A legigazabb

Sharmila és Giriraj békében éltek. Történetük már lezajlott, minden, amiről az izgalmas regények szólnak, már véget ért. Nem kezdem a történet elején, hisz azokból, ha szeretsz itt olvasgatni, olvashattál már milliót! Ez sem lenne különb, csak nekik, hisz velük történt. Történetem főhősei még messze nem voltak idősek, mégis tekintetükben az ős összetartozás csillogott mikor egymásra nézték, hisz mint mondtam, ez már a történetünk vége.
Viharok között találkoztak, talán életük legcsapadékosabb évszakában akadt egymásra lelkük miközben mindketten az üres, éhes, sóvárgó érzést igyekeztek csillapítani unott szívükben. Szerelmük nagy volt, viharos, ezer próbával, s talán amit a világ gördített eléjük nehézségként, másokat már eltántorított volna egymástól, mégis, nekik nem ez jelemtette a valós nehézséget. Mit nekik gonosz világ, rossznyelvek! Ellenben a belső démomaikkal megküzdeni, abban rejlett az igazi kihívás! Millió féle démon tudja mardosni a halandók szívét, de ritkán akad két igazán egyforma köztük. Egymáson keresztül küzdötték le legrémesebb félelmeiket, mert mikor minden félelmük felett átvette a hatalmat egy sokkal nagyobb, sokkal fenyeketőbb árny, hogy elveszítik egymást, hirtelen minden más gond eltörpült. Legyőztek mindent.
A világ mocskoy nyelve már nem sértette őket, saját magukat már nem gyötörték, meghozták a döntést, és a legkritikusabb pillanatokban is egymásnak igent mondva kapcsolatuk túlélte a széthullást.
Berendezték a közös életüket. Mindent megtanultak, mindent kiismertek egymásban, és rendületlenül imádták ezt. Vannak emberek akiknek egymás mellett kell lenniük, mert annyira szükségük van a másikra, hogy egymás nélkül tán levegőt sem vennének többé. Ha megpróbálom a fellengzősséget nélkülözve egy egyszerű hasonlattal leírni kapcsolatukat, akkor ilyen sok évvel a hátuk mögött Sharmila már egészen olyan volt, mint egy pulóver. Akkor volt értelme a létezésének, ha a sötét szekrényből kiveszik és hordják. És ő egy nagyon boldog pulóver volt! Giriraj örömmel hordta, gondosan vigyázott rá! Boldogok voltak. Össze tartoztak.
Egyik reggel, mikor mosolyogva ültek az asztalnál kávéjuk felett, Giriraj Sharmilához szólt:
-Sharmila, szeretsz velem lenni?
-Mindennél jobban!
-De te mazochista vagy, igaz?
-Igen!
Giriraj nyomott egy hatalmas csókot Sharmila homlokára. Kisétált az ajtón. Többé nem jött vissza.