Ciki-e a csikizés? (2)

Ezt már igen nehezen bírta Roberto nevetés nélkül, ez azon is látszott, hogy a teste minden porcikája remegett, több hullám is átfutott a bőre felszínén, és a szája széle már szinte rőt vörös volt, annyira összeszorította a fogait. De még mindig nem nevetett! Akkor tovább kellett lépni, újabb módszereket elővéve a tarsolyomból:
Ha az éles fém-pótkörmök nem elegek, akkor jöjjenek a simogató tollak! – gondoltam és így is cselekedtem. Robertó előtt vettem le az ujjaim végéről a fém-pótkörmöket és a sarokban álló kis asztalhoz lépve, annak egyik fiókját kihúzva, előtűntek a tollaim. Igen sokféle volt ott: először apróbb, rövidebb s ezért gyengédebb tollakkal kezdtem. Az ilyen tollakat végig húztam az oldalain, de különösen a dereka tájékán körbe s mivel zavart a nadrágja és a nadrágszíja, így intettem Robertónak, hogy ideje lenne ezeket is levetni.
Még Robertónak mozdulni sem volt ideje, már odanyúltam, kiengedtem a nadrágszíját és ugyanezen mozdulattal ki is húztam a nadrágjából ugyanazzal a mozdulattal. Mivel a nadrágját már nem tartotta semmi, így először lassan, majd egyre gyorsabban szánkázott a nadrágja le a combjain, majd landolt a szőnyegen, alatta. Intettem, így kilépett abból. Már csak egy szűk szárú, testre simuló, kötött boxer maradt rajta. Ami eléggé passzentosan simult a testére, így is jól kidomborodott abban elöl a csomagja. Látszott, hogy a farka mereven előre áll, és feszüli azt. Most a tollakkal a boxerén át kezdtem izgatni a csomagját s különösen a farka végén a makkját, aminek a helyét a megjelenő, elterjedő folt jól mutatott. A tollakkal jól „megdolgoztam” simogatva a csomagját, golyóit és a makkját, de a tollak másik, hegyes végeivel is „megdöfködtem” azt, különösen a makk végét. Ezt már nehezebben bírta Robertó, különösen akkor mozdult el a teste és szisszent fel, mikor az egyik toll vége pont a húgycsöve végébe talált beakadni. Ekkor elnevette magát, miközben hátramozdítva a testét csípőből „kihúzta” onnan a toll végét, de rögtön meg is jegyezte:
- Bocs, ez nem ér! Ez természetes reakcióm volt. – jelentette ki azonnal.
- Rendben, elnézem, s nem tekintem a csiklandozásom okozta nevetésnek. – egyeztem bele én is.
Összenevettünk és megjegyeztem:
- Azért még lesz valódi nevetésed is ma! – jelentettem magabiztosan ki.
- Kötve hiszem, de majd meglátjuk. – vágta rá Robertó.
Azt gondoltam, hogy folytassuk akkor a tollakkal, de már a keményebbekkel. Így lecseréltem a lágy tollakat ezekre a keményebbekre s azokkal folytattam az oldalai megdolgozását. Már nem csak simogattam a tollakkal az oldalain a bőrét, de mintegy „reszeltem” is azokat, végighúzva oda-vissza a tollak élét a bőrén, de közben egyszer-egyszer meg is fordítottam azokat és a tollak végeit is „végigkaristoltam” a bőrén. Ez már intenzívebb reakciókat váltott ki belőle, mert többször is elmozdult a teste oldalra, próbált kitérni a tollak végeinek útjából, de egyre jobban remegett is a bőre felszíne, apró hullámok futottak végig rajta és a szája sarkában is megjelent egy kis ránc, ami egyre jobban mélyült, no meg a fogai is egyre jobban belemélyedtek az ajkaiba, ami szintén kezdett kivörösödni.
Már nem hősködött s látszott több energiát kell fordítania arra, hogy eltussolja a lassan már látható jeleket: egyre nehezebben türtőzteti/fogja vissza magát, a kitörő nevetését.
Így újabb eszközöket és módszereket is kellett elővennem s bevetnem a siker érdekében:
A wellness részlegekből ismert háncsból készült kesztyűk kerültek sorra, a tollak mellett. Mind a két kezemre felhúztam egyet-egyet s először a lágyabb részével simogattam végig az oldalait, szinte csak a szőrpihéket érintve, a bőrét még nem is, majd egyre gyorsuló, körkörös mozdulatokkal ingereltem tovább a bőrét.
Közben már ráültem a kinyújtott lábaira, hogy ne tudjon izegni-mozogni, forogni és elfordulni alattam, így mindig ott értem hozzá, ahol a legjobbnak, legcélravezetőbbnek ítéltem meg.
Láttam rajta, hogy már igen küszködik, hogy tartsa, el ne nevesse magát. Ezért most taktikát és helyet változtattam az ingerlésére: az oldalairól áttértem a hasára, pontosabban a hasa aljára, ahol a boxere gumija volt. Ott izgattam a háncs kesztyűkkel. Nem csak simogattam a bőrét, de becsúsztattam a boxere gumija alá is a háncskesztyűs kezemet. A másik kezemen lévővel pedig a boxer mellett, a belső combját ingereltem felváltva jobb s bal lábán. Iparkodtam más-más ütemben tenni ezeket, így arra is figyelnie kellett, hogy hol indul, tart s végződik egy-egy háncskesztyű mozgása/mozgatása.
