Fogoly voltam, de már egy csapatban (2)

Természetesen Zsombor kérésére átküldtem a kért anyagokat, amiket gyorsan megnézhetett, mert másfél óra múlva telefonált is:
- Helló, csak én vagyok. Érdekesek voltak a kapott anyagok, különösen tetszett a Te választottad, az a Zsolt nevű, aki szerintem velem egykorú lehet, középmagas, gesztenyeszínű, hullámos, vállig érő hajzattal rendelkezik és még erős testszőrzetű is, ráadásul trimmelt, ami szintén tetszik. De… - kezdte, majd elhallgatott Zsombor.
- De…, s min akadtál ki? – kérdeztem meg őt.
- A Miki, aki kicsit idősebb nálunk, ami még nem lenne baj, de alacsonyabb is, zömök, mokány fazon, sötét hajjal már nem tetszett annyira s az sem, hogy bár izmosnak látszik, de nekem nem elég szőrös. Tudod, én is az általad kedvelt, legalább közepesen szőrös fazonokat szeretem. – folytatta.
- Most kénytelen leszel Vele beérni, mert én Őt is választottam, nem a videója alapján, de annak ismeretében, ahogy ténykedett ott, a Fellegvárban, velünk. – magyaráztam Zsombornak és én is kérdeztem: - S Ádám hogy tetszett a bemutatkozója után? Tudod, Ő lesz a mesterünk.  - szóltam nevetve.
- Hááát, nem tudom. Érdekes volt, szimpatikus is, amit láttam róla. Velünk már mint, Zsolttal s velem, egyidős lehet, de ha jól láttam mindannyiunknál magasabb, van vagy 190 cm is. Legalább. Tetszett a testalkata, szálkássága, az izomzata, látszik, hogy foglalkoztatja azokat, tetszett a szőrössége is, annak színe (sötétbarna) és főleg a hossza (közepesen hosszú, trimmelt). – sorolta.
- S mi nem tetszett akkor? – szóltam közbe.
- A haja sötétbarna, eléggé göndör, bár tőlem lehetne kicsit hosszabb is, legalább a válláig érő, vagy még tovább is. Ami nem tetszett, az a nézése. Túl szigorúan néz mindenhol a videóján, szinte keresztülszúrja az emberfiát. Ja és még az sem tetszett, hogy bár jó hosszú ideig Ő is mezítelenül volt látható a videóján, még akció közben is, de sohasem volt látható, hogy mekkora a szerszája.  Kíváncsi vagyok erre.
- Aha, hát igen, ez gond lehet, de nem hiszem, hogy ne lenne akcióképes, ha ilyen munkakörben van. – nyugtattam meg Zsombort.
- Majd meglátjuk, azaz csak Te, mert én érezni is akarom, magamban! - jelentette ki.
- Erről jut eszembe, kérték, hogy írjak valamit rólad, vágyaidról, kedvenceidről s főleg tabuidról. Mik legyenek ezek?
- Azt gondolom, rólam nem sok mindent kellene írni, úgy is meglátnak majd még. Nem fogok kilógni a sorból sem lefele (nem vagyok sem serdülő, sem alacsony), talán eléggé izmos is vagyok, kellően szőrös, a hajamat még kicsit növesztem addig, bár akkor sem fog vállig érni, s szeretem, ha uralkodnak fölöttem. Sub, mazo vagyok, de azért nem szeretem, ha nagyon meglátszik, amit velem tettek, ne legyenek maradó nyomok. Oral-anal oké, akár oda-vissza is, ha azt lehet. Még aranysugarozni is lehet, de szigorúan nyaktól lefele! – sorolta és fejezte be.
- OKÉ, de amit most nem mondtál, azt utólag, ott, már nem lehet! – figyelmeztettem.
- Sebaj, elég lesz így! – nyugtatott meg. – Mikor megyünk s hogy? - kérdezte még.
- Jövő héten szombat-vasárnap. Péntek éjjel nálam alszol, szombat reggel reggeli, majd WC-zés s utána kimosod Magadat, s úgy indulunk. Átküldöm majd, hogy mit hozzál magaddal. Más kérdés? Ha nincs, szevasz s készülj! – mondtam még.
Úgy is lett. Zsombor nálam aludt, viszonylag hamar lefeküdtünk, de előtte még kölcsönösen bekentük egymást – a fürdés után - alaposan testápolóval és bár Zsombor akarta volna, de nem szexeltünk, nem pazaroltuk az energiáinkat. 
