Álombeli találkozásunk folytatása:

Amikor a lakást elhagytuk, mind a kettőnkből a feszültség távozott, könnyedén tudtunk beszélgetni. Ráértünk, nem sietünk sehová, sétáltunk, a nap gyönyörűen sütött, kellemes kora őszi idő volt.
A belváros szívében betértünk egy csendes kávézóba, hogy ott folytassuk a beszélgetésünket, amit a lakásban elkezdtünk. A kávézóban egy csendes sarkot néztünk ki magunknak; miután leültünk, egymás szemébe néztünk hosszan, némán.
Miután kihozták a kávét és az ásványvizet amit rendeltünk, Te megszólaltál.

- Nika az elmúlt három évben, amióta ismerlek, rengeteget változtál előnyödre. Mindig éreztem azt, hogy több van benned, mint amit megmersz mutatni magadból; nem csalódtam a megérzéseimben. Nincs veled semmi baj, amit te hisztinek nevezel, az a figyelmem hiányát tükrözi. Hatalmas benned a szeretetéhség és a figyelem vágy. Csodállak téged a kitartásod miatt, a küzdelmeid miatt és a benned véghez ment változásokért. Sajnos én nem tudom megadni számodra azt a figyelmet, amire neked szükséged van, nem azért mert nem akarom, hanem az élethelyzetem változott és teljesen kitölti az életemet a munkám, túl sokat vállaltam

Elgondolkodva néztél rám, majd mélyet sóhajtottál és csak utána folytattad a megkezdett mondatodat, végig a szemembe néztél és én a Tiédbe.

- el kell, hogy engedjelek, nem nézhetem, hogy te szenvedsz a figyelmem hiányától.
- Uram én türelmes vagyok - mondtam Neki, a hangom akadozott.
- Nem Nika, el kell, hogy engedjelek, ezt egy ideje érzem, a döntésem végleges. Nem tudlak méltó módon tovább kísérni az utadon, hagynom kell, hogy tovább menj. Elindítottalak egy úton, rajtad áll, hogy letérsz róla, vagy nem.

Szavaiban hallatszott, hogy a döntése tényleg megfontolt és végleges, tudtam, éreztem, hogy igaza van, mégis fájdalmat éreztem a mellkasomban. Igen, valóban a figyelme hiánya okozta bennem a felfordulásaimat, tényleg nem hiszti volt.

- Fájnak a szavaid Uram, de igazad van és nekem el kell fogadnom a Te döntésedet. Rengeteget tanítottál engem, mindig hálával fogok erre emlékezni és nem térek le az útról, amit mutattál nekem. Rengeteget jelentesz nekem és mindig jó szívvel fogok Rád emlékezni.

Letöröltem egy legördülő könnyet az arcomról, ennek el kellett jönni, régóta lógott már a levegőben. Te a kávédba kortyoltál, majd letetted a csészédet.

- Nika most már az Uram megszólítást el kell, hogy engedd, szeretném ha mostantól a nevemen szólítanál, úgy mint Tamás.
- Tamás - mondtam ki a nevét, ami számomra még nagyon idegennek hallatszott - köszönök mindent, köszönöm a mérhetetlen türelmedet, ami irányomba jött Tőled.
- Nika ami fenekelést most kaptál, az nem büntetés volt, hanem stresszoldás, mind a kettőnkben hatalmas volt, benned meg extrán.

Elpirultam az emlékek hatására és elmosolyodtam, majd lesütöttem a szemeimet. Amikor felemeltem a fejemet, mosolygós arcával találtam szemben magamat. Hosszan néztem, az emlékeimbe akartam vésni ezt a mosolyt, imádtam.

- Igen Uram, jaj, Tamás, már rég voltam elfenekelve és tényleg hiányzott - pirultam el újra.
- Tudom Nika, éreztem rajtad - mondta mosolyogva - Szeretném, ha boldog lennél és azt, hogy keress, de legalább is legyél nyitott arra, hogy találj magadhoz egy méltó Domot, akinek lesz rád elég ideje. Nagyon értékes Nő vagy, ezt soha el ne feledd és azt sem, hogy magadnak te vagy a legfontosabb. És akarom, hogy tudd, mindig fordulhatsz hozzám, ha elakadnál az életed útján.

Szavai komolyak voltak és tudtam, hogy komolyan is gondolja őket. Elfogyasztottuk a kávénkat és indulásra készültünk. Felálltunk, fizetett és elhagytuk a kávézót. Kávézó előtt egymással szemben álltunk, mélyen egymás szemébe néztünk, egy könnycsepp gördült le az arcomon, lehajtottam a fejemet. Állam alá nyúltál, letörölte a könnyemet.

Nincs sírás Nika. Tudom, most nehezebb időszakod lesz az elkövetkező idő, de túljutsz rajta, nagyon erős Nő vagy. Utolsó utasításom neked az, hogy vigyázz magadra és figyelj a folyadékbeviteledre, tudom, ezzel gondjaid vannak. Mindig az egyik szemem rajtad lesz, de nem fogok az életedbe beleavatkozni. Köszönöm, hogy szubbom voltál.
- Én köszönöm, hogy az Uram voltál és kísértél utamon, hálás vagyok Neked érte.

Ezekkel a szavakkal zártuk a beszélgetésünket, majd magához húzott, a karjaiba zárt és én bújtam hozzá mint egy kiscica. Hosszan ölelt, majd kibontakozott az öleléséből, egy csókot nyomott a homlokomra és búcsút intett.
Elment, hosszan néztem utána, az életem egy része lezárult.
Vége:

Ui: Hát, ennek valahogy így kellett volna történnie.
Azt hiszem, hogy most engedtem el Őt. Minden jót Neked Tamás, köszönök mindent.

Nika