Lány a vonatról (3)
2021. 07. 22. 17:38 | Megjelent: 1077x
Beljebb megyünk a lakásába. Négykézláb megy előttem, ahogy körbemutatja a helységeket. Persze nem azokra koncentrálok. Ahhoz képest, hogy milyen vékony, a fontos helyeken meglepően telt. A feneke hívogatóan feszül előttem. A hálószoba maradt a végére, de úgyis visszatértünk volna ide. Leülök az ágy szélére és magam elé térdeltetem.
- Vannak játékaid? - Először bambán néz rám, de elmegy a szekrényéig és a fehérneműk alól egy kis ceruzavibrátor kerül elő. Visszamászik és a kinyújtott kezembe adja.
- Ennyi?
- Igen. Uram.
Az uram rész gúnyosan hangzott, de most az egyszer elengedem. Ha túl szigorú vagyok a végén még megállít. Azt pedig nem akartam. Az ujjaim között forgattam a kis játékszert, a tekintete végig rajta marad.
- Hasalj fel. - Mondtam ahogy felkeltem. Meglepően magas volt az ágya, majdnem a csípőmig ért. Teljesen felfeküdt úgyhogy elkaptam a bokáját és visszahúztam, hogy a feneke a szélén legyen. Pont a kezem alatt. Néhány kisebb csapással üdvözlöm majd kihúzom a már kibombolt övem.
- Elmondom mi lesz. Csapok egyet, te pedig mondasz valamit, ami számodra tabu. Addig játszunk, amíg több dolog már nem jut eszedbe. Ne aggódj, mindet meg fogom jegyezni. Gondolkozz egy kicsit, addig elleszek.
Finoman végigszimítok az övvel a fenekén, óvatosan megpaskolom a végével. Nem ellenkezett, úgyhogy legalább egy kis mazo van benne. Végigsimítok a combján, a punciján. Mintha egy tó felszínén húztam volna végig az ujjaim. Kár, hogy nem használhatom ma. Kicsit ingerlem, játszanak körülötte az ujjaim, de amikor elkezd mocorogni elemelem őket. Nem telik el sok idő, mikor az arcához hajolok.
- Kezdhetjük?
- Igen, Uram. - Most nem volt gúnyos. Inkább várakozó. Sokkal jobban tetszett.
Kiegyenesedtem mellette és ráfogtam az övre.
- Számold!
- Egy. - Nyögte ki. És lecsaptam rá. A feneke és a combja határára sikerült, kicsit lejjebb, mint terveztem, de megesik amikor izgatott az ember. A lány egész testében összerezdült és egy fájdalmas szisszenés szakadt ki belőle. A kezei a takarót markolták. Elképzeltem ahogy könnyesek lettek a szemei. Kellett neki egy pillanat mielőtt megszólalt.
- Többes.
- Többes? - Kérdeztem vissza. Őszintén meglepett. Ahogy viselkedett, ahogy adta magát, olyannak tűnt, mint aki szereti két kézzel (és szájjal) habzsolni az életet. Hogy pont ez kerül először sorra...
- Igen... Uram. Egyszerre csak egy emberrel akarok lenni. Annyira furcsa?
- Nem az. - Persze, hogy nem, de azért nem ez az első, ami valakinek az eszébe kellene jusson. Valami lehetett mögötte és volt is, de akkor nem adtam neki túl sok jelentőséget.
- Számolj. - Ha túl sokat beszélünk már az első tabujáról, akkor elveszti a játék a lényegét. Majd később visszatérek rá. Ha végeztünk.
- Kettő. - Most pont a feneke közepén csattant. Az előzőnél is jobban megfeszült a teste.
- Vér. - Na ez egy sokkal érthetőbb tabu.
- Következő? - Kérdeztem és már mondta is, hogy három.
Egészen sokat sikerült összeszednie ilyen rövid idő alatt. Vagy tényleg hazudott és nem én voltam az első, aki dominálta, vagy az elmúlt napokban utánanézett a dolgoknak. Lihegett, ahogy utoljára is lecsaptam. Mire végeztünk az egész feneke vörös volt, néhány erősebb csapás nyomán látszott, hogy holnapra szép kis foltot fog hagyni. Aztán leültem mellé, és végigsimítottam a vállán.
- Bekenjelek valamivel? - Felém fordította az arcát, vörösek a szemei, valószínűleg az eleje óta könnyezik. Kis meglepettséget láttam rajta, de végül a fürdőhöz irányított és egy napozás utáni krémmel tértem vissza. Óvatosan masszíroztam bele, többször felnyögött, ahogy érzékenyebb pontokhoz értem. Az elején elég nyilvánvalóan kijelentette, hogy akar szexet, így itt be akartam fejezni az alkalmat. Felkeltem kezetmosni, közben hallottam egy ajtócsukódást. Nem tudtam mire szégyellősködik, de ahogy visszamentem az ágyon feküdt, széttett lábai között a vibrátor. Nem játszott magával, egyszerűen ott volt az ágyon, csak rám várva. Ezeket a meglepetéseket meg tudnám szokni. Mérlegeltem magamban, hogy ha megadom neki azt, amit akar, akkor nem lesz-e túlságosan elkényeztetett. Odasétáltam, felvettem a játlkot, bekapcsoltam. Épp hogy mozgott, csikló izgatásra volt tervezve. Úgyhogy végigsimítottam vele a combját, a punciját, a csiklóját majd egy határozott mozdulattal bedugtam neki. Azért ne úgy menjenek a dolgok, ahogy elképzelte. Látszott rajta, hogy meglepődött, de nem panaszkodott. Letoltam a nadrágom és a fejéhez sétáltam, közben az ujjaim végigfutottak a testén, a játék benne rezgett. Egyből utánam kapott volna, de megfogtam az arca két oldalát és leguggoltam hozzá.
- Ha hamarabb végzel mint én akkor legközelebb is büntetéssel kezdünk.
Egy forró csókkal befogtam a száját majd belemarkoltam a hajába, de nem kellett sokat győzködnöm. Mintha egy szomjazó kapott volna egy kulacsot. Ha nem húzom az időt az előbb, akkor én "vesztek". Szerencsém volt. Utoljára. Legközelebb jobban felkészülök rád. Gondoltam, miközben néztem azt az angyali arcot. Az arcot, ami a nyelvet takarja ami épp ízleli a maradékát a játékunknak.
folyt.köv.
Hozzászólások (0)