A késés

Zsófi a barátnőjével találkozott. Ritkán látták egymást, kevés alkalom volt arra, hogy tartsanak pár csajos órát. Zsófit elengedte az Ura, azzal a feltétellel, hogy 19 órára haza kell érnie.
A két lány vidáman csacsogva töltötték az időt egy kávéházban ülve, narancslevet és sütit majszolva. A lány barátnője rettenetesen sokat tudott beszélni, így legtöbbször ő vitte a szót, ilyenkor Zsófi érdeklődve hallgatta és kuncogott a barátnője harsány stílusán. Régóta ismerték egymást, anno kolléganők voltak, de amióta Anna felmondott, kevés időt tudtak együtt tölteni.
Az idő pedig csak úgy repült. Mikor Zsófi előkereste a telefonját, ijedten állapította meg, hogy 10 perc múlva 7 óra. Felpattant, sietve elköszönt Annától, mondván megígérte, hogy 7-re hazaér. De tudta, hogy már nem ér haza a megadott időpontra.
Gyorsan a buszmegállóba szaladt. Busszal k. 10 perc, míg hazaér. Igen, csakhogy a busz csak 10 perc múlva jön - állapította meg riadtan. Gyorsan döntött, hogy akkor gyalog indul el. Sietve szedte a lábait, a gyomrába lassan úszott fel a görcs. Tudta jól, hogy Ura utálja a késést. Az esőtől nedves járdán banánhéjként csúsztak az ősz levelei, így nagyon kellett figyelnie, hogy hová lép. Eszébe jutott, hogy megnézi a telefonján az időt, de arra gondolt, hogy ez is időveszteség, így rohant tovább. Az eső szemetelni kezdett - még ez is! Francba! - gondolta magában.
Lihegett és megizzadt a háta, mire a ház elé ért, ahol laktak. Gyorsan felszaladt a 2. emeletre, majd kotorászni kezdett a táskájában a kulcsa után. Mire megtalálta, és a zárba illesztette volna a kulcsot, az ajtó résnyire nyílt. Zsófi idegesen nyelt egyet, próbálta megigazítani az elázott haját, majd lassan benyitott a lakásba, de az előtérben nem volt senki. Csendben lépett be, levegőt is alig mert venni. Gyorsan levette a csizmáját, és a kabátját a fogasra akasztotta. A táskáját az előtérben hagyva a nappali felé vette az irányt.
Ott állt Ő. Ahogy Zsófi megpillantotta, megbicsaklott hangon egy halk Uram hagyta el a száját.
- Jól vagy Zsófia?
- Igen Uram, motyogott maga elé a lány. Tudta, hogy az Ura Zsófiának hívja és nem Zsófinak, akkor bajban van. A tekintetét a földre szegezte, elöntötte a szégyen és a félelem.
- Miért késtél?
- Én csak...csak elszaladt az idő, és nem jött busz és gyalog jöttem
- Világos. Telefonod hol van?
- A táskámban Uram...
- Legalább tízszer hívtalak Zsófia!
- Nem néztem Uram, nagyon rohantam haza
- Nem jutott eszedbe, hogy szólj, késni fogsz?!
- ....
- Kérdeztem valamit Zsófia!
- Ne haragudjon Uram, csak a rohanásra figyeltem
Ekkor gördült le az első könnycsepp az arcán. Tudta, hogy hibázott, tudta hogy az Ura aggódott érte, tudta hogy gondot okozott neki. Leszegett fejjel szipogott és magában szidta a butaságát, hogy nem szólt telefonon a késésről.
- Zsófia, hogy nézel ki?! Sáros-vizes a nadrágod, vizes a hajad! Azonnal leveted magadról a ruhát és tűnés zuhanyozni forró vízben! Ha megfázol, azért külön megbüntetlek! Világos???
- Igenis Uram!
A lány mire fürdőszobába ért, már hangosan sírt. Levette a vizes ruháját, megnyitotta a zuhanyt, forróra állította a vizet, és aláállt. Gyorsan lezuhanyozott és hajat mosott, mire végzett, remegett keze-lába az idegességtől. Törölközés után felvett egy bugyit és egy trikót, és feltette a nyakörvét. Belepillantott a tükörbe, egy sápadt, ijedt nőt látott visszanézni.
Botorkálva lépett ki a fürdőből és a nappaliba ment. Az Ura a kedvenc foteljában ülve dolgozott a laptopján. A lány elé térdelt, és lehajtott fejjel várt. Szólni nem mert, levegőt is alig vett. Kis idő után a férfi a fotel mellé tette a laptopot, ekkor látta meg a lány, hogy a férfi ölében keresztbe fektetve egy lovaglópálca fekszik.
- Uram, én na...
A mondatot nem tudta már befejezni, mert csattant a pofon az arcán.
- Nem mondtam, hogy beszélhetsz Zsófia! - dörrent rá a férfi.
A lány próbálta kicsire összehúzni magát, az arcán vörösen virított a férfi tenyerének lenyomata.
A férfi nagy levegőt vett, majd megszólalt:
- Idegeskedtem miattad. Nem értelek el. Sokadszorra sem! Mit képzeltél? Megbeszéltük, hogy 7-re hazaérsz! Tudtad, hogy nem sikerül, de nem szóltál, hogy késni fogsz. Hogyan lehettél ennyire figyelmetlen? Nem jutott eszedbe, hogy idegeskedni fogok miattad? Ráadásul gyalog jöttél, holott tudod jól, hogy utálom, ha este egyedül mászkálsz!
