Fogoly voltam, de már egy csapatban (9)

Most mind a két kezemmel, egyszerre szorítottam meg Erik merev farkát s a lógó golyóit. Most volt csak sóhajtozás, de a teste is megvonaglott a kezeim között.
Abbahagytam ezt s lassan a körmeimet visszahúztam a hasán át a köldökéig, majd már a mellbimbóiig, ahol a körmeimmel megpiszkáltam azokat – erősödő sóhajtozás – és végre visszaértem a nyakáig, vállgödréig. Ekkor hátralestem Ádámra, aki mereven előre nézett, nézte ezt, amit eddig Erikkel, Eriken csináltam és láttam a szemén a vágyat, hogy ő is részesülhessen ebben.
Ezért odaléptem elé és rajta is végigcsináltam, amit az előbb Eriken. Ádám is sóhajtozott, szaggatottan kapkodta a levegőt végig ez alatt. Most Erik nézhette Ádámot.
Mikor Ádámon is visszaértem a nyakáig, kicsit megfogtam a nyakát s láttam a félelmet a szemében, de rákacsintottam megnyugtatásául, s elfordítottam a testét, kicsit széjjelebb rugdaltam a lábait nagyobb terpeszbe s távolabb a saroktól, s a karjait előrenyújtva megtámasztattam azon magát a sarokban. Egy előre dőlt Y betűre hasonlított, ahogy állt.
Most odaintettem Eriket és rátetettem a karjait Ádám vállára és őt is – de X alakba – állítottam. Elmentem az Ádám által korábban kinyitott szekrényhez s kivettem belőle egy egytűs é s egy háromtűs tűs kereket. Visszaléptem Erikhez s a nyakszirtjéhez tettem a két, tűs kereket, majd úgy, ahogy az előbb a körmeimmel, de most a tűs kerekekkel haladtam lefele, szinte ugyanazon az úton. Mikor leértem a vádlija aljáig, lassan visszafelé, felfelé haladtam már, de a háromtűs kereket a bal zsemléjén vezettem felfele, míg a jobb kezemmel az egytűs kereket a vágatába vezettem, lassan, nem nyomva, de nem is lazán. Éreztem, mikor az az ánuszrózsájához ért, mert Erik nem csak felsóhajtott, de kicsit össze is rezzent a teste. Nem álltam meg ott, hanem húztam tovább is felfelé a gerincén az egytűst, míg a másikat a hátán, míg csak vissza nem értem a nyakszirtjéig.
Ekkor letettem a kezeimből a tűs kerekeket s mivel éreztem, hogy az én szerszámom is áll, mereven, előre. Így lehúztam közben a szabadidő gatyámat és úgy léptem vissza Erik mögé. Kicsit rá támaszkodtam a vállaimmal, majd előrenyúltam a két-két ujjammal s közrefogva a mellbimbóit, megint megszorítottam, csavargattam azokat. Erik felsóhajtott. Én nagyon felizgultam ezen, így közelebb hajolhattam – önkéntelenül is – hozzá, mert azt éreztem, hogy a makkom hozzáért Erik bőréhez. Majd azt éreztem, hogy Erik elveszi a kezét Ádám válláról, mellkasával próbál, amennyire tud az ujjaimtól rá támaszkodni s a kezeivel hátra nyúl, megfogja a fenekemet mind a két oldalról, s miközben a kezeivel magára húzott, kicsit izgett-mozgott, hogy a „helyére kerüljön” a farkam és már tolta is hátra a medencéjét is. Ügyes volt – bár én is segítettem neki kis oldalmozgással – pont beletaláltam oda, ahova kellett. 
S ekkor megrémültem, mert nem volt rajtam gumi, de még nagyobb baj volt az, hogy nem ujjaztam meg előtte Eriket, aki szűk lehet s így fájhat(ott) neki a felnyársalásom.  Lihegett. Gyorsan ezért én hátra húztam a medencémet, s bár éreztem, hogy Erik nem nagyon akarja ezt engedni, de én voltam az erősebb ebben a helyzetben. Gyorsan hátra is léptem s miközben felhúztam a szabadidő nadrágomat, visszatértem a szekrényhez – kis keresgélés után – megtaláltam s elővettem több postai széles, erős gumit, amivel a leveleket fogják össze, ott.
Az ujjaimra tettem, s az egyik ágát hátra húzva, közel tettem Erik feszülő popójához s elengedtem. Erik felsikkantott, a hirtelen érzéstől előre lendült s bár nem láttam, de feltételeztem, hogy most ő csapódott Ádámba, ha nem is teljesen úgy, mint az előbb én belé. Abból sejtettem ezt, hogy Ádám teste is megrándult, ő még fel is mordult s halkan annyit sziszegett – gondolom - Eriknek: - Meg ne próbáld! Ne tedd azt! – hallottam.
