A kis huncut (12)

Mikor a két vidéki srác már alaposan kipirosította Szabi popóit, s le akarták oldozni, Krisztián előrelépett, leintette azokat s Kristóftól engedélyt kért, hogy ő is üthessen párat. Kristóf kicsit csodálkozva ugyan unokatestvére kérésén, de megengedte neki.
Krisztián azonban nem hagyományos módon ütött, hanem elment, sokáig válogatott s végül hozott magának, magával vagy három, hosszabb favesszőt. Az egyik végén még a faleveleket is rajta hagyta. Az azonban jól látszott, hogy mind jó hajlékonyak.
Most egyenként megsuhogtatta azokat Szabi előtt s kiválasztotta az egyiket, melyen nem maradt levél, de „jó, suhogós” hangja volt. Távolabb állva kezdte s azzal végig verte Szabi egész testét, mint egy meg”kenegette”. Majd már a másikkal közelebbről is ütötte ide-oda lengetve azt a kezében, s végül a harmadikat is a kezébe vette, aminek a végén a levelek maradtak s akkor jött csak a hadelhad. Ez már igencsak „szólt”, de nem csak szólt, suhogva csapott le Szabi testére, de már nem csak a lombos bot hangja hallatszott, hanem Szabi is versenyt ordított azzal.
A végére nem csak Krisztián, de Szabi is elfáradt. Nem csak az üvöltözéstől. Így Krisztián leoldozta Szabit s beküldte a vízbe hűsölni, majd visszahívta a két vidéki sráchoz.
Ahogy Szabi visszaért hozzánk, mi ott hagytuk a két vidéki suttyóval Szabit és visszamentünk a szigeten lévő kenunkhoz, hogy a kis hordóban lévő kajából együnk s és igyunk is, mert már ugyancsak délre járt az idő és a gyomrunk is követelőzött.
Jó sokáig voltunk távol, hogy hagytunk időt a suttyóknak, hogy kellően kiélvezzék s leszopassák magukat, akár mélytorkosan is, majd utána alaposan kicsinosítsák még, ha akarják újra, Szabi popsiját.
Mikor visszamentünk, elámultunk, mert nem azt láttuk, amit vártunk. 
Szabi ott állt a két fa között újra X alakban kikötözve, szájában valami rongydarabbal, amitől nem tudott üvölteni sem, de már levegőt is alig kapott. A teste pedig az érdekes volt, úgy nézett ki, mint valami térkép, tele zöld - lila foltokkal.
Gyorsan eloldoztuk, mire lihegve és levegő után kapkodva elmesélte, hogy a srácok - meghagyásunk szerint – újra kikötözték X alakban a fák között, gyorsan a szájába kényszerítettek valami rongydarabot, és mindenhol ütlegelni kezdték, ahelyett, hogy leszopatták volna magukat vele, amit várt. Ordítani próbált, de a rongydarab lehetetlenné tette, hogy hang kijöjjön a száján, így csak vergődött a fájdalomtól, a kínoktól. A srácok pedig - dolguk végeztével – elszeleltek a Duna parton, az erdőben, s ott hagyták őt megverve és kikötve. 
Kis tanakodás s Szabi hátának, fenekének kezelése után úgy döntöttünk, hogy elkísérjük a kocsijáig, menjen azzal haza s mi visszakutyagoltunk a kenunkhoz, azt vízre tettük s mi is hazaindultunk a Dunán.
Hamarosan a Tahi-i híd alá értünk, ahol megláttuk a két srácot kényelmesen bandukolni át a járdán. Azt is láttuk, hogy ők nem vesznek minket észre, de Szabi sem ért még oda a hídhoz.
Így gyorsan a híd lábánál kikötöttünk, felszaladtunk a hídra és megvártuk, míg ők odaérnek, átjőve a hídon a hídlábhoz. Akkor azután előugrottunk s a kezünkben tartott kötelekkel összekötöztük a srácokat s a vállunkra átvetve már jöttünk is le a hídról velük, csak Krisztián maradt ott, hogy Szabit megvárja s leintse. Csatlakozzon ő is a büntető csapatunkhoz.
