Fogoly voltam, de már egy csapatban (5)

Ádám várt, én is, állva. Végre rám szólt:
- Ülj már le végre, velem szembe az asztalhoz!
- Igenis, Uram! – válaszoltam s letepeledtem magam is.
- Jó étvágyat, egyél! Alaposan lakmározz be, mert estig más nem lesz! – figyelmeztetett még s hozzátette: - S hagyd most ezt az Uramozást el, míg itt vagyunk, kettesben! Ha már az előbb nem adtál kellő tiszteletet nekem a többiek előtt – igaz, azért még megkapod a magadét – ígérte, most legyen Benned tisztelet irántam! Azért akartam Veled kettesben enni, mert több dolgot meg kell vitatnunk.
- Igenis…- kezdtem, majd abbahagytam intésére.
- Egyél, s közben figyelj, ha kérdezek, válaszolj! – tette még hozzá. – Mit akarsz megtapasztalni itt, ma és holnap? Te dom vagy, s az is maradsz, bárhogyan is akarsz szolgabőrbe bújni. Az Neked nem fog menni. – jelentette ki Ádám, majd rám nézett, választ várva.
- Azt szeretném, meg- azaz átélni, hogy milyen a másik oldalon, mikor nem én döntök, hanem felettem, rólam döntenek s nincs abba beleszólásom, meg kell tenni, bármi is az, a kiszabott keretek között. – szóltam.
- Ezt értem, de akkor azt nem, hogy az előbb mitől pipultál be? – kérdezte Ádám.
- Attól, hogy meg akartál pofozni. Azt nem engedem, az nem fér bele a szolgaságba nálam! – válaszoltam határozottan és Ádámra néztem. Az értetlenkedett:
- Mi történt volna akkor? Leesett volna a koronád a fejedről? Nem bírtad volna ki, mikor már sokkal többet is megtettél: - leszoptál jó pár srácot, hagytad, hogy kikössenek, elverjenek stb. – sorolta.
- Tudja, bocs tudod azok mások. A pofon, és a leköpés a személyes aurámba való durva beavatkozás, mint ahogyan az analitás is az lenne. Ilyent még sohasem éltem át s nem is szeretnék! – szóltam határozottan.
- Biztos? Tényleg nem akarod, nem engeded, vagy bizonyos keretek között, például nekem, igen? – firtatta Ádám.
Elgondolkoztam, kicsit hosszabban s mérlegeltem: - Tényleg mi történne, ha megtörténne?
Arra jutottam, amit ki is mondtam Ádámra nézve: - Igen, megteheted, de! - kezdtem.
- Mi a de? Mik a feltételeid ahhoz, hogy megtehessem? - kérdezte előre hajolva, izgatottan. Még az evést is abbahagyta.
- Az, hogy csak akkor, mikor Zsombor nincs ott, vagyis ő nem láthatja, de nem is hallhatja! Továbbá, már ha itt tartunk, azt is kérhetem, hogy Ti, hárman megtehetitek, amit akartok, de Zsombor nem, ő nem nyúlhat hozzám, nem ütlegelhet, még csak nem is csikizhet stb. Erre nem is utasíthatjátok őt! Ő a szolgám! – feleltem.
- Ez rendben, érthető. Bár meg kell, hogy mondjam, nem is terveztem ezt, még akkor sem, mikor nem ismertelek. – válaszolta azonnal, majd tovább faggatott: - S mik még a feltételeid, a megtétel előtt?
- Van még, de azt inkább nem mondom ki. Rád bízom. Megbízom annyira már Benned, hogy tudd, mikor, mit és hogyan tehetsz meg velem. – válaszoltam még őszintén.
- Köszönöm, ez jól esett! – felelte Ádám és újra evett tovább.
Egy ideig mind a ketten ettünk, lassan, komótosan.
Mikor már szinte mindent megettünk az asztalról, Ádám lassan kifele fordult az asztaltól, kitette a lábait is a mellé, sőt kicsit még szét is tette. Elégedetten nézett és várt.
Egy darabig én is, majd megmozdultam. Lehuppantam elé térdelésben, kicsit közelebb másztam hozzá, a lábai közé és nyalogatni kezdtem előbb a bokáit, majd lassan felfelé a nadrágján haladtam a térdei és az öle felé. Nem is kellett felnéznem, de már láttam, hogy nagy, de még növekszik a „csomagja” a lábai között.