Másnap reggel hamar túljutottunk a reggeli dolgokon s 8 órakor már kocsiban is ültünk, mentünk Szentendrét elhagyva Visegrád felé. A Kisoroszi rév után már jobban figyeltem, mert nem akartam túlfutni a baloldalról induló, felvezető utunkon, ami felvitt a Fellegvár felé, bár mi addig nem mentünk most fel, csak a Salamon tornyon éppen túl, a hegynyeregig. Hamarosan megláttuk a kézzel írt/rajzolt irányítótáblát, befordultunk annak nyomán a lerobbant szállóépület után, majd megkerültük azt s az udvarán észrevettük a nyitott garázsajtót. Beálltam a kocsival, kiszálltunk és az utasításnak megfelelően mindenünket levetve, a ruháinkat a kocsiba tettük s felvettük a magunkkal hozott lánc-bőr mellényeket magunkra, ami nem sokat takart, de annál többet mutatott. Azokon kívül csak a zoknijaink s cipőink maradtak rajtunk. A garázsban találtunk egy cetlit, amin jelezték, hogy időre megy a dolog, iparkodjunk tehát, mert ha szintidő után érünk oda a jurta-táborhoz, akkor minden másodperc késés, egy csapás lesz, büntetésül! Még becsuktuk a garázs ajtaját, és megindultunk a nyilak után.
Nem találkoztunk eddig senkivel, s jó ideig nem is volt más, mint a nyilak, amiket követve a szállóépülettől lefelé haladtunk a bokrok között, a távoli hegynyeregben feltűnt, jurta sátrak felé. Ahogy közelebb értünk, a sövénykerítés mögött, öt jurtát számolhattunk meg. Mindegyik más-más volt. Felismerhető volt a magyarok ősi jurtája, a mongol is ismerősnek tűnt, volt még sztyeppei népekre hajazó, de az utolsó kettőt nem ismertük fel.
Mikor kiértünk az aszfalt útra, körbenéztünk, de semmit és senkit sem láttunk.
A jurta-tábor nagy kapuja azonban nyitva „hívogatott”, igaz élet nyomait nem láttuk még.
Átmentünk hát az aszfaltos úton, majd be a kapun s akkor láttuk meg, hogy a legtávolabbi, nekünk ismeretlen stílusú jurta sátor előtt egy nyíl mutat - annak feltételezett – bejárata felé. Nem tanakodtunk, hanem irányt vettünk arra futva s megkerülve a sátor sarkát, már láttuk a bejáratát, de azt is, hogy előtte van egy tábla s azon valami papírdarab, kézírással:
„Vándor, itt állj meg! Tedd fel a csukló- és bokabilincseidet, s a nyakörvet a pórázzal, majd húzd a fejedre a maszkot, csatold össze a hosszabb lánccal a bokáidat és a karabinerrel hátul a csuklóidat! Utána várj türelemmel!
Kicsit hosszúnak tűnt a várakozás, de közben már hallható volt egy gépkocsi hangja, ahogyan feljött az útról a jurta mellé, leparkolt, ajtócsapkodások, halk beszélgetések hangja, s valamiket behordhattak abból a jurtá(k)ba. Jól figyeltünk, hallgatóztunk, így négy hangot véltünk hallani.
Majd valaki odalépett hozzánk, megfogta a pórázainkat és annál fogva bevezetett a jurtába. Odaállított a jurta közepén, a fő tartó oszlophoz s a pórázainknál fogva odakötött minket egymásnak is háttal.
Ekkor lehúzták a fejünkről a maszkokat.
Meglepődtünk, mert négy személyre számítottunk, a korábbi hangok alapján, de csak kettőt láttunk s azok is ismeretlenek voltak nekünk. Mind a két srác – valamiféle, kínai ruhát viselt – s fejükön is fejdíszt hordott. Megszólaltak kínai, mandarin nyelven s hosszasan mondtak valamit, majd a jurta mögött valaki magyarul is elismételte, amit mandarinul hallottunk.
Csodálkozva láttunk mg meg egy nagy óralapot, ami 59-es számot mutatott.
S ezzel kezdetét vette a kínai módra végrehajtott beavatásunk:
Először nevetgélve végig tapogatták a testünket, mindenhol, még a löttyedt farkunkat és lógó golyóinkat is alaposan megfogdosták. Majd vettek kínai evőpálcikákat s azok közé szorították a mellbimbóinkat, külön-külön; a farkunk s golyóink között is lett ilyen pálcikánk s végül a fülcimpánkra is kerültek sokkal rövidebb pálcikák, azokat befogva.
Mikor mindezt felszerelték, hajlongtak előttünk s közben mindegy véletlenül, meghúzkodták, megpöckölték a pálcikákat rendszertelenül. Majd hoztak olyan fa játékokat, amik végén fából készült, különböző alakú kerekek voltak, s azokat húzkodták végig a testünkön, elől-hátul, alul-felül. Kezdetben csiklandós volt s jó érzéseket okozott. Majd a vége felé már tollakkal is játszadoztak a testünkön, sőt vékonyabb, hegyes fából készült tűkkel is megbökdöstek.
(folyt. köv.)