Utazás

Eljössz velem Tatabányára? El kell hoznom onnan valamit - írtad az üzenetben, amit pár nappal azután küldtél, hogy lemondtad a randinkat.
Haragudtam rád, mert nagyon vártam azt a randit. Szeretek veled lenni, szeretem, ahogy beszélsz és amit mondasz. Szeretem azokat a komisz ráncokat a szemed körül, amik akkor jelennek meg, ha valamibe nagyon belelendülsz, de nem akarod túl komolyan venni magad. Olyankor még jobban figyelek rád és elraktározom minden szavad. Még a hangsúlyt is, amivel mondtad. De persze ennél sokkal prózaibb okok miatt is élvezem a társaságod...
Szóval jött az üzenet és én nem sokat vacilláltam: még szép, hogy elmegyek veled. Aztán bevillant, hogy mi van, ha csak könyörületből viszel magaddal, engesztelésképpen a lemondott randi miatt?
Kicsit késve ugyan, de végül megérkeztem a megbeszélt helyre. Gyorsan átültem a kocsidba és szembesítettelek a félelmemmel, hogy ezt az autókázást csak koncként dobtad be elém. Egy pillanatra megfagyott a levegő és azt hittem, hogy most azonnal kiparancsolsz a kocsiból és elküldesz a fenébe. Nem így történt, ehelyett a fogaid között sziszegve közölted, hogy ezért még számolunk. Hittem is, meg nem is.
Az út kellemesen telt, néha csevegtünk, máskor hallgattunk, de a kezed szinte végig a combomon volt. Sőt, időnként feljebb vándorolt, hogy a nadrágon keresztül izgasson, amire valójában semmi szükség nem volt, de ezt nyilván nem kötöttem az orrodra.
Elintézted, amit kellett, majd hazafelé vettük az irányt. Vagyis nem egészen, mert rákanyarodtál egy földútra, ami a nagy, sűrű semmibe vezetett.
Hajlamos vagyok naívnak lenni, de azért annyira nem, hogy ne tudjam, mi volt a célod ezzel. A fogaid között elsziszegett fenyegetésről viszont megfeledkeztem...
És most kiszállsz - dörrentél rám, miután megállítottad a kocsit. Hetykén kiszálltam, nekitámaszkodtam a kocsinak és mosolyogva figyeltem, ahogy odasétálsz hozzám. Kicsit beletúrtál a hajamba, kezedbe fogtad az államat és közölted, hogy keressek egy csinos kis vesszőt, amiről úgy gondolom, hogy alkalmas eszköz lenne a megfegyelmezésemre. Figyeltem az arcod, sehol egy huncut ránc a szemed körül. Szóval ezt most teljesen komolyan gondolod. Jobb, ha nem feszítem tovább a húrt, hátha meggondolod magad. Kerestem hát egy "csinos kis darabot", majd átadtam neked. Szó nélkül elvetted, aztán a motorháztetőre döntöttél, lehúztad a nadrágom és gyengéden simogatni kezdtél a "fegyelmező eszközzel". Szóval mégis meggondoltad magad - gondoltam naívan, míg meg nem éreztem az első csapást. Nem mondom, hogy nem fájt, de ezen a ponton még mindig abban reménykedtem, hogy csak rám akarsz ijeszteni ezzel a fegyelmezősdivel, mindjárt elhajítod a fenébe azt a vesszőt és egy jót röhögünk az egészen. Mondtam már, hogy időnként milyen naív tudok lenni?
Nem dobtad el a vesszőt, hanem szépen, akkurátusan kiosztottad a nekem szánt büntetést, amiért azt feltételeztem, hogy csak szánalomból hoztál ma magaddal.
Megértetted, hogy soha ne merészelj kételkedni bennem? - kérdezted szigorú hangon, de immár pajzán kis ráncokkal a szemed körül.
Megértettem, Uram - válaszoltam megadóan.
Engesztelésképpen most megengedem, hogy leszopj - mondtad vigyorogva és én alig vártam ezt a mondatot. Letérdeltem és odaadóan szopni kezdtelek. Ízlelgettem a farkad, szívogattam, szopogattam, finoman harapdáltam, igyekeztem minél mélyebbre engedni. Amikor már kellően keményre szoptalak, felállítottál, újra a motorháztetőre nyomtál és baszni kezdtél. Először csak gyengéden, kínzóan lassan, majd' beleőrültem, hogy végre igazán bennem legyél és megkaphassalak. Valószínűleg te is így gondolhattad, mert aztán vad tempóba kezdtél, durván és mélyen hatoltál belém. Mióta vágytam már erre! Néhány mozdulat múlva elélveztél, belecsókoltál a nyakamba, megpaskoltad a fenekem és kajánul vigyorogva közölted, hogy öltözzek, mert indulunk. És én elégedetten ültem be a kocsiba melléd.
Bárcsak gyakrabban lenne dolgod errefelé!