Már azt céloztam, elértem s ott nyalakodtam, bár kicsiket haraptam is a „csomagba”, óvatosan. Ádám szaporábban szedte a levegőt. Én pedig lassan odanyúltam a kezeimmel, kibontottam a derékszíját, kinyitottam a gombot a nadrágján, kinyitottam a nadrág „szárnyait” és bekukkantottam ott. Láttam az alsóként hordott, mintás boxerét s alatta a mereven álló farkát. Kiszabadítottam, s mivel kicsit megemelte magát a székről, így kihúztam a nadrágját alóla. A boxer eleje felpattant, ahogy a szorításból kiszabadult. Most oldalról, a combjai felől kezdtem nyalogatni, lassan be- behatolva a tág boxer szélei alá is. Elértem nyelvemmel a golyóit, ekkor újra kéjesen felsóhajtott. Megnyalogattam jobbról és balról is az elért golyóit, majd már be is kaptam s úgy szopogattam azokat. Végre odanyúltam s lehúztam a boxer gumiját is, s kiszabadult a farka, melynek végéről félig lejött a bőr s kilátszott a makkja, melynek végén már egy csepp előnedv is látszott. Leszoptam, majd óvatosan szopogattam, nyalogattam s egyre jobban bevettem a számba. Lassan már mélytorkos szopásra tértem rá, mikor Ádám még nagyobbat sóhajtott, és odanyúlva megfogta a fejemet hátul s lassan ütemet kezdett diktálni nekem a szopásra.
Hol gyorsítottam, hol lassítottam, volt mikor csak cuppogtam rajta, majd végül is felgyorsítva hamar eljutottam oda, hogy érezzem Ádám megmerevedését, a kilövellés előtti pillanatokat.
Ekkor Ádám el akarta tolni a fejemet, de nem engedtem, hanem csak fogva tartottam a farkát, így bele kellett lőnie adagját a számba. Ekkor azonnal elengedett.
Én pedig kiköptem magam mellé a földre, ami a számban volt.
Ádám lélegzése lassult, majd megszólalt:
- Ez igen, ez nagyon fincsi volt! Hiába egy dom tudja, hogy kell ezt.  - dicsért meg.
- Akkor igen, ha már nem csak neki, de ő is másnak, megtette! – jegyeztem meg.
- Már megint vitatkozol!  - szólt rám Ádám rosszallóan.
- Bocsánat, Uram. – kezdtem, de nem fejeztem be, mert kopogtak az ajtón.
Egy idő múlva újra. Akkor már Ádám kiszólt:
- Gyere be, ha fontos!
- Bocsánat, Uram. – lépett be Zsolt, aki csak azt látta, hogy én pakolom vissza a kosárba az ebéd maradványait és eszközeit, így folytatta: - Mi a parancsa a továbbiakra? Mi is megebédeltünk már.
- Mindjárt megyünk mi is. Várjatok! – utasította őt Ádám.
Megvárta, míg Zsolt kiment, majd ezt mondta:
- Tedd vissza a nyakörvedet, vállra a pórázt, vissza a csuklóbilincseket is s hozd utánam a kosarat! – utasított, majd leállított.
- A kosárban van konyak, barack s Vilmoskörte is. Melyiket szereted? – kérdezte meg tőlem.
- A Vilmoskörtét, ha választhatok. De miért kapom? – érdeklődött.
- Mert ügyes voltál, öntevékeny az előbb s nem szeretném, ha rossz szád ízed lenne! 
- Köszönöm Uram, mindig számíthatsz rám! – nyugtáztam, majd megittam a magamét, míg Ő a barackot bontotta fel s itta meg.
Elindult s én mentem utána, be a kínzószobába is. Ott vártak minket a többiek.
Ádám végig nézett rajtuk, majd visszanézett rám, de már dühös pillantással s megszólalt:
- Remélem mindenki jól evett, egészségetekre, de most folytatjuk a megkezdetteket. Te meg ne vihogj, mert letörlöm a képedről! – szólt rám. Értetlenül néztem rá, mi ez a hangulatváltás, de hamar megértettem.
- Ott hagytuk abba, az ebéd előtt, hogy még nem számoltam veled, te köcsög, a szemtelenkedésedért, amit itt, mindenki előtt, megengedtél magadnak velem, V e l e m szemben! – harsogta.
- Bár mindenki előtt történt, de Miki és az a másik köcsög a büntetésedet nem fogja élvezni, mert Nekik külön dolguk van. Igaz, Miki? Vidd és tedd egy magáncellába, de kikötve! – szólt rá nyomatékosan.
(folyt. köv.)