Sajnálom Gazdám! 1

Sajnálom…igen, már látom.
Vágytam az újra, hajtott a vérem, vagy a kíváncsiság…kicsit mind a kettő. Az elején azt gondoltam, igen, ez pont olyasvalamire amire vágyom…de persze közben ott volt az a rossz érzés, hogy nem tisztességes dolog Veled szemben…talán nem is a legjobb szó rá, hogy nem tisztességes, hisz tudtad, elmondtam. Az töltött el rossz érzéssel, hogy…az emlékek, az érzések a Veled való kapcsolatban.
…Ahogy közeledik a találkozás időpontja, már látom, hogy…nem is tudom mit látok, de egy biztos, sajnálom, hogy kihagytalak ebből a dologból. Tudom, hogy hibát követtem el, hisz megegyeztünk valamiben, és én mégis figyelmen kívül hagytam.
„Azért a Gazdádat jól kihagytad ebből a dologból” -Talán itt tudatosult bennem, mekkorát vétettem.
„Sajnos ezt a fenekelést meg fogod kapni, derékszíjjal” -Persze erre jött tőlem megint egy kis pimasz kérdés. -„Ne tetézd a bajt….”-És nem pimaszkodtam tovább, én is tudom, hogy megérdemlem. Fantáziáltam már róla, hogy derékszíjjal kapok ki, de…egy fantáziakép mégis más, mint a valóság 😊
Így hát most, hogy újfent a buszon zötykölődöm feléd, egy új érzéssel, a kis félelemmel várom a találkozást. Gondolkozom…gondolkozom rajta, hogy még sosem kaptam tőled olyan fenekelést, mi több, nemcsak fenekelést, de mást sem, ami valóban fájt volna. Tudod, hogy a derékszíj még ismeretlen számomra…nem fogsz akkora fájdalmat okozni, amit ne bírnék ki, ismered a határaim-nyugtattam magam. Aztán azon gondolkoztam, hogy ha nem okoztál még akkora fájdalmat, akkor, hogy ismerhetnéd a határaim, hogy meddig mehetsz el…? Viszont engem ismersz, ez is elég, nem…?
Ahogy ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, begördültünk a pályaudvarra, és mint mindig, most is ott vártál.
Leszálltam a buszról, és elindultam feléd.

…Beszálltunk az autóba, és ahogy ígérted, nyakamra illesztetted a nyakörvem, és a hozzá tartozó pórázt, majd kezeim is a bilincs fogságába kerültek. A póráznál fogva magadhoz húztál, másik kezeddel hajamba markoltál, és megkérdezted:
-Miért vagy itt?
„Mi?” Ez a kérdés annyira meglepett, hogy nem is tudtam mit válaszolni. Eddig szemedbe néztem, de most lesütöttem tekintetem.
-Én…-kezdtem halkan.
Kissé megrántottad hajam, így kénytelen voltam újra a szemedbe nézni.
-Nem hallottam! Miért vagy itt, kis szuka?
Szólásra nyitottam szám, de nem tudtam mit mondhattam volna.
-Igen?-kérdezted határozott, de kicsit lágyabb hangon.
-Sajnálom, Gazdám!-mondtam. És valóban sajnáltam.
-Nem ezt kérdeztem.
Csak néztünk egymás szemébe, türelmesen vártál, míg végül megszólaltam.
-Azért vagyok itt, mert hiányoztál, vágyom a csókodra, az érintésedre, a fenekelésre is, tudom, hogy megérdemlem.
Gazdám szemembe fúrta tekintetét, és lecsapott ajkaimra. Vadul, követelőzőn csókolt, pont úgy ahogy annyira szeretem. Ám ezen a csókon is éreztem bűnöm súlyosságát.
-Jól mondtad, megérdemled. És meg is fogod kapni, erről biztosíthatlak.-Elengedted hajam, lazítottál a pórázon, én visszasüppedtem az ülésbe, és indítottál.

Folyt.köv.