Házi nyúlra nem lövünk, vagy mégis? (4)

S ami meglepett minket legjobban: A néger srác is anyaszült mezítelen volt.
- Így jöttetek, így hoztad, vezetted át őt? – kérdeztem meg csodálkozva Zsoltot.
- Igen, persze, ha nekem így kellett átjönnöm hozzátok az éjjel, akkor neki miért legyen könnyebb? Szokja csak meg, ha részese akar lenni a csapatunknak!
- Miért akar? Mondta? Megkérdezted? – sorjáztak a kérdéseim, majd még hozzátettem: - Hogy értjük meg egymást?
Zsolt csak elnevette magát, majd a néger sráchoz szólt:
- Elmondanád nekik? –volt ghánai. Ő itt tanult, majd itt ragadt, akárcsak én. Ő ugyan egyszer szólította fel s mi ámulva hallottuk az akcentus nélküli válaszát s megfigyelhettük, hogy nem zavartatva magát áll előttünk mez-telenül:
- Magyar az Édesanyám, csak az apám hazament, de már nem érezte ott jól magát, nem találta a rokonait sem, így visszajött. Itt is halt meg. – válaszolta a srác.
- S hogy hívnak, vagy itt hogyan neveznek? – kérdeztem meg.
- Engem Kofi-nak hívnak. Mikor kaptam, még nem engedték anyakönyvezni Magyarországon, de később már igen, mikor Kofi Annan, ENSZ főtitkár neve közismertlett, itthon. Ez van már a személyimben is. – válaszolta.
- S addig? Mi volt? – kérdezte Attila.
- Sokáig nem voltak magyar papírjaim, mert szüleim más nevet nem engedtek beleírni, ezzel a névvel meg ghánai papírjaim voltak csak, apám után. – válaszolta.
- Akkor kettős állampolgár is vagy? – firtatta Attila tovább.
- Elvileg igen, de én magyarnak vallom magamat, mivel Ghánában sohasem jártam, az nekem teljesen ismeretlen ország. Én itt vagyok otthon. –szögezte le.
- Rendben, hagyjuk Kofi ezt. Úgy sincs jelentősége, míg itt vagy. Befogadunk a csapatba, ha Te is akarod. Akarod? – jelentettem ki s kérdeztem meg Őt.
- Igen, szeretnék a csapatba tartozni… - kezdte, majd elakadt a hangja.
- Rajta, folytasd, bökd ki, ami a begyedben van! – szólítottam fel a folytatásra Kofit.
Az egy kis ideig hallgatott, majd Zsoltra nézett, aki intett bíztatóan neki, így folytatta:
- Azt akartam csak mondani, hogy ööö, szóval azt szeretném, ha tényleg a csapat teljes jogú tagja lehetnék, azaz egyforma bánásmódot kapnék, mint más, itt! – nyögte ki végül.
- Mire gondolsz, pontosan? – kérdezte meg Attila, de én már sejtettem. Így megszólaltam:
- Nem mi utasítottuk Zsoltot, hogy ilyen megalázó módon hozzon, vagy pontosabban vezessen át, hozzánk. Igaz? – néztem szigorúan Zsoltra.
- Ööö, igen, így van. Ez az én ötletem volt, egyedül. – jelentette ki, ha nehezen is.
- Akkor, hoztál valamit magaddal? Valami alsónadrágot, vagy gatyát? – kérdeztem meg Kofit.
Az ingatta a fejét, de nem szólt.
- Te sem hozattál Vele semmit, Zsolt? S mit gondoltál, hogy így is megy majd haza, reggel? Te normális vagy? – firtattam tovább. – Neked is mondtuk, hogy hozz valamit, amiben hazamész reggel, nem?
- De, igen, így volt Uram. – restelte el magát Zsolt.
- Akkor futás, de büntetésből így, ahogy vagy, haza s hozz Neki valamit, amiben reggel majd átmehet veled! Futás! – förmedtem rá Zsoltra.
Az már indult is, de Kofi visszatartotta:
- Itt mindenki így van, nem akarok kilógni a sorból. Most nem kell semmi gatya, nekem sem.
- Ez igaz, de reggel majd kell. – jelentettem ki s intettem Zsoltnak, menjen.
