A portás

A portás



Pál és Péter huszonéves fiúk voltak.A legjobb barátok. Már kisiskolás korukban is együtt mentek iskolába, egy padban ültek,
a házi feladatot is mindig együtt írták. Pál idősebb volt fél évvel Péternél, ezért a szülők úgy gondolták,
Pál vigyáz Péterre.
Péternek egyszer akadt egy ötlete.Hallott egy régi elhagyatott gyárról, ahol régebben furcsa dolgok történtek.
Gondolta elhívja Pált, hogy megnézzék ezt a gyárat. Megbeszélték, hogy egyik éjjel, mikor már mindenki alszik
kiszöknek és megnézik. Úgy is lett. Egy pénteki napon, pont 13.-án megbeszélték,hogy este oda mennek.Pál kérte Pétert,
hogy mesélje el mit hallott erről a helyről, de Péter nem hitt a mesékben, bár ki hitte volna el ezt a történetet, hiszen eléggé hihetetlen.
Péter péntek este 11 óra körül odament Pálék házához és megdobta kaviccsal az ablakát. Ez volt a jel, hogy megérkezett
és indulhatnak.Pál nagyon félt,de titkolni próbálta, mivel hiába a legjobb barátja, akkor sem maradhat szégyenben, hogy
nem mer elmenni. Pál lassan csendesen felöltözött. Sötét színű ruhát vett fel.
Ez az öreg kutyájuk miatt is fontos volt, mert szegénynek már az orra nem igazán volt a régi, de a látása, mint a sasé, és
ha meglátta volna Pált, egyből fel verte volna az egész házat.Pál szépen csendben kimászott az ablakon.
Elindultak hát a gyár felé. Eléggé messze volt, körülbelül 40 percet mentek, néha futottak is,
mert különös hangok neszeltek az utat szegélyező fenyvesek felől.Mikor odaértek egy nagy elhagyatott épületet láttak meg először, jobb oldalt
három nagyobb épület, amibe be lehetett látni, mert a fa ajtajai már elrohadtak, valószínűleg raktárnak használták.

-Péter, most már meséld el azt a történetet!!!Nagyon kíváncsi vagyok!
-Jó elmesélem, de nehogy elfuss! Látod ott a főépület elején van egy portás fülke?
-Igen látom.-felelte Pál.
-Régebben ott három portás dolgozott, egyszerre mindig csak egy volt szolgálatban. Történt egyszer, hogy
a legidősebb portás dolgozott, délutános műszakban volt már négy napja folyamatosan. Minden este zörgést hallott a vízfogadóból,
de nem törődött vele, gondolta csak az egerek zörögnek, de valójában titkon attól félt, amit a helységről hallott a falubéliektől.
Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy abban a helységben egy sorozat gyilkos kínozta és megerőszakolta a lányokat és aki oda belép
azt hallucináció fogja el és megelevenednek szeme előtt a gyilkosságok és a szemlélő azonnal
szörnyet hal. De a portást jobban hajtotta a kíváncsiság, és elhatározta hogy megnézi a saját szemével mi folyik oda bent.
Egy fa darabot vett magához, gondolta azzal majd minden rosszat elhárít.
Mikor elindult az ajtó felé úgy tűnt, mintha női hang szűrődött volna onnan.
Mintha azt mondta volna, ne gyere be, ne gyere be! De ő kitartóan közeledett az ajtó felé. Megérintette a kilincset,
forróság öntötte el a testét, annyira félt. De a cél előtt már nem akart megtorpanni, kíváncsisága hajtotta tovább. Ő büszke ember volt, és
tudta ha most nem néz szembe a valósággal, akkor soha többé nem tud majd tükörbe nézni. A lábai reszkettek, a szíve hevesen vert, a botba
kapaszkodott mintha egy szakadék szélén lógna. A női hang egyre erőteljesebb lett, de a portást
csak annál jobban érdekelte mi történik oda bent. Lenyomta a kilincset, mintha valaki húzná be az ajtót, nem akart nyílni
olyan könnyen, mint máskor. A portásnak még hevesebben kezdett verni a szíve, de még mindig a kíváncsisága az erősebb.
Ez lett a veszte szegény öregnek.Kinyitotta szépen lassan az ajtót.....
Az öreg portást reggel találta meg a kollégája, mikor nyitni akarta az épületet, de legnagyobb meglépetésére nyitva volt,
bement és meglátta az öreget, fal fehér, merev arca és haja elárulta, hogy nem természetes halált halt . Barna haja hó fehérré vált.
Az orvos megállapította, hogy szívroham végzett a portás bácsival.
De aki látta a holt testet, az tudta, hogy ez nem igaz. De más értelmes magyarázat nem volt az esetre.

-Hát ez az épület története.- mondta Péter.
-Ez tényleg elég ijesztően hangzik, ha ezt otthon meséled el, lehet hogy nem jövök ide - felelte mosolyogva Pál.
-Na akkor most már menjünk haza, mindjárt egy óra lesz!
-Nem megyünk be? - kérdezte Pál.
-Nem, nem! indulunk haza!

El is indultak hazafelé, egyikük sem szólt a másikhoz. Pálnak még mindig a mesébe illő történet járt a fejében és hajtotta a kíváncsiság,
de egyedül nem akart bemenni, így hát csendesen követte Pétert.Úgy érezte, mintha gombóc lenne a torkában.Nem sokkal kettő óra után
hazaértek. Elköszöntek egymástól, Pál visszamászott az ablakon, még most is reszketett az izgalomtól,
még az ablakot is becsukta, pedig odakint kellemes idő volt. Pál levetkőzött és bebújt az ágyba. Csak
nézte a plafont és a portással történteken gondolkozott. Nem bírt ő sem a kíváncsi természetével és elhatározta hogy
visszamegy egyedül és megnézi azt a vízfogadó helységet.Így is tett. Ismét felöltözött és
kimászott az ablakon, szépen halkan, hogy a kutya meg ne hallja és elindult a gyár felé. Még a kapuban visszanézett egyszer a házra.