Észrevettem, hogy egyre nehezebben megy már számára, hogy az izgatás, ingerlés hatására el ne nevesse magát.
Így ráerősítettem: Már nem a lábán ültem, hanem rátérdeltem az oldalra kinyújtott felső karjaira, szinte a padlóhoz „szögezve” azokat s közben ráereszkedtem a hasára, de csak éppen s „csúszkáltam rajta, azon” előre-hátra. Közben a háncskesztyűs kezeimmel - magam mögött – ingereltem, simogattam, dörzsöltem a hasát a köldökénél, majd lejjebb is. A másik kezemmel a belső combját a boxer mellett, de néha – szinte véletlenül – a boxerén áthúztam a háncskesztyűs kezemet és „súroltam”, erősen is, a mereven álló farka végét a boxerén át.
Már nem csak a testét rángatta izgalmában, de a lélegzetvétele is felgyorsult, lihegéssé vált. Így még ráerősítettem: most egy szintén wellnessben használt, szappan alakú, háncsból készült, de erősen sprőd, téglalap-alakú eszközt vettem a háncskesztyűs kezembe s ezzel az eszközzel, amely nagyon sprőd, azaz érdes felületű, haladtam végig a testén. Először csak a szőrei felületét érintve, majd már a bőrét is „karistolva”. No, lett is igencsak heves fickándozás, testcsavarás, facsarás alattam. A lihegése is tovább erősödött és már apró sikolyokat is hallatott.
Mikor már alig bírta ezt a kezelést, leálltam azzal, s kicsit szelídebbre váltottam. Továbbra is a teste mellett, felett térdeltem, de a magam testével nem értem hozzá az övéhez és a háncskesztyűs kezeimmel is érzéssel simogattam, nyomkodtam, gyömöszöltem az oldalain a bőrét, majd áttértem a mellkasa szőrzetére, onnan le megint a köldökéig, hasáig a bőrt „kezeltem” és szinte véletlenül mindig megérintettem a boxerén kiálló farka végét, a takaró bőrtelen makkját is.
Új eszközként egy olyan fém, hegyes eszközt vettem a kezembe, aminek csak egy helye volt, de az oldalai is élesek voltak. Az egyik oldalon fogazottak, a másik oldalon bevágott és kiemelkedett, mint az uborkaszeletelő. Először ennek is a hegyét húzkodtam végig a testén, majd a fogazott oldalát úgy, hogy szinte „fűrészeltem” azzal a bőréből kiálló pihe szőrszálait. Végül az „uborkaszeletelő” oldalával haladtam végig a bőre felett, azon ügyködve, hogy a szőrszálai beakadjanak a „reszelőbe” s akkor kicsit elfordítva azt, meghúztam a beakadt szőrszálakat.
Ezt már igen nagyon nehezen bírta nevetés nélkül. Vergődött,dobálta a testét, az ívben meghajolt,majd elernyedt újra s közben lihegett, sziszegett, szinte véresre harapdálta a szája szélét kínjában.
Segítve, hogy végre már ne tudja visszatartani a nevetését, megfordulva rajta a talpait céloztam meg. Lehúztam a zoknijait, és a csupasz talpán húztam végig a háncskesztyűs kezemet, és az abba felvett bőrradírozáshoz használt dörzs”követ”, valamint az előbbi eszköz hegyes végével is végig”karistoltam” a talpait. Ez betett neki. Ezt már nem bírta ki nevetés nélkül. Hangosan, felszabadultan s egész testével vonagolva, nevetett, hahotázott, teli szájjal.
Látszott, hogy átszakadt a gát, s már nem tartja vissza semmi a nevetéstől.
Mikor kinevette magát, szinte belerekedve, végre megszólalt:
- Nyert, Uram! Tényleg meg tudott nevettetni. – mondta.
- Nem volt ebben semmi kétségem, eddig sem. Sőt, még ha azt is elárulom neked, hogy még maradt a tarsolyomban pár eszköz, módszer arra, hogyan lehet a delikvenst nevetésre bírni, talán nem is hiszed el. – mondtam én is.
- Váljék egészségedre! De a fogadást elveszítetted. – jelentettem ki.
- Igen, Uram, ez így van. – egyezett bele Robertó és hozzátette: - A fogadásunk tétje szerint újabb lehetőséget kap, hogy másodsorra, talán más módszerekkel is, csiklandozzon és akkor is nevetésre bírjon. – mondta.
- De akkor semmi, mondom semmi akadály már nem lesz/lehet! – tromfoltam s mutattam a még rajta lévő boxerjára.
Lenézett, megnézte maga is, majd vállalt vont és úgy jelentette ki:
- Bármit tehet majd akkor, Uram, amit csak szeretne!
- Szavadon foglak! – ígértem meg neki.
(vége)