Kitti

Kittit először egy újhullámos cukrászda napfényes teraszán pillantottam meg, tudtam, hogy ő az, mivel úgy érkezett, ahogy előző este megírtam neki. Neten találkoztunk, nem kértem képet róla, de még a neve sem érdekelt, kezdő szub lányként mutatta be magát, nála ez annyit jelentett, hogy túl van pár hosszabb kapcsolaton, egyszer majdnem férjhez is ment, azonban a legboldogabb időszakában sem tudta kiverni az olyan gondolatokat a fejéből, melyekkel pedig legszívesebben megtette volna.

Akkor ijedt meg igazán, mikor egy hidegebb őszi napon munkából sietett hazafelé, harapós szél fújt, érezte, ahogy kikezdi a szoknya alatt a harisnyás lábait és az ismerős, aki előbb vette őt észre, már feléje vette az irányt, egy percre megálltak, majd mégis a séta mellett döntöttek, a régi iskolatárs egy darabon elkísérte, de a lány már nem is hallotta a hangját, érzékelte, hogy haladnak, hogy nincs egyedül, de egy egészen más világban volt már, az első perc számított, amikor megálltak a város sétáló utcájának macskaöves elején, a felkapott pizzéria ajtaja előtt, ahonnan egy kisebb társaság jött ki, a zajra Kitti odanézett és látta, ahogy az egyik férfi a lábait nézi, majd lassan végigmustrálja, hiába volt rajta kabát, úgy érezte, semmit sem visel és hirtelen olyan vágy kerítette hatalmába, mint addig soha, azt kívánta, bárcsak elrángatná az a férfi onnan és tépné le a ruháit, cibálná a haját, térdeltetné maga elé, tegyen vele amit akar a barátaival együtt, mire ez tudatosult benne, már nem volt hideg, bandukoltak kimérten, hallotta az ismerőse hangját, de nem értette amit mond, gépiesen haladt, rutinból bólogatott, válaszolt is, közben szinte érezte, ahogy az ismeretlen srác az ajkait simogatja a makkjával, a többiek ágaskodó férfiassággal nézik... mindet akarta magában, mindenhol. Megszűnt a tér és az idő, nem tudta, hogyan értek egészen hazáig, sietve elbúcsúzott és felrohant a polgári ház első emeletére, a lakás kulcsa, melyet máskor ösztönösen választott már ki a sok hasonló közül, nem adta magát könnyen, a legszívesebben berúgta volna az ajtót, csak hogy bent lehessen már.

Tudta, hogy a víz mindig jót tesz, miközben az utolsó ruhadaraboktól is megszabadult, egy tétova pillantást vetett a tükörbe, az arca valószínűtlenül piros volt és lángolt.
Nem így indult ez a nap, egy fél órával ezelőtt még azt hitte, ez is belesimul a jobbára kiszámítható délutánok sorába, hétre várta a barátját, akivel kicsit több mint három éve jártak, mindketten függetlenként hol nála aludtak, hol a srácnál. Délelőtt még tervben volt egy saját készítésű könnyű vacsora, ám ahogy csorgott a víz végig a testén, ez már elképzelhetetlennek tűnt, nem is volt kérdés, hogy rendel valami kínai menüt, hiszen szeretik mindketten. Valahogy ez is mellékes lett, nem ment ki a fejéből az a nézés ott és akkor a kékesfekete macskaköveken, szinte ruhástul felnyársalta, semmi mást nem akart jobban, mint hogy lefogják és kedvükre tegyenek vele, használják mindenét gátlások nélkül, ne kelljen gondolkoznia, ideje se legyen rá.

Hét előtt jött Gábor, szinte sosem késett vagy ha igen, jelezte, jókedvűen lépett beljebb és nyomott egy cuppanós csókot Kitti ajkaira, ő rámosolygott, de belül kimondhatatlan bizonytalanságot érzett. Tudta, hogy ez a fiú szereti őt, sőt ez kölcsönös, de ami az elmúlt két órában történt, az átírta az egész három évet, igazából mind a harminckettőt. Vacsora közben azt kívánta, bárcsak úgy nézne rá Gábor és ő bárcsak úgy érezhetne tőle mint ma délután, de mélyen tudta, hogy ez nem így működik, közben munkáról és a szüleikről beszélgettek, akik szerint is nagyon összeillenek, kimondatlanul a családok már úgy tekintettek egymásra, mint rokonok, mely csak idő kérdése.

Kitti éppen az egyik termetesebb szezámmagos bundába csomagolt csirkemellet vágta félbe, mikor a fiú egy ezüstös gyűrűt tett a még üres poharába és az ajkaival mosolyogva, a szemeivel aggódva azt kérdezte, megissza-e. Ez sok volt, hirtelen nagyon sok, Kitti üvölteni tudott volna és lesöpörni mindent az asztalról, kitörölni a délutánt és Gábort is, visszamenni az időben egy messzi, derűs világba, mert ez itt és most elviselhetetlennek tűnt, rosszabb, mint azok az éjjelek, mikor üvöltene, de nem jön ki hang a torkán, közben már nem látott a könnyektől és a saját hangja még inkább megrémisztette, ahogy zokogott. Gábor nem értett semmit, számára a kapcsolatuk ideális volt, olyan, amilyennek lennie kell, Kitti sosem tudta eldönteni, tényleg így érzi, vagy csak van a fejében egy kép arról, mi számít jónak. Hosszú percek teltek így el és még mielőtt Gábor túl sokat kérdezett volna, Kitti rosszullétre panaszkodva megkérte a már teljesen kétségbeesett srácot, hogy ne faggassa és hogy hagyja egyedül... Gábor látta, hogy itt semmi nem segít, nehezen, de elment, egészen éjjel egyig hívogatta a párját, mindhiába. Pedig Kitti azon az éjjelen egy szemernyit sem aludt, éber álmaiban a már arcnélkülivé vált férfi előtt volt négykézláb, fulladásig bevéve annak farkát, a seggét szokatlanul magasra emelte, egy másik keményen hágta hátulról és rá-rácsapott, akinek meg nem jutott belőle pillanatnyilag, a melleit markolta durván, vagy várta, hogy a televert lyukába akaszthasson ő is. Többen használják - megőrült ettől a gondolattól, hogy azt csináljanak vele, amit csak akarnak, három ujját tömte a szájába és amennyit csak tudott az ölébe, kitakarózva, a lábait felhúzva feküdt a sötétben és olyan irgalmatlanokat élvezett, hogy attól tartott, eszméletét veszti.

Öt hónap telt el a barátjával való szakítás óta, most itt ül velem szemben, hol szemlesütve, hol az arcomat fürkészve.