Cs. története X.

Igazán nagyszerű gondolat volt, amit elképzeltem. A félszemű szorgalmasan barlangászik, én pedig kegyetlenül megkorbácsolom – ahhoz, hogy megtegyem, még csak ki sem kell kihátrálnom a barlangból. Csakugyan gyönyörteljes elképzelés volt, eltekintve attól az apróságtól, hogy a bejövetel körüli nagy sietség miatt a blúz még rajta volt. Márpedig ruhán keresztül korbácsolni egy nőt – az talán még az óvszeres szexnél is vágy-lombozóbb.

Az, hogy éppen most nekiálljak ruházatot igazítani, szóba sem jöhetett, így valami elfogadható és az esemény lendületét sem megtörő megoldásra volt szükség.

A dolog kb. annyira volt bonyolult, mint Kolumbusz tojása, mindössze száznyolcvan fokkal kellet elforgatni az esemény-horizontot.
Az asztal túloldalára léptem az érdeklődéstől meredező félszemű kíséretében. A feje kicsit lelógott az asztalról, de ez a jelen pillanatban inkább előnyt jelentett, mint hátrányt.
Belemarkoltam a sörényébe, felemeltem a fejét és szigorú hangon rádörrentem.

- MOST aztán semmi fűrész, mert nagyon morcos leszek! – és azzal a félszeműt az ajkai közé döftem.

Cs. alighanem boldog lehetett, hogy megszabadult a pálcától és a kötelező számolás-megköszönés számára megalázó procedúrájától, mert olyan ajak- és nyelvmunkába kezdett, hogy az első pillanatban még a lélegzetem is elállt, nemhogy a korbácsot használtam volna.

- Áááááááah … úuuuuuuh – körülbelül ennyi kinyögésére voltam képes, amint szinte fuldokoltam a gyönyör tengerében.

Igen ám, de a félszemű, meg a Vadista Szandál valahogy kommunikálhatnak egymással, mert úgy a harmadik-negyedik döfés táján egyszer csak az is megjelent és élénk propaganda-munkába kezdett.
Szerintem sejtelme sem volt, valójában milyen tágra nyitott kapukat dönget.

Felemeltem a korbácsot és csattanós köszönetet mondtam Cs.-nek a finom orális munkálkodásért. A korbács szálai kissé szétterültek a levegőben és gyönyörteljes csattanással landoltak a már amúgy is csíkokkal ékeskedő popón.

A mintázat ezzel változatosabbra sikeredett, lévén, hogy a korbács okozta nyomok valamelyest halványabbak is voltak a korábbiaknál és szinte pontosan derékszögben metszették a pálca csíkjait.
Ha lett volna nálam alkoholos filc, matek házi feladatot is írhattam volna a Kedves hátsójára.

Az igazi előnye ennek a pozitúrának azonban valamivel később mutatkozott meg. Kezdő létemre némi időre volt szükségem ahhoz, hogy felismerjem.

Vágyaim tárgya szorgalmasan munkálkodott a nyelvével és az ajkaival a félszeműn, a Szandál pedig egyre vadabb ütésekkel kívánt elégtételt venni a már-már szenvedésbe hajló kéjes őrületért – és ekkor megtörtént.

Az egyik – immáron cseppet sem finom – ütés kicsit közelebbre sikeredett a kéj szurdokához, mint a korábbiak és egy elkóborolt szál, ne szépítsük, egyenesen telibe talált.
Cs. a konyhaasztal lábai miatt (a sajátjai ahhoz voltak rögzítve) terpeszben állt, így a puncija – szezám, nyílj ki! - engedelmesen kitárulkozott és szabad prédája volt az „elkóborolt” korbácsütéseknek.

A telitalálatot követő toporzékolást talán le sem kell írnom, átható volt és a Szandált természetesen újabb sikerélményekre ösztönözte.
Ezúttal tudatosan kezdett a kincsesbánya feltárásához, lassan haladva egyre közelebb az áhított cél felé.
Az óvatosság indokolt volt, még „safe word”-öt sem adtam vágyaim tárgyának – szégyen, nem szégyen, egyszerűen elfelejtettem.

A ritmus szinte magától alakult ki. Bal kezem a hajába markolt, jobb kezemben a korbács, egy döfés az igéző ajkak közé, egy adag hát-borsóztató, fejbúb bizsergető, őrületes gyönyör – majd egy csapás, immáron célzottan a combja védtelen, selymes belső felére. Egy sikoly az elfoglalt szájból-torokból és egy mind gyönyörteljesebb toporzékolás.

Tisztán látszott, hogy ezt nem lehet sokáig így folytatni … (folyt.köv.)