A tanya 2.rész
2021. 06. 27. 19:37 | Megjelent: 1238x
Fantasy!
Dorottya Úrnő napkeltekor, egy rám méret, erős ostor csapással ébreszt. Kinyitom a szemem, és akkor meglátom imádott Úrnőmet, ott áll előttem.
Rövid szárú farmer nadrág, egy citrom sárga, feszülő top, és egy valamivel a térde alá érő, hosszú szárú fekete bőr csizma van rajta, kezében egy ostor. Nagyon szexi!
Kimegyünk a szobából és meglátom Nóra Úrnőt, Ő is nagyon szexin van felöltözve. Rajta is egy rövid szárú farmer nadrág van, piros kockás ing, alatta egy fehér top, a lábán Dórival ellentétben egy fehér tornacipőt visel.
Minden reggel, térden állva, kéz/láb bilincsben kell megvárnom, amíg Dóri és Nóri megeszik a reggelit, csak az után visznek ki dolgoztatni.
Minden reggel azzal kezdődik számomra a nap, az az első dolgom, hogy elkészítem Úrnőmék reggelijét.
Nem vagyok hozzá szokva, hogy reggeltől estig, nehéz fizikai munkát végezzek. Ezt Dorottya Úrnő is tudja, így az engedélyével 3-4 óránként tarthatok egy fél órás szünetet.
Bár még az elején úgy volt, hogy nem szabad pihennem munka közben, de ezt eltörölték, és a folyadék bevitelt is, a napi 1,5 literről 2 literre emelték. Mivel Nóra meggyőzte Dórit, hogy nem fogok kibírni pihenés nélkül egy 12 órás kemény " műszakot ".
Kettejük közül Dorottya Úrnő a szigorúbb, keményebb kezű, és szadistább. Nóra Úrnő, inkább a kedvesebb, gyengédebb Dominák táborát erősíti.
Ha Nóri vesz " kezelésbe " akkor nála inkább a kényelmetlen szituációktól, a hosszú, türelmet és kitartást igénylő helyzetektől szenvedek, mintsem a korbácsától. Ha éppen olyan kedve van akkor bizony Ő is tud szadista lenni, de korántsem annyira brutális, mint Dorottya Úrnő.
Úgy 2 - 2,5 munka után, kezdek kicsit fáradni, emiatt lassítok. Ezt Dorottya Úrnő észrevette, és dühösen, szapora léptekkel közeledik felém.
Mikor ide ér hozzám nem szól semmit, csak elkezd kemény ütésekkel korbácsolni. A 25 -dik ütés után rám ordít " Dolgozni "! Úrnőmnek engedelmeskedve, fájó háttal folytatom a munkát.
Meleg júliusi délelőtt van, úgy 11 óra lehet, csurom víz vagyok, teljesen ízzadok, és fáradt is vagyok, de nem merek lassítani vagy megállni, nehogy bajom legyen belőle. Ekkor Nóra Úrnő idejön hozzám.
- Látom fáradt vagy. Gyere be a tűző naptól, nehogy napszurást kapj, majd később folytatod. Addig is, hogy ne unatkozz, mi szórakozunk veled. Bemegyünk.
Dorottya Úrnő, ott fekszik a konyha asztalon, meztelenül, széttárt lábakkal. Nóra térdre kényszerít, Dorottya azt parancsolja, hogy minden tudásom legjavát bele adva, addig nyaljam a pináját, amíg Ő máshogy nem utasít.
Megfeszítem a nyelvem és elkezdek nyalni, miközben Nóra Úrnő keményen korbácsolja a hátam. Nagyon fáj, minden csapásnál felsikítok a fájdalomtól. Egy idő után már fáj a nyelvem, kezdek fáradni.
Újabb idő elteltével már nagy fájdalmak közepette, sírva nyalom Úrnőm punciját, de Nóra Úrnő csak nem kegyelmez. Továbbra is erős ütéseket kapok tőle. Dóri már közel a csúcshoz, erősen két kézzel nyomja a fejem a puncijának.
Rettenetes fájdalmaim vannak. Ha nem lenne benne a fejem, Dóri pinájában, amit nyakát velem, akkor most zokogva könyörögnék Nórának kegyelemért.
Röviddel orgazmus előtt, Dóri rám parancsol, hogy azonnal fejezzem be a nyalást. Egy kicsit még dörzsöli a csiklóját, majd hangos sikoltás közepette élvez a padlóra.
