Sajnálom Gazdám! 2

…Az úton kifaggattál róla, mit is láttam benne, hogy miért jutottam erre az elhatározásra. Néha rám pillantottál, és egyszer csak combomon éreztem azt az érintést, ami annyira hiányzott. Talán mégsem haragszol rám annyira, futott át fejemen. Majd megérkeztünk a szállásra, nem szóltál semmit, csak leállítottad az autót, kiszálltál, majd felbukkantál, kinyitottad nekem az ajtót, és a póráznál fogva bevezettél a szobába, ahol a már ismerős környezet fogadott. Megálltál velem szemben, pórázam a kezedben, én pedig félszeg tekintettel, egyben izgatottan pillantottam fel rád. A póráznál fogva közelebb „húztál” magadhoz, és-a kabát már lekerült amikor beszálltam melléd a kocsiba-lecsatoltad a pórázt, majd levetted pulcsim, ami alatt csak egy melltartó volt. Hűvös ujjaidtól megborzongtam, amint megérintetted melleim. Majd ujjaid már a melltartó kapcsán jártak, és egy gyors mozdulattal kikapcsoltad melltartóm, amely a földre hullott, és újra hatalmába kerített az az érzés, amit csak Melletted érzek. De miket beszélek, már akkor hatalmába kerített ez az érzés amikor megpillantottalak. Egyik kezeddel ismét hajamba markoltál, másik kezeddel mellem kezdted markolászni.
-Végre ismét miénk ez az éjszaka, kis ribancom-mondtad szemembe nézve, miközben gyúrtad melleim.
-Igen, Gazdám! -mondtam, és vágyakozón pillantottam rád.
-Most menj fürödni-ezzel levetted a nyakörvem, én pedig szaporán a fürdő felé vettem az irányt.

...nyílt az ajtó, és csodálkozva meredtem Rád.
-Mintha itt sem lennék, folytasd csak.
Fürkésző tekintetedtől zavarban voltan, éreztem amint arcom lángba borul.
-Már…már végeztem, Gazdám! -mondtam, miközben elzártam a zuhanyt. Gazdám egy törölközőt nyújtott felém. Elvettem, és gyorsan megtörölköztem, Gazdám vizslató tekintetének tüzében.
Gazdám kezében a nyakörvvel közelebb lépett, és újfent nyakamat ékesítette az a nyakörv, amelyet annyira szerettem. Amint bekapcsolta a nyakörvet, hajamba markolt.
-Jaj, kis szukám, miért kell neked mindig kísérletezgetni? Csak hozod a bajt a saját fejedre-mondtad, miközben kutatón néztél szemembe.
Nem szóltam semmit, de nem is vártál választ.
-Gyere…-Elengedve hajam kézen fogtál, így lépdeltünk az ágy felé. Kis félelemmel teli izgalommal vártam mi fog következni. Tudtam, előbb-utóbb meg fogom érezni ahogy a derékszíj megcsókolja” fenekem, és ez félelemmel töltött el. Nem akartam a derékszíjat, de tudtam, jogosan kapom ezt a büntetést.
-Feküdj le, hasra! -mondtad határozott hangon.
Gazdám elengedte kezem, én pedig tettem, amit kértél.
-Terpeszben!
Amint elhelyezkedtem az ágyon, kötelek fonódtak csuklóimra, majd bokáimra. Gazdám lehajolt, és megcsókolt. Érezte félelmem.
-Ne félj! Eddig is vigyáztam rád.
Nem mondanám, hogy ezek a szavak megnyugtattak. Talán kissé csillapították félelmem, de szememben még mindig ott ült a félsz szikrája. Egész testemben kissé reszkettem, amint Gazdám kezét éreztem vándorolni fenekem felé, majd simogatta, markolászta.
Gazdám felállt az ágyról, a másik irányba fordítottam tekintetem, nem akartam látni mikor csap le a szíj, de hallottam amint kicsatolja a szíjat. Feszengve vártam az első csapást, ám az ütés helyett simogatást éreztem. Gazdám a szíjjal simogatott, majd pár perccel később, amikor már megszoktam ezt az érzést, és nem is számítottam az ütésre, Gazdám egy nagyot sózott a szíjjal popsimra. Elakadt a lélegzetem, ez a fajta fájdalom még ismeretlen volt számomra.
-Nézz rám!
Lassan feléd fordítottam tekintetem.
-Mennyi volt?-kérdezted.
Rád emeltem kérdő tekintetem.
-Hallottad a kérdést. Mennyi volt? Hányat küldtél?
És ekkor megértettem. Gazdám is látta a felismerést tekintetemben, és várta a választ.
-Nem tudom, Gazdám! -válaszoltam reszkető hangon.
-Szerintem pedig nagyon is jól, tudod! Jobban teszed, ha most elárulod. Szóval?
Válaszra nyitottam szám.
-Gazdám….
-Mondtam már, ne tetézd a bajt. Ha húzod az időt, attól nem lesz jobb. Te is tudod, hogy megérdemled, ami történni fog, de megígértem, hogy vigyázni fogok rád.
-Tényleg nem tudom, Gazdám!
-Megközelítőleg? 10…20…50?
Nem válaszoltam. A földet pásztáztam, és éreztem amint szemem sarkaiból kibuggyan egy-egy könnycsepp.
-Több?
Bólogattam.
-100?
-Nagyjából, Gazdám! -válaszoltam. És amint kimondtam, újra lecsapott a szíj.
Felsikítottam amint megéreztem a szíj fájdalmas érintését.
-Számold!
-Egy…
-És az iménti mi volt, szuka?
-Kettő…
A szíj újra és újra fenekembe mart.
-Három…négy…öt….
Gazdám minden ütés után türelmesen várt, amíg számoltam.
-Hat…-Gazdám keze megérintette égő fenekem. Reszkettem, de már nem a félelemtől, vagyis attól is. Elérte, hogy sírjak. Ez eddig egy embernek sikerült, igaz az merőben más volt, mint ez, de nem hittem, hogy ezt te is el tudod érni.
Összerezzentem Gazdám érintésétől, és ez rossz érzéssel töltött el. Gazdám csak simogatta égő, sajgó fenekem, miközben csendben szipogtam.
-Megérte?
-Nem, Gazdám!
-És fogsz még ilyet csinálni?
-Nem, Gazdám!
-Megbántad, hogy eljöttél?
-Nem, Gazdám!
-Helyes, kis ribancom!
Erre rád emeltem tekintetem, és láttam, hogy szád sarkában mosoly bujkál, ám nem tudtam viszonozni a mosolyod. Viaskodott bennem a dac, és az érzés, hogy megérdemeltem.

Folyt.köv.