- Uram, én...
Csattant a következő pofon. Zsófi elsírta magát.
- Még nem fejeztem be! Hogy merészelsz félbeszakítani?! Még tiszteletlen is vagy! Szóval...
Tudod, hogy eddig elengedtelek, ha külön programod volt. Most ezzel visszaéltél, így két hónapig sehová nem mehetsz. Csak dolgozni, és onnan egyenesen haza. A leggyorsabban, a legrövidebb úton. Ha végeztél, nem beszélgetsz még ott egy percet sem, hanem azonnal hazajössz. A vásárlást és minden mást én intézem egyedül, nem jöhetsz velem. A jövő heti vendégségbe sem jöhetsz, egyedül megyek el.
Zsófi lehajtott fejjel, szipogva hallgatta a férfi szavait. Mindkét arca lángolt a pofonoktól. De a lelke még jobban fájt, hogy csalódást okozott.
- Amíg másképp nem döntök, nem alhatsz velem. A külön szobában alszol, nincs TV nézés, nincs internet. Elvégzed itthon a dolgod, ezen kívül a szobádban tartózkodsz. Kivétel, mikor magamhoz hívlak. Könyvet vihetsz be olvasni, de semmi más szórakozásod nem lesz. Eddig világos Zsófia?
- Igen Uram - motyogta maga elé a lány halkan. Nagyon fájt neki, hogy bizonytalan ideig nem alhat az Urával, hogy nem lehet a közelében.
- Helyes. Most pedig vedd le a bugyit és a trikót. Állj négykézlábra a nappali közepén!
A lány engedelmesen levette a ruháját és felvette a kívánt pózt. Tudta, hogy nagyon fog ez neki fájni, amit most kapni fog.

- Zsófia, azt akarom, hogy csendben tűrd a büntetésed és nem mozdulhatsz el. Egy életre meg fogod tanulni, hogy még egyszer ilyet nem csinálsz. Ha szólsz, hogy késel és busszal jössz, akkor sokkal kisebb büntetést kapsz.
A férfi az utolsó szó után lesújtott a pálcával. A lány összeszorította a fogait, és minden erejével arra koncentrált, hogy ne mozduljon el. A pálca belecsípett a bőrébe, a helye azonnal égni kezdett, de mire felfogta az érzést, már kapta a következőt a fenekére. És jött egy újabb és még egy újabb... Nem számolta az ütéseket, csak visszatartotta a levegőt és feszítette az izmait, nehogy elmozduljon. A fájdalom kezdte kioldani a bűntudatát és a szégyent, ami annyira mardosta belülről. Az egész feneke égett, Ura gondosan csíkozta ki a pálcával. Zsófi kezdett fáradni a fájdalomtól és attól, hogy csendben tartania kellett magát, előbb a karjai, majd a lábai kezdtek remegni. Az egyik ütés után már nem bírta tovább és felsikított, majd záporozni kezdtek a könnyei. Egész testében remegett, képtelen volt tovább uralkodni magán. Ura még párszor lesújtott, majd Zsófi fejét a hajánál fogva felhúzta és a pálcát a szájába adta. A lány tudta, nem ejtheti ki a pálcát onnan. A férfi körbejárta őt, majd párszor végigsimított a meggyötört, lángoló fenekén, tenyerét végighúzta a feldagadt csíkokon. A lány halálosan fáradtnak érezte magát, a pálcát is alig tudta tartani a fogai között. Zokogott, olyan igazi mélyről jövően.
- Nem szeretlek ennyire megbüntetni, de most nagyot hibáztál. Remélem, megtanultad a leckét. Most pedig térdelj fel!
A lány erőtlenül, remegve feltérdelt, és mikor a férfi nyújtotta a tenyerét, a pálcát kiengedte a fogai közül és a férfi tenyerébe ejtette. Ura a kézfejét a lány arca elé nyújtotta. Zsófi finoman csókot lehelt rá.
Segített a lánynak felállni, a kanapéhoz vezette és hasra fektette. A konyhából hideg vizes borogatást hozott és a lány lángoló fenekére helyezte azt és finoman beletúrt a lány hajába. Tudta, hogy ettől Zsófi hamarabb megnyugszik. A lányt elöntötte a hála érzése, hogy a hibája ellenére a férfi ennyire gondoskodik róla. Lassan abbahagyta a sírást. Megkönnyebbült, hogy megkapta a büntetést, és ezzel a bűntudata is megszűnt. Ura törődése, gyengédsége azt jelentette számára, hogy feloldozást kapott. Meghittséget érzett, és azt kívánta, ez a pillanat sohase szűnjön meg. Gondolataiból az Ura hangja zökkentette ki.
- Zsófi, ideje elvonulnod a szobádba. Ha kell, most még igyál, menj ki a mosdóba, utána a helyedre kell menned.
A férfi segített neki felállni. Zsófi a konyhába ment, ivott, majd bement a szobájába. Ura utána ment, betakargatta a lányt, megsimogatta az arcát és magára hagyta. Zsófinak fájt, hogy nem alhat a férfival, de tudta, hogy megérdemli ezt a büntetést. Abban bízott, hogy csak pár napig kell külön aludnia. Megfogadta magában, hogy nagyon jól fog viselkedni, különösen engedelmes lesz, mindenben a kedvére tesz, hogy újra méltó legyen ahhoz, hogy Urával aludhasson. Igen, ezt fogja tenni - mosolygott magában és álomba zuhant.