Párizsi élmények a manzárdtető alatt (9)

Közben a mesterhez léptem, megint a hajánál fogva megragadtam, de közben az egyik kezére is léptem s próbáltam elindítani, de persze nem tudott, mert a kezén álltam.  Rászóltam:
- Makacskodsz, köcsög? Menj oda a bak mellé, mert te is kapsz! – utasítottam, de nem léptem le a kezéről.
- Igenis, Uram, mennék, ha tudnék. – nyögte ki halkan, szinte panaszosan a mester.
- Akkor ti vonszoljátok oda a mestereteket a fabakhoz, döntsétek is rá s úgy kötözzétek ki kezeit-lábait, hogy moccanni se tudjon a tortúra alatt! – utasítottam a két szolgáját lelépve a mester kezéről. Még kapott pár csattanóst a kívánatosan feszes, és szőrös popójára.
Amikor a szolgák teljesítették a kapott parancsomat, odaléptem a kikötözötthöz, és újra a hajába markolva felemeltem a fejét, hogy rám nézzen és szemen köptem. Alaposan meglepődött ezen, s gyűlölettel nézett rám s valamit morgott is félhangosan.
Igen sértő lehetett, mert mind a két szolga elképedt, ahogy hallotta.
- Fordítsd, mit mondott, mit merészelt mondani a kis köcsög? – utasítottam Mihaelt.
- Uram, nagyon csúnya szó volt, egy igazi francia káromkodás. – hallottam.
- Azt mondtam, fordítsd le! – utasítottam újra Mihaelt és neki is lekevertem egy trockost.
Mihael elvörösödött a pofontól és a ráüvöltéstől, de már fordított, pontosabban körülírta így:
- Azt mondta, hogy „ a kurva anyukádat köpd le legközelebb és mást is tehetsz vele” idézte Mihael s közben elhúzódott tőlem távolabb. Megértettem.
Igen dühös lettem, jó párat rácsaptam a kezemben lévő lovaglóostorral a mester feszülő popóira, de belemarkolva a hajába, igencsak hátra, felfeszítettem a fejét és újra - újra leköptem a mestert ráordítva:
- Mit merészeltél hörögni, te köcsög? Ezért most alaposan megbüntetlek! Mihael! Te szopasd le-, azaz fel magadat, majd alaposan döngesd meg ezt itt, addig a másik szolga is szopassa fel magát, majd cseréljetek! – utasítottam őket.
Hátralépve figyeltem őket, ahogyan végrehajtják a parancsomat, s mivel túl enyhének találtam a módját, így a szolgák popóin is csattogott a lovaglópálca.
- Keményebben, ne sajnáljátok! Csattogjon az öletek a popóin, mint ahogyan ez a lovaglópálca csattog rajtatok! Megértve! – üvöltöttem rájuk.
Mikor már mind a ketten kétszer is meghágták a mesterüket, a szolgákat kiparancsoltam a szobából és magam is alaposan meghágtam a mestert, többször is.
Arra azonban ügyeltem, hogy egyszer se menjek el, sem benne, sem kívül. Azt későbbre tartogattam.
Behívtam a szolgákat és a fabakról az András-keresztre kötöztettem át a mesterüket, háttal. Most a sarokban kerestem egy lovaglóostort, és kellő távolságból azzal csíkoztam meg a mester mellkasát, hasát, majd a belső combjait is, ahol elértem s végül még párat csaptam a már mereven előreálló farkára is. Volt ordítás erre.
Mihaellel most egy tálkában vizet hozattam s egy rongyot, azzal lemostam a mester testét, ami újabb ordítást váltott ki a mesterből, mert a víz ecetes víz volt. A hozatott törülközővel „megszárítottam” a mester bőrét úgy, hogy megcsipkedtem, megsuhogtattam a törülközőt a bőre előtt. Leoldoztattam, majd hagytam kicsit pihenni, lihegni, míg a szolgáit is megkenegettem a felkapott korbáccsal, büntetésül, hogy hozzá mertek nyúlni, kezet emelni a mesterükre.
Újra a mester elé álltam, akit a hajába markolva állítottam fel magam elé és rásziszegtem:
- Elég volt, köcsög? Vagy kérsz még? – kérdeztem meg.
Csak a fejével intett nemet.
- Hát jó, akkor kapsz még. – jelentettem ki és a szolgákra mutattam:
- Kapjátok csak le a mestereteket a lábairól, és most fordítva, fejjel lefele kötözzétek fel az András-keresztre! – parancsoltam meg.
Azok kicsit értetlenkedtek, de a lovaglóostor őket is serkentette a parancsom végrehajtására, s ha nehezen is, de végül teljesítették azt.
Ott állva néztem a mestert, ahogyan fejjel lefele lóg az András-kereszten. Nagyon izgató és egyben szép látvány volt, a csíkos mellkasával és lassan vörösödő arcával, ahogyan a vér a fejébe áramlott. (Láttam, sokáig nem maradhat így.)
Ezért hátrébb lépve ütöttem párat a lovaglóostorral a mellkasára, de kapott a merev farkára, lógó golyóira is, majd intettem, hogy vegyék le s fektessék a földre.
Mikor visszatért a színe, mellé ültem s a kezemmel alaposan megcsavargattam, fogdostam, markoltam a merev farkát, s markomba szorítottam, csavargattam a golyóit is. A mester sziszegett, vonaglott a kezeim között.
- Már csak egy tortúra maradt a végre, amit nem hagynék ki semmi esetre sem. – jelentettem ki.
A mester elcsigázottan, de érdeklődve nézett rám. Én megkérdeztem tőle:
- Tudod, melyik a legfájdalmasabb ütés és hova kell adni?
Gondolkozott, majd megrázta a fejét.
- Ki akarod próbálni, hogy majd tudd alkalmazni a szolgáidon? – évődtem vele.
Tétován igent intett a fejével.
- Akkor megmutatott, de kapsz egy golyós pecket, hogy szét ne ordítsd a házat így éjjel! – mondtam és utasítottam:
- Állj négykézlábra, széttett lábakkal! – hallotta s a szolgáknak intettem, hogy fogják le a kezeit-lábait, két oldalról.
Mindenki érdeklődve nézett s várta a bejelentett ütést.
Ami le is csapott. Pontosan a vágatába, s a mogyorófa vessző vége érte az anuszrózsáját teli erőből.
Akkora ordítás lett volna a mestertől, de a szájába tett golyós pecek csak halk kiáltássá szelidítette, azonban a teste rándulása megmutatta mekkora kín érte.
A vizes ronggyal lemostam az izzadságot a testéről. Hagytam pihegni. Egy idő után megkérdeztem:
- Elég volt, köcsög? Vagy kérsz még? – érdeklődtem újra tőle.
Csak a fejével intett, hogy nem, így ott hagytam őket, felöltöztem s hazasétáltam a szállodámba.
(vége)