Rejtjelek

Csipkés mandzsetta blúzodon - fehér, akár a dér.
E textília rejtekén, hová szem el nem ér,
bújik meg csuklódon a bőr lágy selymét megtörő,
sodrott lenrostok rajzolta, vöröslő karkötő.

Két szép bokád és finoman metszett Achillesed
nylon fedi. Harisnyamaszk mögé elrejtezett.
Ám fedje bármi gondosan pókháló-kelme el,
rajtuk bilincs rajzolta csík bíbora ünnepel.

Kissé odébb, a térdeid kalácsai felett
két rőt folt búvik szoknyád lomha ráncai megett.
Sem festék és nem tinta az, mi hagyta e nyomot.
Padló hideg betonja nyoma rád a billogot.

Hajad dús lokni-kaszkádja, lám, mint fedi nyakad -
nincs kósza tincs, se kósza száll, mi kócosan maradt.
És szépen formált hajzatod úgy rejti, mint a köd
jelét, hogy két kéz tépte nemrég csapzott üstököd.

Ki most lát, annak dáma vagy, tartózkodó, rideg,
kiben jéggel bélelt hüvelyben fut a sok ideg.
Köröttünk sóvár szemmel nézi pár éhes sakál,
ajkához porcelánt emel a hideg femme fatal.

Így teázol. És közben, hogy mit is rejtenek
szép gönceid, csak én tudom. Pirosló rejtjelek
mesélnek arról, számodra a kéj, hogy mint terem.
És ennek minden titkait is csak én ismerem.