Ekkor Nóra Úrnő abbahagyja a korbácsolást, és felnyalatja velem azt, amit Dorottya Úrnő a puncijából a padlóra folyt.
Ezután behívnak 4-5 férfit, akik idő közben érkeztek, akiket le kell szopnom. Elém állnak, előveszik a faszukat, és szinte azonnal az első pasi már a számba nyomja.
Eléggé levegőért kapkodva szopogatom, nyalogatom, húzogatom a kezemmel a bőrt, játszom a heréjével, hogy keményebb legyen.
Nóra Úrnő arra utasít minden férfit, hogy ragadják meg a hajamat, annál fogva rángassák a fejem előre hátra. Úgy szopassanak, hogy a csípőjüket is mozgassák, hogy minden alkalommal a torkomig hatoljon a faszuk. Az sem baj, ha nem kapok közben levegőt vagy öklendezem, fulldoklom, esetleg hányok akkor is szopassanak meg és élvezzenek a számba, amit le is kell nyelnem.
Dorottya Úrnő, feláll, odajön hozzám, összekötözi a kezeimet, és szigorú hangon utasít, hogy hajojjak az asztalra, majd a lábaimat az asztal lábához kötözi, terpesz állásban. Miután ezzel végez, vissza ül.
Aztán, hirtelen fájdalom, érzem, ahogy egy vastag, kemény fasz a fenekembe hatol. Kis idő múlva, azt mondja Nóra Úrnő:
- bazd meg keményen! Ne kíméld! Azt akarjuk, hogy folyamatos és erőteljes legyen a behatolás! Jönnek a határozott utasítások, Úrnőimtől.
Fáj, Úrnőim felé fordítom a fejem. Rájuk nézek, miközben keservesen könyörgöm nekik kegyelemért. Mindketten nemet intenek a fejükkel.
Nem sokkal később, Dorottya Úrnő feláll, és egy nagy rongy csomóval betömi a számat, hogy ne tudjak kiabálni. Úgy be tolja, hogy a nyelvemet meg sem bírom mozdítani, és folyamatosan öklendeznem kell.
Miután mind az 5-en, hátulról megdugott, Nóra Úrnő eloldoz, de csak amiatt, hogy megfordítson, hogy a biszex pasik elölről is magukévá tudjanak tenni.
Elölről is, úgy basznak meg, mint hátulról, csak most látom a vigyorgó képüket, élvezik, hogy megbaszhatnak. Eközben ismét Úrnőim felé fordítom a fejem. Látom rajtuk, hogy nagyon jól szórakoznak azon, ahogy több biszexuális nagy faszú, férfi megkefél. Iszogatnak, beszélgetnek, miközben élvezik a látványt.
Beszélni, a betömött szám miatt nem tudok, ezért az arckifejezésemmel, és a könnyes szememmel tudok reménytelenül rimánykodni, hogy könyörüljenek rajtam, kegyelmezzenek meg nekem, de hiába nem törődnek vele, vagy észre sem veszik.
Nagy fájdalmaim vannak, szenvedek rendesen ettől a megpróbáltatástól. Pedig ez még csak az első nap.
Mikor már mind az 5-en keményen megkeféltek, és az arcomra élvezett, Úrnőim eloldoznak. Megalázva, megszégyenítve megyek vissza dolgozni. Úgy, hogy az arcom tele van gecivel.
Nem tudom, melyik fáj jobban, a hátam a korbácsolástól vagy a seggem a dugástól, de a fájdalmaim ellenére is dolgozom tovább. Kicsit később mindkét Úrnőm ki ül egy - egy székre, és onnan figyelik, ahogy végzem az utasításba kiadott munkát.
Már kezd sötétedni, mikorra minden kiadott feladattal sikerül végezni. Vacsora után elmegyek lefeküdni. Ma Nóra Úrnőmön van a sor, most Ő zár be a helyemre.
Most nem csak a matrac kényelmetlensége, hanem a fájdalmaim miatt sem tudok elaludni. Egy darabig forgolódok, keresem azt az alvási pózt, amelyik nem fáj annyira.
Aztán arra gondolok, hogy ha ilyen volt az első nap, akkor a többi 2 maga lesz számomra a pokol. Nem fogom kibírni. - gondolom magamba.
Folyt köv...
Hozzászólások (0)