Kofi megállított s annyit mondott:
- Majd, Ti, adtok reggel valamit rám, vagy akkor megy majd Zsolt haza s hoz az ottaniból valamit. Kérlek szépen! – szólt hozzám Kofi.
- Hát, jó, legyen. – egyeztem bele a kérés teljesítésébe, de hozzátettem: - Akkor Te is fogod dominálni Zsoltot majd, csak befejezem Attilát.
- Még nincs befejezve? Hát nem nagykorú már? – értetlenkedett Kofi.
Elnevettük mindannyian magunkat.
- Úgy értettem, hogy mikor Zsoltot átküldtük érted, akkor az András-keresztről szedte le Attila, mert ott volt előtte, s maga került a helyére. Látod most is oda van bilincselve ahhoz, és ha jól megnézed, akkor még satu is van a farkán és a golyóin. Neki másfajta, mint volt az, ami ott van, mert az volt Zsolton.
- Aha, már értem. Akkor Attilához nem, de Zsolthoz érhetek? Mit is csináljak, d o m i n á l j a m? – mondta ki helyesen a számára ismeretlen szót.
- Nem, dehogy. Ha akarod, Attilát is dominálhatod majd. Kicsit várj, befejezem előbb én! – mondtam neki.
Én pedig még a körmeimet meghuzigáltam a bőrén, meg is csikiztem, ahogy tudtam, de már nem gyertyáztam meg, hanem alaposan elfenekeltem a kezem ügyben lévő bőr korbáccsal, majd intettem Zsoltnak, hogy helycsere.
Kofi érdeklődően figyelte a helycserét, majd mikor már Zsolt újra oda volt az András-kereszthez rögzítve, odalépett, felvette a farok-here satut s megpróbálta feltenni. Csak kicsit kellett segíteni s már ment is. Mikor fent volt, maga is a körmeit végighúzta Zsolt bőrén, aki megfenyegette: - Majd kapsz otthon, ha kettesben leszünk! – hörögte s már fickándozott is. Attila odalépett s visszarakta rá a krokodil csipeszeket s az előbbi súlyokat.
- Most már fickándozhatsz, dobálhatod magadat! – bíztatta nevetve és hozzám fordult:
- Meggyertyázhatjuk újra, Uram? Az „ismétlés a tudás anyja”- idézte a szólás-mondást.
- Tőlem, én nem akadályozom meg. – válaszoltam, de meglepetésemre nem Attila nyúlt először az égő gyertyához, hanem a közelebb álló Kofi s már tartotta s csöpögtette is Zsolt testre, mellkasára, majd lejjebb a satuból kiálló bőrfelületre is.
- Gyorsabb volt. – állapította meg Attila. – Nahát. S nem hittem volna, hogy még azt is eltalálta, hova kell csöpögtetni. – hallottuk.
Kofi felnevetett s azt mondta:
- Ez nem újdonság számomra. Ezzel már többször megtisztelt Zsolt Úr is.
- Ő, Úr?- csodálkozott el Attila.
- De mennyire az! Sajnos mindig is az, így mindig Ő, az Úr, egresszíroztat engem, ha ketten vagyunk. – sóhajtotta Kofi.
- Akkor most itt az alkalom, hogy visszaadj mindent Neki! – szólítottam fel Kofit és rácsaptam Zsoltra.
- Azt tesz veled, amit csak akar. S ha meghallom, hogy ezért megbünteted, legközelebb nem csak tőle, de tőlem is kapsz büntetést! Megértve? – néztem Zsoltra.
- Igen, Uram! Megértettem. De tudnod kell, Uram, hogy maga jelentkezett hozzám szex-rabszolgának, nem én hívtam. – hallottuk Zsolttól.
- Még szex-rabszolgaként is használtad? Orálisan, meg análisan is? – firtattam.
(folyt. köv.)
- Természetesen, Uram. Nagyon jól kúrható s élvezetes a szopása is. – tette hozzá.
- Akkor most Ő is élvezze csak ki, milyen, ha Te szopod le őt, állítod fel a farkát, majd megkúr téged. – nevettem s intettem Attilának, aki leoldozta Zsoltot s a fa bakot odalökve, átdöntötte azon, kikötve csuklóit-bokáit.
(folyt. köv.)