék (bíróság) tagjai: a várispán elől, majd utána az egyik tiszt s az intéző. Mindenki állva marad, sőt kihúzza magát, mert a földesúr is bejön s helyet foglal a már előre odakészített támlás karosszékben.
A várispán feláll, meghajol a földesura előtt, majd ránéz az előttük álló delikvensekre és miközben megszólal, elmosolyodik látva az idősebb paraszt félelmét:
- Azért kerültetek ezen úriszék elé, mert igen nagy bűnt követtetek el. Te – mutatott - az idősebbre, lusta voltál, elmaradtál a munkában a sorban s ezzel feltartottad a többieket is a munkájukban; s te pedig – a fiatalabbra mutatott – nem jelentél meg a reggeli munkakezdéskor, hanem úgy rángattak ki a szalmából, akik érted mentek. Fel tudtok hozni valamit a mentségetekre? – kérdezte meg tőlük szigorúan.
Az idősebb szinte összegörnyedt a vád súlya alatt s csak annyit tudott kinyögni, hogy reggel óta erősen náspángolták őket a hajdúk, kint a földön, hogy serényebb munkára ösztönözzék a parasztokat, de az egyik ütés félrement és a combját úgy találta el, hogy pár percig szinte lesántult s ezért maradt csak le a sorból. Egyébként eddig sohasem volt panasz a munkájára.
A várispán intett, így az idősebb ijedten elhallgatott. A fiatalabb pedig meg sem szólalt egész idő alatt, még most sem, hogy a társa elhallgatott. Nem védte magát semmivel.
A várispán a társaira nézett, hogy akarna-e valamit valaki mondani, vagy kérdezni, de nem akartak, így újra bólintott a földesúr felé és dörgő hangon kihirdette az ítéletet:
- Mind a kettőtöket deresre húznak a hajdúk nyilvánosan az udvaron és leszámolnak nektek fejenként ötven botot a meztelen hátsótokra, majd átadnak az ítéletvégrehajtónak, hogy eszetekbe vésse bűnötöket egy – egy óra időtartam alatt a várbörtönben. Vigyétek őket! – adta ki a parancsot a hajdúknak a várispán.
Azok elráncigálták a delikvenseket a bíróság elől, lerugdaltál a lépcsőn az udvarra azokat, majd az összecsődített vár népe előtt lerántották róluk még a gatyájukat is és odavonszolva, az előkészített deresekre fektették, lakatolták a pántokkal azokat meztelenül. A pántok lefogták a nyakukat, derekukat, bokáikat, míg a csuklóikat a deresek lábaihoz kötözték kötéllel.
Ekkorra már másik hajdúk lehozták a földesúr karosszékét is s hamarosan ő is megérkezett, elfoglalva helyét, intett a deresek mellett állóknak, hogy kezdhetik a botozást.
Jó ideig csak a delikvensek nyögései, majd apró sikkantásai, de később már a hangos jajkiáltásai keveredtek a lecsapó botok okozta ütések csattanásaival. Már harminc ütésnél jártak, mikor a földesúr intett, így a hajdúk megálltak s rá, illetve a várispánra néztek.
- Nem vagytok eléggé kemények. A helyükre akartok kerülni? – kérdezte meg a várispán a két hajdút dörgő hangon, majd másik két hajdúra mutatott: - Ti folytatjátok, de nem botokkal, hanem bikacsökkel! – adta utasításba.
A vár népe felhördült. A bikacsök igen hatásos, de nagyon szadista módja volt a fenekelésnek.
A két hajdú elment, majd hamarosan visszatérve, kezükben a bikacsökkel s odaállva a deresek mellé előbb pár kisebbet, próbaképpen, majd már erősebbeket ütöttek.
Most volt csak igazán hangos a jajgatás, óbégatás a két delikvens részről, de a vár népe között, az asszonyok is sírva fakadtak, jajveszékeltek a delikvensekkel együtt.
Az ötvenedik csapás után az első két hajdú egy-egy vödörből vizet zúdított a deresen fekvőkre, de még nem oldozta el őket. Ott hagyták feküdni a napon hasalva, csurom vizesen a parasztokat. Azok teste, feneke a napon hamarosan megszáradt, de a véresre vert fenekük egyre jobban sajgott, fájt, amit a tűző napfény még fokozott.
Jó óra múltával tértek csak vissza a hajdúk, s újabb vödör vízzel leöntötték azokat, majd most csatolták csak ki a pántokat s hagyták, hogy maguk tápászkodjanak fel a deresről.
Már ott is volt az ítéletvégrehajtó a segédeivel értük. A parasztok kezükbe fogva a róluk lerántott parasztgatyáikat, így véresen, mezítelenül mentek végig az udvaron és le a várbörtönbe, további kezelésre.
Lent a várbörtönben, ahol most mi is állunk s nézelődünk, ők nem nézelődhettek, hanem a segédek rálökték az ottani gyalulatlan asztalokra, hassal a delikvenseket, és már kötözték is ki a széttárt lábaikat, kezeiket az asztalok lábaihoz.
Most nyílt az ajtó s azon egy fiatal parasztlányka lépett be egy szál pendelyben, félősen megállt az ajtóban. Az ítéletvégrehajtó intett s az egyik segédje rászólt a lánykára:
- Ne bámészkodj ott, hanem szaporán ebből a vödörből a saját gatyáikkal mosd le a parasztok farát, hogy ne maradjon rajtuk vér! – hallatszott az utasítása. Halkan hozzátette azonban: - Majd lesz újra nemsokára.  - s nevetett a saját viccén.
A szolgálólány elpirult, de fogta a földön közelebb heverő gatyát, belemártotta a vödörbe s azzal kezdte lemosni az idősebb paraszt fenekét, de mikor ahhoz hozzáért, az felüvöltött s megvonaglott. A parasztlány is ijedten hátrább lépett, de a két segéd nevetve utasította a lányt, hogy folytassa csak. Így is lett, de a felkiáltás most sem maradt el. Ekkor megszólalt a fiatalabb parasztlegény a másik asztalról:
- Ne ordítson már úgy bátyám, tűrjön, lesz még rosszabb is s akkor bereked, ha már most is feleslegesen ordít! – hallottuk tőle.
- Majd ordítasz te is, ha a tiedet mossa. – nyögte ki az idősebb, de már halkabban kiabált és hozzátette: - Valamit tettek ebbe a vízbe, az hétszentség!  - állapította meg. A segédek elröhögték magukat ezt hallva:
- Mit gondoltál, majd gyógyszeres vízzel leszel lemosva? Kenőcsöt, vagy mást nem parancsolsz rögtön? – kérdezték röhögve.
Az ítéletvégrehajtó pedig rájuk szólt:
- Mi volt a vödörben legények? Honnan vettétek azt a vödröt? – kérdezte meg.
- Az istállóból hoztuk, ki tudja ki, mire használta előtte? – válaszolta illedelmesen az egyik segéd. A lányka pedig beledugta az ujját, megszagolta, megnyalta, majd kijelentette:
- Ez sós.
(folyt. köv.)