Amikor oda ért az egész teste remegett, a lábai nem akartak mozdulni annyira félt, de nagyon eltökélt
volt és nem tántorodott meg, elindult a porta felé, mikor odaért bíztatta magát, hogy ez csak egy mende monda és nem
történhet semmi baj. Megpillantotta a vízfogadó kopott, poros ajtaját. Az ajtó be volt csukva. Egyre jobban félt.
Elindult az ajtó felé, már csak pár lépésre volt, mikor meghallotta azt a suttogó női hangot.
Azt hitte csak a képzelete játszik vele. Legalább is ezzel nyugtatta magát.
Odaért az ajtóhoz, a hang egyre erősödött, mintha egy anya tiltaná a gyermekét, hogy ne csináljon rosszat.
Pál megfogta a kilincset, félig lenyomta, közbe magában Istent kérte, hogy óvja meg a bajtól. Azt a mai napig nem tudni,
hogy Isten akarta vagy csak a Pál félelme győzött, de Pál megtorpant, elengette a kilincset, megfordult és teljes erőből
elfutott haza. Lefeküdt aludni és másnap délig ki se kellt az ágyból. Még maradt volna az ágyban, de már apja is szólt neki,
hogy ideje lenne felkelni!
Apja egy magas, kicsit morcos, de jó szívű ember volt, nagyon féltette fiát, mivel gyerek kora óta egyedül nevelte. Felesége,
Pál születése után nem sokkal elhunyt, mindenki legnagyobb bánatára.
Pál egyik reggel, mikor apja csinálta neki a reggelit így fordult hozzá:

-Apa te hallottál arról a gyárról?
Hirtelen meg sem tudott szólalni, csak meredten nézte a fiára.Végül mégis megszólalt:
-Igen hallottam, de az csak szó beszéd, semmi valóság alapja nincs.
Nem merte elmondani, hogy valójában az anyját is ott ölte meg a sorozat gyilkos. De Pál látta, hogy apja
titkol valamit és ennek utána akart járni.
Teltek, múltak a hónapok, Pál nem tudta elfelejteni a gyárat. Egyik éjjel gondolta elmegy megnézni mégegyszer, de most
sokkal bátrabb lesz és be is megy abba a helységbe.
Úgy is lett. egyik éjjel éjfél környékén, felöltözött és elindult. Nagyon halkan ment, nehogy felébressze a kutyát,
mert akkor annyi a tervnek. Odaért a gyárhoz, most sokkal bátrabbnak érezte magát, mint legutóbb. Szépen lassan
be ment az elhagyatott épületbe, rá pillantott az ajtóra. Bár nagyon félt, mégis elindult az ajtó felé.
Ahogy közeledett az ajtóhoz, ugyanazokat a hangokat hallotta mint legutóbb, de most nem érdekelte, gondolta hirtelen
kinyitja az ajtót és nevet majd egy jót, de nem így lett.
A látvány éles késként hatolt elméjébe nem tudott megmoccanni, csak nézett, egy örökké valóságnak tűnt a pillanat.
Egy nő volt kikötözve a csövekhez, tiszta vér volt a háta, látszott, hogy már nem az életéért küzd, hanem, hogy végre
meghaljon. Mögötte egy nagydarab szakállas férfi állt egy ostorral a kezébe, Pál felismerte a férfit, a
plébános volt az, csak nevetett és rásuhintott a nő meggyötört hátára. Pál segíteni szeretett volna, de mozdulni sem
bírt. Azt hitte ennél roszabb nem történhet vele, mint amit most lát, ám egyszer csak az a nő
rápillantott és Pál akkor látta, hogy az anyja az a törékeny, vérben úszó asszony.
Pált nem bírta tovább, úgy érezte szíve egyre gyengébben ver és összecsuklott.
Később arra ébredt, hogy egy korházban van és minden féle csövek vannak rákötve. Kiderült, hogy egy arra járó ember, aki az nap
valami miatt nem tudott aludni és elment sétálni, meg hallotta, hogy Pál kiáltását. Pedig Pál bizton állította, hogy egy hang
sem jött ki a torkán.
Pál elmesélte apjának a történteket, apja hitt neki, mivel tudott mindenről.
Pál nem tudhatta mi történt az anyjával, csak ha valóban látta ezt. Apja azonnal szólt a helyi rendőröknek, persze nem mondta el
honnan biztos benne, hogy a plébános a volt sorozat gyilkos, csak annyit mondott biztos forrásból tudja és hogy
látogassanak el a plébániára. Mivel a jardok jól ismerték Pál apját, úgy is tettek. Elmentek a plébánoshoz
hogy átkutassák a házát, és megtalálták az ostort a bilincseket és a sok sok kínzó eszközt, amit a gyilkosságokhoz
használt. A plébános végül bevallott mindent, arra fogta a tetteit, hogy az édes anyja parancsára követte el a gyilkosságokat.
Ez azért volt különös mert az édes anyja már az első gyilkosság előtt halott volt.
Pált haza engedték a korházból és rövid időn belül teljesen felépült.
A történések után 1 évvel le is bontották a gyárat, hogy semmi ne emlékeztesse a falubéliket erre a szörnyűségre.