MSE és Laci

Beléptek a kicsi szobába.Halvány vörös fény szórta be a falakat.
A lányon egy kis piros miniszoknya volt,mely a fenekének aljáig ért.Nem volt rajta bugyi.Ahogyan lépkedett,fel-fellebbent a kis piros textil,s kivillant finom,hófehér bőrű kis kerek dombja alóla.Combja is hófehér volt.A bőre az egész testén az volt;alabástrom lányka.Húsz éves lehetett.A húsz centi magas tűsarkúban kecsesen lépkedett.
Suhogás hallatszott a kicsiny szobában.A másfél méter hosszú korbács hátulról csattant a lány combjain.Felsikoltott,és megbicsaklott a lába;majdnem elesett.
Hátra fordult hirtelen,és kikerekedett szemeivel nézett rám.
Eldobtam a korbácsot,és odaugrottam hozzá,megragadtam hófehér,meztelen karjait,lebirkóztam,levittem a földre.Letéptem róla a fölső kis fehér ingecskéjét,utána a kis piros szoknyát.A tűsarkú cipőt rajta hagytam.Teljesen meztelen volt így,a piros fényben szinte világított hófehér teste,bőre.
A nyakára kapcsoltam a nyakörvet;szorosra húztam,de úgy,hogy ne fulladjon tőle.Rápattintottam a pórázt,s a póráz végét szorosan fogtam bal kezemben.
A fal mellett,sorban föl voltak akasztva az eszközök.Leakasztottam a hosszú nádpálcát.(Vékony,erős,bambusz-szerű pálca.)
- Na,állj fel kislány! - rántottam egyet a pórázon.Bizonytalanul billegve a hosszú sarkakon,felkászálódott a földről.Megállt velem szemben olyan távolságra,amit a póráz engedett.
- Szép vagy! - mondtam neki - Megcsíkozzuk egy kicsit a bőrödet,hogy ne legyen olyan egyszínű,olyan egyhangú.Mit szólsz hozzá?
Egy piros csík egyébként már volt a combján:a hosszú korbács egyetlen,első ütése.
A lány csak nézett rám.
- Nem válaszolsz?Eez illetlenség!
Jobb kezemmel,a pálcával a bal oldali csípőjére mértem az ütést.
- Aaaah! - szisszent föl.
Beindultam.Bal kezemmel,a pórázzal közelebb húztam magamhoz,és ütemesen,teljes erőből csapkodtam nagyjából ugyanazt a pontot a csípőjén,a combja tetején,a feneke alján.
Próbált kitérni,elmenni,de a póráz nem hagyta,lerogyott,leguggolt a földre.Azután fölhúzott combokkal oldalra is dőlt,hogy a combját és a fenekét ne tudjam újból megütni a pálcával.Megfogtam a fejét,és átfordítottam a másik oldalára,bal kézzel az álkapcsa alatt leszorítottam a nyakát,fejét a földre,a pálcát eldobtam,s a falról leakasztottam a kis vastag húsvágó deszkát,amelynek mérete ellenére elég jó súlya volt,elég nehéz volt.
A felsőtestemmel rádőltem az ő karcsú felsőtestére,hogy ne nagyon bírjon elmozogni,lábammal leszorítottam az ő bal lábát úgy,hogy felhúzva tartott bal combja,bal csípője és bal feneke felém nézett.
A fenék alját céloztam.Jól csattant,jó nagyot csattant.A lány vonaglott,próbált menekülni,de szilárdan tartottam.Ütöttem a combot is.A csípőt is.A feneket is.
A törékeny lánynak a hófehér alsóteste rákvörössé vált.Sikoltozott.
- Ha elengedsz,ezért letépem a tökeidet! - mondta két ütés között nem túl alázatos módon,zihálva.
- Úgy?! - feleltem.- Tessék! - mondtam,és elengedtem.

A lány remegő lábakkal felkászálódott a földről,felegyenesedett.
Bizonytalanul megállt a magas sarkakon.A szemében egy könnycsepp csillogott.
Óvatosan,szemmel tartva a lányt,magamhoz húztam a gumírozott,vastag,hosszú kábelt,és kettőbe hajtottam,duplára hajtottam,és megfogtam a végét a jobb kezemben.
- Most elkezdjük a rabszolgává nevelésedet!

A lábai egy kicsit még mindig remegtek,ahogyan ott állt haragos és félő szemekkel,könnyesen.

- Ugye,ezután illedelmes leszel? - kérdeztem tőle szelíden.

Semmi válasz.
A magas sarkakon billegve egy kicsit hátrébb lépett.
Előreléptem.
A combját céloztam.
Velőtrázó sikoly.
Leguggolt.Azután a földre lapult,s a földön csúszva-mászva próbált menekülni.
Most a háta lett szabad.Oda kapta a következőt.Még egy sikoly.Teljesen kihomorított,hátrahajlott a fájdalomtól.Vonaglása-tekergése miatt most megint a combja került felém:.most oda kapta az ütést.Sikoly.Össze-vissza mozgott,tekergett,hogy kitérjen valahogy az ütés elől;felállni nem nagyon tudott a magas sarkak miatt.
Ütöttem,ahol értem;mikor melyik felét fordította felém.Már szó sem volt tökletépésről.A kis szoba viszhangzott a sikolyoktól.A lány sírvafakadt.Abbahagytam.

- Most lesz a záróakkord.- mondtam neki- és ez elvezet téged oda,hogy felavatott szolgám lehess.
Odavezettem őt a csigához,a csigán átvetett kötél végén lévő bőrbilincset rákötöttem két csuklójára,két csuklóját összefogtam vele,és felhúztam őt olyan erősen,hogy lábujjhegyen kellett állnia.
Most fölvettem a földről az elején elhajított hosszú korbácsot.
- Ki vagyok én?-kérdeztem tőle.
Semmi válasz.Suhogás, és csattant a nagy korbács.Sikít.
- Ki vagyok én?-kérdeztem újból.Semmi válasz.Suhogás,csattanás,sikítás.
- Kérem,könyörülj,ne többet!- rimánkodott hangosan,sírva a csodálatos,igazi högyalakú,a mostanra egy kicsit megdíszített bőrű,a mostanra fehér és lila és piros és kék bőrű,hurkákkal díszített,összecsíkozott testű vadócka.
Gyorsan kapott egy utolsó hatalmas ütést a korbáccsal,hogy tanuljon is.Hosszú sikítás és zokogás.
Levettem a kötélről,kioldottam a csuklójáról a bilincset.A könnyei eláztatták,elmaszatolták az arcán a sminkjét.
-Jó leszel ezután?-kérdeztem tőle.
-Igen.-szipogott a karjaimban.
Keményen belevertem a középső ujjam a hüvelyébe.A szeméremdombját pedig dörzsöltem.Hanyatt döntöttem,és ráfeküdtem.Lihegett,zihált.Megmarkoltam a mellét.Megcsíptem a bimbóját.Elvesztette a fejét.Megdugtam.Ő is el kezdett ütemesen,hevesen mozogni,nem bírt uralkodni magán.Egyszerre mentünk el.