A híd alatt kellően bozótos volt a part, így nem okozott gondot a fák kiválasztása s a srácok odakötése, a büntetéshez. Még arra is volt időnk, hogy a kocsinak megkeressük, hol tud lejönni s hova tud parkolni. Ezt mobilon Szabinak el is mondtuk s utasítottuk, hogy Krisztiánt is hozza magával. Szabi megörült a lehetőségnek, hogy visszaadhat valamit mindabból, amit ő kapott a vidéki suttyóktól, ott, az előbb a Duna parton.
Nem sokára megjött Szabi s Krisztián is, így kezdetét vette a srácok megbüntetése. Persze a szájukba került – már kikötésük előtt is - az elhozott rongydarab, így ők sem tudtak kiabálni, de levegőt is nehezen kaptak, tudtak venni. 
Először kis kioktatást kaptak arról, hogy milyen aljas cselekedet volt, ahogy megtévesztették Szabit, mert a kikötése után – amit tűrt, hiszen azt hitte – utána csak megszopatják s nem, hogy ilyen kegyetlenül eltángálják. A srácok akartak valamit mondani, de persze eszünk ágában sem volt kivenni a rongyot a szájukból, nehogy kihasználva kiáltozhassanak. Sőt, még a róluk lehúzott – saját alsógatyájukat – is betömtük a szájukba.
Ezt követően először Szabi kapott teret, hogy megbüntesse azokat. Nem is tétovázott sokat. Tört pár vesszőt s már csapdosta is azokat, ahol érte. Nem volt tekintettel semmire, s senkire, így igencsak „táncoltak” a verés alatt a srácok.
Közben Krisztián elbóklászott s talált olyan bokrot, amelyen olyan vesszők teremtek, amin kis tüskék is voltak. Le kellett vetnie a pólóját, hogy meg tudja fogni azokat s tudjon szedni belőlük. Hozott is egy nagyobb kupaccal, amit visszatérve azonnal le is dobott eléjük, ezt mondva:
- No, most fognak csak viháncolni, ha tőlem ezzel kapnak. 
- Miért, mi különlegességgel bírnak? – érdeklődött naivan Kristóf az unokaöccsétől.
- Mindjárt meglátod, vagy inkább megérzed! – szólt s már ütött is Kristóf lábára a magával hozottakkal.
Az pedig felordított erre s azonnal neki is ment, lefogta a kezét s korholta erősen:
- Megőrültél, hogy rajtam próbálod ki? Ezek szúrnak. Nézd meg milyen lett a lábam tőlük! – dühöngött Kristóf.
- Te pedig ne ordíts, mert mindenkit idecsődítesz, amit nem akarunk! – szóltam rá én, azonnal.
- Jaj, bocs, igazad van. – halkult el Kristóf.
- Szabi, állj le, Te már eleget adtál nekik, most hagyd Krisztiánt is érvényesülni! – utasítottam, s elhúztam a srácoktól.
- Igenis, Uram! Elég volt, jöhet más is. – tette hozzá még Szabi.
Krisztián már lépett is oda, de elfelezte a kezében lévőt, a felét Kristófnak nyújtotta, majd a magáéban lévővel a közelebb lévő srácot kezdte ostorozni, de persze nem csak a hátán, fenekén, de elölről is a farkát és golyóit is. Az pedig vonaglott is tisztességesen, még a szeme is kidülledt a kíntól.
Kristóf kicsit kivárt, hogy a másik srác lássa társa kínszenvedését, majd Ő is bekapcsolódott s adott keményen a másiknak. Az is kezdte, vagy inkább folytatta „a táncát”. 
Mindannyian adtunk nekik a korábbiért, hol a Krisztián által hozottakkal, hol csak a favesszőkkel, a gyáva megfutamodásért és az előbbiekért.
Szabi teste semmiség volt ahhoz képest, amit a srácok teste mutatott a büntetésük végrehajtása után.
Mindannyian körbejártuk, megsimogattuk azokat a jól végzett munka örömével.
Majd összeszedelőzködtünk, ott hagytuk őket kikötözve, hogy majd vagy eloldozzák magukat, ha tudják, vagy valaki majd eloldozza őket, ha rájuk talált.
Mi pedig beszálltunk, majd eveztük a kenunkkal a Dunán lefele, Szabi meg hazaautózott.
Így ért véget ez a nap.
(vége)