Maszk

- Köszönöm mindenkinek, jó éjszakát!- a sebész levette átizzadt köpenyét, maszkját,
a műtősnő tálcákra rendezte műszereit.
- Jó éjt,Főnök! Azért haragszom magára egy kicsit, észre sem vette az új frizurám, azelőtt mindig megdicsérte...na pá!
- Zsuzsikám, maga a legszebb nő a kórházban, a városban, a megyében sőt a világon...Bocsásson meg, elfáradtam.

Fülledt nyáréji meleg van az orvosi szobában, zöld műtőruhában dől le az ágyra, reggel majd felveszi a fehéret, amióta - három hete? négy?- ostorozástól sebzett a háta, mellkasa, combjai, mindig a szobájában öltözik át műtét előtt, ami szabálytalan, de nem mutogathatja Istennő áldott kezétől megjelölt testét a műtői zsilipben senkinek.

Fekszik a nyikorgó heverőn, fáradtsága ólomkézzel fogja le karikás szemeit.

Istennő imádott lábai előtt térdel, megbilincselt kezeit tarkójára teszi. Nem lát semmit, rabtartója fekete bőrmaszkot húzott fejére, lezárta a szemtakarót. A szájnyílást szabadon hagyta:
- Kilóg a bajuszod, szolga - Istennő nevet, majd hangja jeges-ridegre vált:
- Tiszteletlen voltál szerdán, szolga! Amikor ma hazaviszel, kinyitod előttem a kocsiajtót és kapunk előtt lefekszel elém a porba, lábcsókkal köszönsz el úrnődtől! Néptelen kis utca, nem látja meg senki, de ha úgy akarom, holnap az Oktogon közepén fogod szandálom poros sarkát tisztára nyalni! Ötven ostorcsapás, mint mindig, ha bűnösnek ítéllek!

Térden áll, tarkóra kulcsolt kézzel, megvakítva. Az első húsz csapás a vállai, háta, feneke bőrét tépdesi, egy mélyebb barázda kicsinykét vérzik, kínjában eldől, mint a zsák. Domina végighúzza kezét a legfájdalmasabb csíkon:
- A te véred, nyald le!- ujjait a maszk szájnyílásához illeszti, áldozata nyelve hegyén érzi saját vére édeskés ízét.
- Fordulj a hátadra! A maradék harmincat szemből kapod, csak most nem bámulhatsz közben.

Az ostor szíja most a mellkasán, hasán járja pokoli táncát, próbál tekergő-vonagló testtel menekülni, Dominája torkára szorítja tűzpiros szandálja talpát:
- Akarsz pihenni, kicsi szolgám? Kérsz vizet? Nem értem, mit hörögsz...

Negyventől már nem is érzi egyenként a csapásokat, testét mintha forró olajba merítenék. Ötven után halkul a kín, remízbe fordul csikorgó kerékkel az utolsó, öreg villamos.
- Nyisd ki a szád!- Domina fél pohár vizet vesz saját szájába és áldozata kiszáradt nyelvére köpi.
- Igyál, kicsi szolga és köszönd meg úrnőd jóságát!
- Köszönöm, Istennő...
- Akkor most térdre megint!

Lángoló testtel térdel, nincs ereje tarkójára kulcsolni bőr bilincsekkel, lánccal béklyózott kezeit. Körülötte jól ismert léptek, koppanások, fájdalmasan harapnak heréibe az elektromos kínzókészülék fémcsipeszei. Nem jajdul, megadta magát rég - három hete? négy?-, közönyösen várja most az újabb kínokat. Távolodnak a kopogó léptek. Nem érzi a lassan morzsolódó időt, arra eszmél, hogy Istennő kívánatos testének felajzó illata lebben az arca elé. Ujjaival megérinti az ezerszer csókolt bokákat, följebb a lábszár gyönyörű ívét, a gödröcskés térdeket, amint a hosszú, karcsú combokon a csípőkig ér, ráeszmél: Istennő meztelenül áll szénfekete éjszakába zárt arca előtt. Tarkójára emeli megbilincselt kezeit, a maszk szájnyílásán keresztül nyelvével, ajkaival becézi, imádja kínzónője testét, nyelvét a köldök kicsiny barlangjába fúrja, föntebb ajkai közé veszi szelíden a feszes mellek arany bimbóit míg úrnője engedi: két markába szorítja a maszkba zárt fejet, feljebb húzza, hogy a mohó nyelv és az izgatott ajkak a nyakát ízlelhessék, de nem engedi felemelni addig, hogy megégethesse sivatagban szomjazó, résnyire száradt száját a Domina csókja.
Hátat fordít a kínzónő, áldozata most mohón, két tenyérrel -amennyit enged a lánc- simogatja vállait, hátát, csókolja tompora vénuszi dombjait, nyelve köztük betéved vágyai selymes völgyébe, majd mint frissen hullott hóban a szán, lesiklik a combokon-lábakon végig.
Domina megint fordul, jobb lábát a trónra teszi, öle feltárulkozik:
- Várlak a Paradicsom Kapujában, szolga!
Mikor pedig annak nyelve épp megérintené a mennyei aurájú csiklót, pokoli áramütést mér a herékre, áldozata ismét félájultan puffan a padlón, maszkja alól csípős, forró könnye patakzik.

Mire a kínok sós párlata végül elillan, lekerül a maszk szemtakarója. Kínzónője csodálatos fenekére feszülő, rövidke sortban, szép melleit mutató könnyű pólóban áll fölötte.
- Ülj fel, szolgácskám, leveszem a maszkot.
- Elvetted az arcomat. Az utolsó darabkát, ami az identitásomból maradt. Testem, lelkem, végül arcom is elvetted...
- Szolgácskám, a hatalmamban vagy, a tulajdonom vagy. Büszke lehetsz rá, hogy ÉN birtokollak. Hogy az életed is kezemben van, amikor kézzel-kötéllel fojtva veszem ki belőled utolsó, szentnek vélt titkaidat!

Felkelvén gyűrött-fáradtan a langyos zuhany megcsípte sajgó bőrét.

- Jó reggelt, főorvos úr!
- Jó reggelt...Megismer, Zsuzsikám ?
- Mit mond, Főnök ?!
- Bocsánat, persze...tudja, hajnalban elrabolták az arcomat.