Erik szinte azonnal hátramozdult s eltávolodott a teste Ádámétól. Az meg ezt morogta halkan:
- Azért! Így már jobb! – sziszegte.
Én pedig ezt hallva, elnevettem magamat és újra nekilöktem Eriket Ádámnak.
Erre az ellökte magát a saroktól, már fordult is vérbe borult szemekkel hátra, hogy ellássa Erik baját ezért, de én közben Eriket hátra rántottam a hosszú hajánál fogva, az átesett a lábamon s seggre ült a szőnyegen. Így én kerültem Ádámmal szembe. 
Ádám azonnal fékezte a mozgását s az ütésre emelt kezét pedig visszafogta. Ott állt előttem, remegett a teste az idegességétől s a dühétől, de tartóztatta magát, míg lenézett a szőnyegen ülő Erikre. – Úgy kell neked! – örvendett s engedte ki a gőzt magából.
- Állj fel, menj oda a szekrényhez s hozz onnan egy hosszú szíjakból font bőr korbácsot! – utasítottam Eriket, míg Ádámot vállon ragadtam s visszafordítottam a fal felé rászólva: - Vissza, a helyedre, úgy, mint az előbb! – szóltam rá keményen.
- Mivel kezet emeltél rám, az Uradra, Mesteredre, így 10 fekete ponttért kapsz ugyanannyi korbácsot! A fenekedre, megosztva. – tettem még hozzá. – Pucsíts! - utasítottam még és hozzálépve hátra húztam a medencéjét, hogy jobban kiemelkedjenek az amúgy is formás popói.
- De Uram… - kezdte volna, de leintettem: - kussolj, mert többet – duplát - kapsz, ha nem hallgatsz el! – fenyegettem meg Ádámot s a közben hozzám lépő Eriknek mutattam, hogy hova álljon, s onnan sújtson le Ádám kidomborodó, feszes popóira, tízszer.
Erik megértette s mivel maga is gyakorlott dom volt, tudta, hogy háromszor felülről sújtson le, majd forgassa meg a korbácsot, s úgy üssön alulról kétszer. Arra már nem is kellett figyelmeztetni, hogy ne legyen puhány. Erik ütött jól, jó helyre és erőseket. Ádám meg az elsőnél csak felsikkantott, majd már üvöltött volna, de addigra már a szájában volt a golyós pecek, amit addig betettem s fogtam, hogy a házban a srácok ne figyeljenek fel erre a hangra.
Az utolsó után Erik hátralépett, én is, s Ádám kiköpte a golyós pecket a szájából s megpördült. Ránk meredt vérbe borult szemekkel. S csak a fogait csikorgatta, de nem szólalt meg, pedig majd megpukkadt mérgében. Én bezzeg megszólaltam:
- Tíz fekete pont letudva. Már, vagy még, csak tizenöt maradt hátra.
Erik elkuncogta magát, de pechére, mert közben már visszaadta nekem a bőr korbácsot, hogy Ádám ne tudhassa ki ütötte, így azzal vágtam végig rajta. Persze úgy, hogy a vádlijait érje, így rátekeredett az a lábaira, újra elesett. Segítettem azért, mert meglöktem az egyik kezemmel Erik vállát, így az nem a szőnyegre, hanem az ágyra esett rá, félig. Ráüvöltöttem: - Kússz fel egészen az ágyra, azon hasalj!
Most Ádám somolygott ezen, magában, de pechére, mert Erik mellé küldtem őt is az ágyra. Ott hasaltak egymás mellett, én pedig választottam egy hosszú, de hajlékony mogyorófa vesszőt, megsuhogtattam a levegőben. Jó hangja volt.  A srácok is felkapták a fejüket ezt hallva s félelemmel a szemükben néztek rám, egyszerre.
Én még párat suhintottam a levegőben, majd melléjük léptem s nem erőből, de visszafogottan ütöttem kettőt-hármat úgy, hogy mind a kettőjük popóját érje a vessző. Beharapták a szájukat s egy hang sem jött ki belőlük.
Mikor végeztem, Ádám megszólalt:
- Kettő, három, vagy négy fekete pont letudva? – hallottam.
- Sajna, egy sem. – válaszoltam: - Sőt még kapsz ezért a pikírt megjegyzésedért!
- De, miért? – próbált Ádám kekeckedni, nem sok sikerrel.
- Ha folytatod, s nem hallgatsz el, akkor még többet is kapsz! - ígértem meg neki.
- Hát, jó, akkor kussolok. – nyögte még ki.
Odaintettem Eriket s utasítottam, hogy a lenti konyhából hozzon fel hideg üdítőket, ha van sört, de legalább egy tálca jeget is.
Míg Erik teljesítettem, amire utasítottam, Ádámot hasra fordíttattam, a fenekét párnákkal kiemeltettem és lábait amennyire tudtam széthúztam s úgy hasaltattam az ágyon.
(folyt. köv.)