Punishment

Megtörtént story!


- Először is lélegezz mélyeket és próbálj meg megnyugodni. - mondom Csillának nyugodt hangon, miközben előttem térdel. A szíve a torkában dobog, a gyomra is görcsben áll, és a gondolatai is teljesen máshol vannak, valahol jó messze attól a helytől, mint ahol ő most van. Láthatóan azt kívánja, hogy bárcsak a teste is máshol lenne nem pedig a hideg és kemény padlón, meztelenül térdelve. Mondjuk, itt az ágyon mellettem a karjaim ölelésében, mintsem 1 méterre tőlem, meztelenül térdelve, de nem annak van itt az ideje, hanem a megbüntetésének.

A szemeiből sűrűn potyognak
a könnycseppek le a padlóra. Mindketten tudjuk, hogy bármennyire is szeretné, a teste sajnos nem tud el menekülni a büntetés elől, de azt látom Csillán, hogy nem is akar, hisz tudja jól megérdemli, ami most vár rá.

Úgy látom elérkezett egy forduló pont Csilla számára. Eddig a másodpercig bele sem mert gondolni abba, hogy mi vár rá.

- Nos, hallgatlak. Mit tettél? - töröm meg a hosszú percek óta zajló néma csendet, amiben csak a nagyon halk sírását lehetett hallani. Alig hallhatóan megszólal, hangjában érződik a félelem.

- Nem hallgattam rád. A tudtod nélkül, titokban, mikor nem voltál itthon, hogy még véletlenül se tudj rajtakapni, szánt szándékkal ártottam magamnak és veszélybe sodortam a saját testi éppségemet az élvezet miatt.

- Csilla! Nem elég, hogy nem hallgattál rám, de még az egyik alapszabályt is megszegted, ráadásul szándékosan úgy, hogy tisztában vagy vele, mi lesz ennek a következménye.

- Sajnálom, Uram, butaságot csináltam.

- Ez nem butaság. A butaság az lett volna, ha a tested első jelzéseire reagálsz és leállítod magad. De nem tetted, nem tudtad kibírni, hogy ne engedelmeskedj a vágyaidnak és figyelembe veszed a tested jelzéseit. Te ostobaságot csináltál, nem butaságot!

- De jól vagyok.

Győzköd, mire fel állok és egy hatalmas pofonnal helyre teszem, hogy kijózanodjon. Majd a hajába markolok és hátra húzom a fejét, hogy a szemembe nézzen, de nem mer.

- Véreztél, nem is kicsit! Elpettant egy ér. Ez nem vicc, hanem egy nagyon komoly dolog, amit egyáltalán nem szabad félvállról venni! - Elengedem a haját, újra a padlót bámulja.

- Jól figyelj arra, amit mondok, mert csak egyszer mondom el! Ha még egyszer nem tartod be az utasításomat, kereshetsz magadnak másik Urat, mert abban az esetben végztem veled ŐRÖKRE!

Ha tönkre akarod tenni magad, akkor csak csináld, de egyedül, mert rám ne számíts, Én sem asszisztálni nem fogok neked hozzá, sem pedig ezt végig nézni.

Csillus, Te sokkal fontosabb vagy nekem annál, minthogy csak úgy szó/tettek nélkül hagyjam, hogy tönkre tedd magad. Ezt a büntetést is azért kapod, hogy hátha ettől majd észhez térsz.

Hadd mondjam el, mi fog történni. 10-től vissza számolsz, mikor a 0-hoz érsz felveszed a melletted lévő nadrágszíjat és adsz magadnak egy verést.

Nagyon lassan vissza számol. 10, 9, 8, 7 ... Mikor a 5-höz ér, hírtelen felkapja a szíjat és könyörtelenül lesújt magára. Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször. Egy darabig még hangosan számolja az ütéseket, aztán látszik, hogy elhomájosul előtte minden csak a fájdalom maradt, de az éles, mint egy frissen megélezett kés.


Oda bújnék, és megölelném azt a kipirult, izzadt, puha testét. Megnyugtatnám őt, hogy tartson még ki egy kicsit, már nem tart sokáig. Azt látom Csillán, legszívesebben arra vágyik most, hogy elkapjam a nyakát, hogy a képében vágjam, mennyire, mérhetetlenül ostoba, hülye, hogy nevelem őt, időt és energiát áldozok rá, amiért hálásnak kellene lennie.

Valamint kérdezzem meg tőle, hogy megérte e az az egyetlen elélvezés, ami miatt veszélybe került a testi épsége, és az, hogy feldühítsd Uradat, hogy aggódnia kelljen miattad? Türjed hát, ribanc!

Nem lehet tudni, hogy mennyi csapást oszt ki magának, de egy idő után abba maradnak az ütések. Mikor ismét a könnyeivel feláztatott padlót látja maga előtt, tudja vége a büntetésnek.

- Kibírtad, méghozzá méltósággal, amiért nagyon büszke vagyok rád!

Először hozok inni Csillának, majd fel segítem az ágyra, és betakarom. Kis pihenés után elém guggol, most már újra mer a szemembe nézni és megköszöni a jól megérdemelt büntetést. Ismét betakarom és megsimogatom az arcát.

- Köszönöm, Uram! - szipogja.

- Mond meg nekem, hogyan tudnék vigyázni rád, ha szófogadatlan vagy?

Magamhoz ölelem és szájon csókolom. Hálásan bújik hozzám, ez éppen azon meghitt pillanatok egyike, mikor már nincsenek szavak.



Vége.